Álmaimban Amerika visszainteget

Aztán az egyik piros lámpánál lefulladt, és nem is indult be az önindítótól. Gondoltam, betolom. Egyedül. Éjszaka. És sikerült. Utólag belegondolva nagy felelőtlenség volt letolni egyedül a lejtőn egy alagútba, mert ha nem indul be, tuti nem tolom fel a túloldalt. De beröffent és egyesben hazagurultam vele.

Hétfő reggel nagy nehezen még beindult, de továbbra is csak egyesben volt nyomaték, így mentem vele suliba. Ami egyébként öt utcányira volt a lakástól. De a tanítás végén már nem vitt haza - vontatni kellett. És soha többé nem indult be. Egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert ismét volt mit szerelni. Nosza, lekaptuk a hengerfejet, és láttuk, hogy az 1-2-3 henger dugattyúi fent vannak, a négyesé lent. Ez így nem jó - gondolta Stirlitz - és kalapácsnyéllel lenyomtam az egyes henger dugóját. Lement. Na, ez így még rosszabb. Motor ki, és szétbontottuk.

Az egyes hengerben nem volt hajtókar. Meg dugattyú sem, csak az a karima, amit fentről láttunk. Meg az olajteknő alján egy maréknyi alumínium-por. Nem kell mondanom, eszem ágában sem volt meggenerálozni ezt a motort. Hiszen pont ugyanannyiba kerül, ha Fater félrerakott ezerötösét generálozzuk meg. Ugye-ugye?

Ricsi barátom apjának volt ismerőse a Spirálban. Sikerült bevinni hozzá az időközben szétszedett ezeröcsi alkatrészeit, és elkezdtem spórolni. Ha jól emlékszem olyan 12000 Ft körül lett a munkadíj, kaptam hozzá csapágyakat, új dugókat és gyűrűket is. Elkértem Karcsi kocsiját, hogy hazavigyem a téli szünet előtti utolsó napon. Persze, hogy havazni kezdett. Így a szünetben nem nagyon tudtunk vele foglalkozni. Garázs, műhely nincs. Szerelés továbbra is a ház előtt.

Aztán valamikor január elején már enyhült kicsit az idő, és a közben összefűzött motort beraktuk a kocsiba. Tízpercenként rohantunk be a lépcsőházba kezet melegíteni. De egy hétvége alatt bent volt. És nem indult be. Kedv, türelem elfogyott, majd jövő hétvégén - hétköznap ugye fokozott készülés az érettségire. Na, és vajon mi történt az egy hét alatt, amíg nem nyúltunk hozzá?
Belefagyott a víz. Kiolvasztani esélytelen, meg kell várni a tavaszt. Közben vad rimánkodás, nehogy tönkremenjen az új moci.

De nem ment. Tudnak ezek az oroszok. A pihenődő alatti továbbképzésen megtudtuk, hogy az ezerötös hosszabb löketű motorjához hosszabb gyújtástengely kell, ezért nem indult be az ezerkettesével. Szereztem hozzá valót, és az apróbb hiányosságok befércelése után járt a motor.

De sosem volt jó. Az óra szerint 100 körülinél nem ment többet - addig királyul, de tovább nem nagyon. Valószínűleg a bejáratásnál nem voltam elég türelmes. No, meg az áttételek sem passzoltak. De hol érdekelt ez akkoriban? Működött. Mentünk vele autós moziba, Duna-partra, Visegrádra - a népszerű, hátsó úton -, és persze csak úgy autózgatni.

Hazahúzogattuk egymást, amikor valakinek valami baja volt. Dugó barátom például folyamatosan elhagyta a főtengelye elejéről az ékszíjtárcsát tartó anyát, a nagy koronásat, amibe a kurblit is dugni kell. Sosem tudtuk meg, miért, pedig mindig rendesen meghúztuk. No meg olyat is játszottunk, hogy induláskor a hátratolatás közben, mikor a kocsi még hátra felé gurult, szúrtuk egyesbe, nagy gáz, kuplung fel, és füstölt a gumi, ahogy előre kapartak a kerekek, vagy csak az egyik, miközben a kocsi még mindig hátrafelé gurult. Persze a váltó ezt nem mindig szerette, így azt hiszem a néhány nyugodt hónapban volt pár váltócsere.

Egyszer pedig egy ilyen művelet közben nekitolattam egy fának. Az történt, hogy Apu a 2105-be vett előre Ford üléseket, nem tudtam miért. Amikor átszereltük, a kibontott - fejtámlás! - 2105 fekete műbőr üléseit beszereltem a saját kocsimba. Aztán amikor volt ez a tolatásos manőver - még aznap -, és egyesben letapostam a gázt, ugyanazzal a lendülettel a háttámla velem együtt vágódott hátra.

A kormányba kapaszkodva tartottam magam, próbáltam fékezni, de addigra jött a fa. Micsoda egy hülyegyerek voltam... Sérülés nem történt a kocsin sem, mert addigra eléggé lelassult, hogy még csak ne is horpadjon, de mindenki kiröhögött. Én pedig megtudtam, miért cserélte le Fater az üléseit. Szerencsére csak a vezetőülés volt ilyen kopott, így megcseréltem a kettőt, és minden rendben volt.

A kocsim ekkor így nézett ki: lökhárítók továbbra sincsenek. Az első lámpákon kereszt alakú csíkok fekete szigetelőszalagból - ezt versenyautósnak gondoltam -, ezerötös motor ugye, a kipufogó rendszer végig üres cső, hátul két cső egymás mellett. Az akkoriban divatos furulya hangja nekem nem tetszett, másoknak meg az a hang nem tetszett, ami így kijött.

A pedálokon emberi talplenyomat alakú gumik, az indítókulcs pisztoly formájú, ahol a pisztoly csövét kell a bedugni a zárba, a kulcstartó harminc centis állatfarok, jó nagy szőrrel. A műszer számjegyeit és mutatóit filctollal kiszíneztem - ahogy Karcsi barátom felfedezte ezt a lehetőséget, lekoppintottam róla. Gagyi kazettás magnó –hangszórók az első ülések alatt - és a hátsó kalaptartó tele üdítős dobozokkal.

És jött a május-június, az érettségi és a felvételi. A felvételi miatt matekból és fizikából nem a hivatalos érettségi idején írtam a dolgozatot, hanem - talán - egy héttel később összevontat. Az utolsó hétvégén Fater adott lóvét, hogy tankoljam tele a kocsim, és hétfőn szépen el tudok menni, megírni a felvételi-érettségit. Vasárnap este még kicsit bandáztunk a bolt előtt, ahol kisegítőként dolgoztam.

A bolt előtt a járdán parkoltam. Mikor mennem kellett, nagy gázzal - hogy másképp? - elfordultam a pavilonsor mögötti parkolóba. Itt a poros úton elkezdte csóválni a farát. Nem voltam ügyes, akkor sem. Talán kétszer még meg is fogtam, de harmadikra a keresztbe tekert első kerekeket nekitoltam a padkának - még mindig a futózott gumik, muhaha. Nem lassan, nem gyengén.

A bal első futómű kompletten leszakadt. A rugó bepattant a padka utáni iskola kerítésén - ez a saját sulimmal szembeni parkolóban történt. A lengéscsillapító kettétört, az alsó lengőkar leszakadt, úgy, hogy a két bölcsőcsavaron hosszában végigcsúsztak az anyák, az első szélvédő kiesett. És persze minden elgörbült. Vasárnap este. Hétfő reggel felvételi. A kocsinak tele a tankja és mozdíthatatlan.

Kölcsönkértem Apu kocsiját másnapra, és az azutánira. Megírtam, amiket meg kellett, és közben délutánonként felmértem a kárt, és bontókba rohangáltam alkatrészekért. A suli gondnoka többször szólt, nem jó helyen van a kocsi, napok óta nem tudják elvinni a szemetet, mert elállja a kapukijárót. Bocsánat... ennél többre nem futotta.

Aztán mikor minden kötelességet letudtam, és meglett minden alkatrész is, elkezdtem ott a parkoló sarkában összerakni a futóművet. Mivel a tanítás ekkor már ismét folyt - érettségi szünetnek vége - nem kevesen röhögtek rajtam, köztük saját tanáraim is, ahogy ott dolgozok a parkolóban a roncs alatt. Két nap múlva a saját kerekein állt. A rugó bepattintása kemény feladat volt, de ketten-hárman megoldottuk. Persze aztán erre is, mint sok más műveletre is terveztünk a Karcsival célszerszámot, pl. szeleprugó-lenyomó készüléket, de ekkor még küzdelem volt minden ilyen feladat.

Végül kis lakatosmunka következett, a bölcső környékén volt valami baj, ki tudja, mitől. De sikerült beállíttatni a futóművet is, nem húzott el. Ismét jó kocsi lett. Úgyhogy feladtam egy újsághirdetést az Expresszben. Egy hét alatt elvitték. Én meg egész nyáron ismét motorral jártam a Pizzériába, néha kölcsönkértem Fater 2105-ét.

De szeptemberben az ötödik évfolyam első napjára már egy ezüstszínű Ford Caprival mentem. Harmadik generációs 2.3 V6 automata. Másfél év múlva pedig Karcsi barátommal a hazai ralibajnokság másodosztályában kezdtünk versenyezni, egy N csoportos 2105-el. Én navigáltam, és akkor már a harmadik Ford Caprim volt, zsinórban.