25 év után újabb váltás?

2001.09.21. 10:36
A Ford kisautóját végül nem az eredetileg elképzelt Bobcat (Hiúz) névre keresztelték. Viszont a vadmacskák szívósak: a '90-es években bemutatott Fiesta-alapú kis sportkocsi Puma lett.
 
   
   

Elképzelhető, hogy cicaszerető mérnökök is dolgoznak a Ford berkein belül: a Mercury-nak volt Cougar típusa (dettó puma) és Lynx is (ez meg latinul hiúz). Mielőtt elmerülnék a Ford fajmeghatározásának rejtelmeiben, inkább térjünk vissza a nevében karneváli hangulatot idéző Fiestához.

Bár a Fiesta negyedszázados jubileumát ünnepeljük most nyáron, a történet nem 1976-ban indult. 1967 az időpont, amikor a német és a brit Ford művek fölé új ernyőszervezet, a Ford of Europe került. Az új cég feladata az egységes európai arculat kialakítása. Ennek első eredménye az Escort, majd következett az európai Mustang, a Capri. Időrendben haladva a Taunus és a Cortina közös alapokra helyezése következett. A típustisztítás következtében az egyre népszerűbb kisautókkal, mint a Volkswagen Polo, Renault 5, Fiat 127 szemben a Ford nem kínált semmilyen alternatívát. Az Escort eggyel magasabb kategóriába tartozott.

 
   
 

Ez a helyzet nem sokáig maradt így. 1972. október másodikán hivatalosan is megindult a Project Bobcat egy új, az európai ízlésnek megfelelő kisautó kialakítására. A Ford-fanatikusok nem biztos, hogy örömmel fogadják a történelmi tényeket, de az amerikaiak a Fiat 127-t vették kiindulópontnak. A detroiti tervezők mellett a Ghia is kapott bizonyítási lehetőséget.

Tom Tjaarda, akinek a világ többek között a DeTomaso Panterát is köszönheti, ekkor a Ghiánál jeleskedett és 53 nap alatt elkészült "Blue Car" fantázianevű 127-es alapokra épített makettjével. Ezt fogadta el a felső vezetés, és röpke négy év alatt kerekekre állították a vadonatúj típust, amely már nyomokban sem tartalmazott Fiat-hatásokat. 1976. szeptemberében a Frankfurti Autókiállításon legördült a lepel a végül Fiestának keresztelt alap-Fordról.

 
   
   

Az olaszos hatás további mediterrán elemekkel bővült, ugyanis az egyik legfőbb gyártóbázis Spanyolországban, Valenciában létesült. Németországon kívül itt szerelték össze a páneurópai típusnak tekinthető újdonságot. Példának okáért hűtőket, porlasztókat és a motor egyes elemeit angolok, a kéziváltókat franciák, a pár évvel később bemutatott félautomatát hollandok szállították.

Első körben kétféle, 957 és 1117 köbcentiméteres motorral kínálták az elsőkerék-meghajtású Fiestát, kizárólag háromajtósként. Dacára olyan apróságnak, mint az opcionális felszerelésként adott korrózióvédelem, egy évvel a bemutató után már az ötszázezredik eladott autó fölött bonthattak pezsgőt Kölnben. Az autó népszerűségéhez egy adalék: 1977. végén Angliában a Cortina (azaz Taunus) volt a legkelendőbb személyautó, második az Escort, harmadik a Fiesta. Mit nem adnának ma a Ford vezetői hasonló eladási statisztikáért! Ráadásul az olajválságtól besokallt amerikai vásárlók is pár évig Fiestázhattak, de 1980-ban az új biztonsági rendelkezéssekkel vége szakadt a diadalmenetnek.

 
   
 

A sikerre tekintettel korán bekerült a motorválasztékba egy 1.3 literes erőforrás. Ekkor már kicsit nagyképűen "Sport" felszereltséggel is meg lehetett rendelni az elsősorban női vásárlók számára készített Fiestát. Valójában 1980-ig kellett várni az igazán sportos variánsra. Ekkor 75 lóerősre tuningolták az 1300-as motort, kiszélesítették a karosszériát, ráaggattak néhány légterelőt, kicsit megpiszkálták a futóművet és voilá: már el is készült a rövidéletű Supersport. Pályafutása kurtára sikeredett, de előkészítette az XR2 sikerét.

Az XR2 egy rali-Fiestából született, még erősebb motorral, Recaro ülésekkel. Ma már kb. olyan, mint egy sufni-tuning VW Golf, de megjelenésekor eléggé ott volt a szeren. Ennyi lóerőt ennyi pénzért kevesen kínáltak. A Fiesta 1983. őszén bemutatott második generációját igazából inkább másfelediknek érdemes titulálni. A mechanikai alapok nem változtak, a lekerekítettebb forma sok helyen a radikális Sierrára emlékeztetett.

 
   
   

Ma már, amikor a dízelmotorok ugrásszerű fejlődése miatt ez a meghajtási mód hihetetlenül népszerű, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy még tíz éve sem volt mindennapos kisautók között a dízel. A Fiesta II-be egy 54 lóerős 1.6 literes gázolajos motor is bekerült.

1989. őszén pedig bemutatkozott az a Fiesta, amely mind a mai napig kisebb-nagyobb igazításokkal igyekszik képviselni a Fordot, sőt újabban 121-es típusjelzéssel a Mazdát is az alsó-középkategóriában. A kategóriaváltás annak köszönhető, hogy a Fiestát is utolérte a kisautó-sors: megnőtt. Ma már a Fiesta alá befért még egy típus, a szélsőséges véleményeket kiváltó Ka. Ráadásul jelenleg a Fiesta legnagyobb motorja az 1.8 literes turbódízel, míg induláskor még csak szerény egyliteres motorokkal ment.

Frankfurtban az ígéretek szerint új kor hajnalának lehetünk tanúi. A Ford, amely a Focussal és a Mondeóval meglehetősen sikeres családi autókat alkotott, eggyel lejjebb is forradalmi változtatásra készül.