Avaritia, luxuria, invidia et superbia
Nehézcseppű tintával írt számok lepik el az agyad. Alig láthatóan elmosolyodsz, és azt gondolod: 450 lóerős Ferrari V8-as. Feléd lebegnek az autó híres ősei, áttetszően, lidércként.
Zsuzsanna (54), vegyészmérnök
Hát ez egy álomautó! A színe egyszerűen gyönyörű, ami pedig elsőre megkapott benne, azok a felnik! Ilyen formatervezést! Ami a hóditó pasit illeti, ehhez a kocsihoz nagyon pedálozni kellene egy hapsinak, hogy elég vonzó legyen, mert szerintem uralna mindenkit. Persze szívesen kipróbálnám, mármint a kocsit, de nem biztos, hogy az ürgét is észrevenném benne.
A harmincas évek 8C -jei, a Vittorio Jano tervezte nyolchengeres motorral. 1931 és 1934 között nem volt ellenfelük Le Mans-ban. És egy évvel később, elavultan, fényes halálként, Tazio Nuvolari a Grand Prix-változattal legyőzte az egész német birodalmat a Nürburgringen.
Majd 15 évvel később a 6C 2500 Competizione . Ami 1950-ben megnyerte a Targa Floriót.
Dóra (28), újságíró
Nagyon szép autó, ilyet képregényekben szoktam látni, mert autós akciófilmeket nem nézek, és Árpa Attilához sem járok családlátogatásra. A régi versenyautó ennél is jobban tetszik, kevésbé megalomán. Nem kellene viszont ilyen autó, halálra röhögném magam, ha ezzel ugranék be pulykamellért a Fény utcai piacra. Ha pedig kezemben az áruval a piac előtt csalogatóan rámdudálna egy férfi ebből az autóból, nem érezném, hogy be kellene szálljak mellé. Sajnos előítéletes vagyok a túl drága, piros színű sportkabriók vezetőivel szemben.
Hangjukat vattaként tompítja el az idő.
Orsolya (29), politológus
Ezt olyan típusú férfiak mellé képzelem el, akik reggelente sokat készülődnek a tükör előtt. Zselé, parfüm, világos, kigombolt ing és egy odavetettnek tűnő, de valójában műgonddal elheyezett sötét zakó, vagy bőrkabát.
Mondjuk ha én az ilyen fickókat szeretném, biztos hogy összepisilném magam, ha elmenne mellettem valaki egy ilyen Alfában és mindent elkövetnék, hogy a vezetője felfigyeljen rám. Sőt, hogy minél tartósabban odafigyeljen. Csak sajnos nekem nagyon nem az ilyen pasi az ideálom. Az ilyen autók láttán mindig röhögőgörcsöm támad, és az a kényszerképzet, hogy az autóban ülő faszi keveri a szezont a fazonnal, valójában buta, mint a segg, és az intellektust próbálja kompenzálni a verdájával.
Versenybenzintől remegő orrcimpájú csajt képzelsz magad mellé, aki nem sikongat, ha felmész a szerpentinre. De létezik ilyen egyáltalán? Akit lenyűgöz ez az autó, a számok mögött meglátja a dicső múltat. Aki nem pozőrt lát benned, hanem connoisseur-t.
Gabriela (38), hirdetési igazgató
Meglepő módon tetszik, pedig az új autók nem szoktak: klasszikus és ízléses. Mondjuk ha ilyen jól el lennék eresztve, inkább egy régebbit vennék, mondjuk egy Giulietta Sprint Zagato -t, és még maradna is pénzem. Mindenképp jobban imponálna, ha valaki egy ilyennel akarna felszedni, mintha egy SUV-val, vagy valami más borzalommal. Ellenben a világ minden kincséért sem randiznék senkivel, aki negyvenmilliós kocsival jár. Feltételezném, hogy seggfej.
Gondoltam rád. Gondoltam rád, és megkérdeztem nőket, akiket stílusosnak és a szépre érzékenynek tartok. Hogy mit gondolnak erről az autóról. Hogy beülnének-e melléd.
Barbara (30), tehetséggondozó
Az Alfa Romeo nyolcccccé versenypók önmagában még csak csak jó lenne – úgy értem én szívesen vezetem egyedül, de: Magyarországon nem pályáznék vele, mert nem lenne kivel jattolni ha kiszállok, ez mondjuk talán a Riviérán mene, de ott is csak Cannes-ban. De ha tegyük fel valaki akár itt, akár ott engem ezzel az autóval próbálna felszedni, akkor arcába gurítanám az eperfagyimat, hogy jobban illjen a gépéhez, tudniillik egy Alfa Romeo nem tesz sem alfahímmé se rómeóvá. Ha viszont valaki egy alfahím és rómeó, mint pl. Szívemnek Legkedvesebb Hercege, akkor tőlem rolleren is jöhet, én beszállok.
De kupét vegyél, ne kabriót.
Az utolsó mohikán
– Kari
Az Alfa Romeo utolsó rendes hátulhajtós sportkocsiját, melynél nem csak a futómű, meg a motorerő, hanem a karosszéria formája is a sportosságra utalt, Alfa Romeo GT – később GTV és GTV6 néven gyártották 1974-1986 között, összesen nagyjából 136 275 darabot. Az összes utána következő sportosnak mondott Alfa Romeo mind csak szánalmas próbálkozás volt, az erős motorok és a kényszerű elölkaparós hajtás ötvözésével, amivel alapjaiban rúgják fel a sportkocsikra vonatkozó íratlan szabályokat.
Az igazi Gran Turizmó Verda bódéját Giugiaro alakította, és a korabeli négyajtós Alfetta kupéjának készült. A már bevált DeDion hátsó futómű, a Transaxle hajtás és az 50-50%-os futómű terhelés mellé rakhattak akármilyen erős motort, a vezetési élmény már a legkisebb 1600 köbcentistől is maximálisan jelen volt. De volt belőle többek között 1,8-as, 2,5 V6 és 3,0 V6 is, bár ez utóbbi nem teljesen a széria része. Sőt, 1984-ben készült a dél-afrikai igények szerint egy 200-darabos kisszéria 3-literes motorral és porlasztókkal, hogy az ottani túraautó-bajnokságban helytálljon a 3,5-literes BMW-kkel szemben.
A belsőben is meg merték lépni, amit a mostani Alfa Romeo sosem tudna bevállalni. A kormány mögött egyetlen mérő trónolt, a fordulatszámmérő. Hiszen egy sportkocsiban, egy versenyautóban ez a legfontosabb információ, amiről a vezetőt tájékoztatni kell. Minden más műszert, beleértve a sebességmérőt is, száműzték a műszerfal középkonzol feletti részébe, így az utasok a kocsi bármely pontjáról láthatták, hol is tart a száguldás.
Manapság már elképzelhetetlen ekkora mértékű bátorság egy új autó születésénél. Pontosabban a tanulmányváltozatoknál még akármit mernek hazudni, de a sorozatgyártásnál aztán már a papírkutyák döntenek, és így olyan hétköznapi autók születnek, mint a GT vagy a Brera. Így az Alfa is beállt a birka sorba, és teljesen hétköznapi autókat gyárt, amikben a sportos szív talán még jelen van, de az igazi Alfaság szellemisége már csak a múltban keresendő… Egészen mostanáig, mivel itt a 8C. Ez úgy tűnik, újra hozza a régi idők fociját, és az Alfa ismét méltó lesz régi nagy híréhez.
A keretes létrejöttéért köszönet: Petőfi Sándornak és Fastcarnak valamint az Alfa Amore-nak.
