2000 lóerő, 12 tonna, 100 méter

2004.08.16. 15:08

Erich, az Osztrák Traktorhúzó Egyesület jelenlegi elnöke. Korábban favágóként megnyert egy műveltségi vetélkedőt az osztrák televízióban, és az ott kapott nyereményéből vásárolta első versenytraktorát.

csik.jpg

Érthető, hogy a mezőgazdaság motorsportra éhes gazdái a Forma-1 belépő árát inkább nevezési díjra költik, és az izgalmas cirkuszi futam előtt megmérettetik saját és traktoraik, esetleg teherautóik képességeit. Az élet és földszagú, testközelből élvezhető Harmadik Hivatalos Magyar Amatőr Traktorhúzó Bajnokságon jártunk.

Amilyen bonyolult a verseny neve, olyan egyszerűek a szabályok. A különböző kategóriában induló traktorok és teherautók 40 másodpercen belül egy speciálisan erre a célra kialakított, hitelesített szerkezetet próbálnak végighúzni egy 100 m-es pályán. Bár egyelőre csak osztrák rendszámú traileren találkozhatunk a súlygéppel, a Magyar Traktorhúzó Sport Egyesület eltökélt szándéka, hogy rövidesen saját gépet épít magának. Nem kis feladat ugyanis megtervezni és megépíteni egy olyan szerkezetet, aminek saját motorja, lég- és hidraulikarendszere van, kereke viszont csak hátul, ott viszont rögtön két tengelyen is.

Ráadásul miután elkészült, még vár rá egy igen szigorú hitelesítési eljárás is, amit a Nemzetközi Traktorhúzó Szövetség végez. Ennek keretében a műszaki paraméterektől a megfelelő működésig mindent ellenőriznek. Mert a súlygép nem csak mint holtsúly van a traktorok mögé kötve, hanem dinamikusan változó, fokozatosan nehezedő terhelést hivatott biztosítani. Indulás után az alján lévő hidraulika egy vaslapot szorít a földhöz, majd húzás közben a megtett útnak megfelelően egy 12 tonnás súly csúszik egyre előrébb a gép tetején lévő síneken, így fokozatosan nehezítve traktor és a traktorista helyzetét. És ha még ez sem elég, megfigyelhetjük, hogy a szerkezetnek vezetőállása is van.

A sógorszövetségtől bérbevett gépnek nem is akármilyen. A versenyautóülésben egy bőrkalapos osztrák farmer dohányzik, olyan lelki nyugalommal, mint aki éppen a családi örökségként kapott földjét szántja valahol az Alpok lábánál. Mindeközben van, hogy 2000 lóerő próbálja kizökkenteni nyugalmából. De ahogy elnéztem, nemigen sikerült. A versenyfarmer és két segítője alkották ugyanis az osztrák versenybíróságot. Ezt könnyen észrevehette bárki, aki tudta, hogy, egész Hajdúböszörményben csak nekik volt olyan kitűzőkkel teletűzdelt bőrkalapjuk, amit minden bizonnyal saját maguk készítettek legkedvesebb marhájuk bőréből, annak szomorú elhullta után.

Ennek tudatában nem volt érdemes velük ujjat húzni, mert aki vétett a szabályok ellen, az könnyen pórul járhatott. Láttunk húzás közben sebességet váltó Rába-Steiger pilótát, akivel az azonnali megállítás után Hans - nevezzük így az egyszerűség kedvéért - a vezetőállásból kipattanva olyan cizellált osztrágsággal közölte a versenyszabályokat, mintha legalábbis elvárható lenne szegény, megrémült hajdúsági traktoristától a kifogástalan németnyelvtudás.

A sebességváltáson kívül a hidraulika menetközbeni mozgatására haraptak rögtön az osztrák pandúrok. Minden traktornak alsó, vagy ha olyan nem volt, akkor úszó állású - nyitott szelepek mellett szabadon mozgó - függesztőművel kellett a feladatot végrehajtania, mivel a hidraulika felemelése a tapadás jelentős megnövelése által nagyban könnyítette volna traktor és traktorista dolgát. De volt két traktor, amelyik egyáltalán nem rendelkezett hátsó hidraulikával. Igaz, traktornak csak nagy jóindulattal voltak nevezhetők, amennyiben a két kamion tengelyre szerelt, óriási hátsó kerék és ennek kontrasztjául két apró első, valamint az ezek között lévő motor és nyitott, bukócsöves vezetőállás térben megfelelő konfigurációja traktornak számít.

Az Obruly és Black Devil névre hallgató csapatok egy-egy ilyen gépszörnnyel érkeztek a versenyre. Obruly-ék, a családi szállítmányozási vállalkozókból lett traktormegszállott házaspár idén a The Great Attack nevű géppel látogattak hazánkba, ami a tavaly bemutatott , saját építésű Popey-jel szemben egy vásárolt, majd némi átalakításon átesett szerkezet. A 30 literes lökettérfogatú Continental V12-es amerikai tankmotor Scania turbók segítségével 2000 lóerő körüli teljesítmény leadására képes, amit egyszerű, 106-os oktánszámú repülőgépbenzin nagy mennyiségű elégetése tesz lehetővé.

Bár erő volt bőven, a tapadással néha gondok adódtak. Ha Full Pullt tudott húzni a nagy csapás, - tehát végigment a 100 m-es pályán a 12 tonna súllyal - akkor ezt alig 15 másodperc alatt tette. De többször előfordult, hogy 70-80 méternél egyszerűen megállt a szerkezet és bősz gödörásásba kezdett. Ebben is igen sikeresen teljesített, mivel egy-egy ilyen alkalom után keletkezett két 20 cm mély árkot csak földmunkagépekkel tudták betemetni. Ehhez már nem volt elég egy egyszerű pályasimítás.

A Team Obruly harmadik, helikopterturbina hajtású gépe idén sajnos hajtómű probléma miatt otthon maradt, de ígéretet kaptunk, hogy jövőre azt is megmutatják a magyar közönségnek. A Team Black Devil Erich Deix által vezetett Black Devil névre hallgató traktorát viszont már tavaly is láthattuk a hajdúságban. Ennek motorja is V12-es, bár csak egy 28 literes Allison V1710-es, ami még a második világháborús amerikai Mustang harci-repülőkben szolgált, például a japánok ellen is.