Szánsájn öt kilóér'

2005.08.03. 00:00


Kétszázötös


Ez volt a Peugeot elképzelése a kis kabrióról még a CC-korszak előtt. Egyszerű, de lendületes Pininfarina-dizájn, reális esély négy felnőtt utaztatására, hozzáférhető és használható csomagtartó (290 liter), a 900 kilós önsúlyhoz pedig ekkor még elegendőnek tartották a kisebb motorokat: létezett 1,1-es, hatvan lóerős 205 Cabrio is.

205 Cabrióból szerényebb a kínálat, mint a német kis nyitottakból. Cikkünk írásakor mindössze egy üzemképes, papíros autó volt eladó, az 1,9 literes, 103 lóerős kocsiért négyszázezer forintot kértek. 205-ös vásárlásakor a futóművet érdemes alaposan végigvizslatni, a magyar utak könnyen kikezdik a gömbcsuklókat, féltengelyeket.


Tesztautónk 1,4 literes motorral szerelt, '92-es Roland Garros, azaz limitált szériás 205-ös kabrió, zöld-fehér színvilágban, világos bőr-textil ülésekkel és elektromos tetőnyitással : nyitási idő: 15 másodperc. Állítólag az egyetlen ilyen az országban. Csinos kis autó, ráadásul exkluzív darab, nem csoda, hogy tulajdonosa fiatal lány, aki imádja, és soha nem akar megválni társától.




A 117 ezer kilométert futott Peugeot motorterében előfordul itt-ott némi gyanús olajszivárgás, a kormány pedig rettenetesen rázott már hatvan-hetven körüli tempónál is. Ez nem jó. Jó viszont, hogy fővárosi használatban nyolc literből eljárkál a kocsi, miközben a tulajdonos saját bevallása szerint szívesen húzatja gyakran ötezer fölé a szép hangú, kicsi, de nyomatékos és erős motort.




A rövid próbaúton leginkább az tűnt fel, milyen szépen hozza a Peugeot a francia autókról hangoztatott sztereotípiát. Tényleg kényelmesebb, komfortosabb, filantrópabb, nőiesebb, mint a három német. Ha lányom lenne, illetve már van, de ha olyan idős lenne, én is ezt venném neki a félmillióskabrió-piacon.





Fordeszkort


A Használtautó Escort kabriós találati listája jelenleg '86 és '92 közötti évjáratú autókat tartalmaz a 400-600 ezres kategóriában. Az árat nem az évjárat, de még csak nem is a motor, inkább az általános állapot határozza meg, egy húsz felé közelítő Escort műszakilag gyakran nem az már, aki volt. Rozsdásodik, kinyúlik, elkopik.

Tesztautónk nem ilyen. A cseh rendszámos fekete '90-es, 130 ezer kilométert futott XR3i, Filipp és Olga, cseh kabrióklubtagok büszkesége, kiváló kondícióban lévő tip-top darab. Látszik, hogy óvják, szeretik, nem is vezethettem, csak utasként próbáltam megítélni, milyen a többiekhez képest.


Először is: kívül sportosabb. És nem csak az utólag felrakosgatott kiegészítők miatt (ami egyébként olyan kis megalkuvásokkal jár, hogy csomagtérnyitás előtt rádió kikapcs, mert különben a szárny letörné a motoros antennát). A lapos, széles test sokkal férfiasabb kiállású autót eredményez, mint a fürdőkádszerű Kadett, a konflisszerű Golf vagy a feminin 205-ös.




Aztán: nagyobb. Az egyetlen, amelyikről nemcsak azt mondom, hogy négy személy számára is alkalmas jármű, hanem akár még vállalnék is egy leruccanást a tengerpartra utasként a hátsó traktusban. Még tán szívesebben is, mint elöl. Mert: lélektelenebb is, mint a többi. Még a Kadettnél is szomorúbb a fekete középkonzol, érdektelen és csúnya a műszeregység, szörnyű a kétküllős kormány. Pedig ez nem egy sima Escort, hanem egy XR3i, ráadásul Cabrio.


A motorháztető alatt az XR3i modellek legkisebb motorját, az 1596 köbcentis, 105 lóerős nyolcszelepest találjuk. Az autó nem viselkedik túl sportosan ezzel a motorral, talán nem véletlen, hogy a sportos Escortokra utaló kis jelzés alig kivehető a fekete fenéken. A tető viszont kifejezetten agilis, 8-10 másodperc alatti nyitásával ez a legfürgébben átalakuló autó a négy közül.

Ötszázezerért

Végezetül, ha megengedik, néhány intelem a kabriózásról. Mindenki nyitott autóba vágyik, ha meleg van, pedig épp a déli órákban a legkellemetlenebb a csupasz karra, fejre, combra tűző napsütés. Esőben minden kabrió beázik; jó, a vadonatúj CC-k meg a prémiumgyártók autói talán nem, de az olcsóbbak biztosan. A kabrió zajos. Nem csak nyitva, a csukott ponyvatető sem tud igazán mit kezdeni a forgalom és a nagy tempó zajával. A kabrió nyikorog, zörög és csattog az úthibákon. A kabriózás tehát lehet alkalmi hobbi, második autóval, vagy pedig egész embert kívánó, kompromisszumokat nem tűrő életforma elázásokkal, leégésekkel és sok-sok vidámsággal. Ha még mindig úgy gondolják, szükségük van egy (olcsó) autóra, és belépnének a kabriósok táborába: rajta .