Mint az oviban

2006.08.04. 14:54
Alessandro Zanardi és Yvan Muller legutóbb, a mexikói versenyhétvégén mindkét futamon ütközött. A versenybíróság úgy döntött, a további agressziót megelőzendő megfigyelés alá helyezi a két kakaskodó pilótát.

Így ért véget Zanardi és Muller
mexikói versenye

Zanardi és Muller vitája Oscherslebenben kezdődött. Zanardi optimista hangulatban próbálta megelőzni Mullert, aminek az lett az eredménye, hogy végül kilökte a francia pilótát, így Muller, aki akkor épp vezetett a bajnokságban, mindössze egyetlen pontot tudott elcsípni azon a hétvégén. Aki a részletekre kíváncsi, kattintson ide. Muller a verseny utáni nyilatkozatában is sötét hangulatban beszélt az eseményekről, és persze Zanardit is szapulta egyúttal.

A történetnek, úgy tűnt, nem lesz folytatása, Brazíliában nem volt incidens a két pilóta között, de aztán jött a pueblai megmérettetés, ahol mindkét futamon ütköztek. A második birkózás a versenybírók figyelmeztetése ellenére annyira keményre sikeredett, hogy egyikük sem tudta folytatni a versenyt.


Zanardi gondterhelt

Az első futam után mindkét pilótát behívták a versenybírók egy rövid baráti csevelyre. Mindketten kikaptak, Zanardi még egy felfüggesztett öt helyes büntetést is kapott, ami azt jelenti, hogy ha bármilyen csetepatéba keveredik a következő versenyen, Brnóban, öt hellyel hátrébb sorolják majd a rajtrácson az időmérő edzés után a nyolcadik versenyhétvégén, Valenciában. Viszont ha rendesen viselkedik, nem büntetik meg. Muller ezúttal megúszta egy ejnye-bejnyével.

Brnóban tehát mindkét pilótát árgus szemekkel figyelik majd, és ha egy kicsit is agresszívebbek lesznek a megengedettnél, aminek a mexikói hétvége ismeretében tulajdonképpen van esélye, komoly retorziókra számíthatnak.