Toyota Corolla vákumrendszer

2003.01.02. 23:23
Egy-két elcserélt kis vákuum csövecske egészen hajmeresztő dolgokat tud okozni ezen a verdán. (IS!) Aztán a már általad említett "dugattyús" karburátor is egy külön tanulmány. Az elsőn vagy három napot túlóráztam, mire rájöttem ki kivel is van benne?
Tisztelt Autódoki!
Segítséget szertnék kérni az alábbi ügyben:
1988-as gyártású Toyota Corollám van 2E jelű 1,3-as motorral. Az autóban "dugattyús" karburátor dolgozik. Kis hazánk neves Toyota márkaszervizében az előző tulajdonos megrendelésére vezérműszíjat cseréltek. Sajnos 1 foggal odébb tették fel és a nyöszörgő motort ehhez a hibához állították be. A vezérműszíj most a helyére került, nagyjából a motor is vissza lett húzva eredeti állásába. Vesztemre azonban megbolygatták a vákuumrendszert.
Amit szeretnék kérni, hogy az autó vákuumrendszerének a felépítése vagy bekötési vázlata kellene. Megjegyezném, már tettem lépéseket a problémám megoldására de sajnos a szervízkönyv nem tartalmazza a rendszert.
Segítségét előre is nagyon köszönöm, hiszen egy nagyon megkímélt szerelmautóról lenne szó, amely kis családom tagja!
Köszönettel és tisztelettel:
Sándor

Keress meg, mert az újév elején, januárban nálam lesz egy pont ilyen kocsi, pont ilyen mocival és lemásolhatod magadnak a bekötéseket. Egyébként egy-két elcserélt kis vákuum csövecske egészen hajmeresztő dolgokat tud okozni ezen a verdán. (IS!) Aztán a már általad említett "dugattyús" karburátor is egy külön tanulmány. Az elsőn vagy három napot túlóráztam, mire rájöttem ki kivel is van benne? De amikor jó, csodálatos fogyasztást produkál.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat, és persze ha olyan a hiba, akkor motor- és alvázszám), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja. Korábbi esetre visszautalva kérjük írja meg, melyik válaszban volt róla szó.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A Totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.