Álmaimban Amerika visszainteget

2008.02.02. 01:29
Nem szokás egy történetet a főszereplő születésétől kezdeni, pedig most ott kéne. Sőt, kicsivel még korábbról. De először tisztázzuk, nem az ezerkettes (meg egy kicsi) Lada a főhős, hanem én, és az első autómmal kapcsolatos kalandjaimról mesélek. Szóval születésem előtt Apámnak Moszkvicsa volt.

Semmi extra, sokat szerelte - kormányváltósból átalakította padlóváltósra -, sokat kirándultak vele. Aztán megszülettem, és haza kellett volna vinnie a kórházból, de nem indult be. Fater megharagudott rá, eladta, és vett egy ex-taxi Lada 1200-at. Innen kezdődik a sztori.

Az első tíz évemben annyira még nem érdekelt a dolog, aztán annál jobban. Mikor a babás lökhárítók gumicsíkosakra cserélődtek - mert az modernebb -, meg a hátsó lámpák buráit is beépített macskaszemesre cserélte Fater, már engem is elkapott a tuningláz. És tudtam, hogy egyszer nekem is ilyen kocsim lesz.

Mellékszál-elvarrás

Apu a nyolcvanas évek közepe felé adta el az ezerkettest. Megsirattam: még a Balti-tengernél is voltunk vele. Aztán nem volt terve, mit vegyen utána. Hétvégén kiment a használtautó piacra, Anyu csak annyit mondott neki, ne vajszínű legyen és ne Dacia... Na, vajon mivel jött haza? Igen, azzal. Vajszínűvel.

Aztán mikor az M7-esen hazafelé egy kavics kiütötte a dunsztosüveg kiegyenlítőtartályt, és ezután egy hét alatt még háromszor lett hengerfejes, Fater ezt is megunta, túladott rajta. Vett egy fiatal 2105-öt. Zsír király volt. Néhány évvel később lecseréltette a váltóját egy Fiatból kibontott ötsebességesre bowdenes kuplunggal. Aztán kicsit később bekerült egy ezerötös, láncos motor is. Ezen kezdtem én is első autószerelési lépéseim, ezen gyakoroltam be a párhuzamos parkolást is, de ez másik történet.

16 éves korom végére már túl voltam a BMX-banditáskodáson, és a Simsonokat is rommá tuningoltuk a haverokkal. Az vigasztalt, hogy már nagyon közel a jogsi megszerzése. A 17. születésnapom másnapján kellett mennem az elméleti vizsgára – előbb nem is lehetett volna. Addigra már eladtam a Simsonom, és volt egy kis megtakarított zsetonom is. Azt mondta délelőtt a Fater, ugorjunk el a Röppentyűbe, hátha van ott valami kocsi.

Volt egy ismerőse - naná -, aki mondta, hogy most hoztak be egy ezerkettes Ladát. Nagyon patent, új - futózott - gumik vannak rajta. Belenéztem: sportkomány, rövidre vágott váltókar… akarom! 25 ezerért lesz kirakva - mondta Apu ismerőse -, és mindjárt elmegy a tulaj, akkor kivihetjük kipróbálni. Apu azt mondta neki, nem kell itt semmit próbálni, ha az ismerőse azt mondja, jó, akkor visszük - pont ennyi pénzem volt, naná, hogy visszük. Csak hozza haza a kocsit az ismerős, mert nekem még nincs jogsim, és majd Apu visszaviszi, én meg elmegyek vizsgázni.

Igen ám, csak mire a papírmunkát is elintéztük és hazaértünk, eléggé késében voltam. Nem mertem megkockáztatni a negyedik kerületből a Bécsi úti ATi pályára vezetést, ezért megkértem Dugó barátomat - neki már volt jogsija - vigyen el... a saját kocsimmal. Muhaha. Így esett, hogy a KRESZ vizsgámra már a saját kocsimmal mentem.

A.D. stúdió

Ilyenek vagyunk, s ennyire futja csak
Javíthatatlanok, de így boldogabb
Hát legyél szép és tartsd a szád
Oh, mert így csodás
Na gyerünk, nyomás

Álmaimban Amerika visszainteget
Álmaimban Amerika nem mondhat nemet

Akkor kezdődött egyéves kapcsolatunk, ami alatt annyi minden történt, hogy visszaemlékezve mindig elbizonytalanodom, tényleg csak egy évig tartott-e. Az első időkben annyi pénzem sem volt, hogy tankoljak bele. Csak ültünk benne a ház előtt a haverokkal, zenét hallgattunk, és álmodoztunk, merre mennénk, ha tudnánk tankolni.

Aztán amikor sikerült 200-300 forintért csöpögtetni bele, adtunk az arcának rendesen. Korábbi motoros csapatunk lassan autós csapattá alakult, mikor Hlinka Karcsi barátom is lízingelni kezdte a szülei ezerkettes Ladáját. Aztán Dugó is lerakta a szülői Trabi kulcsát, és vett egy ezerhatos dupla kerek lámpást... darabokban, hogy majd mi összerakjuk. Szép brigád voltunk.

Ahol abbahagytuk a motorok barkácsolását, ott folytattuk az autókkal. Fater 2105-ösében - a sikeres kuplung-csere után - elhalálozott az ezerötös motor. Sebaj, ott az egyhármas. Dobtunk rá egy generált házilag. Rendes gépműhelyben, amit ott kell, de a ki-be-szét-összeszerelést, a ház előtt, meg a pince-műhelyben. Ez csak azért érdekes, mert így az ezerötös motor parkolópályára került.

Ősszel megkezdődött a középiskolai negyedik évem. Érettségi, miegymás. De kit érdekel, amikor saját kocsim van? Szombat délutánonként egy kis boltban dolgoztam kisegítőként, az ötszáz forintból tudtam tankolni, diszkóbelépőre is elég volt.

Királyok voltunk. Volt, hogy ketten két autóval mentünk a diszkóba, csak hogy vezethessünk. Aztán a Velencei-tóhoz is két autóval mentünk Karcsi barátommal, miért ne? Ekkor már nem voltak lökhárítók a kocsimon, mert úgy sportosabb. Ez volt az egyetlen tuning.

De aztán az egyik szombat éjszaka a diszkóból hazafelé kigyulladt az olajnyomás-lámpa. Mit tegyek 10 kilométerre otthontól, éjszaka? Semmit. Mentem tovább. A sebesség az óra szerint visszaesett 140-ről 60-ra, úgy, hogy közben ugyanúgy nyomtam a gázt (mellesleg ekkor ment utoljára 140-el, de ezt akkor még nem tudtam).

Mibe pusztult bele? Hogyan támadt fel? Kiderül a következő oldalon.