Becsörgő Uno 1.0

2002.04.24. 14:06

Okozhatja még a kevés benzin is! Vagy (bár motorkód nélkül nehéz beazonosítani, milyen gyújtó rendszerrel szerelték) a kopogásérzékelő szenzor hibája is! Esetleg nem megfelelő pozícióban áll a vezérlés.

Szia Doki!
Van egy UNO VAN 1.0 ie 1995. évjáratú autóm 100 ezer km-el. Az egyik baj az, hogy gyorsításnál "csörög" mint a békebeli piros 86-ossal tankolt Lada. A szerelő váltig állítja, hogy a gyújtáson nincs mit állítani, hiszen azon minden elektronikus. Egy barátom pedig azt mondja, hogy az előgyújtás elállítódhat. Egy biztos, hogy akárhol is tankolok bele gyorsításnál mindig csörögnek a szelepek.
A másik legfőbb gond az a kattogó hang amit üresben hallat és a kuplung kinyomásakor megszűnik. Néha egy két kinyomás után esetleg el is hallgat. Az utolsó lényeges gondom az a bal első futómű felől érkező koppanó hang ami leginkább lassú kanyarodásnál hallatszik jobbra fordulásnál. A legérdekesebb az, hogy nagyobb sebességnél gödörbe hajtásnál semmi nem hallatszik. Sőt néha hetekre el is felejt rémisztgetni. Már megemeltem az elejét és megrángattam, de így semmi lógást nem éreztem a futóművön. Észrevettem, hogy esőben sokkal gyakrabban hallom ezt a hangot. Persze a szerelő semmit sem talált.
Az, hogy hideg időben bemelegítés nélküli elindulásnál gázelvétel után le áll a motor, már nem is zavar. Tudom, hogy szenvedek vele mire újra beindítom, de ha egy-két percig járatom, és utána indulok akkor ennek a hibának nyoma sincs. Már cseréltek gyertyát meg üzemanyagszűrőt, de ezt utána is produkálta. Lehet, hogy a szerelő nem igazán ért hozzá?
Köszi Béla
(2002. 02. 12.)

A motor kövér gázadásra nem csak a nagy előgyújtás miatt csöröghet, okozhatja még a kevés benzin is! Vagy (bár motorkód nélkül nehéz beazonosítani, milyen gyújtó rendszerrel szerelték) a kopogásérzékelő szenzor hibája is! Esetleg nem megfelelő pozícióban áll a vezérlés.
Elképzelhető, hogy ugyanezen ok miatt van gond a hidegindító rendszerrel is. A motor hideg leállását okozhatja ez is.
Üresben a nyelestengely csapágyat hallod. Először is ki kellene cseréltetni a váltó olajat az előírt minőségűre és frissre. Tehetsz hozzá egy váltó olaj adalékot is. STP-t, vagy WYNN'S gyártmányút viszonylag sok helyen kapni.
A kanyarban kattogást okozhatja a féltengely kopása, vagy a szakadt csukló porvédő harang, mert a féltengely csukló ilyenkor elveszíti a centrifugális erő miatt az összes zsírt és kenetlenül hamar tönkre megy. Ha nem ez a bibi, mindenképpen szét kell bontani a futóművet, mert az alsó gömbfej állapotát így lehet csak biztosan ellenőrizni!


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat, és ha olyan a hiba akkor motor- és alvázszám), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja. Korábbi esetre visszautalva kérjük írja meg, melyik válaszban volt róla szó.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.