Vesszenek a dizájnerek!

2001.05.22. 09:49

A Victor Hugo utca legnagyobb Alfa-rajongója, Uj Péter szeretett volna elmenni az Alfa Nyílt Hétvége nevű rendezvényre. Hogy megtudja, hol lesz a buli, az Alfa Romeo hivatalos honlapjának tüzetes vizsgálatába kezdett. Hogy végül kiderült-e a pontos helyszín, és Uj Péter tesztvezethette-e az Alfa 147-est, percek alatt kiderül.

Tehát azzal a beteges gondolattal támadtam az alfaromeo.hu (illetve: www.alfaromeo.hu, mert mifelénk tízből kilenc site esetében elfelejtik bejegyezni a címet www nélkül, ami egyébként akkora lammerság, mint 10 megás céglogót Word-doksiban szétköremailezni, de hagyjuk) webcímet, hogy ottan a nevezett esemény színhelye említve lesz.

A drámai eseményeket innentől lépésről lépésre írom le.

 
   
   

Tehát bezörgöm a neveztes URL-t. Fölkúszik a képernyőm (jó nagy, 19-es) bal fölső sarkába egy kis sötét téglalap, aztán három szó: a Legenda, a Klub, a Lehetőség. Nem nagyon szeretem, amikor a magyar helyesírás szabályait marketingasszisztensek és copywriterek próbálják átalakítani, de ezen még nem akadtam fönn, azon inkább, hogy ebből a három szóból semmi nem derül ki éppen, semmiféle hasznosítható információ, mit hol talalhatnék, merre induljak ezen az oldalon? Persze, én tudom, hogy az átlagos autós kommunikációs szakember kizárólag Nietzsche-verseket, Tasso-eposzokat és Tőkés László-beszédeket olvas, hogy minél patetikusabbra csiszolja stílusát, mivel márkája komolyságát és értékét ezzel a rettenetes pátosszal véli megfelelően reprezentálhatónak.

Aztán föltűnik persze, hogy ötletes kis java alkalmazás kiiratja fölülre, hogy az egyes, semmitmondó fejezetcímek alatt mik rejtőznek (mennyivel jobb, ugye, ha a webfejlesztő ki tud számlázni plusz egy appletet szegény autós cégnek, és nem kell értelmes fejeztcímeken törnie a fejét), de erre már nem figyelek, szépen lassan föltűnik ugyanis egy hatalmas Alfa-hűtőmaszk, mint illusztrációs vezérelem. (Az elsősorban marketingcélra dolgozó webdizájnerek valamiért azt gondolják, hogy az illusztrációnak minimum nyolcszor akkora helyet illik elfoglalnia az oldalon, mint a lényegi információnak. Ilyenformán az információ válik az illusztráció illusztrációjává, ugye.)

A hűtőmaszk alatt apró banner villog: Alfa Romeo nyílt hétvége, bemutatkozik az ötajtós 147-es. Borzongás fut végig, a fölfedezés öröme: ez az! Alig két percet töltögettem a kacifántos site-ot, és máris megvan!

 
   
 

Kattintás a bannerra, és máris_ máris a www.alfa147.hu címen találom magam; a 147-es Alfa címlapján. Hogy miért, rá nem jövök. Lépjek be az Alfa 147 világába, biztat a felirat, de én nem akarok belépni, nem akarok brutális Flash-animációt, semmit, jó nekem ez a világ, én csak annak a rohadt nyílt hétvégének a helyszínét szeretném tudni, tisztelettel.

Nem adom fel. Belépek az Alfa 147-es világába. Merre írhatnak itten a nyílt hétvégéről? Van egy olyan menüpont, hogy aszongya: közösség. Talán itt. Lenyíló kis layermenü (körülményes, ám tökéletesen haszontalan megoldás) - 147 életstílus, arra kattintok véletlenül. (Megint zárójelezek: a 147 életstílus nem jelent egyebet, mint 147 darab életstílust, az, amire az oldal alkotói gondoltak kötőjellel volna írandó: 147-életstílus.) Itt a következő szöveggel találom szembe magam: "Az Alfa 147 vezetése több mint közlekedés. Inkább élettapasztalat, amely meghatározott filozófiát tükröz. Utazást, megértést, új világok felkeresését, mindent, ami eredeti és izgalmas. Ilyesmiről álmodik, aki az Alfa 147-et választja. Úgyhogy induljunk is tüstént képzeletbeli utazásra! Olyan autóval, amely kényelmes, amely elrepít oda, ahová szeretnénk, akár a legeredetibb helyekre is, amely megfelel az Ön ízlésének.

Engedje fellángolni lelkesedését, induljon el az Alfa 147-tel!"

 
   
   

Úristen, mit tükröz a meghatározott élettapasztalat? Tüstént, akár a legeredetibb helyeken? Akár? Azonnal hozzák ide Móricz Zsigmondot, és vágjon nekem rendet (tüstént)! Remegő kézzel nyúlok az egér után, újabb menüpont, majd végig az összes, a keresett apró információ sehol. Már kíváncsiságból belenéznék a 147-es műszaki adataiba is, de a 147-es világában ilyesmi nincsen.

Vissza az Alfa főoldalra. Ottan alul, nagyon apró betűvel meglapul egy "hírek" rovat, teljesen külön a pátoszban párolt főmenütől. És ott, igen ebben a rovatban, rendes, aláhúzott linkkel, nem Flash-animációban, nem forgó gifben, ott van: Alfa Romeo Nyílt Napok május 18-20. Bemutatkozik az ötajtós Alfa 147. Megnyitom. Az ereimben meghűl a vér:

 
   
 

"Új érzések felé
Szereti,ha az Ön kezében van az irányítás? Élvezi Ön a sebesség mámorát? Érezte már a vezetés biztonságát? Örülne egy rendkívüli ajánlatnak, amellyel használt gépjárművét új autóra cserélheti? Ha Ön minden kérdésre IGENnel válaszolt, akkor az Alfa Romeo Nyílt Napokat Önnek találtuk ki. Ötajtós Alfa 147 tesztvezetéssel, vonzó ajándékokkal és rendkívüli Alfa 156-os ajánlattal várjuk."

Anyáddal, azzal szórakozzál, te! Sebesség mámora? Kezemben az irányítás? Vonzó ajándékok? Ne süketelj nyomorult, hanem mondd már meg: hol? Hol? Hol? Kész. Összeomlás. Dühödten csapdosom le a böngészőablakokat, és mit találok legalul: időközben fölnyitott egy kicsike kis ablakot, popupot, amire kiírta: hogy az Alfa 147-es az év autója 2001-ben. Kész, ennyit. Nem lett volna erre jó négy sor, nem lett volna jó nagy logó, vagy kicsi. Nem. Új ablakot kellett nyitni.

 
   
   

Egyébként még írni is próbáltam volna a webmesternek vagy kinek, akárkinek, hogy mekkora gáz ez így. De írni nem lehet. Miért is lehetne? Illetve, ha regisztrálnék akkor talán. Név, cím, telefonszám, email, irányányítószám, MEGYE (ez már tényleg a hülyeség csimborasszója), csupa olyan adatot kér, amelyet épeszű ember nem ad meg.

Általában tartózkodom a site-kritikáktól, én is webet csinálok, nem feltételnül szerencsés, ha kollégákat osztok. Most mégsem bírtam tűrtőztetni magam, egyrészt mert úgy láttam, hogy a site-ot nem Magyarországon csinálták, hanem egy központilag kimért olasz szar lett magyarítva, másrészt, mert egyre rémisztőbb tendenciáról van szó, amely főleg az autós cégeket sújtja. Elvetemült webfejlesztők kilószám adnak el java-appletet, Flash-animációt, dizájnbravúrokat, a saját marketinggépezet hozza a hagymázas és nulla információtartalmú dumákat, és ebből aztán összeáll a a site, ami nem site, hanem egy online-osított színes prospektus, csak kevésbé látványos, viszont használhatatlan. Antiinternet, lammerság, amatőrizmus.

Nem az Alfa az egyetlen áldozat. Nemrég eltévedtem a Peugeot.hu-ra (ott is lesz nyílt nap, és ugyanúgy nem találni infót róla), az, ha lehet, még siralmasabb. Tetszőleges irányba lehet forgatni a 307-est, de hogy ez a modell kapható-e már?, mennyiért?, mik a műszaki jelelmzői? - ezekről a szinte lényegtelen információkról szó nem esik.

Még egy nagyon szakmai fölvetés: miért gondolhatják ezek a dizájnerek, hogy az a kool, ha a képernyőn vagy böngészőablakban rendelkezésre álló felület ötödét-hatodát használják közlésre? Láttak már olyan újságot, ahol tizenöt-tizenöt centis a margó, és középen, apró dobozban egytelen cikk árválkodik? Vagy olyan tévéműsort, ahol a képernyő nagy részét csupán színes ábrák borítják, a film egy tízszer tíz centis kis négyzetben megy? Mi ez a hülyeség?

 
   
 

Próbálják megnézni az Alfa site-ján a műszaki táblázatokat: mintha egy harckocsi kémlelőnyílásán keresztül kellene webezni ellenséges géppuskatűzben. Értékelhetetlen.


Le a webdizájnerekkel, éljen Mahir Cagri!