XV. Mátrai Veteránautó Találkozó

2000.08.28. 13:02
Idén 15. alkalommal rendezte meg a Mátrai Veteránautó találkozót a 100 éves Magyar Autóklub. Az idő ideális, sikerült elkapni az utolsó igazi nyári napot, ami alatt nem az eddig megszokott 40 fokos meleget kell érteni. Az autók szépek voltak, jók voltak, csak kicsit kevesen. Úgy tűnik, évről-évre egyre kevesebben jönnek el.

Az idő ideális volt, a helyszínről sajnos nem lehet mindezt elmondani, mivel a főtér átalakítása után az autókat nem engedték be. Ha az ember mindezen túltette magát, illetve megemésztette a sokkot, amit az okozott, hogy megszokásból a főtér felé indult, máris elkezdhette élvezni a kiállítást. A programfüzetben a főtér volt helyszínként feltüntetve, de hang alapján tájékozódva gyorsan meg lehetett találni a veteránokat.

 
   

A gyöngyösi találkozóra szerencsére sokan és sokféle autót hoznak, igaz sajnos évről évre kevesebbet lehet látni. Mindenesetre a régi ismerős autók, és tulajdonosaik itt voltak. A soron sikerült megbújnia egy fél-veteránnak is, egy 1955-ös, vagy 56-os évjáratú Ford Pickup-nak, amelynek tulajdonosát nem sikerült felderíteni. Gyanítom, az átalakítások miatt nem nevezhetett, ennek ellenére igen szép tömeg vette körül. Maga az autó, mint a képen is látszik, már nem hasonlít ahhoz a kisteherautóhoz, amit az amerikai farmerek használtak, a disznók valószínűleg szívrohamot kapnának a platón a V8-as gyorsulásától.

 
   

A benevezett versenyzők közül sajnos már többen hazautaztak szombaton, így a kiállításról és a díjkiosztásról is lemaradtak. A maradékból szüretelve a muzeális kategória egyik gyöngyszeme az 1922-es Buick 44 Roadster volt, igazi klasszikus 60 lóerős motorjával és 80 km/h végsebességével, különlegessége, hogy Európában mindössze 9 darab található belőle, megérdemelten vitte el az első díjat. Tulajdonosa Adamkó Rudolf rengeteg munkával és idővel újította fel.

 
   

A legnagyobb versenyt és a legszebb autókat a C kategória hozta, sikerült a 60-70 évek legszebb sportkupéi közül válogatni a rajongó nem kis örömére. Az első helyezettel vitatkoznék, de a '67-es Ford Capri megérdemelt egy díjat. A személyes kedvencem a második helyezett Volvo P1800 S 1965-ös évjárat, Simon Templar egykori autója, igaz nem ugyanabban a színben, mégis kellemes emlékeket idézett fel. A díjkiosztás nem ment zökkenőmentesen, néha az autók egymásra álltak, ami a fotóst önkéntelen szitkozódásra késztetett, de a Volvo ülése mindezt feledtette: egy pillanatig Roger Moore-nak érezhette magát az ember. A harmadik helyezett Jaguar XJ 6-ról eddig semmiféle emlékkel nem rendelkeztem, de az autó megjelenése, és főleg hangja gondoskodott arról, hogy fülig húzódjon a szám.

 
   

A különszám, legalábbis számomra, az az NSU volt, amely a legszebben felújított autó különdíjat kapta. Noszvai András két darab NSU-t is hozott találkozóra, mindkettő 1971-es évjárat, azaz még nem számítanak veteránnak. A díjazott autó, az 1198 köbcentis TT sportváltozat volt, fantasztikusan felújított karosszériával és motorral, némi krómmal és sportfelnivel igazi vadállat benyomását keltette. Noszvai úr talán nem ismeretlen a veteránrajongók előtt, hiszen egy NSU motorról készült 1:5-ös arányú modellje már megjelent a Vetaránautó magazinban.

 
   

A közönség egyértelmű kedvence az a Csepel 350 D tűzoltóautó volt, amelyet a Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskola mutatott be. Az 1945-ös gyártású böhöm vígan rótta az utat a rally-n ahol a helybeliek örömére, vagy éppen bánatára bátran használta szirénáját is. A Csepelt díjazta a rendezőség is a legtűzoltóbb tűzoltó kitüntető címmel, talán az egykori és mostani szakközepesek örömére, akik gyakorlatként újították fel és rakták össze.

Sajnos az idő gyorsan múlt, az ideális autósidőnek is gyorsan vége szakadt, szerencsére csak a díjkiosztás után. A hangfalakból bömbölő, levezetésnek szánt Omega is csak gyorsította a tömeg hígulását és az autók eltűnését. Az egyszeri nézelődőnek is csak egy dolog ütött szöget a fejébe, hogy a helyiek által csak ,,kőtérnek" becézett főtéren miért nem lehetett kiállítani a veteránokat, ha az autószalonok tesztpéldányait engedték behajtani. A másik, a versenyzők részéről felmerült kérdés a felvonulás volt. Többektől hallottam, hogy sajnos túlságosan lassan halad a menet, ami egy-két igazi sportkocsinak és motornak megárt, hiszen egy olyan versenygép, ami kétsebességes, és elsőben 50-ig lehet kihúzatni, nehezen viseli a 30 km/h-s cammogást. ,,Gyorsan szeret menni, csak ez a baja."

Remélem, jövőre már nem apad a mezőny, sőt további versenyzők is érkeznek majd, követve a megjegyezhetetlen nevű finn úr példáját, aki 1969-es BMW-jével motorozott ide, hogy résztvehessen a versenyen. Bár a műsorvezetővel nem sikerült közös nyelvet találni, a nemzetek közötti metakommunikáció sikeresen működött, jövőre újra ugyanitt. És a kapzsibb autósok is feltűnnek talán, hiszen idén harmadik alkalommal rendezték meg a Mátrai Veteránautó Grand Prix-t.