Ötvenezret adtak volna érte, inkább elajándékozom

2019.10.02. 06:07

Eddig nem gyűjtött igazán komoly tábort maga köré a nyolcvanas évek tipikus csehszlovák autója, a Skoda 120L. Addigra mindenki pontosan tudta, hogy a szocialista autóipar szánalmasan lemaradt bármilyen nyugati gyártóhoz képest. Mi mégis ezekkel az autókkal jártunk, mert nem volt más, mert sokan csak ezt tudták megvenni, ahogy olvasónk is, aki 1989-ben vette át új autóját, a Merkurnál. A homokszínű farmotoros 120L azóta mindig garázsban töltötte az éjszakát, mindössze 75 ezer kilométer került bele és mivel családon belül gazdát cserél, meg akartuk tudni, hogy milyen állapotban vészelt át három évtizedet. A mai MűhelyPRN rendhagyó, mert nem a használtpiaci relevancia alapján választottuk ki szereplőjét, hanem az autó körül szövődő szép történet miatt. Ezt az öreg Skodát is az Avalon Bosch Car Service-ben vizsgáltattuk át.

Korábbi epizódok:

Novoth Tibi bevállalta, de te csak óvatosan!
Benzines is, Multitronic automata is – nem a legjobb hírben álló A4-konfiguráció, viszont a tulajdonos rengeteg szeretettel és pénzzel áll hozzá.
Aki a szíve mélyén BMW-s, az is marad!
Nagyon ritkán lehet látni már a második 5-ös BMW generációt, Mario viszont nem dicsekedni jött, kíváncsi, mik az autó hibái és mennyit kell költenie rá.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.