Vérfagyasztó tudósítás az 1926-os Svábhegy-raliról

	Kinsky Ulrich az abszolút győző Steyr versenykocsijában

Az első világháború után szó sem lehetett határokon átívelő, akár egy héten keresztül is tartó túraútról. Így a Királyi Magyar Automobil Club vezetősége külföldi minta alapján új versenyág meghonosítását határozta el: a hegyiversenyt.

Az angolul hegymászásnak, hill-climbnek nevezett versenyfajta könnyen mérhető és jó teszt jármű és vezető számára. A legkiválóbb autó is futhat gyatra eredményt pocsék sofőr kezében, és hiába fantasztikus a vezető, ha az autó megmakacsolja magát. Ráadásul Magyarországon senki nem volt olyan gáláns, hogy zárt versenypályát épített volna, olyat, mint Angliában a Brooklands betonteknője.

A Svábhegyi verseny útvonala

Szóval a klub vezetői a politikai helyzet valamelyes megnyugvásával október 24-re hirdették meg a "KMAC hegyiversenyét", amely mind a mai napig, mint Svábhegyi verseny szerepel a köztudatban. Merész ötlet volt a legfrekventáltabb üdülőkörzet kellős közepén hatalmas csinnadrattát csapni, de nem azért állt a klub élén egy Andrássy gróf, hogy ilyesmin fennakadjon. A főváros közgyűlése és az átlagemberek még éveken át morogtak, sőt dühös újságcikkek is megjelentek, hogy amikor az úri közönségnek autókázni támad kedve, az egyszerű polgár szoronghat a kényelmetlen villamoson.

Ez azonban nem akadályozta a verseny hatalmas sikerért. A gazdasági válság elmélyüléséig, 1930-ig minden ősszel ugyanazon az útvonalon került sor az idővel nívós nemzetközi mezőnnyel dicsekedhető svábhegyi futamra. Az útvonalról a térképen kívül álljon itt egy bulvárszagú beszámoló 1926-ból. A vezető az osztrák Kinsky Ulrich, aki három egymást követő alkalommal is győzött. Dacára annak, hogy főúr volt, maga vezetett. Akadt olyan nemes, akinek neve ugyan megjelent a startlistákon, de a járművet egy "bérversenyző" irányította. Így a kedves gróf úr neve közszájon forgott, de nem kellett veszélyeztetnie becses egészségét.

Kinsky útitársa az Autó című lap szerkesztője, Illés István: "Remekül sikerült a start, szinte puskalövésszerüen ugrunk el az indulás helyéről ... Bent vagyunk az Istenhegyi úti egyenesben. Semmi kötelessége nincsen az embernek, ha nem vezet legfeljebb erősen fogódzkodik. Kinsky ... gázt ad csupán, de azzal aztán nem takarékoskodik. Gázt, gázt, gázt, gázt a motornak.

Nem volt egyszerű a motorversenyzők élete: Zsótér Bertalan küzd a sárban.

A sebességmérő már száztizenötöt mutat. Az óra már incselkedik a százhússzal, amikor kibukkan a kút, s az ezután következő éles kanyar. ... Odaérünk a könyökhöz, már benn van a kocsi, most ki a féket, rá a gázt. A kocsi bömbölve engedelmeskedik ... A kulmináló ponthoz érünk, már látszik a hajlás és benne is vagyunk. A kocsi kissé félretáncol, ki kell egyenlíteni a kormánykerékkel. Kiparírozzuk a dolgot és százon túl vagyunk, amikor a nagy könyökhöz érünk.

	Bugatti a Svábhegyi verseny célegyenesében 1930. Ma a kanyar megvan, de bal oldalt a reklámfeliratok helyén már domb emelkedik és egy kemping épült oda.

A gép kissé balra hajlik és szikrázik a fékek alatt. Be kell dobni a kocsit ... A Diana úti könyök előtt mély vízáteresztő. -Hopp - kiált Kinsky, s még jobban be kell kapaszkodni a bőrfodóba. Szinte alig érzik a kerekek a földet s aztán nyöszörgő sírás jelzi, hogy újból dolgozik valamennyi fék... Teljes gázzal vesszük az utolsó forduló előtti gyönge hajlást. ... Kinsky belenyom az akcelerátorba. Tekintete nyugodt. ... Úgy dolgozik a kormánykeréknél, mint egy igazgató az íróasztal mellett, aki egymásután intézi el az aktákkal jelentkező referenseket ..."

A korszak legismertebb magyar versenyzője: Delmár Walter akcióban. Nemcsak Magyarországon, de külföldön is többször nyert. Barátaitól a "homokos" becenevet kapta, mivel polgári foglalkozására nézve egy kotróvállalatot vezetett.

Két évvel később, 1928-ban gróf Zichy Tivadar "vakmerően, biztos kézzel" vezette Bugattiját, és a részben átépített útvonalon "megdönthetetlen" rekordot állított fel. Ez nem kis szó, ha belegondolunk, hogy az utolsó Svábhegyi versenyre megérkezett Európa egyik legnagyobb "menője", Hans Stuck és leradírozta a magyarokat. Az örömbe némi üröm is vegyül azért, mivel a korabeli tudósítások elfelejtették megemlíteni, hogy Zichy esetleges gátlásait nem kevés alkohollal tompította a rekorddöntés előtt.

A Svábhegyi verseny megrendezésére 1930 után már nem volt pénz. Azonban sikerült pezsgő versenyéletet kialakítani: a Svábhegyen kívül a János-, a Gugger- és később a Hármashatárhegy is otthont adott hasonló rendezvényeknek, megindultak Magyarország területén belül a különböző túrautak, sőt 1924-ben még egy Alföld-Alpok osztrák-magyar túraútra is sor került. Megjelent a profizmus, és a '20-as évek végétől rányomta bélyegét az addigi könnyedebb, barátságos légkörre.