A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Fiat » 850 (1964-1972)

850 Limousine 

Az ítélet értékelése
-nincs még értékelés

Szendeszemű kisautó

Szöveges ítélet

1970-ben készült, idén lesz 38 éves - egy egykori "belügyi dolgozóé" volt, aki garázsban tartotta - korához képest kiomondottan jó állapotban volt és van még most is. Látszik, hogy az öreg nem hajtotta szét, nem krosszozott vele erdőn-mezőn, bő három évtizeden keresztül (a volt tulaj elmondása szerint) szinte csak a főváros és a solymári telek közt járt kényelmesen.
Keveset tud, de azt nagyon jól, vagyis azt, amire az "automobilt", vagyis az önmagától mozgó járművet kitalálták. Hibái is kiszámíthatóak, s ha azok vagy a még nem voltak bekövetkeznek, annyi az egész, hogy "ja, igen, igen, persze, hát a töltés lemerült, ja a hűtővíz, ja igen, térdemmel kipöccintettem a biztosítékot..." - meg aztán ki haragszik igazán, ha a gyereke valami hülyeséget művel: mosolyogva csóváljk a fejünket.

Bár bőcsész vagyok, a műszaki dolgokhoz nem teljesen dilettáns, egyszer-kétszer ez a verda is tanított, hogy használjam a fantáziám, két kezem, buheráljak: pl. a légszűrő bevezetőcsonkjához spárgával kötöttem fel a hűtőrendszer egyik gumicsövét, mert hozzáért a forró motorházhoz; volt, hogy a szétrohadt, mállott, a nyomástól aztán kilukadt hűtővíztúlfolyót üdítőitalos palack oldalából kimetszett nonfiguratív darabbal tapasztottam be, aztán persze a hőt nem bírta a ragasztó, s szíjjel is ment, kellet venni másikat. Utánpótlás ugyanis van használt darabokból, bár van, hogy raktáron elfekvő, eddig használatlan cuccok is...

80-90 km/h felett nem nagyon szeret menni tartósan, főleg ha egynél többen ülnek benne... (Balatonalmádi Bp-ről kb. 2 és fél óra..., nyár, hűtővíz felforr, ventillátor bekapcsol)
Egyszer mentem Vele 110-zel az M7-esen!

Egyéb jó tulajdonságai:

- iszonyat király (rugózású) hátsó ülés, egyben, vagyis olyan, mint a MÁV-vagonok műbőrülései!!!;
- alig fogyaszt valamit! (akár 6 liter is 95-ös benzinből!);
- oldalsó szélvédőn kihajtható, kis "elefántfülek"!
- szervízkönyvében elképesztően hülye dumák [pl. "az északi országokba" - mint ugye hazánk is... - "már (Attenzione!!!) kétfokozatú ventillátorral" felszerelt változatot exportáltak, hogy a maró zimankóban (állítólag) jobban dőljön a meleg..., ill. a "klíma" egyik nyári opciója az ablakletekerés.
- Összesen, a kormányműből kiálló irányjelző- és fényszóró-bajuszokat nem számolva, 5, azaz öt [sette] elektronikához kapcsolódó gombja van, ám ebből az egyik pl. külön a kilóméterórához
- még a szőröstetkós-nagydarabkopasz "logisztikai asszisztens" is felderül a látványon, ha a pirosnál be/lenéz;
- csomagtartója is van!
- tetőcsomagtartója is: az IK*Á-ból tényleg így hoztunk haza szekrényeket többször is! Simán vitte, ne viccelj...
- éves kötelező 4-5000,- HUF!!!
- klubtagság, segítőkész tagokkal: www.fiat850.hu;
- eredeti alkatrészek innen-onnan azért csak pótolhatók - vagy pl. kispolszkis (126-os) cuccok;
- nem szarik be az elektronika, a fedélzeti számítógép...
- "Kívülkicsi-belültágas" - de tényleg, beleülve megdöbbentően nagy a tér!!
- valódi krómozott lökhárító, kilincs és dísztárcsa, nem műa. szutyok.

A "limousine" elnevezést pedig hivatalosan kapta!

Nagyon-nagyon szeretem, addig lesz meg, amíg szét nem rohad, addig ez lesz AZ autóm!
Szemkeő András

Hibalista

- Fékfolyadékhenger(?)-tömítőgyűrű: 500,- HUF
- Hűtővíztúlfolyó: 0,- HUF (Házilag...)
- Féltengely (ha jól emlékszem) - na ez azért durva volt...

Ide hordtam szervizbe

Érd, Sebők András, Emil u. 40. (MINDENT tud!)

Értékelése: 10

Képek az autómról

Fenntartási költség (10) Évjárat 1970
Kényelem (10) Használati időtartam 3 év
Teljesítmény (10) Km vásárláskor 50
Megbízhatóság (8) Vezetett km 10
Szerviztapasztalat (8) Átlagfogyasztás 6 l
Előző autója? Skoda120L Következő autója? csakis bringa lesz
Ennyire szerette (10) Megérte a pénzét? nem
Verdikt (8.5/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Fiat 850 1964

További ítéletek (15 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)