A maszturbálás hátulütői

2007.02.14. 08:09
0 hozzászólás
2001 novemberében teszteltem életemben először Subaru Forestert, a szerelem azonnal fellángolt, egyszer ilyenem lesz. Évről évre nézegettem a német használtautó-hirdetéseket, magyarok még nem is nagyon árultak ilyet.

Hát, nem egy eget verő numera, sóhajtott magában Petrarca, majd lekászálódott a megviselt Lauráról. Ennyi lett volna, ha a reneszánsz költő kicsit gyakorlatiasabb, az irodalomtörténet viszont megannyi ihletett szerelmes verssel lesz szegényebb. Aki viszont nem költő, mint például én, jobban teszi, ha mihamarább megnézi közelről, amire vágyik.

Nagyjából kisakkoztam, mikor lesz olyan olcsó, hogy meg tudom majd venni. Közben kitaláltam a győztes kombinációt: S Turbo kell, mert egy Subaru legyen turbó, automata váltóval, mert egy kényelmes kombiban én csak tehénkedni akarok, kapcsolgatni nem, és az S Turbo alapban hatalmas napfénytetővel jön. Egyszerűen tudtam, hogy a Subaru Forester S Turbo automata a válasz a végső kérdésre, annyira jó volt az első, meg a második is. Aztán azt is kitaláltam, hogyan kerülöm meg a regadót és száguldozok német rendszámmal, de olyan sokáig hamleteztem a témán, hogy közben a regadó is lejjebb ment, és egyszerre csak ott volt A Hirdetés. 2,9 millió, ami ellentétben áll Autót Kétmilliónál Drágábban Nem Veszünk aranyszabályommal, de ha végre itt van az, és pont az, nem lehetek dogmatikus. Úgyhogy rövid telefonos puhatolózás után elindultunk Debrecenbe.

Izgalmas autó-pszichodrámát is lehetne forgatni a történetről. Kicsit statikus lesz, de elég félelmetes. Ott illegeti magát a debreceni Forester, várja a kérőit, történetesen mindhárom jelentkező egy autóban tart Debrecen felé. Az egyik, aki először érdeklődött telefonon (én). A második Kari, aki kifigyelte a fotókon, hogy a hátsó ajtóról hiányzik a matrica, és kialkudott egy 2,7-es vételárat.

Harmadikként Szözsi, aki ugyancsak érdeklődőnek álcázta magát, és bepróbálkozott a 2,5-tel, sikertelenül, de az eladó számára nyilván pszichésen igen megterhelően. Egyébként sejtettük, hogy Debrecenben nincs nagy tolongás egy Subaru Forester S Turbóra. A domborzati viszonyok például a legkevésbé sem indokolják a létét. Néhány éve polgári összefogással épült a gyerekeknek egy szánkózódomb, a kifinomult, viszkós összkerékhajtás felesleges, még egykerékhajtással is el lehet jutni bárhová. Ugyanakkor a polgárság tán épp a tenger sík miatt vágyódik a hegyekbe. Hogy mást ne mondjak, a Tankcsapda két tagjának is Forestere van (állítólag Cseresznye a BMW X5-renegát), tehát mégse lebecsülendő a Forester-penetráció.

Lökhárítója néha mosolyra húzódik...

A pszichodráma úgy pulzál, hogy az eladó Forester időnként belegondol, ki jöhet érte, mennyi az esélye az elkelésre. Jobb és rosszabb kombinációk követik egymást, lökhárítója néha mosolyra húzódik, máskor a boxermotor alig észrevehetően megrázkódik. Az igazi feszültséget az adja, hogy a néző közben lát minket, amint egy régi, illetve hát Bangle előtti utolsó facelift előtti 7-es BMW-vel közeledünk. A világ legkevésbé szerencsés konstellációja vagyunk, a Forester úgy kíván minket, mint Damaszkusz lakossága Timur Lenk hordáinak felbukkanását. A 750-es, V12-es BMW-ről sok rosszat el lehet mondani, sokat fogyaszt, drága fenntartani, és szinte lehetetlen eladni. Ugyanakkor eladó Forester-szemszögből maga a végzet: egy 750-esből átülve nagyon kevés autó képes akár gyors, akár kényelmes benyomást kelteni.

Szözsi csak afféle pótcselekvésként sétálja körbe a rétegvastagság-mérővel, aztán Kari még egyszer elsüti, hogy ugye a két hátsó elem javítva volt, mert ott nem megy végig a díszcsík, tehát nem csak az első sárvédő. Hát igen, a csaj, akié volt, összekarcolta.
- Milyen csaj? És milyen viszonyban van az idős úrral, aki a tulajdonos volt, mikor még én kérdeztem - érdeklődök gonoszul.
- A nővérem, a tulajdonos felesége.

Oké, kicsit eltúlozták, nem olyan drámai a korkülönbség, csak az idős vidéki állatorvos eladó toposza kívánta így. Utólag azt is megállapítjuk, ez az igazi helyzetkomikum, hogy az eladó valószínűleg most egy rakáson láthatja az összes érdeklődőt.

Soha egy árva Foresterbe be nem ültem

És beültem. Öt év alatt először, abba az autóba, amire kis megszakításokkal a nyálam csorgattam. Sok vicces német összetett szót tanultam. Egy dolog tudni, hogy a németek nem bajlódnak egybe- és különírással, hanem szépen egybevakolják az elő- és utótagokat a sok középtaggal: Zentralverriegelung mit Fernbedienung vagy Scheinwerferreinigungsanlage. Soha egy árva Foresterbe be nem ültem, teszteltem én már épp elég Forestert. Ami bajom volt velük, azt fejben kijavítottam: nem kell a kézi váltó, ellenben automata legyen, és az S Turbo egyébként is fullos, azzal a hatalmas üvegtetővel.

Nem nagy autó, hanem a pont jó kategória, mondogattam évekig, hiszen eddig mindig jó volt. Tehát beülök. Kicsi. Nem értem, miért, utólag direkt megnéztem a 2001-es képeket, akkor is hideg volt már, ugyanilyen cuccban ültem be, mackófölső, pufimellény. A kormány nagyon lent van, az ülés meg nagyon fent, szerencsére mindkettő állítható. Csakhogy az ülésmagasság állítása inkább kicsi billegetés, amit meg a kormány legalsó pontjának gondolok, az a legfelső. A Forester nem is olyan magas, hogy elkaphasson benne a magassági SUV-mámor, viszont magasan ülök, amit utálok.

A másik törpeautó

Az öncélú maszturbáció veszélye valószínűleg drága autóknál áll fenn. Egyszer például kitaláltam, milyen zseniális vétel egy Mazda Xedos 6. Néhány hétig nézegettem a hirdetéseket, és mivel tényleg hihetetlenül olcsón adják őket, egyet meg is néztem. Régóta állt a kereskedésben, gumik leeresztve, akksi lemerülve, egyébként szép bőrök, jó fényezés. Beindítsuk? Hogyne. A bikázás után másfél perccel olyan finoman járt a V6-os, hogy hallani se lehetett. Aztán beültem, és kicsi volt. Ráadásul Mazda Mester később megmondta, hogy Xedos6-ost nem szabad automatával venni, mert az a váltó külső beszállítól (Nissan) van, és megbízhatatlan.

Ötévnyi szisztematikus recskázás után...

A városban automata létére szépen ugrik, a szűkölködést leszámítva jól érzem magam. Aztán eszembe jut régi balsejtelmem: a turbó és az automata váltó nem illik össze, képtelenség, hogy egy automata S Turbo szépen váltson. De ötévnyi szisztematikus recskázással eljutottam odáig, hogy épp az ilyen reménytelen helyzetek megoldására találták ki a japán mérnököket. És most érzem, hogy csodák vannak, de ez nem tartozik közéjük. A Forester álló helyből szépen ugrik, de ha nyomjuk a gázt, a váltás mindenképpen olyan szakaszra esik, ahol amúgy is csúcsra jár a turbó, a váltás tehát minden lesz, csak szép nem.

Kimegyünk egy Debrecen környéki elkerülőútra, ahol megnézem, mit tud 80 fölött. Egyszer 160-ig elég szépen felgyorsul, aztán elkezdem tanulmányozni azt a furcsa rángatást 3100-as fordulat körül. Az eladó azt mondja, itt rossz az út, én meg mutatom a fordulatszámmérőt: 3000-en tükörsima. Hát ez pech.

"Igazából az a baj, hogy kurva kicsi."

Hiába padlózom, csak nem vált fel 100-nál. Kézzel áthúzom 3-asba, akkor igen, visszatolom D-be, megint nem. Visszakanyarodunk a parkolóba, mondom avatott szakértőimnek, hogy van ez a rángatás, meg az automata is beteg, de amikor az eladó felhív egy autószerelőt, mi lehet a baj, odasúgom Karinak: igazából az a baj, hogy kurva kicsi. De azt mégse mondhatom, hogy bocs, ez kicsi, még megnézek párat, hátha találok egy nagyobb 99-es S Turbót.

Attól kezdve az ügylet leszálló ágba kerül, pedig én eddig életemben három autót és egy motort vettem, mind legalább tízéves, és egyikből se néztem meg többet. Egy használt autónak úgyis van valami hibája, tehát ha jól megy és jól néz ki, úgyis költeni kell rá, nincs apelláta. Most megtöröm a hagyományt, pedig Debrecenig meg vissza nem fogyaszt keveset a 750-es, meg ugye autópályamatricát is vettünk, de jó autóval, szórakoztató társaságban egyáltalán nem kellemetlen időtöltés. Csak hát a kiábrándulás, itt állni szemtől szemben egy csapágyas Laurával, az nem jó érzés. Azóta se tudom, bánjam-e a Forester-kereséssel töltött órákat, időtöltésnek, boldog ábrándozásnak nem volt rossz.

Egy héttel a debreceni kaland után minden különösebb netes hirdetéses buzulás nélkül, kétnapi hatékony katalógus- és Népítélet-búvárkodás után vettem egy Toyota 4Runnert. Boldog vagyok. Már csak ezért sem érdemes öngyilkosnak lenni: sose tudhatjuk, milyen érdekes fordulatokat tartogat még az élet.