Kőkemény futam

2004.07.12. 11:58

Kőkemény futam volt a hétvégi Veszprém rali. Az országos bajnokság ötödik futamaként billentette át a mérleget, így már túl vagyunk az évad felén. Ez azonban nem jelenti, hogy kezdene körvonalazódni a bajnokság végeredménye, mivel a pontversenyben annyira közel áll egymáshoz az élmezőny, hogy még semmi sincs az eldőlés közelében sem.

csik.jpg

Kőkemény futam volt a hétvégi Veszprém rali. És nem csak azért, mert háromnapos megpróbáltatás volt, hanem azért is, mert a juniorok is felléptek a show-n. Vasárnap melegváltás volt a pályákon, hiszen alig fejeződött be dél körül az első osztály versenye, máris indult az utánpótlás mezőny, hogy még néhány óráig szórakoztassák a nézőket.

Kőkemény futam volt a hétvégi Veszprém rali. Ahogy az előre várható is volt, hiszen az első osztály számára kiírt 454 km össztávból több mint 130 volt gyorsasági, ráadásul ennek alig néhány százaléka volt aszfalt. A többi mind a már jól is ismert - hírhedt - Veszprém környéki murva. Arányaiban a juniorokra is hasonló várt, csak összességében kevesebb. Nekik 165 km volt az össztáv, és ebből 54 gyors.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Ez már péntek este a prológ előtt sejthető volt. Ugyanis a Parc Fermé felé menet, etapon Benikék autója elromlott. Tönkrement a Focus WRC hajtás elektronikája. A fiúk tudták, hogy ha a prológon át is vergődnek valahogy, valószínűleg egész éjszakás szerelés elé néznek. Nem jó jel ez a bajnokság pontversenyében egálban élen álló versenyzőnek. De ugye a sport sosem kívánságműsor.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Amit már a péntek esti prológ végeredménye is mutatott. Ezen - szokás szerint - az előző futam győztese, Asi volt a leggyorsabb a Mitsubishivel - 77 autó közül -, de a másodikként befutó Turi Tamás - a pontverseny másik élen állója - Octavia WRC-je mindössze egy tizednyire maradt le mögötte. Majd Tagai, Hercig, Szabó volt a sorrend, és ők mind 2 másodpercen belül egymáshoz képest. Szoros-szoros.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert szombat délelőtt arra kaptuk fel a fejünket, hogy Tagaiék nyerték az első két gyorsaságit. Ez egyáltalán nem baj, sőt. Benikék autóját megjavították ugyan az éjjel, de nem lett tökéletes a rajtra. Az első gyorsot csak elsőkerék-hajtással teljesítették, a következőn meg felborultak. Nem történt komoly sérülés az autón, tovább tudtak menni, csak az időveszteség, ugye. Teljesen felborult minden papírforma is, egyáltalán nem tudni mi történhet a következő szakaszon_ ez az igazi raliverseny.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert hullottak az autók, mint a legyek. Az első szervizparkban minden autónak volt valami hiányossága a karosszérián. És azok jártak jól, akiknek nem volt ezzel együtt még műszaki gondjuk is. Ők voltak kevesebben. Ezután már a teljesen átalakult pályákra panaszkodtak a versenyben maradottak. A második körre kimélyültek a keréknyomok, megváltoztak a féktávok, szóval teljesen új kép fogadta a versenyzőket ugyanazokon a szakaszokon, ahol azon a napon már mentek egyszer.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert az élmezőny végre igazi versenyzést mutatott be. Nem csak autókáztak, hanem taposták a pedálokat rendesen, hiszen oly' közel voltak egymáshoz, hogy mindenki szeme előtt felcsillant valamiféle remény. Az élen Tagaiék álltak, de ez nem jelentett semmi biztonságot. Mögöttük Szabó Gergő, Herczigék, Benik , Turi keresztbe-kasul verték egymást. Össze-vissza röpködtek a másodpercek. Az 5. gyorsot pl. Benikék nyerték, 4 másodperccel Herczig előtt.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert bár Bútor Robi a szokásos utolérhetetlen formáját hozta most is, Hideg Krisztián ismét elé került az abszolút értékelésben. Pedig Robi azt szerette volna, ha nincs előtte N-es autó. Pedig estére még Spici is befurakodott elé, és így az N csoport második helyére is. A kisebb kategóriás autók jobban megsínylették a pályák állapotát. Szinte minden kategóriára igaz, hogy alig maradtak négyen, így a célbaérkezés is biztos pontszerzést jelentett. Igaz ez a H csoportra is, ahol - többek között - Pethő és Matics sem látta meg a szombati célt.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert az első nap vége is tartogatott izgalmakat. Tagaiék váltója tönkrement. Már az utolsó előtt szakaszon is lelassultak emiatt, de aztán a szervizben a váltó cseréje kissé elhúzódott, és hat percet késtek a következő időellenőrző állomásról. A lassulás és a késésért járó büntetés együttesen az ötödik helyre rántotta őket az élről. Az élre pedig Herczigék kerültek, mögöttük Szabó Gergő, Benik, majd Turi és Asi következett. És ők mind fél percen belül voltak.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert a nap végi Super Special pályát alig lehetett megtalálni. Közvetlenül a szervizpark után volt, talán 600 méterre lehetett a rajt tőle. Sokan azonban mégis eltévedtek a vásári hangulatot idéző környéken. Volt ott nagy tömeg, sörsátor, kivetítő, hatalmas parádé meg minden, ami ilyenkor szokott. Csak éppen a rajthoz vezető utat nem találták meg jó néhányan, pedig a szemükkel látták, csak ugye autóval nem lehet légvonalban közlekedni. De aztán végül mindenki oda került, ahova szeretett volna.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mivel a hazai viszonylatban megszokottól eltérően vasárnap reggel nem volt az élen állónak behozhatatlan előnye (mindössze 8s). Az első két gyorson valójában nem is volt különösebb kaland. A harmadikon viszont Tagaiék Octavia WRC-jében a váltó beragadt hatodik fokozatba, így feladták a harcot. Turiék ugyanezen a gyorson ugrottak egy orrost egy dobbantónál - szintén Octavia WRC -, és maguk alá gyűrték a hűtőt. Ők is kiestek. Szilágyiék az N csoport harmadik helyéről estek ki ugyanitt, egy borulás - és az azt követő tűzoltás - után.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert az utolsó körnek alig több mint negyven autó vágott neki. A sorrend mostanra kezdett kialakulni, és talán ez lehetett az a pont, amikor már minden versenyben levő csapat beletörődött az addig elért pozíciójába, és már csak a célért rimánkodott. Herczig Norbert és Tóth Imre Octavia WRC-je lehetett a legboldogabb beletörődő, hiszen ők álltak az élen. Ez lett a végeredmény is. Másodikként Benik Balázsék futottak be, akik nem tudták ledolgozni hátrányukat, amiben egy defekt is hátráltatta őket. Harmadik pedig Szabó Gergő lett.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert Asi "csak" a negyedik helyre futott be, bár egész hétvégén nem érezte jól magát, és gyógyszereket szedett. Az A8-ban Turán tudta csak felvenni a kesztyűt ellene. 1 percnyi hátránnyal végzett másodikként, és az ő remek teljesítményét is bizonyítja, hogy a harmadik helyre befutó Botka Dávid már 5 és fél percnyire volt Asitól. Összesen 40 autó tudta befejezni ezt a versenyt. A bajnokságban Benik áll az élen - most egyedül -, és az augusztus eleji Budapest ralin tudja legközelebb előnyét növelni - vagy épp csökkenteni.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert a vasárnap még egy külön versenyt is tartogatott, a juniorokét. Az ő futamuk villámgyorsan lezajlott, alig történt valami, és máris bent voltak a célban. Persze ez csak kívülről néz ki ilyen egyszerűnek és gyorsnak, belülről nézve biztosan ők is szívtak rendesen. Az első két gyors utáni szervizparkban náluk már látszódott a végeredmény.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert Ifj.Érdi csak egy gyorsot tudott menni, és bár az F csoportot nem szabad az A-N-hez nézni, mégis kimondom: abszolút idővel. A hivatalos (A-N) eredményeket tekintve a Nagy Krisztián-Veres Gábor kettős, és Citroen Saxójuk hamar elhúzott, és előnyüket apránként növelve meg is nyerték a futamot.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Hiszen az F csoportban Nemes Csaba Lada VFTS-e volt a leggyorsabb. Becsületükre legyen mondva, hogy nemcsak egy szintén F-es - bár erősebb, és négykerék hajtású - Subaru Imprezával bántak el, hanem Nagy Krisztiánéknál is majdnem egy egész perccel gyorsabbak voltak. De ugye az F-et nem nézhetjük az A-N-hez. Pedig be kell látni, hogy igazi versenyautó le tudja győzni a széria erőgépeket is.

Kőkemény futam volt a Veszprém rali. Mert ezzel lezárult az idei évre tervezett murvás talajú versenyek sora. A soron következők - juniornak legközelebb július végén Ózd környékén - már mind aszfaltosak lesznek. Hajrá.

A kőkemény futam részletes eredményei, és statisztikái megtekinthetők a TotalCar támogatásával működő Yokohama Rally Live oldalon.