A legújabb hibrid

2000.06.19. 22:15

Első kerekeit villanymotor, a hátsókat közös nyomócsövű turbódízel hajtja. A fejlett elektronikával vezérelt párhuzamos hibridhajtás jóvoltából a Precept fogyasztása mindössze 2,94 liter 100 kilométeren. Az év elején mutatta be a GM az elektromos hibrid hajtású Preceptet.

A kocsi kis fogyasztása egyebek közt annak köszönhető, hogy légellenállása (C = 0,163) a legalacsonyabb az eddig gyártott ötszemélyes, négyajtós családi autók között, valamint hogy a tömeg csökkentése érdekében a jármű karosszériája és futóműve jórészt alumíniumból készül. Az autót számítógép-vezérlésű légrugózás tartja (az utasok számától és a poggyász mennyiségétől függetlenül) a talajtól állandó magasságban. Az állandó magasság, a sík fenéklemez, a hátsó hűtőlevegő be- és kiömlése, néhány aerodinamikai trükk és sok szélcsatornamunka eredményeképp a Precept annyira áramvonalas, hogy már egyetlen hagyományos külső visszapillantó tükör felszerelése is 17 százalékkal növelné légellenállását. Ezért a Precept külső tükrök helyett három kisméretű visszapillantó kamerát kapott (kettőt kívül, egyet a hátsó ablakban), amelyek nagyon jól látható közös képet adnak egy folyadékkristályos képernyőn.

Az első kerekeket 35 kilowattos, háromfázisú villanymotor, a hátsókat 1,3 literes, közös nyomócsövű, közvetlen befecskendezésű turbódízel (40 kW/54 LE) hajtja. A hajtásláncban alkalmazott többszörös energiaátalakító rendszer mindegyik részegysége optimális hatásfokon működik, mivel elektronikus vezérlés értelmezi a vezető utasításait és felügyeli a hajtóművet.

A teljes hibrid hajtás ,,agya" a PC-alapú vezérlőkészülék. A 32 bites, 266 MHz-es készülék kétirányú párbeszédet folytat többek között a gáz- és fékpedállal, a sebességváltó karral, az elektromos trakciós rendszerrel, a dízelmotor- és fékvezérléssel, a hőháztartás-szabályozással. Összesen 47 számítógép gyakorol felügyeletet a Precept felett, amely a világ legkomputerizáltabb járműve. Számítógép indítja be a dízel farmotort akkumulátortöltés céljából, illetve ha maximális gyorsításra van szükség.

A hibrid hajtáslánc kulcseleme az önműködő manuális sebességváltó. Ötödik fokozata és hátramenete nincs (tolatni a jármű elejében elhelyezett villanymotorral lehet). A kuplungos sebességváltást számítógép vezérelte automatikával váltották fel.

Az első tapasztalatok vegyesek. A teljes automatizáltság sokakból ellenállást vált ki, és az időjárás szeszélyeit sem viseli valami jól a kis csoda. Ráadásul ki szereti, hogy tövig nyomott gázpedál mellett is a megfontolt számítógép gyorsít helyette, néha jelentős fáziskéséssel? Egyébként is gondoljunk csak a MIG-ekre: a túlautomatizált komputervezérlésű amerikai vadászgépek egy chip hibája miatt lezuhantak, míg az orosz repülők félig szétlőve is folytatták útjukat. Ugye, senki sem látná szívesen az autópálya közepén számítási hiba vagy lefagyás miatt lerobbanó autócsodák tömegét.