Pletykaszinten autót rajzolni

2008.06.24. 03:57

Jól látszik például, hogy az 1995-ös E osztálynál már pontosan megvolt az infó, hogy a Mercedes rövidesen áttér a kerek fényszórókra. A képen csak az arányok lettek kicsit furák: a sárvédő vonala stimmel, hiszen azt nyilván kiadta a lesipuskás fotó, de a kocsi orrán minden nagyon bénán áll. És a hátsó lámpákról is sejtette a rajzoló, hogy ívesebb vonalúak lesznek a W124-eséinél, de hogy mekkorák, azt nem. Így született ez a béna far. Ennek ellenére le a kalappal, a kocsit legalább fel lehet ismerni.

Egyébként a Mercedesek sokszor elég ügyetlenül jöttek ki a rajzoló ceruzája alól. Nézzék csak a W210-es (pápaszemes) E osztály kombijának a fenekét! Ez lenne egy 1996-os autófar? Egy frászt! Valami belemezelt kínai furgonra talán jó lenne, de Mercedesre? Rajzoló kirúgva.

Hasonlóan valamiféle kábszeres álomhoz hasonlít, ha megpillantjuk a Vectra B elképzelt kinézetét 1994 végéről. Astra F-esen bumfordi fényszórók, a végleges Vectra B elejét oly karakteresé tevő, V alakú motorházfedél-domborítás itt csak jelzésértékű, a hátsó lámpa pedig kicsit Astra G-s, pedig olyan autó akkor még vagy négy évig nem volt.

Az igazi, brutális, totális mellé viszont a piros Audi A3, ami gyanúsan nyolcvanas évek eleji, fiestás (starletes) hátsó lámpákat, cickányszerű pofát kapott a rajzolótól. És azok a szögletes hátsó ablakok – jaj! Ez a grafikus vajon tényleg ennyire nem hallotta a kor szavát? Mikor az utca telis-tele volt tojás-Mazda 121-esekkel, szintén tojás Mitsu Coltokkal, hegyikristály-szemű Opel Corsákkal?

Érdekes viszont, hogy a leendő S osztály leírhatatlan formájú fényszórói milyen jól sikerültek egy 1995-ös rajzon – ennyire plasztikusan fogalmazott volna a bennfentes újságíró? Ám ha alaposan tanulmányozzuk a kék autóról készült képeket, rájövünk, hogy csak a fényszórók stimmelnek. Máskülönben ez nem az 1998-as S. A kocsi arányai, a nagy, lapos hűtőszekrény-ajtói, az a szögletes, darabos far egyértelműen a W210-es E osztályt mutatja. Valaki itt túlságosan is érteni akart a jövőhöz.

Viszont – milyen szívesen lettem volna fejlesztőmérnök a BMW/Rovernél 1995-ben! Mennyit röhögtem volna azon, hogy az összes újságíró azt hiszi: készül már a terep-BMW. A huncutok (BMW-konstruktőrök) ugyanis az akkor már épp leváltásra érett 5-ös kombi kaszniját tették rá a modellfrissítés utáni Land-Rover Discovery-változat vázára. Ennek a kocsinak köze se volt az évekkel később érkező X5-öshoz, nettó szívatásnak lehet tekinteni. Első kézből tudom a sztorit, egy BMW-s mérnök mesélte valami jóval későbbi bemutatón, amikor a cége már rég eladta a Rovert.

A képeket nézegetve azon is meglepődik az ember, hogy milyen sok projekt nem valósult meg. Egy rakás fotót találtam az utcán lekapott, már késznek látszó autókról, amelyekről aztán soha nem hallottunk többet. Ismerős a kupé Vectra B? Vagy a Tigra kabrió? És a 3-as BMW Touringra hasonlító, háromajtós Mercedes C-ferdehátú? Ugye nem? Pedig már próbaköreiket futották.

És a Corsánál kisebb, golyó-Opel? Nem, nem az Agiláról beszélek, emez sokkal szebb, de sokkal haszontalanabb.

De mi lett vajon a Daewoo Lanos valamennyi formai jegyét magán viselő, ám méreteiben a Matiznál kisebb, filléres, háromajtós minivel? Hiszen már létező autóról készültek képek. Berezeltek? Vagy vízszintes irányban torzított az objektív, és összement az autó? Sose tudjuk meg.

A rajzolókat, és az ő közreműködésük által a publikumot is a Mercedes szívatta a leghatékonyabban. Hogy csak a Smartnak hány futó prototípusát kapták le szegény paparazzik... És hogy az A osztály legkevesebb tíz gúnyája mind mekkora port kavart. Nem tudom, hogy a Mercedes vajon ennyire rettegett-e az új vizekre evezéstől, ennyire balul ütött-e ki mindkét minije, vagy ennyire profin megtervezte-e a marketingjét, de tény, hogy mire a smart és az A megjelent, mindenki csak ezekről beszélt. Nézzék meg, itt van néhány nagyon korai Smart lesifotó – hát inkább ez Ligier segédmotoros autó, mint a megvalósult kocsi.

Inkább gátat vetek a szavak ömlésének, beszéljenek inkább a fotók. Ha bármelyik képre kattintanak, gazdag galéria várja önöket. Én meg ígérem, szorgalmas leszek a képaláírásokkal. Csak ízelítőül a listából: mit szóltak volna tíz évvel ezelőtt a VW és a Peugeot mini kabriójához? És a VW Lupóból kisarjadó Skoda/Audi szuperminihez? De gondolom az is érdekes, hogy az előző S40/V40-ből már 1996-ban terveztek rövidített tengelytávú C30-ast, ami odáig jutott, hogy rendszámmal tesztelték Svédországban.

De megtekinthető, hogy milyen csúnyának képzelte a médiás rajzoló a világ egyik legszebb kisautóját, a 206-os Peugeot-t. Meg hogy a Pininfarina stúdió mennyivel ügyesebben kanyarít kupét a 406-osból, mint egy magazin rajzolója. És hogy a Lupónál (eredetileg Picónak akarták hívni) még kabrióverzión is gondolkodott herr Geschäftsführer, azaz Piech úr? És az a háromféle rajzolói tanulmány a leendő Audi A8 orráról? Nekem nagyon bejön a négy körlámpás verzió. Ha ezt választják annak idején, talán hamarább elismerik a benga-Audit.

De borzasztó aranyos a bukókeretes Seat Ibiza kabrió, a tökéletesen elbénázott Merci SLK is. A Fiat Coupé pedig egyenesen döbbenetes – Chris Bangle (ő volt a tervező, ha nem tudnák) zsenialitása már ekkor átjött: a profi grafikus dögunalmat rajzolt, amikor a scoop fotókon letakart design-elemeket kellett kitalálnia.

Nem akarok ujjal mutogatni senkire, hiszen anno én is ott voltam azok között, akik nulla információból próbáltak igazinak tűnő híreket szülni. És nem mondanám, hogy szuperprofin oldottam meg a feladatot. De azért így, visszatekintve vicces az egész, és meglepő, milyen jól sikerült egyik-másik rajz.

Hogy kicsit mentsem a rajzolók bőrét, nézzenek meg egy-egy sorozatot az európai vevők által visszafojtott figyelemmel várt Fiat Punto I, illetve a BMW 3 Compact lesifotói közül. Képzeljék el, hogy ennyiből kellett valami hihetőt kanyarítani – ugye nem tűnik a legjobb kenyérkeresetnek?