Minek vennél drága téli gumit?

ADAC és Autobild téligumiteszt - 2018.

2018.10.26. 06:07 Módosítva: 2018.10.26. 07:54

Az előrejelzések nem mutatnak belátható időn belül komolyabb lehűlést, de nem árt elmerengeni, van-e már téli gumink, vagy venni kell, esetleg négyévszakost használunk. A kínálatban való eligazodást idén is segítik a tesztek.

Kik és mit tesztelnek?

Az egyik legismertebb autógumitesztet a német autóklub, az ADAC készíti. Minden évben kétszer feszülnek neki: kipróbálják a nyári és téli abroncsokat is. Mindig változtatják a méreteket is, így idén a kisautókra jellemző 175/65 R14, valamint a kompakt kategóriában gyakori 205/55 R16 következett. Közben az egyik legnagyobb német autós lap, az Autobild is elkészítette a maga tesztjeit. Ők az itthon is nagyon sok autón megtalálható 195/65 R15-ös, valamint a hobbiterepjárókon elterjedt 235/60 R18-as téli gumik mellett a 195/65 R15-ös négyévszakosokat értékelték.

Fontos, hogy az ADAC és az Autobild más-más módszerrel végezte a teszteket. Továbbá hiába ugyanaz a gyártó, az adott mintázat másképpen teljesíthet különböző méretekben. Jó példa erre a Firestone, amely 14 colban, az ADAC tesztjén dobogós, 15 colban az Autobildnél épp csak befért a legjobb húszba.

175/65 R14 (ADAC)

Ebben a méretben az ADAC szakemberei teszteltek, a tőlük megszokott módszerrel, tizenkét gyártó termékeit Ford Fiestára szerelve. A kiválasztáskor figyelembe vették azt, hogy minél nagyobb ársávot lefedjenek, és tényleg olyan abroncsokat próbáljanak ki, amelyek a vásárlóknál is felmerülhetnek. Minden mintázatból több szettet vesznek, különböző kereskedőknél és változó időpontokban, hogy ne egy-egy kifogott rosszabb vagy jobb példány alapján ítéljenek, és kiderüljön az is, mennyire stabil a minőség.

A gumikat aztán nagyjából 450 kilométer alatt koptatják be. Erre azért van szükség, mert a gyártás során használt formaleválasztó anyag miatt a teljesen új abroncsok még nem nyújtják a maximális teljesítményüket. Ezt érdemes figyelembe venni akkor is, ha magunk veszünk új gumit - eleinte ajánlatos óvatosabban közlekedni.

Száraz aszfalton Olaszországban, nedves úton Németországban teszteltek, ez pedig azt jelenti, hogy nem feltétlenül álltak rendelkezésre igazi téli körülmények. Megfelelő havas környezetet egy független finnországi tesztpályán találtak, míg a jeges próbákat a Continentalnál teljesítették. A pontosság kedvéért minden mérést többször is elvégeztek, majd átlagolták a mért értékeket. Az egyes részeredményeket az alábbiak szerint súlyozták:

  • száraz aszfalt: 15%
  • nedves aszfalt: 30%
  • havas út: 20%
  • jeges út: 10%
  • zaj: 5%
  • fogyasztás: 10%
  • kopás: 10%

Vagyis a téli tulajdonságok mindössze 30 százalékát adják a végeredménynek, és az egyre enyhébb teleken fontos száraz és nedves úton mutatott tulajdonságok adnak 45 százalékot. Akit a kopás, zaj vagy épp a fogyasztás kevésbé izgat, az nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja ezeket a pontokat, bár az is tény, hogy az igazán jó gumi nemcsak tapad, hanem ezekben a látszólag kevésbé fontos területeken is jól teljesít.

Amikor száraz az út

Az ADAC olaszországi, száraz aszfaltos tesztjén az egyik legfontosabb szempont a kezelhetőség volt. Többek közt az egyenesfutást, a kormányreakciót és az oldalvezetést vizsgálták. A gumik képességeit egészen a határokig igyekeztek kihasználni. Szerepelt a programban kanyarstabilitási feladat és fékezés is (ABS-szel százról állóra).

A kapott eredmények alapján csapadékmentes hideg időben a Firestone Winterhawk 3-mal járunk a legjobban, de a Continental, a Vredestein és a Dunlop terméke is jól teljesített. A leggyengébbnek a Semperit Master-Grip 2-ese bizonyult.

Tapadás száraz úton (175/65 R14, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Firestone Winterhawk 3 2,0
2. Continental WinterContact TS860 2,3
   Vredestein Snowtrac 5 2,3
3. Dunlop Winter Response 2 2,4
4. Esa-Tecar Super Grip 9 2,5
   Nankang Snow SV-3 2,5
5. Goodyear UltraGrip 9 2,6
   Nokian WR D4 2,6
6. Debica Frigo 2 2,9
   Sava Eskimo S3+ 2,9
7. Pirelli Cinturato Winter 3,1
8. Semperit Master-Grip 2 3,7
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Nedvesen minden más?

Egy átlagos télen kétségkívül nedves aszfalton vezetjük a legtöbbet. Havat idehaza csak ritkán látunk, az igazán jeges útburkolat szerencsére szintén nem túl gyakori, de eső és havas eső azért van bőven. Nem csoda tehát, ha a németek értékelésében is ennek a mérésnek van a legnagyobb súlya. A Continental németországi pályáján vizsgálják a vészfékezést, az aquaplaningot, a vízátfolyáson való áthaladást, a kezelhetőséget és számos más szempontot.

Az eredmények azt mutatják, hogy a Continental WinterContact TS860-asa mindenkit maga mögé utasított, igaz, minimális a Dunlop lemaradása. A legrosszabb a kínai Nankang Snow SV-3 lett - ennél rosszabbul neve ellenére csak hóban teljesített a távol-keleti termék.

Tapadás nedves úton (175/65 R14, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Continental WinterContact TS860 1,7
2. Dunlop Winter Response 2 1,8
3. Goodyear UltraGrip 9 2,2
4. Esa-Tecar Super Grip 9 2,4
   Nokian WR D4 2,4
   Pirelli Cinturato Winter 2,4 
5. Semperit Master-Grip 2 2,5
6. Firestone Winterhawk 3 2,6
7. Debica Frigo 2 2,9
   Sava Eskimo S3+ 2,9
   Vredestein Snowtrac 5 2,9
8. Nankang Snow SV-3 4,7
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

A legjobbak havon sem hibáznak

A havas tesztekért a Testworld márkafüggetlen, finnországi tesztpályájáig mentek. A programban szerepelt handlingpálya, fékezés, gyorsítás és egy sor egyéb manőver. Az itt elért eredmények húsz százalékkal számítanak bele az összesített osztályzatba, tehát a második leglényegesebb összevetésről beszélünk. 

A győzelmet itt is a Continental söpörte be a Dunlop előtt, de nagyon erős volt a mezőny, mindössze néhány mintázat teljesített gyengébben. A Nankangnak sikerült a lehető legrosszabb, 5,5-ös osztályzatot megszereznie, a két legfontosabb tulajdonságban megbukott a kínai gumi.

Tapadás havas úton (175/65 R14, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Continental WinterContact TS860 1,8
2. Dunlop Winter Response 2 1,9
3. Semperit Master-Grip 2 2,0
4. Debica Frigo 2 2,2
   Pirelli Cinturato Winter 2,2
   Sava Eskimo S3+ 2,2
   Vredestein Snowtrac 5 2,2
5. Firestone Winterhawk 3 2,3
6. Nokian WR D4 2,7
7. Goodyear UltraGrip 9 2,8
8. Esa-Tecar Super Grip 9 2,9
9. Nankang Snow SV-3 5,5
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Jégre is vitték őket

A jeges teszteket hagyományosan a Continental tesztközpontjában teljesítik a tesztelők. Ez mégsem eredményezi azt, hogy a hazai pálya előnyt jelent. Idén például majdnem az összes kipróbált abroncs egyforma, 2,5-ös osztályzatot gyűjtött be. Az egyetlen kivétel a Nokian WR D4-ese lett, 2,4-gyel nyerve az összevetést.

Tapadás jeges úton (175/65 R14, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Nokian WR D4 2,4
2. Continental WinterContact TS860 2,5
   Debica Frigo 2 2,5
   Dunlop Winter Response 2 2,5
   Esa-Tecar Super Grip 9 2,5
   Firestone Winterhawk 3 2,5
   Goodyear UltraGrip 9 2,5
   Nankang Snow SV-3 2,5
   Nokian WR D4 2,5
   Pirelli Cinturato Winter 2,5
   Sava Eskimo S3+ 2,5
   Semperit Master-Grip 2 2,5
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Ha kicsit elvonatkoztatunk a tapadástól, és a komfortot, meg a takarékosságot vesszük, akkor három szempont szerint rangsorolhatunk. A zajt tekintve egyik téli abroncs sem volt igazán csöndes. A leghalkabb ebben a méretben a Pirelli, a leghangosabb a Vredestein a teszt szereplői közül. A legkedvezőbb fogyasztást Esa-Tecarral produkálták, a legtöbbet Nankanggal kajált a tesztautó. A legtartósabb a Goodyear volt, leggyorsabban a Pirelli kopott el.

Összesítés

Ahhoz, hogy egy-egy abroncs a végelszámolásnál is jól szerepeljen, végig kiegyensúlyozott teljesítményre van szükség. Az összesített eredmény nemcsak a fenti, különböző burkolatokon végzett tesztekből áll össze, hanem a kopás, a zaj és a fogyasztás is beleszámít. Végül két gyártó aktuális téli gumija zárt jó eredménnyel: a Continental WinterContact TS860 és a Dunlop Winter Response 2. A népes középmezőnyt követi a Semperit Master-Grip 2 egy kegyelemkettessel, bukást egyedüliként a Nankang Snow SV-3 könyvelhetett el.

Hogyan olvassuk a táblázatot?

Először is fejben meg kell fordítanunk az iskolás osztályzatokat, mivel a németeknél az 1-es a jeles, az 5-ös a bukó. Majd kicsit ki kell bővítenünk a skálát, mivel az ADAC-sok 0,5-től 5,5-ig osztályoznak. Ezzel már értelmezni tudjuk a táblázat húsát, a sorrendet meghatározó összesített osztályzatnál pedig normális esetben egy súlyozott átlagot látunk (száraz út 15%, vizes út 30%, hó 20%, jég 10%, zaj 5%, fogyasztás 10%, kopás 10%).

Kivétel ez alól, amikor az átlag alapján kapott besorolásból kilóg egy vagy több biztonság szempontjából lényeges kritérium osztályzata, ilyenkor a legrosszabb osztályzat lesz a végeredmény is (aláhúzott érték). A rangsorolás tehát nem feltétlenül szent és sérthetetlen, el kell fogadnunk, hogy az ADAC-nál a kiegyensúlyozottság mindenek felett áll. Csak azok az abroncsok kapnak jó értékelést, amelyek minden felületen jól teljesítenek. Aki csak egy összevetésben is hibázik, jobb esetben is a közepesek között találja magát.

Fair viszont, hogy a táblázatban megnézhetünk minden egyes értéket, és ha például úgy gondoljuk, számunkra nem sorsdöntő a pár centivel hosszabb fékút jégen, nyugodtan választhatunk a középmezőnyből.

A táblázat kattintásra teljes méretben látható!
A táblázat kattintásra teljes méretben látható!

195/65 R15 (Autobild)

Egy collal feljebb az Autobild tesztjét kapjuk sorvezetőként. Ez a méret hazánkban is gyakorinak számít, hiszen nemcsak az újabb kisautóknál jellemző, hanem a használtpiacon slágernek mondható Volkswagen-csoportos autóknál is gyári méret, a négyes Golftól egészen a második generációs Audi A6-osig.

A német lap más módszerrel tesztelt, mint az autóklub - talán kevésbé tudományos, de mindenképpen életszerű próbáknak vetették alá a gumikat. Egészen nagy merítéssel dolgoztak, hiszen 51 különböző mintázatot ástak elő a legolcsóbbaktól a prémiumtermékekig. Minden abroncsot úgy szereztek be a kereskedőktől, hogy végig megőrizzék névtelenségüket, véletlenül se derüljön ki, hogy tesztre szánják.

A kerekeket aztán egy Volkswagen Golfra szerelve vetették alá a tesztnek. Két selejtezőkörrel indult a program: előbb az utóbbi évek tapasztalatai alapján télen legjellemzőbb nedves aszfalton végeztek fékpróbát nyolcvanról. Huszonegy versenyző már ezen elhasalt túl hosszú fékútja miatt. Ezután havon fékeztek ötvenről, ekkor további tíz gumit ejtettek ki. A folytatásban már csak a bennmaradó húsz mintázattal foglalkoztak.

Íme, az első két selejtezőkör top10-es listája:

A legjobb fékutat produkáló abroncsok (195/65 R15, Autobild)*
Helyezés Mintázat Nedves Havas Összesen
1. Continental WinterContact TS860 34,5 27,6 62,1
2. Fulda Kristall Control HP2 34,8 27,6 62,4
3. Goodyear UltraGrip 9 35,5 27,0 62,5
4. Hankook Winter i'cept RS2 34,9 27,7 62,6
5. Dunlop Winter Sport 5 34,8 28,1 62,9
6. Kleber Krisalp HP3 35,9 27,1 63,0
7. Pirelli Cinturato Winter 35,9 27,4 63,3
   Semperit Master-Grip 2 35,9 27,4 63,3
8. Uniroyal MS plus 77 36,1 27,9 64,0
9. Bridgestone Blizzak LM 001 Evo 34,3 29,8 64,1
*a fékút méterben. Nedves úton 80 km/h-ról, havon 50 km/h-ról.

Ki a jobb?

A legjobb húsz gumit egy sor különböző próbatételnek vetették alá. A kezelhetőséget handlingpályákon vizsgálták mind száraz, mind nedves aszfalton, mind pedig havon. Figyelembe vették továbbá a takarékosságot és a kopást is. Végül négy gumi emelkedett ki a többi közül: a tesztgyőztes a Dunlop Wintersport 5 lett, de a Continental WinterContact TS 860, a Kléber Krisalp HP3 és a Fulda Kristall Control HP2 is jó választásnak bizonyult.

Összesített eredmény (195/65 R15, Autobild)
Helyezés Mintázat Nedves Havas Száraz Költségek Értékelés
1. Dunlop Winter Sport 5 2+ 2+ 2 1 példás
2. Continental WinterContact TS860 2+ 1- 2 2 példás
   Kleber Krisalp HP3 1 2 2 2 példás
3. Fulda Kristall Control HP2 2+ 2+ 2- 2 példás
4. Hankook Winter i'cept RS2 1- 2+ 2 1-
5. Goodyear UltraGrip 9 1 2+ 2- 2+
6. Debica Frigo HP2 2 2- 2 2
7. Falken Eurowinter HS01 2- 2 2 2-
8. Nokian WR D4 1 3 2- 2+ közepes
9. Uniroyal MS plus 77 2+ 2+ 3+ 2 közepes
10. Michelin Alpin 5 3+ 2 2 1 közepes
11. Semperit Master-Grip 2 2+ 2 3+ 2 közepes
12. Pirelli Cinturato Winter 1- 2+ 2- 3- közepes
13. Bridgestone Blizzak LM 001 Evo 3+ 2+ 2- 2 közepes
14. Yokohama BlueEarth Winter (V905) 3+ 2 2+ 2- közepes
15. Barum Polaris 3 2+ 3+ 2- 2- közepes
16. Vredestein Snowtrac 5 2 3+ 2 3+ közepes
17. Matador MP92 Sibir Snow 2- 3+ 2- 2- közepes
18. Firestone Winterhawk 3 2+ 3 3+ 2+ feltételesen ajánlott
19. Gislaved Euro Frost 6 2 3+ 2- 2- feltételesen ajánlott
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

A táblázat jól mutatja, hogy nem minden a márkanév és az ár. A hagyományosan prémiumnak számító Michelin, Bridgestone, Pirelli trió termékei közepes osztályzattal zártak. Míg előbbi kettőnél a havas teljesítmény, addig utóbbinál a magas ár rontotta az eredményt. A sereghajtók közt találjuk a Firestone Winterhawk 3-at (amely egy mérettel lejjebb, az ADAC-nál kimondottan jól teljesített), valamint az idehaza lényegében teljesen ismeretlen svéd Gislaved Euro Frost 6-ot.

205/55 R16 (ADAC)

A mai kompaktautók jellemző méretében megint csak az ADAC végezte el a tesztet. Így tehát a szempontok és a módszerek is megegyeznek a 14 colos kisautóméretnél alkalmazottakkal. Itt valamivel több, összesen tizenhat gyártó abroncsai közül válogattak, szintén az olcsótól a prémiumig.

Szárazon a legjobb...

A száraz úton végzett tesztek a Michelin Alpin 5 sikerét hozták, közvetlen utána a Bridgestone Blizzak LM 001 Evo, és meglepetésre csak további egy tizeddel maradt le a Laufenn. A Hankook másodmárkája ez alapján nem tűnne rossz vételnek, de a további tesztek azt mutatják, nem feltétlenül érdemes beleugrani egy ilyen szettbe. Ebben az összevetésben a legrosszabb a noname Giti és furcsa módon a prémium Pirelli lett.

Tapadás száraz úton (205/55 R16, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Michelin Alpin 5 2,0
2. Bridgestone Blizzak LM 001 Evo 2,1
3. Laufenn I FIT LW31 2,2
4. Dunlop Winter Sport 5 2,3
   Goodyear UltraGrip 9 2,3
   Nexen Winguard Snow'G GH2 2,3
   Vredestein Snowtrac 5 2,3
5. Kleber Krisalp HP3 2,4
6. Continental WinterContact TS860 2,5
   Fulda Kristall Control HP2 2,5
   Nokian WR D4 2,5
7. Yokohama BlueEarth Winter (V905) 2,9
8. Kumho WinterCraft WP51 3,2
9. Giti Winter W1 3,5
   Pirelli Cinturato Winter 3,5
10. Semperit Speed-Grip 3 3,6
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Az én nedvesem

Ezen a teszten a Continental hozta az elvárhatót, de 2,1-es osztályzata azt jelenti, hogy holtversenyben zárt a Goodyearrel. Az egyik legfontosabb téli mutatóban egyedül a Laufenn vérzett el, de az ő termékük, az I FIT LW31 egyenesen a lehető legrosszabb osztályzattal bukott.

Tapadás nedves úton (205/55 R16, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Continental WinterContact TS860 2,1
   Goodyear UltraGrip 9 2,1
2. Pirelli Cinturato Winter 2,2
3. Dunlop Winter Sport 5 2,3
   Semperit Speed-Grip 3 2,3
4. Bridgestone Blizzak LM 001 Evo 2,4
   Michelin Alpin 5 2,4
5. Yokohama BlueEarth Winter (V905) 2,5
6. Kleber Krisalp HP3 2,6
   Nexen Winguard Snow'G GH2 2,6
7. Fulda Kristall Control HP2 2,7
8. Vredestein Snowtrac 5 2,8
9. Nokian WR D4 2,9
10. Giti Winter W1 3,3
   Kumho WinterCraft WP51 3,3
11. Laufenn I FIT LW31 5,5
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Havon jön a meglepetés

Egészen erős volt a mezőny havas körülmények között. A téli gumiban hagyományosan jó, a területen nagy tapasztalattal rendelkező finn Nokian mellett meglepetésre a szingapúri Giti is 1,8-as osztályzatot ért el, egy tizeddel megelőzve a Continental, Dunlop, Kléber, Vredestein négyest. Kirívóan rossz eredmény itt nem született, a Yokohama 3,1-ese is még bőven a közepes szintet hozza.

Tapadás havas úton (205/55 R16, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Giti Winter W1 1,8
   Nokian WR D4 1,8
2. Continental WinterContact TS860 1,9
   Dunlop Winter Sport 5 1,9
   Kleber Krisalp HP3 1,9
   Vredestein Snowtrac 5 1,9
3. Goodyear UltraGrip 9 2,0
4. Pirelli Cinturato Winter 2,1
5. Kumho WinterCraft WP51 2,2
   Laufenn I FIT LW31 2,2
6. Semperit Speed-Grip 3 2,6
7. Michelin Alpin 5 2,7
   Nexen Winguard Snow'G GH2 2,7
8. Fulda Kristall Control HP2 2,8
9. Bridgestone Blizzak LM 001 Evo 2,9
10. Yokohama BlueEarth Winter (V905) 3,1
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Jég veled

Ahogyan 14 colban, úgy 16-ban sem volt túl nagy a szórás jeges úton. Lényegében csak 2,3-as és 2,5-ös osztályzatok születtek, azaz minden tesztelt abroncs jónak számít a legcsúszósabb burkolaton. Más kérdés, hogy jégen aztán teljesen mindegy, mit raktunk a felnikre. Ha megcsúszik, onnan nem nagyon van visszaút, jobb tehát kerülni a tükörre fagyott utakat.

Tapadás jeges úton (205/55 R16, ADAC)
Helyezés Mintázat Osztályzat*
1. Bridgestone Blizzak LM 001 Evo 2,3
   Fulda Kristall Control HP2 2,3
   Giti Winter W1 2,3
   Kleber Krisalp HP3 2,3
   Pirelli Cinturato Winter 2,3
   Semperit Speed-Grip 3 2,3
2. Continental WinterContact TS860 2,5
   Dunlop Winter Sport 5 2,5
   Goodyear UltraGrip 9 2,5
   Kumho WinterCraft WP51 2,5
   Laufenn I FIT LW31 2,5
   Michelin Alpin 5 2,5
   Nexen Winguard Snow'G GH2 2,5
   Nokian WR D4 2,5
   Yokohama BlueEarth Winter (V905) 2,5
   Vredestein Snowtrac 5 2,5
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

A 16 colos mezőny leghalkabb tagja a Continental volt, a legzajosabb a Bridgestone, Michelin, Fulda, Vredestein négyes - de itt sem volt igazán csendes versenyző. A Conti takarékosságban is élen járt, fej-fej mellett a Nokiannal és a Vredesteinnel. A tartósságot tekintve a Bridgestone-Michelin páros emelkedett ki, leggyorsabban a Nokian múlt el.

Összesítés

Ezúttal is nagyon jól látszik, mennyire fontos a kiegyensúlyozottság az ADAC tesztjein. Hiába volt jó szinte mindenben a Laufenn, ha nedves úton betlizett: összértékelésben egy jókora elégtelen díszeleg ott a neve mellett. Ráadásul mivel egy fontos területen gyengélkedett, nem is ajánlhatjuk könnyű szívvel. Elégségessel csusszant át a Semperit, de épp csak egy tizeddel volt jobb a Pirelli és a Giti is. A népes középmezőnyben találunk olyan nagy márkákat is, mint a Michelin vagy a Bridgestone. A legjobbnak ebben a méretben is a Continental WinterContact TS860-at találták az ítészek, pontazonossággal áll ugyanezen a szinten a Goodyear Ultragrip 9. A dobogó harmadik foka a Dunlop Winter Sport 5-nek jutott.

Hogyan olvassuk a táblázatot?

Először is fejben meg kell fordítanunk az iskolás osztályzatokat, mivel a németeknél az 1-es a jeles, az 5-ös a bukó. Majd kicsit ki kell bővítenünk a skálát, mivel az ADAC-sok 0,5-től 5,5-ig osztályoznak. Ezzel már értelmezni tudjuk a táblázat húsát, a sorrendet meghatározó összesített osztályzatnál pedig normális esetben egy súlyozott átlagot látunk (száraz út 15%, vizes út 30%, hó 20%, jég 10%, zaj 5%, fogyasztás 10%, kopás 10%).

Kivétel ez alól, amikor az átlag alapján kapott besorolásból kilóg egy vagy több biztonság szempontjából lényeges kritérium osztályzata, ilyenkor a legrosszabb osztályzat lesz a végeredmény is (aláhúzott érték). A rangsorolás tehát nem feltétlenül szent és sérthetetlen, el kell fogadnunk, hogy az ADAC-nál a kiegyensúlyozottság mindenek felett áll. Csak azok az abroncsok kapnak jó értékelést, amelyek minden felületen jól teljesítenek. Aki csak egy összevetésben is hibázik, jobb esetben is a közepesek között találja magát.

Fair viszont, hogy a táblázatban megnézhetünk minden egyes értéket, és ha például úgy gondoljuk, számunkra nem sorsdöntő a pár centivel hosszabb fékút jégen, nyugodtan választhatunk a középmezőnyből.

A táblázat kattintásra teljes méretben látszik!
A táblázat kattintásra teljes méretben látszik!

235/60 R18 (Autobild)

A hobbiterepjárók vagy SUV-ok számítanak ma talán a legnépszerűbb modelleknek. Benga karosszéria, magas üléspozíció - jól átlátható belőlük a forgalom, és biztonságérzetet is adnak. Gumizni persze ugyanúgy kell őket, mint bármilyen más autót. Jellemző abroncsméretük például a 235/60 R18, éppen ezért választották ezt a méretet az Autobild szakemberei - a tesztautó egy Audi Q5-ös.

Kereken tíz gyártótól válogattak, a legnevesebbektől egészen az olyan, idehaza teljesen névtelennek számító távol-keleti márkákig, mint az Achilles. A tesztfeladatok közt szerepelt többek közt fékezés, valamint teljes körök a számos különböző ívű és sebességű kanyart tartalmazó tesztpályán. Az egyik legérdekesebb kihívás a folyamatosan szűkülő ívű kanyar volt: itt különösen nedves aszfalt esetén fontos a jól tapadó gumi. Itt a Goodyear, a Continental és a Pirelli abroncsaival érték el körről körre a legnagyobb tempót.

A havas úton történő fékezés egyik tesztelt abroncson sem fogott ki. A Continental WinterContact TS850P SUV mintázattal 26,7 méterre volt szükség a megállásra 50 km/h-ról, míg a Toyo Snowprox S954 SUV-val 31,2-re. Nem egészen öt méter tehát a különbség a legrosszabb és a legjobb között - nyilván elég sok ez is, ha épp egy ütközés elkerüléséről van szó.

Mindig az évszaknak megfelelően

Az Autobild teszterei érdekességként egy szett nyári gumit is alávetettek a próbáknak. Havon a Q5-ös - az összkerékhajtásnak köszönhetően - épp csak el tudott indulni ezekkel. Kanyarról kanyarra úgy küzdött, mint kacsa a jégen, tényleg csak a csigatempó tűnt biztonságosnak vele. Aztán jött a fékezés: 81,7 méteres fékút, még a legrosszabbul teljesítő téli abroncsénál is közel ötven méterrel hosszabb.

Összesítés

A hobbiterepjárós gumik tesztjét két mintázat nyerte holtversenyben: a Goodyear Ultragrip Performance SUV Gen-1 és a Pirelli Scorpion Winter. Jól teljesített a Continental, a Fulda, a Dunlop és a Nokian is, a közepesek között pedig ott találjuk a Michelin, a Firestone és a Toyo mellett az ismeretlen Achillest is. Ismét az látszik tehát, hogy nem biztos, hogy a drágább egyben jobb is, de a nyári abroncsokat a leggyengébb télik is leverik.

Összesített eredmény (235/60 R18 SUV, Autobild)
Helyezés Mintázat Nedves Havas Száraz Értékelés
1. Goodyear UltraGrip Performance SUV Gen-1 2+ 1- 2 példás
   Pirelli Scorpion Winter 2 1- 2+ példás
2. Continental WinterContact TS850P SUV 1- 2+ 2-
   Fulda Kristall Control SUV 2+ 2+ 2
3. Dunlop Winter Sport 5 SUV 2 1- 2-
   Nokian WR SUV 4 1 2- 2-
4. Michelin Latitude Alpine LA2 2+ 2 3+ közepes
5. Achilles W 101 X 2 2- 2- közepes
   Firestone Destination Winter 1- 3+ 3+ közepes
6. Toyo Snowprox S954 SUV 3+ 2- 2- közepes
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Négyévszakos, 195/65 R15 (Autobild)

A négyévszakos gumikról még ma is tartja magát az a közhiedelem, hogy egyszerre jók mindenre, de mégsem jók semmire. Hiszen nyáron jobbak a télinél, télen jobbak a nyárinál, de mindig rosszabbak az adott évszakra szánt abroncsoknál. A Totalcar első saját gumitesztje azonban jól mutatta, hogy egyre inkább használható alternatíváról van szó. Egy jobb négyévszakos melegben is bírja a strapát, télen pedig, latyakos, nedves úton egy ligában játszik a téli gumival.

Hogyan teszteltek?

Az Autobild összesen huszonhét különféle mintázatot szedett össze ebben a kategóriában, a méret a számos autókategóriában előszeretettel alkalmazott 195/65 R15. Ezeket a téli gumikhoz hasonlóan selejtezőben mérték össze először: szárazon és nedves úton egyaránt 100 km/h-ról fékeztek állóra. Csak az első tíz jutott tovább, íme a teljes sorrend (a száz méter fölötti összesített eredmények azért aggodalomra adnak okot):

A legjobb fékutat produkáló négyévszakos abroncsok (195/65 R15, Autobild)*
Helyezés Mintázat Nedves Száraz Összesen
1. Bridgestone Weather Control A005 45,2 39,4 84,6
2. Michelin CrossClimate + 48,1 40,8 88,9
3. Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 46,2 44,6 90,8
4. Hankook Kinergy 4S² 47,8 43,1 90,9
5. Continental AllSeasonContact 48,6 43,4 92
6. Vredestein Quatrac 5 48,6 43,9 92,5
7. Falken EuroAll Season AS210 49,5 43,6 93,1
8. Nexen N'blue 4 Season 49,9 43,6 93,5
9. Nokian Weatherproof 50,7 44,2 94,9
10. Pirelli Cinturato All Season Plus 50,7 45,8 96,5
11. Kleber Quadraxer 2 52 45,1 97,1
12. Uniroyal AllSeasonExpert 2 49,2 48,3 97,5
13. Fulda MultiControl 52,3 45,3 97,6
   BF Goodrich g-Grip All Season 2 52,8 44,8 97,6
14. Viking FourTech 50,8 47,4 98,2
15. Toyo Celsius 52,7 45,9 98,6
16. Maxxis All Season AP2 53,4 45,8 99,2
17. Goodride All Seasons SW602 56,9 44,4 101,3
18. Momo 4Run M4 AllSeason 57,7 44,7 102,4
19. Linglong Green-Max All Season 59 43,8 102,8
20. Firestone Multiseason 55,9 47,1 103
21. Hifly All-Turi 221 Allseason 58 45,5 103,5
22. Fortuna EcoPlus 4S 60,5 43,2 103,7
23. Torque TQ025 All Season 58,6 45,4 104
24. Zeta Active 4S 58,6 45,5 104,1
25. Atlas Green 4S 61,9 43,5 105,4
26. Jinyu Gallopro Multiseason Eco 61,4 44,8 106,2
*a fékút méterben. Fékezés 100 km/h-ról.

Összesítés

A tíz továbbjutóra újabb tesztek vártak: különböző útviszonyok között vizsgálták a kezelhetőséget, nézték az aquaplaningot, illetve azt is, hogyan viselkedik a tesztautó az adott gumikkal havon, valamint jégen. A kopást mérnökök bevonásával értékelték. Így állt össze a végső sorrend, amelynek élén a Goodyear Vector 4 Seasons Gen-2-t találjuk, mögötte szorosan a Continental AllSeasonContact. Az ADAC-teszthez hasonlóan itt is lényeges volt a kiegyensúlyozottság. A Goodyear ellen például csak a magas árat, a Contival szemben az átlagos szárazaszfaltos tulajdonságokat hozták fel a szakemberek.

Csupán e két gumi ért el kiemelkedő eredményt, de jól teljesített a Nokian, a Michelin és a Hankook is. Az átlagosnak mondható középmezőnyt csak egyetlen olyan abroncs követi, amelyet nem ajánlanak a németek: némi meglepetésre egy prémiumgyártó terméke, a Bridgestone Weather Control A005. Hiába volt száraz és nedves úton is kiemelkedően jó a fékútja, ha havon már hosszú úton állt meg, ráadásul alulkormányzott is volt, és oldalvezető képessége is hagyott maga után kívánni valót.

Összesített eredmény (195/65 R15, négyévszakos gumik, Autobild)
Helyezés Mintázat Nedves Havas Száraz Költségek Értékelés
1. Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 2+ 2+ 2 2+ példás
2. Continental AllSeasonContact 2+ 2+ 2- 2+ példás
3. Nokian Weatherproof 1- 2- 2- 2-
4. Michelin CrossClimate + 2- 2- 2 1
5. Hankook Kinergy 4S² 2- 2 2 2-
6. Falken EuroAll Season AS210 2+ 2- 2- 2+ közepes
7. Vredestein Quatrac 5 2 2- 2 2 közepes
8. Nexen N'blue 4 Season 2 3+ 2- 2 közepes
9. Pirelli Cinturato All Season Plus 2 3+ 2- 3 közepes
10. Bridgestone Weather Control A005 3- 2+ 2 2- nem ajánlott
*a német osztályozási rendszerben a kisebb osztályzat a jobb

Az Autobild tesztje összességében hasonló tapasztalatokkal zárult, mint a Totalcar saját korábbi mérései. Az évszakspecifikus abroncsokhoz viszonyítva egyáltalán nem rosszak a négyévszakosak. Nedves aszfalton még hidegben is a télit megközelítő eredményeket hoznak, és meleg időben is kezelhető marad velük az autó. Ha pedig praktikus oldalról nézzük: nem kell évente kétszer átszerelni vagy átszereltetni, közben az egyik szett tárolását megoldani.

Konklúzió

Ha téli gumiról van szó, nincs nagy, általános igazság. Dönthetünk úgy, hogy mindig az évszaknak megfelelőt használunk, de úgy tűnik, egyre kevesebb kompromisszummal járnak a jó minőségű négyévszakos szettek. Egy biztos: a nyárit inkább ne hagyjuk fent. Bár itthon nem kötelező a csere, de ha külföldre utazunk, könnyen belefuthatunk akár büntetésbe is, a biztonságról nem is beszélve.

A kínálat hatalmas, a tesztek pedig csak iránymutatást adnak. Célszerű mindenkinek a saját igényei szerint böngészni a táblázatokat: más lehet a jó választás, ha fontos az üzemanyagtakarékosság vagy a kopás, és más lehet a tuti, ha a legjobb tapadást keressük. A gumicímkére se hagyatkozzunk, azok csupán a gyártó által megadott, mások által nem ellenőrzött értékek.