Humortalanok kíméljenek!

A kretén francia autó védelmében

2010. január 13., szerda 07:06 |
Olyat teszek, amiért Magyarországon akasztófa jár egy újságírónak – védelmembe veszem a francia autókat. Gondolom, ezzel rögvest sikerül is megnegyedelnem e cikk olvasóbázisát, hiszen a többség ezzel rögtön át is kattintott a kapcsolódó Belsőség-posztra. Anyázni, ahogy szokás.

Mielőtt bárki rosszra gondolna, leszögezem: ez az egész cikk amiatt jutott eszembe, hogy járt nálunk egy Renault Kangoo Be Bop tesztautó. Mellbevágott az a gondolatszabadság, az a teljes feleslegesség, ami sugárzott belőle. Kurta, magas kasztni, elmondva ijesztő, a valóságban jópofa színkombináció, ovoid hátsó oldalablak, zsiráftető, a belső térben még furább színű műanyagok... Borzalmas adag bátorság kell ahhoz, hogy egy autógyár egy ilyen kocsit bemutasson.

Az is biztos, hogy a gyomorfekélyes humortalanok garantáltan gyűlölködni kezdenek egy efféle jármű láttán. Hiszen a merev, autista világképbe nem fér bele, hogy ilyen izék létezhetnek. Tilcsák be, tilcsák be... ordítja odabentről valaki az ilyen emberek fejében. Hát, látják, ezért jó a kretén francia autó. Elválasztja a humortalan hülyéket a nyitott gondolkodású normálisoktól. Aki köpköd egy ilyen kocsi láttán, az az első körbe tartozik – ha nem lenne világos. Mert nem kötelező megvenni az ilyet, nem is kötelező szeretni, de felháborodni azon, hogy létezik, ijesztő sötétségre vall.

Egyáltalán, miért fáj bárkinek, hogy a szomszédjának, kollégájának, vagy pláne egy vadidegen embernek, akiről csak az interneten olvasott, és egy olyan faluban lakik, ahová soha el nem jut majd az életben, milyen autója van, vagy milyen autóra vágyik? Fel nem foghatom.

Persze, ha a feleségem mindenképpen VW Beetle-t akarna venni, lebeszélném róla, mert tudom, hogy a hátsó ülésen egy év múlva már nem férne el a nagyobbik fiam, mellesleg pocsék autónak tartom, és családon belül azért engedem, hogy szubjektivitás uralja a terepet. Ezért is van egy rakás, rozsdás, félmilliót futott Mercink, logikus, nem? De a feleségem minden ellenkezésem ellenére vett anno egy 500-as Fiatot magának, bármennyit is könyörögtem neki, hogy ne tegye, mert én fogok szívni vele. Hogy szívtam-e? Hát hogyne. Háromszor cseréltem lengőkart (különböző kerekeknél), mindig az utcán, mindig éjjel, a háromból kétszer mínuszban, latyakban.

És ha egy közeli ismerős kétségek között hányódva hív fel, hogy vajon milyen használt, nagy autóba tegye bele nehezen összespórolt ötmillióját, akkor valószínűleg lebeszélem a páréves pápaszemes Merciről, mert előre tudom, hogy nem maradna pénze a szinte garantáltan bekövetkező, méregdrága javításokra. Elmagyarázom neki, hogy jobban jár egy fiatalabb Mazda 6-tal, még ha le is mond egy régi álomról. A családnál egy réteggel kijjebb ugyanis már felelőtlenség érzelemből tanácsot adni. Az már túl van a privát szférán.

Ha pedig a szomszéd akar Peugeot 307-est venni, akkor épp csak megfordul a fejemben, hogy felhívjam a figyelmét arra a régi, népszabadságos cikkre, amelyben őrjöngő tulajdonosok hányattatásait dokumentálták. De inkább nem teszem, vagy csak hosszas beszélgetés után. Mert ha arra az autóra vágyik, hát vegye meg, egyáltalán nem biztos, hogy baja lesz vele. És az sem biztos, hogy ha Toyotát vesz, azzal meg nem. Amit szeret, annak úgyis elnézi a hibáit, amit viszont hideg fejjel választ, annak a legapróbb bajától is megőrül majd. Az autóvásárlás elsősorban lélektani, s csak másodsorban ténykérdés.

Ha már lélektanról van szó, és azt az autókon keresztül vizsgáljuk – ebből a tükörből nézve nekünk, magyaroknak, sok lehet a kellemetlen vonásunk. Mert a többség a legolcsóbban megvalósítható lehető legnagyobb autót veszi, a válság előtt pedig azt vásárolta, amelyikre a legjobb hitelt adták.

Akinek meg több pénze hentereg otthon a szivaros doboz alján, az rögtön csillió lóerős, malomkerekes, millió tonnás, orrtúrásrejtő ablaksötétítéssel ellátott, minden más kocsinál lehetőleg egy emelettel és húsz négyzetméterrel nagyobb, kötelezően fekete verdát újít magának. Semmi finomság, kultúra, az egyéniséget nálunk leginkább Homasita-ledekben és sufniszpojlerekben mérik. Az utcán ezt látjuk, a cikkekhez tartozó kommentözönből ez ömlik kifele. Magamutogatás, zsugoriság, uralkodási kényszer, vásárlói autizmus, ízléstelenség – első blikkre nagyjából ebből áll össze a massza.

De szerencsére nem egészen van ez így. Ezért is jó a Totalcarnál dolgozni, mert az ember itt rájön, hogy valójában Magyarországon is sok a kedves, jó ízlésű kretén, valódi gyerekszobában felnőtt autóbuzi, nyitott gondolkodású lökött, aki az autót nem a környezet-terrorizáló képességben, netán ár-érték arányban méri, hanem aszerint, hogy egy előítéletektől mentes skálán mennyire szerethető, esetleg mennyire praktikus, egyedi. Csak legfeljebb ezek az emberek kevésbé hallatják a hangjukat. Talán mert kulturáltak?

És ezeket az autókat sokszor meg is kapjuk tőlük tesztelni mindenféle elvárás nélkül – nézzék csak a Subaru XT-t, a Mazda RX-7-et, a T-Fordot, a Jaguar S-Type-ot, a Volvo 850 T-5-öt, vagy a Renault Fuego Turbót. Szerény értékű (még a T-Ford is) izék, biztosan lett volna azonos áron használhatóbb, csillogóbb, a plebs által megbecsültebb megoldás is, mégis, egyik tulaj sem védte hörögve a portékáját. Igen, kukacos, kicsi, savanyú, de az enyém, szeretem – mondta mind. És ettől a hozzáállástól mi is szeretni kezdtük azokat az autókat.

Igazából a francia kocsi az azonnali hőzöngést kiváltó, legdurvább téma. Nem tagadom, én is idegenkedek egyik-másiktól, és, mint tudjuk, mostanában maguk a francia gyártók is sorra beismerték, hogy akadtak súlyos minőségi problémáik a közelmúltban. Meg persze elég a statisztikákat nézni – öt-tíz évvel ezelőtt egy Citroen-, Peugeot-, Renault-tulaj élete gyakran bizonyult felhősnek (de ma, egy öt-tíz éves ilyen autó tulajdonosának is, persze), és nem a tyúkszeme, még csak nem is csak az anyósa miatt.

Ezek a gyártók most már állítják, hogy iszonyúan ráfeküdtek a minőségre és a megbízhatóságra. Elsőként a kocsijai megítélésében a legmélyebbre csúszott Renault lépett – a cég már bő két éve izomból, szteroidokat két marokkal zabálva építi a minőség gránitszobrát. A tesztautókon érezzük is a javulást, de ahhoz, hogy a megbízhatóságukról bármit tudjunk mondani, el kell még telnie pár évnek. Sajnos bizalmat építeni évek, évtizedek munkája, a lerombolásához viszont elég néhány rosszul sikerült modell. Nem olvastak ezek Kis herceget? Abban benne van az egész bölcsesség... És annak az írója is francia volt, Antoine de Saint-Exupéry, nocsak, nocsak.

Nemrégiben a másik két ominózus márkát felügyelő PSA-konszern is összeszorította a száját, és fogcsikorgatva nekiindult a megbízhatóság/minőség címkékkel felhologramozott fény keresésének az alagút végén. Az utóbbi idők tesztautóiból kiindulva náluk is látszik a változás. A C4 Picassók, a C5, a Peugeot 3008 (és Vályi Pista állítása szerint az 5008 is) egészen más tapintású, szagú, hangú, hangulatú szerkezet, mint a korábbi Peugeot-k, Citroenek. De itt is ki kell várnunk a pár évet, a megbízhatóságról inkább nem nyilatkozunk. Ha türelmetlenek, figyeljék a Népítéletet a témában.

A bizalom tehát éppen az újraépítés stádiumában van, a bennfentesek már látni vélik a majdani megbízhatóság-felhőkarcoló vasbeton szerkezetét. Az eladási és az elégedettségi statisztikák alapján a magyar nép azonban még csak a grundot látja, és legfeljebb szuper fizetési konstrukciókkal, ingyen extraözönnel imádkozható ki rá a pénz a zsebéből. Pedig a viszolygás alapja részben az a szikár humortalanság, görcsölés, ami az általunk elképzelt német ember sajátja lenne, ha valóban ilyen lenne a német. Akihez vásárlóerőben, megfontoltságban, sőt, be nem vallottan még ízlésben is olyannyira szeretnénk hasonlítani, és észre sem vesszük, hogy már a folyamat küszöbén elvérzünk a be nem kötött biztonsági övvel, a buszsávban előzéssel, a rokkant helyre parkolással.

De az igazi német valójában szereti a francia autót. A sváb, mondjuk nem annyira, de a bajoroknál, északon, nyugaton, de talán még keleten is szép mennyiségben látni francia kocsit. A franciáknál meg persze sokat. De Svájcban, Dániában, Hollandiában, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, sőt, a saját autóiparukat olyannyira kedvelő olaszoknál is bőven látni francia autót. Mert ők nem görcsölnek annyira, mint mi. Ha másfélszer olyan gyakran kell szervizbe járni, hát másfélszer olyan gyakran fognak. Ha húsz Európa-túrából nem egyen, hanem kettőn kell kihívni az Assistance-t, akkor kettőn. De szeretik a francia autót, mert annak még mindig íze van. A francia tervező, a francia termékengedélyeztető, a francia marketinges ugyanis merész. Néha a hülyeségig az, de ezért szeretjük. A francia autóipar nélkül az utcakép és az autókról alkotott véleményünk legalább olyan kétdimenziós, unalmasan szürke lenne, mint Vályi Pista felesleges lóerőgyárai nélkül. A franciák kretének, de hoznak színt a világba.

A furcsa autók szeretete már a háború előtt megindult náluk. Az elején propellerrel hajtott, repülőtestű Leyat Helica például. Meg a vászonborításos, két utasát egymás mögött hordó, a biciklinél alig komplikáltabb SIMA-Violet, amilyen a zseniális Surányi Bandi bácsinak is volt valamikor az ősidőkben. Meg a Citroen Traction Avant, amely ugyan sem nem volt az első fronthajtásos, sem az első önhordó karosszériás autó, de ezeknek a máig modernnek tartott építési módoknak a széles körű elterjesztéséért inkább felelőssé tehető, mint bármi más.

És ne feledjük, hogy a világ leglátványosabb autói, az art deco szellemében készült speciálkarosszériás gépek java részének francia kocsi volt az alapja, s többségükre francia stúdió szabta a ruhát. Az alapkocsik: Delage, Delahaye, Bugatti, Talbot-Lago. A cégek: Saoutchik, Binder, Figoni et Falaschi, Chapron, Letourneur et Marchand, Labourdette. Akkora kenet krómokat, olyan rajzfilmszerűséget, azt a teljes elrugaszkodást a józan észtől senki nem vállalta fel, csak a francúzok. A világ legszebb autói jöttek létre.

De a francia csak a háború után ütötte be igazán a fejét. A "ha már úgysincs semmink, legalább röhögjünk jót" felkiáltással kedvesebbnél kedvesebb izék születtek. Például a Citroen 2CV, aminél nehezebb lett volna lejjebb menni bárhogyan, mégis, micsoda őrületes, évtizedeken át tartó siker lett. A 2CV a silánynál is kicsit pocsékabb minőségű jármű, valahogy mégis elvegetál hosszan, kényelmes, és mindenek felett bőszen hangulatos. Valamit tud.

És ugye ott a Renault R4, ami a 2CV későbbi, annak alapötleteit ellopó, de masszívabbra kivitelezett verziója, és közel ugyanolyan sármos és papundekli-szerű. Akinek volt már, szinte mindenki imádta. Vajon miért? Mert minden ember, aki R4-esre vet szemet, eleve idióta? Kötve hiszem. Eladtak ezekből az autókból jó pár milliót, és ha a második, harmadik, n-edik tulajdonosokat is beszámolom, akkor tízmillióra rúg azok száma, akik R4-esbe beszálltak pénzzel. És szinte kivétel nélkül élvezték. Ennyi hülye már csak statisztikailag sem létezhet. Más a helyzet – az R4 sokkal jobb, praktikusabb és tartósabb, mint amennyire a felfogás első szintjén silánynak tűnik.

De vannak az autótörténetben kevéssé jártasak számára is igazi különcségek. Például a középmotoros, gázturbinás, hátsókerék-hajtású Socéma-Grégoire, az az 1952-es autó, amelyet tényleg sorozatgyártásra szántak. Vagy a kéthengeres, kisköbcentis, ám nagy teljesítményű bokszermotort és az áramvonalasságot mániává emelő, és ebben a folyamatban egészen kiváló autókat előállító Panhard. Hogy legyen min sóhajtozni, érdemes felidézni a 24-es modellt, amely 848 köbcentis, 50 lóerős motorjával 150-es tempóra volt képes, és a Citroen lelopta róla a közös üveg mögé bújtatott ikerfényszóró megoldását. A DS-nél, mi másnál.

Ugye nem hitték, hogy kihagyom a nagy-Citroen szériát? A Traction Avant végnapjaiban készült a 15H, amely hátul már hidropneumatikus rugózású volt, majd 1955-től jött a DS, amihez fogható bátorságot azóta csak a Ford tudott felmutatni a második generációs, krómrúzsos, békaszájú Scorpio bemutatásával. Csak a Citroen iszonyú sikerre vitte a technikailag is forradalmi autót, az európai Fordnak viszont be kellett szüntetnie a nagyautó-szériát negyven évvel a DS után, annyira nem vette senki a korrekt, műszakilag semmi újat nem hozó, de vitathatatlanul a fősodorból kilógó külsejű gnómot.

Meg persze nem szabad kihagynom a Matrát. Amely az elsők között állított elő nagy szériában középmotoros sportkocsit (530 LX), amelynek Bagheera nevű típusánál szinte adta magát az egy sorba három utast ültető kialakítás, illetve amely ismertté tette a SUV (amennyiben e rövidítés alatt a terepjárónak kinéző, annak vélhetően sosem használt, magasított kombit értjük) kategóriáját a Ranchóval.

És készültek olyan durva kreténségek is, mint a Citroen SM, a Maserati V6-os sportkocsi-motorral hajtott, hidropneumatikus rugózású, űrbelsejű Gran Turismo. Vagy például a Renault R5 Turbo, amelynél a hátsó üléssort egy mozdulattal kilapátolták a hulladékgyűjtőbe, helyére pedig betették a motort, és ütős raliautót készítettek belőle. Próbáltak mostanában SM-et venni? És R5 Alpine Turbót? Ha nagyon vágynak bármelyikre, ajánlom, jó hitelezőjük legyen. Mert az utókor heves vásárlási kedvvel ismeri el ezeket a maguk korában lököttnek tartott autókat. Lehet, hogy nem lett egyik sem üzleti siker, de ha hiányozna bármelyik az autós történelemből, fájó lyuk lenne a helyén.

És vajon kinek kellett kitaposnia az ösvényt a buszlimuzinok számára? Hát a Renault-nak. Gondolom, erre most több Chrysler Voyager-vallású egyén billentyűzetet ragad, írni kezd, és fatvát kiált ki rám, de még mielőtt így tesz, fontoljon meg egy dolgot. Meglehet, hogy a Chrysler pár hónappal előbb mutatta be a Voyagert. De az autóiparban ismert fogalom a kémkedés, simán megeshetett, hogy az alulfinanszírozott francia autóipar csak lassú volt a tervezéssel. Elmondom, honnan veszem a gyanút.

A Chrysler bevezette a Voyagert, rá kicsivel a Renault is az Espace-t – amely, mellesleg, sokkal sokrétűbben volt variálható, mint az amerikai. Aztán a Chrysler csak ült a babérjain, a Renault pedig egész termékpalettát épített lefelé a buszlimuzin-műfajra: Espace, Grand Espace, Scénic, Grand Scénic, Kangoo, Modus, Grand Modus, Twingo. Nekem úgy tűnik, hogy a franciák kezdetektől fogva inkább érezték sajátjuknak a műfajt, mint az amik.

Egyébként is, ki más mutatta volna be az eredeti Twingót? Amely közel olyan klasszikussá érik lassan, mint az eredeti 2CV. Olcsón adni sokoldalú, mozgó, kedves teret a népnek, ha kell, automata, félautomata váltóval, vászontetővel, tologatható hátsó üléspaddal, bohócorr-vészvillogóval, babaarccal – ezt a franciáknak kellett megcsinálni. És tény, hogy a Twingo kormányzása, futóműve, üléshelyzete, maguk az ülései is csapnivalók voltak, az első széria régi, nyomórudas, Dacia-hangon zakatoló motorja ciki, de akkor is, nehéz nem szeretni, kérdezzenek csak meg bármilyen ex-tulajt. Bátorság volt bemutatni? Bizony ám! Bejött? Naná.

Kretén volt, meg kellett szokni, de aki megvette, úgy érezhette, kitör vele a sematikus autóbirtoklás béklyójából. Kicsit ilyen ma a fix kormányközép, meg a beépített szagosító a C4-ben. Sokáig próbáltam megszeretni ezeket a dolgokat, mígnem rájöttem, hogy rontják az autóhoz való kapcsolatomat. Butaság, felesleges, de szeretem mindkettőt. Idegesítő az öncélú vicceskedés, mint Pierre Richard. Ő is idegesítő, mégis röhög rajta az ember. Akkor kell? Persze.

És ott a tető, és felárért, könnyített kivitelben szélvédő nélküli Renault Spyder, ami semmire se volt jó, mégis, milyen irigyelt az, akinek van belőle egy. Az elektromos tolóajtós, színes jégkocka, a Peugeot 1007 sem a józanság szobra, ahhoz is le kellett gurítani néhány üveg Pernod-t.  És nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a világ legszebb kínaizokni-konténerét, a földönkívüli, tökéletesen fölösleges, kívül furgonnyi hatalmasságú, belül kisautónyi méretű, leginkább le Corbusier épületeihez hasonlító Avantime-ot. Vagy a nála sokkal csúnyább, még terjedelmesebb, végképp iszonyatosan szükségtelen, ám kivételes kényelmű és szerethető Vel Satist.

Csupa-csupa olyan kreténség, amit bemutatni másnak nem lett volna vér a pucájában, de azáltal, hogy páran megvették ezeket, és közlekedni kezdtek velük, az utcakép sokat gazdagodott. És lehet, hogy a volánjaik mögött egytől-egyig olyan kretének ülnek, mint például Karotta, aki hajlandó számolatlanul cserélgetni a gyújtótrafókat a motorban, hogy használhassa a saját Avantime-ját, és boldognak látszik a kocsijával.

Ha hirtelen az összes Avantime, Vel Satis, Espace, Scénic, C4 Picasso, 1007, CX, BX, DS, GS, 2CV, R4, Dyane, Bagheera, Twingo eltűnne az utcáról, sokat szürkülne a világ. És ha a múzeumokból, valamint a régi filmekből kitörölnék a Tractionokat, az SM-eket, az Amikat, az 530 LX-eket, a Méharikat, a Rodeókat, a PL17-eseket és PL24-eseket, a speciálkarosszériás Bugattikat, Délage-okat és Delahaye-okat, fájna a vákuum, ami a helyükön ásítozna. Ezek az autók igenis kellenek ahhoz, hogy mosolyogni tudjunk. Ha pedig nem mosolygunk rajtuk, hanem bosszankodunk azon, hogy léteznek, akkor magunkra csuktuk a koporsófedelet.

Mindezt úgy mondom, hogy életemben egyszer volt saját francia autóm, egy Renault R5 Alpine Turbo, és egyszer használtam huzamosabban egy másikat, egy krómlökhárítós, benzines Citroen CX-et. Hiába emlékszem végtelen szeretettel e két autóra, hiába nem volt sok gondom velük, eszembe se jutna ma francia kocsit venni. De másnak legyen csak ilyen, méghozzá minél több. Elvégre a Budai Vár is borzasztó fontos nekem, meg az összes budapestinek, idelátogató turistának. Pedig bizonyára pocsék benne lakni, mert egyenetlen a fűtés, kevés a fény, meg sokat kell gyalogolni a nappalitól a fürdőszobáig, de mindez már nem az én gondom. Én csak nézem.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Technika Mitől döglik a turbó?

Mitől döglik a turbó?
Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?

Fillérekért osztják a családi Daciát

A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

MZ: hobbimotornak tökéletes

A banántankos tárcsafékes, Istenem, hány
motoros álma volt ez! Használható ez még
a mai forgalomban?

Remek ötlet a Nissantól

Hasznos szolgáltatást vezet be a japán gyártó legújabb autóin, amellyel biztosítható a helyes guminyomás.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték,
most már van háromturbós kivitel is.
Négyes BMW jön, már jövőre?
Meghalt a vétlen motoros
Megjött a Peugeot dácsiája
Törésben verhetetlen
RD Aki megjárta a Zöld Poklot
A futóműállítás nem misztikum

Kommentek

  • 2009.11.25 08:34:46kultúrpesszimista

    Klassz cikk, gratulálok. A Talbot Murena-ról pár szót azért jónéven vettem volna... :-)

  • 2009.11.25 08:35:21kultúrpesszimista

    ...jó néven...

  • 2009.11.25 08:39:08Brevis

    Azért Karotta nem akármilyen tesztet tudna rittyenteni az Avantimeról. Ha lesz ideje remélem megajándékoz minket a tapasztalataival.

  • 2009.11.25 08:39:38szálka

    nekem pl semmi bajom a francia autókkal pedig volt egy AX-em amit rettenetesen utáltam mert két naponta leállt és csak akkor indult újra amikor akarta de már túl vagyok rajta. a minőség/megbízhatóságról meg az a véleményem, h a tulajon sok minden múlik épp úgy mint a szakszervizeknek. nekik sem úgy kéne hozzáállni a dolgokhoz, ahogy teszik. külföldön nem tudom milyen a helyzet de itthon vagy az alkalmazott szakemberek képzésével vagy a vezetéssel (netán mindkettővel) van baj de nem állnak túl jól a garanciális problémákhoz és így még inkább rontanak a helyzetükön. és ezt nem csak a francia gyártókra értem hanem úgy általában.
    egyébként meg jó kis cikk lett ez így korán reggel jól esett

  • 2009.11.25 08:39:50RaveAcE

    r25-öm van mazda626 után. Mindkettőt szeret(t)em bütykölni. Nem mondhatnám, hogy a francia silányabb a japánnál. Van persze pár dolog, amiért a tervezőt kalodába zárnám, de 18 éves kora ellenére meglepően egyben van, ideértve a rozsdát is.
    A formáját szidom én is, nem is értem, hogy gondolták ezeket a harcsapofákat.

  • 2009.11.25 08:46:02kultúrpesszimista

    Egy francia gyöngyszem a '80-as évekből:

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/archive/1/1f/20081026120532!Talbot_Matra_Murena_S_002.JPG

    http://carphotos.cardomain.com/ride_images/3/752/601/26877800001_large.jpg

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/archive/6/6a/20081026120255!Talbot_Matra_Murena_S_001.JPG

  • 2009.11.25 08:48:47bango skank

    Nekem mindig is tetszettek a francia autók (Reanultok nem annyira), az XM az egyik álmom (a DS biztos az is marad), pedig volt 405-ös GRD Peugeotunk, sosem szereltünk annyit autót mint azt. De nagyon jó volt a motorja, pontos a váltó, satöbbi. A modern franciák meg szerintem semmiben nem különböznek a többi újtól, azt kivéve hogy több fantázia van bennük.

  • 2009.11.25 08:59:54Mk412

    A citroen SM linkje a matrára mutat!

  • 2009.11.25 09:00:15Janker70

    Ez volt a legjobb cikk, amit valaha autós lapban olvastam, gratulálok

  • 2009.11.25 09:00:58scheerti

    Szemét módon a saját idevágó friss posztomat linkelném.

    http://scheerti.blog.hu/2009/11/23/hulye_franciak_francia_hulyek

    Zsolt, ezek után ugye megérted, hogy nincs kedvem a franciákon nevetni? :)
    Mélyen tisztelt Vályi kollégád azonnal adott jótanácsot, vegyek bele 1.7-es motort, kompletten:)

  • 2009.11.25 09:03:00kekut

    Szép, rendes írás.
    Az Avantime-ot meg a VelSatis-t nem cserélted fel véletlenül a szövegben? Na mindegy.
    Remélem, lesz hamarosan hasonló cikk az olasz és angol autókról is. Mondjuk pl. a németekről aligha lehetne ilyen izgalmasakat írni... ;-)

  • 2009.11.25 09:04:03kekut

    Szép, rendes írás.
    Az Avantime-ot meg a VelSatis-t nem cserélted fel véletlenül a szövegben? Na mindegy.
    Remélem, lesz hamarosan hasonló cikk az olasz és angol autókról is. Mondjuk pl. a németekről aligha lehetne ilyen izgalmasakat írni... ;-)

  • 2009.11.25 09:05:43Mk412

    Részben egyetértek a cikkel.
    Fél vesémet odaadnám egy Ranchoért.
    R4, XM, DS, TA, Berlingo, stb nagyon jó autó, illetve tényleg szép, vagy szerethető....

    De itt a saját véleményem is megoszlik, mert ránézek egy előző megane-ra és minden franciától elmegy a kedvem.
    Egy Vel Satis tulajtól egyszer mindenképpen szeretném megkérdezni, mit érzett, amikor kimondta: "ezt az autót kérem!"
    Egy Modust egyszer véletlenül lehánytam.

    Tehát a cikk nagy részével egyetértek, a Csikós által felsorolt járművek nagy részénél együttérzek.
    De van egy kategóriája a francia autóknak, amikért jogos lenne egy újabb megszállás.

  • 2009.11.25 09:10:53brave sir robin

    A Twingoban nem lennek olyan biztos:
    http://i46.photobucket.com/albums/f104/tiger61378Showroom/Showroom%20Part%20II/ShowroomTodayG2GreekWhite.jpg
    Honda Today 1985.

  • 2009.11.25 09:11:44kultúrpesszimista

    Egy másik csoda azokból az időkből, amikor a Citroen a Maseratival kooperált (Citroen SM):

    http://www.autocult.com.au/img/gallery/full/YLHN8BWH.jpg

  • 2009.11.25 09:15:28tamáskodó

    A Traction Avant zseniálisan gyönyörű, a DS úgyszintén - az idei veteránkiállításon látható volt egy fekete (naná, milyen másmilyen) illetve sötétzöld példány - már ezekért megéri francia autónak lenni.

    Csikós jól mondja: valamiért nagyon szerethető járgányok ezek. Többre értékelek bármilyen aranyos kiskocsit (pl Kacsa) mint egy széttuningolt, sűrű fekete dízelfüstöt okádó, szakadt Golfot. (ami, ugye, alapfelszereltség némely boyracer kelléktárában)

  • 2009.11.25 09:22:05UltimateUbul_

    Nahát Csiki, megspóroltál egy idézőjelet, mert tökéletesen közös szálon fogjuk fel a francia autógyártást:
    "ha már úgysincs semmink, legalább röhögjünk jót"
    Épp ezért hiányozna nekem is gyógyíthatatlanul a francia autógyártás. Pusztán a racionalitás térített el hogy valami izgalmasabba vágjak,(meg mindenki a drága alkatrészeket szajkózta) de őszintén már bánom h nem szántam rá magam h inkább AX 1.0 TRE-t újítsak, annakidején épp volt egy a környéken, lehet h ugyanúgy meg lenne az okom a gyomoridegre, de az fix h kevesebb rezsivel, de nem baj majd kijavítom a csorbát jövőre.
    Te a helicát megesküdnék h a Turbo-poszter sorozatában is kiadták, épp volt 1 cikk róla nemrég. Érdekes h ez nem volt a képek közt.
    Aztán ami egyedivé teszi ezeket a gépeket, hogy mindegyik gyár bele mert vágni az innovatív részletekbe sorozatgyártásban, és ki más ha nem a francik.
    Néha már tényleg nem hiszem el h nem poénból csinálnak ekkora marhaságokat, és a tervezők arra recskáznak a rajzasztal mellett, hogy de faszán sikerült kicseszni a marha szaGszervízes barmokkal, hogy lehetetlenül összezsúfoltunk mindent a motortérben hogy le kelljen bontani a fél kocsit a szíjcseréhez. De enélkül nem volna franca a francia.
    Ha nem számítana az anyagi vonzata akkor pár francia biztos lenne a gyűjteményben.

    Ha izgalmas és szép autó kéne: francia
    ha szép és gyors: olasz
    ha unalmas és gőgös: német bálnák
    ha jó: japán belpiacos.

  • 2009.11.25 09:22:23Catmayer

    Jó cikk volt, gratula! :)

  • 2009.11.25 09:24:08ColT

    "Borzalmas adag bátorság kell ahhoz, hogy egy autógyár egy ilyen kocsit bemutasson."
    Mondjuk ez a feleslegesség kicsit más szerintem, mint az a feleslegesség, amikor használható az autó, és olyan design-, vagy műszaki megoldások vannak benne, amik merészek...
    Meg a "merészség" is, hogy értve. Egy rakás tanulmányautót, ha minimális változtatással elkezdenének gyártani, valószínű, fogyna mint a cukor, mert általában rohadt jól néznek ki, nem hiszem hogy az átlagtól való eltérés annyira elriasztaná a vásárlókat.

    A megbízhatóság meg olyan, hogy egy 6-10 éves autónak már úgyis lesz baja, főleg ha nem gondozzák. De az is hülye aki egy használható, ilyen korú autót elad egy pár 10 ezer Ft-os tétel miatt, és inkább költ még pár millát, hogy legyen egy új autója, amivel ugyanúgy az utakon jár. :D

  • 2009.11.25 09:24:45kultúrpesszimista

    UltimateUbul_

    Ha szép, gyors, nem unalmas, jó és biztonságos: akkor svéd

    Ha szép, gyors, izgalmas, biztonságos, de nem túl jó: akkor angol

  • 2009.11.25 09:25:02UltimateUbul_

    2009.11.25 09:15:28tamáskodó

    Ugye hogy épp a Citroen aki valahogy csalhatatlanul eltalálja a kocsik designjét? Mindegyikben van egy részlet ami egy elegáns madame-ra hasonlít a Moulin Rouge-ból :D
    nekem is a Citrom a kedvencem.
    Golfból pedig épp ezért nem vennék dízelt, pedig az nem eszi le a gatyáját az embernek. nemsokára már csak "selfsuckra" futja ;)

  • 2009.11.25 09:26:46UltimateUbul_

    2009.11.25 09:24:45kultúrpesszimista

    hagyjuk ezt a tömény lószart, nem meggyőzetni magam jöttem, választod amit akarsz, én nem ismerek bekategorizálható svéd vagy angol autót, azok külön dimenzió. Engem valahogy nem fogtak meg. Egy kivétellel Saab 900 Turbo-t dugnám.

  • 2009.11.25 09:26:59Psziho

    én úgy érzem 30-40 éve innovatívak voltak a franciák,mostanában meg inkább bohóckodnak ami már nem tetszik

    ma bármilyen nemzet autójában szinte bármilyen kialakítású kocsi megvehető,úgyhogy én inkább mellőzőm,főleg amióta egyre több az elektromos kütyü a megbízhatóságuk botrányos lett

    a szerelhetőségről nem beszélve,mikor 2 órát küzdenek egy égőcserével lehet hogy az utólagos lehúzás a cél?

    előbb bizonyítsanak a szomszéd kocsijában,aztán mejd esetleg később én is

  • 2009.11.25 09:29:08UltimateUbul_

    Jahh és rühellem a kékvérűeket az ocsmány képükkel, ízetlen idétlen humorukkal meg szar kajájukkal együtt. Tul képpen nincs olyan részük ami megfogna, még az időjárásuk is tömény fos.

  • 2009.11.25 09:29:23KoGa

    Nekem volt egy Xantiam. Imadtam, pedig minden baja volt :) (Bar elsosorban azert mert nem torodott vele az elozo tulaja...)

  • 2009.11.25 09:33:05UltimateUbul_

    na pl ez is egy poénos részlet:
    épp egy muzsik kezére került a führer-wagen! LOL
    Csak az autót sajnálom ebben a sztoriban, a müncheni múzeumban vagy Stuttgartban méltóbb helye lett volna.

  • 2009.11.25 09:35:27Bowril

    Nagyon jó cikk :) a szívemből szóltál :)

    Mondjuk én tipikusan az a hibbant vagyok, aki csak a francia..és azon belül is Renault (vicces, mellette még a Volvokat szeretem :) )
    egy észrevétel: a Berlingo Multispace-t is véletlen a Renaultok közé soroltad :)

    Amúgy abszolut igaz amit írsz: volt R5 Alpine Turbom..a rengeteg hibája ellenére nagyon nem bántam meg (hiányozna az életemből ha nem lett volna :) ) volt 19 16v-m...hát ez pláne hiányozna, pedig 100%osan nem volt felhőtlen a viszony :)

    Ellenben a jelenlegi megbízhatóság: két dci clio van a családban..egy 2es és es 3as. előbbiben 150.000km, utóbbiban 80000. Be kell valljam 1-2 apróságon kívül (ami más autóknál ugyanígy előfordul) semmi bajuk. Lényegében csak kötelező szervizre kell vinni őket(sokan itt rontják el hogy rossz helyre viszik....) Szal úgy fest ez is javul :)

  • 2009.11.25 09:38:51ColT

    Ja jut eszembe, nem a "Citroen" vagy "a Mercedes" tervez egy autót... Egy csomó ember tervezi, egy másik csomó meg eldönti, hogy mehet-e gyártásba. Szóval ilyen, hogy az adott márkára jellemző tulajdonság, _hosszú távon_ nem hiszem hogy van, mivel a tervezők azért cserélődnek.

  • 2009.11.25 09:54:47Bret01

    Elnézést Zsolt!
    Azt hiszem értem amit mondani akartál ezzel a cikkel, nem is vitatkoznék, de a Ford Scorpio vs Citroen DS összehasonlítás még a legnagyobb jóindulattal sem fér meg egy azonos naprendszerben sem, nem hogy összehasonlítható kategória volna. Értem én (remélem) hogy gyártókat szeretnél elismerni akik valami forradalmit mertek kiadni de "ezt nekem ne" (Scorpio/DS)ha szabad kérni. Nagy tisztelőd vagyok, de szerintem ezzel a hasonlattal kicsit átgondolatlan voltál.
    Amúgy jó szorakozás volt a cikkedet olvasni mint mindíg.

Legfrissebb