Mint az utcai

2000.12.07. 11:59

A Pro Rally 2001 várhatóan karácsony előtt, azaz a CMR2-vel egy időben lesz kapható. Szenteste 12 helyszín 24 pályáján repeszthetünk, 15 különböző autóval, három kategóriából. A játék megunhatatlanságát a 4 játékmód garantálja.

 
   
   

Aki egy kicsit is otthon van a ralis programok terén, jól tudja, hogy ebben a kategóriában jelenleg két játék számít etalonnak. Az első a már kissé idejemúlt, Colin McRae nevével fémjelzett CMR, a másik az RM, a Rally Masters. A megszállottak szerencséjére várhatóan már karácsony környékén megjelenhet a sikeres CMR második része, mely természetesen még realisztikusabb, szebb, gyorsabb, mint elődje. Úgy tűnik, a második verziónak még több és keményebb ellenféllel kell felvennie a versenyt.

Az Ubi Soft neve minden autós és motoros játék rajongójának ismerős lehet, mivel a fiúk már eddig is több játékkal bizonyították rátermettségüket. A Forma 1-es játékok után ők is beszálltak a ralis programok ringjébe, hogy sarokba szorítsák a királyt. A Pro Rally 2001 néven megjelenő játék demo verziója szerencsére már letölthető, így hamar kiderül, mekkora veszélyt jelenthet a CMR2-re.

A program elindítása után rögtön a billentyűzet beállításokat változtattam meg - sikertelenül -, majd a grafika részletezettségét csavartam maximálisra a 800x600-as felbontásban. Ezután indultam a rali-iskolába, ahol az egyetlen választható menüpontra böktem. Az első kanyarban már éreztem, az irányítást meg kell szokni, mivel túlzottan alulkormányozott a kis 306-os Maxi, és a terelgetése szinte lehetetlen a kézifék használata nélkül.

 
   
 

Ha ilyenkor lelépünk egy kicsit a gázról, valamit javul a helyzet, de még ez sem az igazi. Még nem vezettem igazi raliautót, csak gokartot, ezért nem tudom megmondani, mennyire valós, de az autó viselkedése szerintem jobban hasonlít egy hétköznapi járgányéra. Ez főleg a kanyaroknál érezhető, amit már a legkisebb sebességnél is füstölő és csúszó kerekek jeleznek - a kocsink gyorsulása sem a legtökéletesebb.

A 100-as sprint még csak-csak elmegy egy 275 lovas 306-ostól, de a 100-ról való gyorsulás már kifejezetten szenvedés. Kipróbáltam a Citroen KitCar-t is, amiben valamivel több a kraft, de sajnos csak papíron. A havas pálya igazi meglepetés volt, itt kevésbé zavaró az irányíthatóság.

Nagyon tetszettek a bukkanók (bár hosszú távon idegesítő), és a sártócsák, melyeken átszáguldva egy kis eltérítésre számíthatunk. A száraz pályán való kocsikázás azonban nem volt ilyen élvezetes a már említett hibák miatt.

A játék grafikája nem a legmeggyőzőbb, főleg a rali-iskola rész volt kissé igénytelen a sok hordó (miért nem gumi?) miatt. A havas pálya nekem tetszett, bár kissé kihalt volt, de szerintem a pocsolyák a változatos útminta, valamint a hatalmas fák sokat dobtak az összhatáson. A száraz pálya kidolgozottsága megfelelő volt számomra. Az autók részletezettségével igazán nem lehet gondunk, mivel a mai elvárásoknak teljesen megfelelnek (átlátszó üveg, felni, stb.).

 
   
   

A program hangja talán a legszörnyűbb! Az autónk legnagyobb hibája, hogy csak a piros fordulatszám felett (?) kezd feléledni, és a 7000-es fordulatig mintha alapjáraton gurulnánk. Ez után a járgányunk hangja csak visít, ezért a normális pilóta eggyel nagyobb sebességbe pakol, melynek hatására ismét megkapjuk az alapjáratot.

A grafikával még kiegyezem, az irányíthatósága is - talán - megszokható, de a hangja... A játék realitása sem az igazi: ha nagy sebességgel nekirontunk egy fának, nem borul fel az autó, csak kicsit arrébb csúszik (remélem a teljes verzióban nem lesznek ilyen gubancok), nem beszélve a zúzódások hiányáról (csak az ablakot tudtam betörni), melyek mára már alapvető követelménnyé váltak.

A kiadásig rengeteg dolgon kell javítani, ellenkező esetben a Pro Rally labdába sem rúghat a CMR 2 mellett. Ennek eldöntéséhez persze egy játszható CMR 2 demóra is szükség lenne.