Szervizelés Dániában, kormos Wartyogó gyertya

2001.03.23. 10:04
A baloldali első keréknél a fékpofák enyhén súrolják a tárcsát így egy pár km után már érezni lehet az égett szagot a keréknél. Magam szeretném orvosolni az ügyet, ugyanis Dániában tartózkodom, ahol egy vagyont kérnek el a kisebb javításokra is, ha szerelőhöz viszem.
Kedves Autódoki!
Előre is elnézést, ha nem használom megfelelően a szakszavakat, ugyanis nem vagyok régi "motoros". 1990-es évjáratú Opel Kadett 1.4i autómmal volna egy-két gondom.
A baloldali első keréknél a fékpofák enyhén súrolják a tárcsát így egy pár km után már érezni lehet az égett szagot a keréknél. Hogy miért nem húzódnak vissza megfelelően a fékpofák fékezés után, ez egyelőre rejtély számomra.
Magam szeretném orvosolni az ügyet, ugyanis Dániában tartózkodom, ahol egy vagyont kérnek el a kisebb javításokra is, ha szerelőhöz viszem. Viszont néhány héten belül haza (Szombathelyre) szeretnék jutni ezzel a járgánnyal, ami legkevesebb 1200 km.
Egy másik gond: éppen most olvastam a "Mitől fél a féltengely?" cikket s mivel a napokban vettem észre, hogy a gumiharang elszakadt immár világos, hogy minél hamarabb ki kell cserélni. A kérdésem, hogy ebben ez állapotban megtudja-e várni az otthoni szerelőt vagy sem. Gondolom nem kétperces munka a harangot felszerelni ezért átmeneti megoldásként arra gondoltam, hogy egy igen erős öntapadó szallaggal rögzítsem az átszakadt gumiharangot.
Köszönettel
Zsolt

Helló!!! Féket akarsz javítani szaktudás nélkül? Azzal nem csak magadat nyírhatod ám ki, hanem más ártatlan embereket is!!!
Hát az lehet, hogy a szerelő drága odakint... De a temetés sem lehet túl olcsó!
Bocs, hogy durva vagyok, de ha ennyit nem látsz át, akkor inkább közlekedj vonattal. Bár ott sem szeretnéd, ha a bakter javítaná a féket, ugye?
A féltengelyharangban zsír van, amit ugye átiszik a gumiharang anyaga... Na ezt aztán nem igazán lehet semmivel sem ragasztani. Azért sem mert kanyarban az a harang gyűrődik, mozog.
A féltengelyanya eltávolításához nem kicsit erős kulcs kell. Aztán itt is pont biztonsági berendezést- futóművet - kell megbontani... Megint csak felelőtlenségnek tartom a megfelelő szakértelem hiánya miatt. Van családod? Szereted őket? Inkább javíttasd meg szakemberrel, mégha drága is. Azért ott dolgozol és nem itthoni bért kapsz, még ha nem is annyit, mint az originál dánok, de akkor sem kéne életeket kockára tenni.

Ettől már jobb megoldás az is, ha 60-70-es tempóban hazakocogsz és közben rá-ránézel a kocsira.


T. Autodoktor!
Jelenleg Belgiumban vagyok és az idefelé úton kezdett rakoncátlankodni az autó.
Hideg motornál, ha menet közben elveszem a gázt, annyira leesik a fordulatszám, hogy leall.
Üzemmeleg motornál ez nincs. Elvagyok vele, de kellemetlen.
Az akksit éjszakára kivettem az autóból, mert sokáig áll az utcán és találtam alatta egy szakadt kabelvéget. A másik vége pedig abba a kábelkötegbe csatlakozik, ami a légszűrőház csokijához van kötve, attól kb. 10 cm-re.
A kábel úgy tűnik jó ideig a gyári kábelkötegben halad, bontásnak nyoma sincs, majd a csoki előtt kilép abból (a köteg megy a legszűrőház felső reszéhez) és a légszűrőház alatt megy valamerre, ha tudnám követni. Gyári kábelkötésnek tűnik, nem hinnem hogy utólag, pl. a gázbeszerelésnél került volna oda. Esetleg ez is okozhatja a hibát?...

(Tudom, akku levétel utan alapjáraton fogyasztókat bekapcsolva kell járatni a kocsit pár percig, hogy a komputer magához térjen.)

A kocsi 1.8-as, benzines 91-es, befecskendezős és a nyáron gáz is bele lett téve.
A lambda szonda évek óta nyavajog, ismerősnél rátettünk komputert és
néha jó néha rossz jeleket adott, főleg hidegen nem jókat. Katalizátor már nincs az autóban. Az óra már 300 ezer felé jár...

Lenne még kérdésem, de most ez a legfontosabb.
Köszönettel, Soós János

Meleg a pite... Ok, hogy 1,8-as és 91-es évjárat, meg minden, DE mi ez???
Audi, Opel? Nissan, Alfa Rómeó? A katalizátoros és utólag gázosított verdáknál a gázüzem a computer lambdajel értékelő egységét általában meg is hülyíti, mert az égéstermékek másak gázüzem esetén.
Ha a kocsi típusát sem tudom, egy szál kanóc helyét, ill. megszakadásának következményeit sem tudhatom...



Tisztelt Mester,
nemrég vettem egy 1981-es Opel Kadett 1.6 SR-t. Mechanikailag már rendbe lett téve, de elektromos bajok is vannak.
Például:
A benzinszintmérő, fékolaj visszajelző - nem kap feszt.
A generátornál van egy leszakadt kábel.
Világítást felkapcsolva ütemesen váltakozik a műszerfal fénye.

Tudna ajánlani egy lelkiismeretes szerelőt a Városliget környékén, vagy onnan nem túl messze?
Köszönettel, Benkei Tamás

Hello
A benzinszintmérő műszer majdnem 100%, hogy a tankjeladó hibája miatt halt meg. Ez Opel tipushiba, amennyire ezt 20 évesen fel lehet róni a paripának. Azért sűrűn fordul elő a GM tipusoknál, de könnyen cserélhető is...Mivel az összes hiba elektromos jellegű, így inkább villamossági szerelőre lenne szükség!
A VIII. ker. Dankó utcában talál is egy jónevű műhelyt, szerintem elégedett lesz a munkájukkal!



Tiszteletem!
Van nekem egy 89-es évjáratú Mazda 323 1.6 Turbó autóm.
És olajat szeretnék benne cserélni.
Mielőtt ebbe belekezdenék, szeretném megkérdezni, hogy milyen az ideális olaj egy ilyen autóba.

Tudom a legnagyobb teljesítményt a szintetikus olajak nyújtják.
De félek, hogy egy öreg motorból a vékony olaj szivárogni kezd.
Pedig viszonylag erős igénybevétel mellett kellene teljesítenie :-)
Milyen gyártó, milyen típusát ajánlaná?
Köszönettel Szutor Ferenc

Szia Ferenc
A
választék kenőanyagok terén igen bő...
Nem ismerem a kocsi futásteljesítményét, de úgy gondolom az évjárata szerint 120-150 ezer km közt járhat. Javaslom egy 10W30-as viszkozitású félszintetikus motorolaj alkalmazását, de előtte a bemelegített motorból hagyja jól kicsöpögni az olajat és mindenképpen cseréljen olajfiltert is!!! A turbós mazdák kényesek a légszűrő állapotára is.
Hogy milyen gyártmányt ajánlok? Japán autóknál mindenképpen márkásat. A rizskályháknál ugyanis az alkotók a kenőolajra az átlagosnál nagyobb mértékben számítottak a hűtés fokozása érdekében, és a turbófeltöltő is igényes az ilyesmire!

Én, ha rám bíznak egy ilyen méregzsákot, MOBIL vagy OMV olajat teszek bele. De kiválóak a TOTAL termékei is, azonban a viszkozitást és az olaj típusát ne váltogassa a cserék során. Az olajcsere után, indításkor nem szabad gázt adni. A motort, miután jelzi hogy van olajnyomás, a turbó miatt még 2-3-percig alapjáraton kell járatni és ellenőrizni, az olajszűrőnél, ill. a leeresztő csavarnál nincs-e szivárgás?


Kedves Doki!
Két kérdés:
1. Szegény öreg Warbim (21 éves) eléggé gyakran leamortizál egy-két gyertyát, de az a furcsa, hogy (szinte) mindig a kocsi orra felé eső henger gyertyája esik áldozatul. Mi lehet a gond, ami miatt ez a henger ilyen kitüntetett helyzetben van a másik kettőhöz képest?
2. Okozhat-e gondot az, ha nem kétütemű Wartburg gyújtótrafókat használok, hanem átlag négyüteműhöz valókat? (Azon kívül, hogy a felfogatásukat külön meg kell oldani, mert nagyobb átmérőjűek.)
Üdv: Szellő

Szia Szellő
A Wartyogónál az AC-pumpát az első henger elősűrítő-terének vákuumja működteti, ezért ha annak membránja szakad, vagy porózussá válik, ez a henger mindig túlkajál és a gyertya elköszön.
De okozhatja gyújtásgond (megszakitóhézag, előgyújtás és trafóhiba is).
Ja, lehet más trafót (megszakítós gyújtáshoz valót) is felrakni. Elsősorban a Lada gyári trafója vált be, de függőlegesen kell felszerelni.


Hello Doki!
Az autóm egy 1982-es 1.3s Kadett. Mostanában azt csinálja, hogy bizonyos fordulatnál hiába nyomom a gázt nem gyorsul az autó. Megtorpan egy picit, majd ha jobban rálépek a gázra, elindul. Ezt minden sebessségi fokozatban kb. ugyanott csinálja. (Nincs fordulatszámmérő, csak saccolom.)
Úgy tűnik egyébként, hogy inkább melegen csinálja ezt.

A másik gondom, hogy hideg időben mindig leáll. Ha reggel 5 percig egy helyben járatom a motort akkor csak egyszer, de ha azonnal, vagy 1-2 perc után elindulok, akkor hamar visszakapcsol az automamata szívató és ha nem nyomom a gázt akkor azonnal leáll.

Még egy dolog. Ezt is inkább csak hidegebb (0 fok körüli) időben csinálja. Megyek vele 30-40 km-t és néha akkor is leáll, amikor visszakapcsolok, vagy üresbe rakom. Pedig elvileg már rég meleg a motor.
A karburátor állna ezek mögött?

Előre is köszi, Cooper

Na szia Cooper
Legvalószínűbb, hogy a porlasztóra ráférne már egy alapos tisztítás és beállítás is. Talán egy alapos motorrevizióval kombinálva, mert talán régen látott új gyertyát, elosztófedelet, stb.


Szia Doki!
Van két gondom az autómmal. Egy 1984-es évjáratú 1.8 12V 4WALB típusú Honda Prelude. A gondok a következők:
1. Miután elindulok az autóval - hideg motornál - egy furcsa, súrlódásszerű hang hallatszik az autó eleje felől kb. 5-10 másodpercig, majd megszűnik.Hiába teszem üresbe vagy nyomom ki a kuplungot, akkor is megszólal.
Ugyanezt a hangot lehet hallani hirtelen fékezés után is.
2. Menet közben, üresben is enyhe morgó hangot észlelek, ami felerősödik, ha balra tekerem a kormányt. Elinduláskor nem hallatszik kopogó hang. Ha nem féltengely, hanem kerékcsapágy, akkor melyik oldali lehet a bűnös?

Szeretném a közeljövőben lecserélni a kocsit egy Ford Mondeo-ra. Szeretném tudni, hogy a három tipus közül melyik szerinted a legjobb: (1.6 ,1.8, 2.0).Milyen típushibái lehetnek a kocsinak? (Évjárat kb. 94-96.) Mire kell ügyelni az alapvető dolgokon kívül?
Köszönettel, Pityesz

Hello
A moci hangját hallani kéne...
A leírtak alapján, ha valóban a kerékcsapágy szól, akkor a jobb oldali. De egy berohadt féktuskó is produkálhat ilyen mormogást...

Mondeo: A háromféle motor más-más teljesítményű, de a legjobb konstrukciónak a kétliterest tartom. A Fordnak ebben a kategóriában k...a nagy rutinja van és ez a moci ráadásul még nekik is jól sikerült.
- Ne legyen a megvásárolni kívánt verda lopott, nagykarambolt túlélt és megjavított.
- Csak tulajtól vásárolj és csak úgy, ha te is ott vagy az eredetvizsgálaton...
- Az eredetvizsgálat helyét te szabd meg, és amíg az eredmény nem ismert, egy ruppót se adj az eladónak!
- Elég jók a Mondeók, nem sok gyerekbetegségük van. A futómű állapota és a gumik kopottsága legyen fontos. A próbaút is legyen alapos és kb. fél órás. Menj el vele földes útra, kockakőre is!


Hello Doki!
Turbófeltöltos kérdésem van !
Úgy néz ki, hogy generáloztatni kell a turbómat (eszi a vizet és az olajat és kormol is).
Megkérdeztem egy-két turbófelújító céget... Az egyik azt mondta, hogy csak úgy vállalja, hogy a komplett középrészt kicseréli (ez 110-140e + áfa) a másik helyen azt mondták, hogy a vizsgálat után tudnak csak árat mondani de 25-120e -ig számoljak vele... A turbó típusa IHI-RHB5-ös. Meg lehet ezt olcsóbban úszni ? Érdemes törött autók után nézni (kevés km-es, stb..)
Plz. Help !
Köszönettel, RF.


Szia
A második cég ajánlata korrektebbnek tűnik. Az első árra lenne tippem is, melyik cégtől kaptad. 3-5000 Ft-ból nem lehet turbót javítani, csak szemmelveréssel.
Bontott turbót csak akkor vegyél meg, ha adnak rá beszerelési garanciát!!! Az sem 20000 Ft.
Egy turbót felszerelni szakmunka, ne kezdj neki otthon!



Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket!

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent.Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.

  • Eladó házat keresel? Az Otthontérképen több ezer hirdetésből válogathatsz.
  • Az agglomeráció ingatlan árai tovább csökkentek, ha befektetnél vegyél lakást Budapesten!
  • Olcsóbban juthatunk ingatlanhoz az agglomerációban, érdemes megnézni az eladó házakat.