Tarquini bajnokságot nyerhet

2006.09.25. 08:55

Mindkét futam kivételesen izgalmas volt. Zanardi újra nyerni tudott, másodszor, amióta a lábait amputálták. A második futamot késve indították el, mert szakadt az eső és a pályán állt a víz, de megérte várni.


Az időmérő

Nem volt kifejezetten izgalmas az isztambuli időmérő. A pilóták körözgettek egy ideig, aztán elkezdett esni az eső, és onnantól kezdve már egyértelmű volt, nem lehet többé javítani a köridőkön. Egy közepesen eseménytelen edzés végén azonban mégis meglehetősen érdekes eredmény alakult ki. Rickard Rydell nyert, ebben nincs semmi különleges, a svéd pilóta idén már harmadszorra szerezte meg a pólpozíciót. Alessandro Zanardi úgy lett második, hogy az edzés után szinte panaszkodott, úgy érezte, ő lesz a leggyorsabb. A harmadik és a negyedik helyen egy-egy Leon végzett, Tarquini most már minden mindegy alapon megy, egyetlen célja, hogy szerezzen egy futamgyőzelmet az idei évben, Yvan Muller viszont egyértelműen a végső győzelemért hajt, még van esélye.

Duncan Huisman ötödik helye meglepetés, mert bár a holland pilóta már futamot is nyert a WTCC-ben, idén nem szerepelt valami fényesen. Larini hatodik helye is érdekes, bár tulajdonképpen nem meglepő. A Chevrolet az utóbbi időben rengeteget fejlődött, és bár eddig csak Menu és Huff vitézkedett, Larini nagyon tapasztalt pilóta, bármikor képes lehet rá, hogy nagyot alakítson. Farfus hatvan kilós hendikepje ellenére újra a leggyorsabb volt az alfások közül, a hetedik rajtkockát szerezte meg. Dirk Müller lett a nyolcadik, a maximális, nyolcvan kilós pluszsúllyal küszködő világbajnok, Andy Priaulx csak a tizenötödik leggyorsabb kört futotta. A függetlenek között Luca Rangoni volt a leggyorsabb, igaz, mindössze két tizeddel előzte meg a bajnokságban vezető Coronelt.

Az időmérő eredménye

1. Rickard RYDELL (SEAT Leon) 00:02:06,289
2. Alessandro ZANARDI (BMW 320si) + 0,138
3. Gabriele TARQUINI (SEAT Leon) + 0,197
4. Yvan MULLER (SEAT Leon) + 0,411
5. Duncan HUISMAN (BMW 320si) + 0,517
6. Nicola LARINI (Chevrolet Lacetti) + 0,582
7. Augusto FARFUS (Alfa Romeo 156) + 0,623
8. Dirk MÜLLER (BMW 320si) + 0,722
9. Peter TERTING (SEAT Leon) + 0,772
10. Jordi GENÉ (SEAT Leon) + 0,852
11. Salvatore TAVANO (Alfa Romeo 156) + 0,862
12. Jörg MÜLLER (BMW 320si) + 0,949
13. James THOMPSON (SEAT Leon) + 0,956
14. Robert HUFF (Chevrolet Lacetti) + 1,078
15. Andy PRIAULX (BMW 320si ) + 1,349

Az első futam


Iszonyatos lendülettel kezdték a versenyt a pilóták, és ez a tűz a verseny első kétharmadában folyamatosan égett. Az isztambuli pálya jó széles, ezt az adottságát ki is használták rendesen. Nem volt ideális ív, mindenki ment, amerre látott, rendre hárman fordultak el egy-egy kanyarban, de nem Zanardi. Ő kilőtt a rajtnál, elhúzott, és senki sem ért a nyomába többé. Az olasz pilóta a második helyről indulva könnyedén nyerte meg a futamot. Szegény Rydell immár harmadszorra maradt győzelem nélkül, miután megszerezte a pólpozíciót, panaszra mégsem lehet oka, legalább kimaradt a darálóból, csakúgy, mint csapattársa, Tarquini, aki harmadikként ért célba. Andy Priaulx nem volt ilyen szerencsés, a második körben összekoccant Luca Rangonival, és a fal adta a másikat. Priaulx vissza tudott állni, a BMW 320si-nek csak a hátsó lökhárítója szakadt le, a 80 kilós hendikeppel versenyző világbajnok azonban minden reményét elveszítette, hogy pontot szerezzen Törökországban.


James Thompsont is eltalálták, ő végül 17. lett. Yvan Muller mindeközben elképesztő csatában volt, Duncan Huismannal szemben próbálta védeni negyedik helyét. A holland pilóta kanyarról kanyarra támadott, de csak lelassítani tudta Mullert. Három körön keresztül őrjöngtek, de a SEAT-ot nem lehetett megelőzni. Aztán odaért mögéjük a két Müller, és Dirk sebtiben megelőzte a két viaskodót. Jörg úgy gondolta, ez neki is sikerülhet. Huismant könnyen elkapta, Mullerrel azonban sportszerűtlenül bánt el. Oldalról úgy megtaszította, hogy a SEAT Leon leesett a pályáról. Yvan Muller autója megsérülhetett, mert a dicsőséges harc után végül csak a 13. helyen ért célba, de a csúnya előzés Jörg Müller BMW-jére sem volt jó hatással, a német pilóta feladta a versenyt. Dirk negyedik lett Huisman előtt. A középmezőnyben is gyilkos küzdelem dúlt, három SEAT és két Alfa között. A méhkasból végül az ifjú Terting verekedte ki magának a vezető pozíciót, így lett hatodik. Tavano és Gené kiestek, Nicola Larini hetedik lett, két pontot szerzett, a pólpozíciót érő nyolcadik helyet pedig a leggyorsabb független versenyző, Tom Coronel szerezte meg.

Az első futam végeredménye

1. Alessandro ZANARDI (BMW 320si)
2. Rickard RYDELL (SEAT Leon)
3. Gabriele TARQUINI (SEAT Leon)
4. Dirk MÜLLER (BMW 320si)
5. Duncan HUISMAN (BMW 320si)
6. Peter TERTING (SEAT Leon)
7. Nicola LARINI (Chevrolet Lacetti)
8. Tom CORONEL (SEAT Leon)
9. Augusto FARFUS (Alfa Romeo 156)
10. Gianni MORBIDELLI (Alfa Romeo 156)
11. Pierre-Yves CORTHALS (Honda Accord Euro R)
12. Stefano D'ASTE (BMW 320i)
13. Yvan MULLER (SEAT Leon)
14. Andy PRIAULX (BMW 320si)
15. Robert HUFF (Chevrolet Lacetti)

A második futam


Ömlött az eső Isztambulban, a pályán állt a víz, nem lehetett elindítani a második futamot, csak órákkal az eredeti időpont után. Szürkületben, vizes pályán rajtoltak el az autók. Coronel nem tudott élni a pólpozíció adta lehetőséggel: Larini és Terting is lerajtolta, aztán az első kanyarban kicsúszott, és további két hellyel hátrébb szorult. Gabriele Tarquini startja sem sikerült valami jól, a kilencedik helyre esett vissza. A második körben Priaulx kiállt, Terting viszont megelőzte Larinit, és ezzel átvette a vezetést. A SEAT-osok valahogy könnyebben kontrollálták a Leonokat, mint a BMW-sek a 320si-ket. Duncan Huismant az ötödik körben három SEAT is megelőzte, Tarquini, Rydell Gené sorrendben. Később jött még egy elsőkerék-hajtású versenyautó, egy Chevrolet Lacetti Robert Huffal a volánnál, és ő is elment a holland mellett, sőt, később Dirk Müllert is megelőzte, így végül hatodik lett, pedig a 16. rajtkockából indult.


Jörg Müller is nagyot ment, a bokszutcából indult, és nyolcadikként pontszerző helyen zárta a futamot Dirk mögött. Tarquini pedig megállíthatatlan volt. Larini körökön keresztül hősiesen védelmezte a pozícióját a BMW-vel szemben, de Tarquini könnyedén átugrotta. Larini végül zseniális versenyzéssel harmadikként ért célba Rydell és Gené előtt. A verseny vége sajnos nem volt tökéletes. Amíg az operatőrök belefeledkeztek Larini küzdelmeibe, az élen a két SEAT helyet cserélt. Sajnos nem láthattuk pontosan, mi is történt, de a célba érés utáni pillanatokból úgy tűnt, Terting átengedte elsőségét Tarquininek, hiszen így az olasz a második helyre ugrott a tabellán, és mindössze egyetlen ponttal marad el Andy Priaulx-tól. A nyilatkozatok persze említést sem tesznek erről a momentumról, Tarquini hallgat, és Terting is csak annyit mondott, mindent meg fog tenni a jövőben is, hogy a csapat érdekeit szolgálja. Ennyi. Folytatás október 8-án.

A második futam végeredménye

1. Gabriele TARQUINI (SEAT Leon)
2. Peter TERTING (SEAT Leon)
3. Nicola LARINI (Chevrolet Lacetti)
4. Rickard RYDELL (SEAT Leon)
5. Jordi GENÉ (SEAT Leon)
6. Robert HUFF (Chevrolet Lacetti)
7. Dirk MÜLLER (BMW 320si)
8. Jörg MÜLLER (BMW 320si)
9. Alessandro ZANARDI (BMW 320si)
10. Duncan HUISMAN (BMW 320si)
11. Stefano D'ASTE (BMW 320i)
12. Tom CORONEL (SEAT Leon)
13. James THOMPSON (SEAT Leon)
14. Ibrahim OKYAY (BMW 320i)
15. Salvatore TAVANO (Alfa Romeo 156)

A bajnokság állása

1. Andy PRIAULX, 58 pont
2. Gabriele TARQUINI, 57 pont
3. Rickard RYDELL, 54 pont
4. Dirk MÜLLER, 51 pont
5. James THOMPSON, 49 pont
6. Augusto FARFUS, 46 pont
7. Jörg MÜLLER, 46 pont
8. Yvan MULLER, 45 pont
9. Peter TERTING, 44 pont
10. Jordi GENÉ, 36 pont