Tuninboxok

2007.07.20. 23:28

Működési elvük?

Kedves Autódoktor!

Olvasva korábbi véleményeidet és egyéb netes helyeken talált infokat, tuningbox-témában volna egy kérdésem.

Ugyanis néhol a működési elvről azt írják, hogy a motor vezérlését ez a box "optimalizálja". Állítólag a gyári szoftverekben lévő elnagyoltságokat, gyárilag előre megadott fix középértékeket írja felül valós, érzékelőktől sűrűbb időközönként vett adatokkal, azaz a tényleges igénybevétel alapján. Szerintük tehát egyidejűleg lesz jobb fajlagos teljesítményű ÉS környezetkímélőbb, kisebb fogyasztású a járgány. (Egyidejűség alatt a motor egész működését értem, nem pedig azt, hogy padlógázon is kevesebbet fog enni, mint eddig alapjáraton :))

Főképp Fordék háza tájáról van olyan info egy fórumban, hogy a ford maga is írt másik programot bizonyos tdci motorjaihoz, amikben a szoftver így több érzékelő több adatát figyelembevéve finomabban, részletesebben szabályozza a dolgokat, pl az elő- és utóbefecskendezések számát, stb. Ezzel állítólag a tdci-k jobban mennek, ha kell, és kevesebbet esznek, ha nem nyomod annyira.

Mit tudsz erről? van ennek alapja? Bevallom, én kétlem, hogy ne ezt a nagyobb tudású szoftvert töltenék rá alapból a gépekre, hiszen mindenkinek jobb, ha kevesebbet eszik egy járgány...

Van-e köze ennek a működési mechanizmusnak a boxokhoz? Melyik működik így? Azért kérdeztem mindezt, mert ha valóban így működnének az ilyen boxok, vagy egyéb módosító szoftverek, akkor mernék tenni az autómba (HDi, ford-rokon motor, ugye...). De ha csak simán feljebb piszkálnak valamit (mondjuk turbónyomást meg üzemanyagot), azzal nyilván túlzottan igénybe veszik a motort, ami gyorsabb kopáshoz vezet.

Köszönöm:

Ádám

Kedves Ádám!

Mivel a tuningbox téma nagyon népszerű, ezért kicsit bővebben kifejtem a témát, beletéve a saját, szubjektív véleményemet is.

Én nem tudok nyilatkozni minden tuningboxról, csak arról a néhányról, amit megmértem, beszereltem és mellesleg használok is. Ezek közül egyiknek sem volt köze semmilyen optimalizáláshoz, sűrűbb mintavételhez vagy egyéb hangzatos áltudományos kifejezéshez, csak egyetlenegyhez: többlet üzemanyag adagoláshoz. Ezt többféleképpen oldják meg, leginkább a befecskendezett mennyiség közvetlen állításával (dózisállító négyszögjel kitöltési tényező módosításával), esetleg valamilyen közvetett paraméter módosításával, pl. a tüzelőanyag-nyomás változtatásával (CR - common rail rendszereknél). Ezzel nem zárom ki, hogy létezik olyan tuningbox, ami valóban "optimalizál" de én ilyet még nem láttam és senki sem tudott nekem ilyet mutatni az elmúlt 4 évben, amióta kicsit többet találkozunk a dízel tuninggal. Ellenben a dózisállítómű megtréfálására és a többlet üzemanyag bejuttatásra számos példát láttam és mértem is ilyen autókat, tuningboxokat.

Ezek a tuningok azt használják ki, hogy az EURO emissziós normák meglehetősen szigorú koromkibocsátása miatt a motorba a gyártók sokkal több levegőt és kevesebb üzemanyagot juttatnak be, ha pedig adunk még egy kis tüzelőanyagot még mindig nem lesz koromgyár a dízel és bizony tényleg jobban fog menni. Persze ha a szondát a kipufogóhoz tesszük, látjuk a műszeren a magasabb koromértékeket, látjuk a magasabb szénhidrogén tartalmat, és az is biztos, hogy mechanikailag és termikusan is jobban igénybe vesszük a motort, de ha mértékletesen csináljuk, akkor az élettartam gyakorlatilag nem változik. Az is biztos, hogy a dízel katalizátorok hamarabb mennek tönkre, a részecskeszűrők is hamarabb lesznek működésképtelenek, ezek természetes velejárói a nagyobb teljesítménynek és a több koromnak.

Nem tudom, hogy milyen jobb szoftverek léteznek egy-egy rendszerhez, azonban biztos, hogy ha a gyár nem teszi be szériában az adott modellbe, akkor annak nem csak marketing oka van, hanem valami egyéb is. Az általam vizsgált boxok egyike sem vette a töltőnyomást feljebb, annak számos következménye lenne, ezzel a gyártóik is tisztában voltak.

Hogyan tudna egy olyan box az általad leírt módon "optimalizálni" ha nem is CAN-buszhoz csatlakozik, hanem diszkrét jelekhez 2 vagy 3 vezetékkel + kap egy tápfeszültséget? Elmondom: sehogy. Egy általad és sok box-gyártó által is hangoztatott ilyen jellegű szoftver-optimalizációhoz nem elég egy 2-5 vezetékes dobozt rádugni valahová, ahhoz komolyabb adatforgalom kellene digitális vonalon, nem pedig diszkrét jelre csatlakozni. Még a diagnosztikai csatlakozón keresztül feltöltött programok sem ilyet módosítanak, csak az említett módokon avatkoznak be. Én személy szerint addig nem hiszek ezekben az "optimalizációs szoftverekben" amíg nem mérek egyet. Eddig sajnos senki nem tudott ilyet mutatni, a saját autómban sem ilyen van, pedig hangzatos mondatokban, optimalizásásban ott sem volt hiány.

Üdvözlettel:

Autódoktor