Ködlámpa
2007.06.04. 16:02 - Hlács Zoltán
A ködben is látni és látszani elv jegyében tervezett speciális lámpák. A köd alapvetően a levegőben lebegő vízpára, amin megtörik a fény, ezért nem látunk át rajta normálisan. Ha nagy erővel belevilágítunk, azzal csak rontunk a helyzeten, mert a vízcseppecskékről visszaverődő fény végképp elrejti előlünk az utat. Ezt elkerülendő, az első ködlámpákat rendszerint alacsonyan építik be, valahova a lökhárító alá, így elvilágítanak a köd alatt. A köd már csak ilyen, hogy valamivel a föld fölött lebeg, így a fény elosonhat alatta. A hátsó ködlámpa erős, szúró, piros fényt bocsát ki, hogy autónk messziről is látszódjon. Ideális esetben az autó középvonalától eltolva építik be, hogy ne lehessen összekeverni a harmadik féklámpával. Városi közelségben a hátsó ködlámpa vakít és idegesít, így ellenjavallt. Szükségtelenül bekapcsolt ködlámpákkal közlekedni tahóság, ezért mellőzzük.

Kommentek
2008.04.05 15:05:31triumphator
a "nappali menetjelző lámpa" a 6/1990. köhém rendelet alapján tkp ugyanazon fizikai tuljadonságokkal bír mint a ~, tehát használata nem ködös időben is teljességgel jogszerű. és nem mellesleg roppant bunkó dolog.
2010.02.23 19:06:29Matiz212
Sőt! Ha valaki ködlámpát indok nélkül használ az szabálysértést követ el!
Kár hogy ezt a rendőreink nem tudják és nem is jutalmazzák. Lakott területen pedig NEM!!!! engedélyezett a használata.
2010.02.23 19:14:20Matiz212
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet:
IV. RÉSZ II. fejezet
(4) Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelz ködlámpát
abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják
(8) Lakott területen kívüli úton a forgalomban részt vev gépkocsit nappali menetjelz lámpával vagy tompított
fényszóróval, mezgazdasági vontatót és tompított fényszóróval felszerelt lassú járm/vet - tompított fényszóróval -
nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.
2010.02.23 19:44:17Matiz212
http://auto.indavideo.hu/video/A_kodlampa_helyes_hasznalata/ Ha már a Totalcar-nál vagyunk.
2010.07.13 08:27:58gigabursch
Tegyük hozzá azt, hogy leszakadt és kifestetlen szegélyű, iszonyatosan alulvilágított, lovaskocsikkal és/vagy részeg helyi lakosokkal és vagy láthatatlan biciklistákkal ellátott kis falvakban és környékükön a terítő fény jotékony hatását figyelmbe véve nagyban segíti a biztonságos közlekedést, feltéve, hogy szembejövő esetéen arra a pár másodpercre leoltjuk.
Ez alapvetően közlekedési kultúra kérdése, hogy arra a néhány mp-re leoltsuk nem nagy kunszt, ellenben a többi időben ténylegesne éltetet menthet.
2011.01.04 15:43:54LucziI
Hát szerintem meg ha valakire rá villantanak, hogy vakít az vegye is le ne a távolságit nyomja fel.
Szerintem nem bunkóság ködlámpával közlekedni, csak feledékenység nem lekapcsolni!
Lakott területen persze tudtommal tilos használni.