Kívánatos youngtimer lett a dízel BMW

Totalcar Erőmérő: BMW 524 td E34 – 1990.

2019.02.08. 12:47

A Totalcar Erőmérő sorozatában közkívánatra a háttérben gyakran látható E34-es BMW került a teljesítménymérő padra az Autokorbelnél. Az autó a műhely tulajdonosáé, korábban az édesapja vásárolta használtan Puskás "Öcsi" Ferenctől. Megvan az eredeti számlája is, de vajon megvannak-e a lovak a motorjában?

Az egyik legnagyobb hiba, amit a lelkes autókedvelők gyakran elkövetnek, hogy olyan autókat hasonlítgatnak össze, amelyek gyártása között van két évtized, és több környezetvédelmi osztály különbség. Ami harminc évvel ezelőtt még  penge autónak számított, mára gyengécske, hangos csettegő, és elcsodálkozunk, miért vágytak rá a szüleink.

Ha az adott járművet elhelyezzük a saját korában, láthatjuk, hogyan viszonyult a versenytársaihoz. Ezt pedig nagyon érdekes megtenni a mérésen szereplő BMW 524 td-vel is. Ez a motor 1983-ban a korábbi E28-as modellkódú ötös BMW-ben jelent meg, M21-es kóddal. A fejlesztését a felső-ausztriai Steyr motorgyárban végezték, a cél egy takarékos, mégis sportos, a márkaimidzsbe illő dízel megalkotása volt.

Ha megnézzük a konkurencia dízeljeit, feltöltött dízel alig volt, a Mercedes blokkjai előkamrás, soros Bosch adagolós, alacsony fajlagos teljesítményűek, az egyik legerősebb az épp akkor megjelent Golf I GTD, 70 lóerővel. A BMW M21-es a már régebb óta piacon lévő benzines hathengeres (M20) blokkra épült, örvénykamrás dízel hengerfejjel. Adagolója forgóelosztós Bosch rendszerű volt, először teljesen mechanikus vezérléssel, majd elektronikus változatban, mint a mérésen szereplő E34-es esetében is.

A hathengeres dízel 115 lóerőt produkált, akkoriban nagyon magas dízel fordulatnak számító 4800-as fordulaton, ehhez tartozott 222 Nm nyomaték 2400-on. 1983-ban az előd E28-as ezekkel az értékekkel a világ leggyorsabb szériagyártású dízel személyautója volt. Voltak azért problémák is a nagy hathengeressel, ezek elsősorban a hengerfejet érintették. Egyesek szerint konstrukciós hiba, mások szerint a gyártási folyamatban történő minőségi hullámzások miatt, de a hengerfej hajlamos volt a repedésre. Ilyenkor a motor megforralta a hűtővizet, és ha nem figyelt a tulajdonos, tréleren került haza az autó. A mért példánynak is cserélték a hengerfejét, ügyfél-méltányossági alapon, ingyen.

A későbbi M51-es motort már a magyar származású Dr. Anisits Ferenc által vezetett csapat tervezte. A hűtőkör teljes átalakítása és a hengerfej áttervezése elsődleges célok voltak. A hibák ellenére ez a motor a történelem egy része, hiszen majdnem 10 évig gyártották, és nagyon sok futott belőle, még ma is az úton van pár. Pedig jellemzően ezeket nem óvatosan használták - az autó sportos imidzse, a hathengeres csodálatos hangja is erre ösztönözte a tulajdonosokat.

És valóban, a mérésen is meglepődtünk: már kicsit emelt alapjárati fordulaton is megszűnik a dízel hangja, csak szép, mély tónusú hathengeres hang hallatszik. Minimális füst jött ki a kipufogón, a dízel BMW nekifeszült a görgőknek, és nagyon szép értékeket produkált.

Nézzétek meg a videót, a mérés után megbeszéltük a kapott eredményeket.

Ezen kívül is sok érdekes autó jön még és ha nem szeretnétek semmiről lemaradni, akkor iratkozzatok fel a Totalcar Youtube csatornájára.

Korábbi epizódok:

Nem várt FORDulat
Mit nem adtunk volna ennyi erőért 20 éve? Egy villanyautóval zárjuk sorozatunkat.
Ilyen egy jól bevált recept: 300+ LE
Saját tervezésű és gyártású motorbelső, egyedi program, sok év munkájának gyümölcse. Tartsatok velünk ma is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.