Az autó életforma, az autó művészet

Élesen emlékszem, ahogy Jay Leno panaszkodott, hogy az autóépítést miért nem tekinti iparművészetnek a nagyérdemű. Ha egy Ferrari 250GTO, ami a funkció és forma immáron aranylakodalmat ült, tökéletes házassága, milliárdokért cserél gazdát, akkor azt miért csak a magunkfajta tartja műtárgynak? Az autóépítés az iparművészet definíciójának, miszerint egy tevékenység, amely során használati- és dísztárgyakat, művészi igényű és technikájú kivitelezéssel hoznak létre, hibátlanul megfelel. Csikós a minap énekelt meg egy ilyen szobrot, a Bugatti Type 57C Vanvoorent. Ezernyi példát lehetne felhozni, honnan vettek inspirációt híres autók híres tervezői. Arra viszont már kevesebbet, hogy az autó, vagy éppen az autózás inspirált volna valamit, amit széles körben műremeknek tekintenek. Most nem méltatlanul ismeretlen festményekre gondolok, hanem az impresszionizmus templomára, a Guggenheim Múzeumra.

Az épület tervezője, Frank Lloyd Wright nem autókon szocializálódott, hisz már kamasz volt, mikor Bertha Benz elment kirándulni. Mégis azonnal az autók szerelmese lett, és az autózás kultúrája, a mobilitás, mint egyszerre eszköz és cél, központi eleme lett hetvenéves munkásságának. A modern kori organikus építészet megalkotója mindennél jobban törekedett arra, hogy épületei mentesek legyenek az öncélú nagyzolástól, miközben szerves részét képezzék a környezetüknek, mind formában, mind funkcióban. Miután az autózás egyre inkább teret nyert, szentül hitte, hogy az autó egész Amerikát kerekekre rakja, a közlekedés kizárólagos formája lesz, ezzel megszüntetve a nagyvárosok szükségességét. Egy olyan korban, amelyben egy forradalmi találmánynak szinte kizárólag a pozitívumát látták legtöbben, egy autós utópiáról álmodozott.

Több olyan épületet tervezett, amelyeket kifejezetten az autókra optimalizált. Az egyik leghíresebb ilyen terve a Gordon Strong Automotive Objective planetárium volt. A marilandi Sugarloaf-hegyre megálmodott épület külső oldalán egy autóút vezetett volna fel spirálisan a tetőre. Wright szerint így a sofőr a táj látványát minden irányból befogadhatja, átélve a korai repülők utasainak élményét. Hasonlóan bátor terve volt a Point Park Civic Center, amit Edgar Kaufmann közértmágnás megbízásából készített. Egy autós Coney Island volt az álom, ahol bárhova be lehetett hajtani, legyen szó stadionról, plázáról, akváriumról, moziról. Bár ezek a tervek sosem valósultak meg, a Kaufmannal való együttműködésből született Wright egy leghíresebb, stílusteremtő épülete, a Fallingwater.

Wright már fiatalon az autók megszállottja lett, és szinte a kezdetektől volt helyük a tervezőasztalán is. Az 1908-as, chicagói Robie House-ba háromállásos garázst tervezett, de a carport, azaz kocsibeálló kifejezést is Wright használta először, és alkalmazta a koncepciót gyakran a harmincas években tervezett lakóházaiban. A első autója a versenypályákról érkezett, az a 45 lóerős Model K Stoddard-dayton Roadster, ami 1909-ben megnyerte az első indianapolisi versenyt. Mindent elárul róla, hogy a házába is beépített egy kútoszlopot. Bár a korai évei viharosak voltak, a harmincas évektől már sikeres tervezőként volt mit a tejbe aprítania, amire szüksége is volt, hisz a gyorshajtási bírság mindennapos tétellé vált a költségvetésében. 

Élete során rengeteg autója volt, mindet felsorolni nehéz volna. Akadt köztük Cord L-29, Packard Speedster, Jaguar és Bentley. Nagy kedvence volt egy 1937-es AC 16/80 Roadster. Mikor Max Hoffmantól megbízást kapott egy európai luxusautókat forgalmazó autókereskedés megtervezésére, Wright pénz helyett két autót kért fizetségül: egy Mercedes W186 Adenauert és egy sirályszárnyas W198 300SL-t. Ma talán a legismertebb autója egy 1940-es Lincoln Continental Convertible.  Az 1939-es Chicago Auto Show-n szeretett bele, és azonnal rendelt is egyet magának. Pontosan nem tudni, hogy 1940-ben ő vagy a fia törte meg, mindenesetre szinte újjá kellett építeni a cherokee vörös Lincolnt. Wright úgy döntött, hogy nem az eredeti állapotra állítja vissza, a Lincolnt teljesen áttervezte, amit aztán wisconsini Ideal Body Shop épített meg.

Az újjászülető Lincoln alacsonyabb szélvédőt kapott, hátulra egy, a town carokra jellemző keménytetőt, oldalt félhold alakú operaablakokkal, hátsó szélvédő nélkül,  míg az első üléssor feletti keménytetőt ki lehetett venni. A vita a mai napig folyik a puristák között, hogy az új dizájn vajon javított vagy rontott Bob Gregire mesteri formatervén. Wright autójának később lett egy féltestvére, melyet Raymond Lowey formatervező építtetett magának, bár kerek operaablakokkal, és egy apró hátsó szélvédővel.

A korai évek anyagi és szakmai nehézségei komoly nyomot hagytak az egészségén. A húszas évek végén harmadik felesége fel is keresett emiatt egy orvost, aki azt tanácsolta, ha kihozná Wrightot az arizonai sivatagba, húsz évvel meghosszabbíthatná az építész életét. Ebből a rövid jótanácsból született aztán egy Wright élete végéig kitartó hagyomány. A harmincas évek közepétől kezdve évi kétszer átautózta Amerikát. Az alulfejlett úthálózat miatt akkor még 2200 mérföldes túra a wisconsini Spring Greenből indult, és Arizonában, Taliesin Westben ért véget.

Az úton vele tartottak a tanítványai is, a csomagtartókban pedig nem csak ruhák és konzervek voltak, de papírmakettek alapanyagai is. Bár Wright másoknak ritkán beszélt ezekről az utakról, a tanítványok feljegyzéseiből tudni, hogy a túrák, melyek egyesítették Wright szenvedélyét az autók, az építészet és az amerikai vidék iránt, megannyi spontán állomással voltak tarkítva. Ha Wright útközben meglátott egy számára érdekes helyszínt, azonnal megállt és tartott rögtönzött gyakorlati órát, melyeken a tanítványoknak ott és akkor meg kellett tervezni egy organikusan odaillő épületet.

Hetven évig tartó munkásságának koronagyémántja, az 1959-ben megnyílt Guggenheim Múzeum, ezeknek a szenvedélyeknek, és a Gordon Strong Automotive Objective kudarcának egyesülése. A múzeum megépüléséig tüske volt Wright oldalában, hogy a spirális felhajtó nem készült el a Sugarloafon. A Guggenheim rotundája pótolta számára ezt a hiányt. Az épület Wright szemében a tudat és lélek temploma volt, melynek geometriai formái az emberi létet visszhangozzák: a kör az örökkévalóságé, a háromszög a stabilitásé, míg a négyszög a becsületé. A mobilitás szeretete inspirálta hát a rotundát is, melyen az építész szándéka szerint a látogatók legfelül kezdenek, és míg kiállított festményekre koncentrálnak, a folyamatos haladást a gravitációra bízhatják. A múzeum 1959 október 21-es megnyitását Frank Lloyd Wright már nem élte meg, pár hónappal előtte, április 9-én, 91 évesen elhunyt.