Hogyan lett (és volt) Dömsödié az Autó2?

2009.02.02. 14:36

Szombat hajnalban már aggódtam, hogy Dömsödi Gábort se fogjuk megúszni, ugyanakkor persze azért reménykedtem. Mindhiába: megjött az ő közleménye is. Akit érdekel az Autó 2 sztori, azoknak mindenképpen ajánlom, összeszedett dolgozat.

13 éve használja jogtalanul Surányi Péter az Autó2 nevet

A tények

Kedves Kollégák!

Az elmúlt napokban - akaratuk ellenére - sok tudatosan terjesztett jogi és tárgyi tévedés került el Önökhöz. Személy szerint nagyon ellenemre van ez a fajta „sárdobáló" kommunikáció, de a nevem, cégem, és az Autó2 márkanév védelmében kénytelen vagyok megszólalni, és az alábbi tényeket rögzíteni:

1. Az Autó2 név, és a műsorötlet Dömsödi Gábor szellemi terméke. 1989. májusában adta be akkori főnökének, Peták Istvánnak (MTV/TV2) a műsor szinopszisát. Ez a műsor címét is tartalmazta. A ma is használt grafikát három évvel később Lóránt Attila grafikusművész készítette, Dömsödi akkori produkciós cége, a Dömsödi és Friderikusz Produkció Kft. megbízásából és a cég költségére.

2. Az első műsor, amelynek Dömsödi a főszerkesztője és műsorvezetője volt, 1989. szeptemberben került képernyőre.

3. Az Autó2 műsorban előbb riportalanyként, később a főszerkesztőnek, Dömsödi Gábornak beosztott újságíróként szerepelt mások mellett Csikós Gábor, Földvári András, és Surányi Péter, akik akkor alapították az Autópiac című lapot.

4. Az Autópiac fizetett az MTV-nek, hogy a lap, és az újságírók szerepelhessenek a műsorban.

5. Az Autópiac című lapot később, - amikor az Autó2 műsor reklámjának köszönhetően is sikeres lett - Surányiék piaci áron eladták a német Motorpresse Kiadónak. Alkalmazottként továbbra is a lapnál dolgoztak, a lap pedig tovább fizetett az MTV-nek a reklámozásért.

6. Surányit fegyelmivel eltávolították a Kiadótól, mivel saját nevén adta ki a Kiadó tulajdonában lévő szellemi terméket. (autókatalógus) A perben az eltulajdonítás tényét a Kiadó nem tudta bebizonyítani, de a „csapat" munka nélkül maradt.

7. Mivel a fegyelmi valódi okát Surányiék eltitkolták, (már akkor is személyes konfliktusra hivatkoztak, csak akkor a Motorpresse vezetőjével.) segítségként, mint az Autó2 név tulajdonosa, Dömsödi Gábor lapalapítóként a saját nevére jegyezte be az Autó2 című lapot, és ezt – jóhiszeműen - használatra átengedte a három fent nevezett kollégának. A Dömsödi által támasztott feltétel a műsorban való aktív részvétel, és az MTV-vel kötött külön kereskedelmi reklám-megállapodás volt. A lap Kiadója 4 forintot fizetett eladott laponként a műsorban lévő lapreklámért. Ezt a szerződést Dömsödi nem látta, és nem írta alá, de nem is kellett volna, mert nem a műsor nevét, jogait, szerkesztését, hanem az abban lévő lapreklám sugárzását, a reklámidőt érintette. Mint minden ilyen szerződést, ezt is az MTV Kereskedelmi Igazgatósága kötötte meg a szerkesztőséggel.

8. Közben Surányi Péter megállapodott az akkor már nagyon beteg és azóta elhunyt kiváló szakíróval dr. Nádasi Antallal, hogy ő lemond az „Év autója" zsűritagságáról, Surányit javasolva a maga helyére, és cserébe ő lesz az Autó2 című lap elnöke. Ezt Dömsödi etikátlannak tartotta. Tónit nagyon tisztelte, és azt, hogy őt ilyen módon kényszerhelyzetbe hozzák, nagyon ellenére volt. Többször kijelentette: saját szakmai jogán kell neki munkát adni, nem a címért cserébe. Ez nem történt meg. Innen kezdődtek a feszültségek.

9. 1995-ben a szponzorok, hirdetők által jelzett további súlyos etikai és más fegyelmi gondok miatt Dömsödi megköszönte Surányi Péter addigi munkáját, és kitette a műsorból.

10. 1996. januárban Surányiék megkísérelték saját maguknak bejegyezni az Autó2 nevet és ábrás védjegyet. Ezt egy kétéves perrel elsőbbségi jogait bizonyítva, Dömsödi megakadályozta, és így a Magyar Szabadalmi Hivatal döntése alapján az Autó2 név és ábrás védjegy 1996. április 18-tól bejegyzés szerint is Dömsödi Gábor cége tulajdonává vált.

11. Azóta, tehát 13 éve Surányi Péterék ezt a nevet és ábrát tudatosan és jogszerűtlenül használják, és gazdagodnak vele.

12. Igaz tehát az, hogy 17 éve jelentetnek meg lapot ezzel a névvel, de ebből 13 éve jogszerűtlenül, a törvényekkel szembemenve, Dömsödi Gábor jogos tulajdonát eltulajdonítva teszik ezt. Ezt a tényt Surányiék egyetlen közleményükben sem említették.

13. 1996. áprilisában, tehát a bejegyzés idején már 7 (hét) éve ment az autós műsor. A lap akkor 4 éves volt. A műsornak havi 2 millió 400 ezer nézője volt. (2 adás/hó) A lapnak maximum 100-200 ezer olvasója. Nem igaz tehát, hogy a lap csinálta meg az Autó2 nevet, hanem ennek pont az ellenkezője igaz: a Dömsödi tulajdonában lévő név csinálta meg az autóslapot!

14. Az azóta eltelt 13 év alatt, Dömsödi Gábor több esetben felszólította Surányit a békés megegyezésre, vagy a névváltásra, de mindig elutasító választ kapott. Maradt tehát a peres út. Ez alatt Surányiék húzták az időt és tovább használták a Dömsödi nevére bejegyzett védjegyet.

15. 12 év és számtalan mellékes, de időhúzó per után 2008. május 8-án a Bíróság jogerős másodfokú ítéletében is eltiltotta Surányiékat az Autó2 név, és védjegy használatától.

16. Itt, az immár minden szintet megjárt, jogerős pervesztés után Surányiéknak végleg meg kellett volna változtatni a lapjuk címét. Megtehették volna, hiszen évekkel korábban bejegyeztették a „AZ Autó" címet és a hozzá tartozó domain nevet. Mégsem változtattak. A nyertes per után Dömsödi ajánlatot tett Surányiéknak a jogok eladására. Az ügyvéd által eljuttatott, és átvett, tehát megismert szerződéstervezetre még csak nem is válaszoltak, és nevet sem változattak.

17. A Bíróság Surányiék mondvacsinált indokkal beadott perújrafelvételi kérelmét is elutasította első fokon, 2008. október elsején.

18. Ezen bírósági ítéletek alapján az Örökségvédelmi Hivatal Lapengedélyezési részlege Dömsödi nevére írta át az Autó2 lapnevet.

19. 2009. január 28-án, a jogerős lapengedély birtokában jelent meg a Dömsödi-féle Autó2.

20. Már két napja az utcán volt a lap, amikor a lapengedélyt Surányiék eljárási hibára hivatkozva visszavonatták. Tehát - nagy kárt okozva - be kellett szedetni a tulajdonos (Dömsödi) lapját, a Hatóság eljárási hibája miatt. (Az történt, hogy nem kézbesítették Surányiéknak a határozatot. Olyan ez, mint az amerikai filmekben: az elfogott bűnözővel ismertetni kell a jogait. Ha ismertetik, attól még bűnös, de ha elmarad a jogismertetés, az eljárási hiba.)

21. Tehát a Hivatal nem az álláspontját változtatta meg csak az eljárási hibát orvosolta. A procedurális hiba nem az jelenti, hogy a minisztérium döntése nem helyénvaló, hanem azt, hogy még nem jogerős.

22. Eközben az AZ Autó (Az AZ embléma is megtévesztően hasonlít az A2-re, ez is jogsértő) című lap kint van a standokon és külön is szerepelteti címlapján az A2 emblémát amitől a Bíróság eltiltotta a Kiadóját. Ráadásul még ennek a lapnak a kiadói hivatkoznak a jogra, amivel ahogy eddigi pályájuk során többször, most is visszaélnek.

23. Érdekesség, hogy azon az internetes címen (www.auto2.hu) terjesztik hamis vádjaikat, amelyek használatától, szintén jogerős ítéletben eltiltotta őket a bíróság még 2008. május 8-án.

24. Ez tehát a múlt. A jövő pedig az, hogy a Hivatalok rendezik soraikat, és az Autó2 végre 13 év jogbitorlás után annak a kiadásában jelenik majd meg, akit a jogai megilletnek, vagyis Dömsödi Gáboréban.

Eddig tartott a tények felsorolása.

Kedves Kollégák!

Amint az Autó2 szakmailag újra az őt megillető helyre jut a magyar autóslapok piacán, természetesen hitelrontási és kártérítési pereket leszek kénytelen indítani a lapot és a kiadómat ért károk enyhítésére. Ettől függetlenül volt szaktársaimnak a munkájukhoz sok sikert kívánok, és azt, hogy új lapjuk nélkülem is olyan sikeres legyen, mint az első kettő, (az Autópiac és az Autó2) amit az én segítségemmel vezettek be.

A fenti állításokat határozatokkal, ítéletekkel, szerződésekkel tudom bizonyítani. Ha érdekel valakit, az eredeti dokumentumot is bemutatom, sőt ügyvédem is szívesen áll rendelkezésre, hiszen a teljes szakmának az az érdeke, hogy hamis tények állítása alapján ne lehessen senkit a nyilvánosság előtt kedvezőtlen színben feltüntetni, úgy ahogy ez most velem történt.

Dömsödi Gábor

Budapest, 2009. február 2.

A hivatkozott dokumentumok letölthetők innen:

Mellékelem jogi képviselőnk dr. Óvári Győző ügyvéd összefoglalóját:

JOGILAG RELEVÁNS TÉNYEK
Az Autó 2 című autós magazin alapítói és kiadói jogaival kapcsolatos vitában

1. „A Második Produkció" Reklám és Televízióműsor Készítő Kft 1996. április 18-a óta kizárólagos tulajdonosa az 155 462 lajstromszámú „a2-autó2" ábrás védjegynek.

2. A védjegyet az oltalmi idő alatt a tulajdonos engedélye nélkül, jogellenesen bitorolta az Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság, azzal, hogy jogilag védett Autó 2 címet, és a szintén védett a2 logót felhasználva jelentetett meg folyamatosan egy autós magazint.

3. A törvényes tulajdonos „A Második Produkció" Reklám és Televízióműsor Készítő Kft többször próbált tárgyalások útján a jogainak érvényt szerezni, de az Autó 2 kiadója – kihasználva azt a törvénysértő helyzetet, hogy a lapnyilvántartásban ő szerepelt kiadóként – éveken keresztül a legkülönbözőbb eszközökkel és módszerekkel ezt megakadályozta, és a törvénysértő helyzetet folyamatosan fenntartotta.

4. „A Második Produkció" Reklám és Televízióműsor Készítő Kft végül 2002. április 25-én peres eljárást kezdeményezett a védjegybitorlás megállapítása és a védjegyet bitorló Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaságnak a jogosulatlan védjegyhasználattól történő eltiltása érdekében.

5. A több éves peres eljárás eredményeképpen a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20167/2008/5 számú, 2008. május 8-án kelt jogerős ítéletével – helyben hagyva a Fővárosi Bíróság 1.P.23.781/2002/15 számú, ugyanilyen tartalmú első fokú ítéletét – immáron mindenki számára kötelező erővel megállapította, hogy az Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság 1996. április 18. óta azzal, hogy „a2 autók2ttő" elnevezéssel reklámoz, üzleti levelezést folytat és havi magazint ad ki, valamint azzal, hogy 1998. március 26. óta a www.auto2.hu" domain nevet használja, bitorolja „A Második Produkció" Reklám és Televízióműsor Készítő Kft „a2-autó2" ábrás védjegyét, egyben azonnali hatállyal kötelezte az Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaságot a bitorlás abbahagyására és eltiltotta a további jogsértéstől.

6. Az Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság az ítélet után tárgyalásokat kezdett a védjegy megvásárlásáról. Utóbb kiderült, hogy ezeket a tárgyalások csak időnyerés céljából folytatta, annak érdekében, hogy felkészülhessen egy új újság, az „Az Autó" című lap kiadására, amit 2009.január 27-én meg is jelentetett.

A jogtulajdonos jelenleg még vizsgálja, hogy ez a cím, és az új lap megfelel-e az 1986. évi II. törvényben foglalt feltételeknek.

7. Az Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság azonban – egészen a 6. pontban írt újság megjelentetéséig – továbbra is ellenszegült a bíróság jogerős ítéletének, bízva abban, hogy a törvényes utat betartó jogtulajdonos még hosszú ideig nem tud érvényt szerezni a jogainak.

8. Erre tekintettel a „A Második Produkció" Reklám és Televízióműsor Készítő Kft 2008. október 16-án végrehajtási eljárást kezdeményezett, kérve azt, hogy a végrehajtó a kiszabható napi pénzbírság maximumát, napi 500.000 Ft pénzbírságot állapítson meg, ezzel kényszerítve az Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaságot az ítélet betartására.

Az eljárás még jelenleg is folyamatban van.

9. A fentiekkel mellett az „A Második Produkció" Reklám és Televízióműsor Készítő Kft 2008. július 29-én kezdeményezte az „a2 autók2ttő" című lap törlését, figyelemmel a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 14. § (1) bekezdésének és a 12. §-ának egyértelmű rendelkezéseire.

Ez az eljárás fejeződött be a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2008. december 9-én jogerőre emelkedett 163/604/8/2008. számú határozatával, amely szerint immár az „A Második Produkció" Reklám és Televízióműsor Készítő Kft jogosult az „a2 autók2ttő" című lap megjelentetésére.

Autó News Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság, miután már rég kifogyott a törvényes eszközökből, most a fenti, dokumentumokkal igazolt tényeket elhallgatva, az eljáró bíróságokat és hatóságokat lejáratva igyekszik olyan látszatot kelteni, mintha ő lenne az, akit a jogaitól törvényesen megfosztottak.