Vectra computer, megugrik a Carina E

2001.05.16. 09:57

Sajnos ezek a computerek nem ritkán küzdenek saját belső hibával is. Ez a jelenség még a kisebb gond, mert a lámpa meggyulladása miatti stresszen kívül más baj nem éri a vezetőt. A másik jellemző hiba, mikor a vezérlő computer miatt rángat a kocsi és erőtlen, melegen leáll, mert sokat kap. Na akkor lehet a zsebbe nyúlni.

Tisztelt Autódoktor!
Egy ismerősőm régebbi Honda Civic-jébe immobiliser-t szereltetett, ezért az autóban lévő Euroalarm távirányítós, központi zár vezérlős riasztót kiszerelte és eladta nekem.
Sajnos én azonban senkivel sem tudtam eddig beszereltetni az autómba, mivel nincs a riasztóhoz kapcsolási rajz.
Mit javasol, honnan tudnék hozzá kapcsolási rajzot szerezni vagy tud-e valaki szakembert, aki (tapasztalata alapján) be tudná szerelni. Egyáltalán mit javasol, mit tegyek?
Várom válaszát, Keskeny György
(2001. 04. 24.)

Az első hiba az volt, hogy nem lett tisztázva, ki szereli be a készüléket. A legkézenfekvőbb megoldás lett volna, hogy aki kiszereltette, megkéri a villamossági szerelőt, jelölje meg a vezetékeket! Talán azért érdemes lenne meglátogatni azt a műhelyt kezdésképpen, mert úgy nem nagyon szokott senki sem kiépíteni ilyesmit, hogy legalább szakmai önbecsülésből ne nézze meg "ki kivel van" abban a rendszerben?
Ha ez a dolog nem vezet eredményre, komolyabb riasztószerelő műhelyeket kell felhívni telefonon, ők ismerik általában, hogy melyik típust ki forgalmazza és szereli.
Az első néhány telefonszámot újságokból, Arany oldalak címet viselő telefonkönyvből be lehet szerezni, utána már minden műhely és hívott forgalmazó segít egy-két számmal tovább lépni. (Ez személyes tapasztalatom!)


Helló Doki!
Köszönöm a vásárlási tanácsodat a Clioval kapcsolatban, de mire megjelent a válaszod, a családi kupaktanács egy Ford Fiesta mellett tette le voksát, amit meg is vettünk.
Az autó 1.1i C, '95. szeptemberben Magyarországon vásárolt, vezetett szervizkönyves (60 ezer km). Nagyon megkímélt állapotban van. A további szervizelését egy eddig jól bevált kis szervizre fogom bízni.
Annyiban azonban mégis szeretném a segítségedet kérni, hogy leírásában szinte valamennyi viszkozitású olajat felsorolják, mint ajánlottat. Egy ilyen futásteljesítményű autóba, milyen motor- illetve hajtóműolajat ajánlanál. Az autót havi egy-két 500 km-s útra és zömében fővárosi közlekedésre fogjuk használni; összesen kb. 10 ezer km/év.
Másik rövid kérdés: most vásárlás után nem sokkal kicseréltessem-e a vezérműszíjat? (Előző szerviz 53e km. Szeptemberi vizsga előtt mindenképpen teljes átvizsgálás.)
Egy lelkes, de kívülálló Fordos.
Köszönettel, U. János
(2001. 04. 24.)

A vezérműszíjat akkor is javaslom cserélni, ha azt mondták, tegnap volt! Nem nagy költség, de igen nagyot lehet szopni vele, ha a mondott csere csak vevőcsalogató fogás volt!
A motorba valamilyen jobb minőségű 10W-30-as, vagy 10W-40-es olajat javaslok, de ne a Cora, Tesco vagy az Auchan áruház által forgalmazott márkátlan típusokból! A sebváltóba, (ha mechanikus váltó) a Castrol EP 80, vagy EP 90 a tuti. A váltóban akkor is két évente ki kell cserélni, ha csak a sarokig és vissza ment a kocsi közben, és a motorban ugyanez a helyzet, évente!
Gyertyából pedig a Fiesta a Motocraft-ot szereti a legjobban. (Ez a gyári Ford.)


Tisztelt Autódoktor!
Egy 1990-es gyártású FIAT TIPO-m van, 6 évesen vettem. A motor 1600-as központi befecskendezős, szabályozott katalizátoros. Azóta sincs vele gond, egy dolog kivételével.
Az alapjárat nem teljesen stabil. Általában 800-1100/perc között ingadozik folyamatosan.

Időnként előfordul az is, hogy miután levettem a lábam a gázpedálról, a fordulatszám nem esik vissza a szokásos értékre, hanem kb. 2000/perc fordulatszám környékén pörög tovább a motor. A gázpedál újbóli lenyomása és felengedése után azonban rendbe szokott jönni.
Ezeket a tüneteket azóta tapasztalom, mióta megvettem az autót. Két szervizben jártam vele. Az egyikben a motorvezérlő elektronika közeli elhalálozását jósolták (ez szerencsére az azóta eltelt 4 év alatt nem következett be), a másik helyen az alapjárat-szabályozó motor találták hibásnak, de azt tanácsolták, hogy ezért az "apró" hibáért ne cseréltessem ki.
Mi lehet a gond?
Ha a szabályzómotor a hibás, akkor érdemes-e mégis kicseréltetni?
Üdvözlettel: Richter László
(2001. 04. 24.)

Először a központi injektorra menő két vízcsövet kell leszerelni és megnézni, nem tömte-e el a vízkő iszapja, valamint az injektor házában a két csőcsonk közt szabad átfolyás van-e? Ide is be tud rakódni a vízkő iszapja.
Az alapjárati szabályozó motort pedig a gyerektől elcsórt vízfestékes ecsettel és nitró higítóval alaposan ki kell áztatni, mosni. A kartergázból eredő lerakódás mechanikusan akadályozza a mozgó részeit a megfelelő állásba mozdulásban. Ha ez sem segít, a gázkar hátulján található szabályzómotor gumi harangja alá néhány csepp WD-40 spray-t kell fújni, mert ennek is megszorulhat a mechanikája.

Utolsó reményként a lambda szonda időszakos kiiktatása marad, és ha az sem segít, tényleg igaza van a szerviznek. Ennek valószínűsége szerintem csak kb. 20%. De hangsúlyozom, nem lehetetlen!


Tisztelt Doki!
Mostanában rendszeresen olvasom az általad vezetett rovatot és visszamenőleg is elolvastam a Vectrákkal kapcsolatos problémákat és adott tanácsaidat.
Most nekem is akadt egy, amiben a segítségedet szeretném kérni. December óta vagyok tulajdonosa egy 1992-es 2.0i Vectrának. A Vectra motorszámának kezdete: C20NE.

A hiba leírása: a motor hőfokától és a külső időjárástól függetlenül az elmúlt 1 hónapban rendszertelenül kigyullad a check engine visszajelző lámpa. Van olyan eset, amikor csak pár másodpercre, de van amikor több percig is világít.

Előfordult olyan eset is, hogy megérkeztem valahová és akkor már világított. Leállítottam a motor, majd jóval később, a motorindítás után folytatta a kijelzést, de egy rövid idő után abbahagyta. Az autónak semmilyen számomra érzékelhető baja nincs: nem rángat, elég jól fogyaszt, semmilyen érzékelhető hibajelenséget nem produkál sem a lámpa kigyulladása előtt, sem alatta.
Az eddig megtett intézkedés(ek): amikor kigyulladt a lámpa, megálltam és kihúztam a lambda szonda jeladóját. Változás nem történt, ezért ismét összeraktam.
Kérdéseim: Mi lehet ennek az oka? Érdemes-e ezzel egyáltalán foglalkozni?
Válaszod előre is köszönöm, Laci
(2001. 04. 25.)

Ez sajnos a Vectráknál igen sűrű jelenség. Egy szervizben végzett TEC-műszeres hibakeresést megér a dolog, mert ha valamelyik szenzor hibáját jelzi, az viszonylag olcsón orvosolható. Ha azonban "szórványosan fellépő elektromos hiba" kódját írja ki a műszer, akkor nem sok esély van rá, hogy könnyű javítás ígérkezik. Ez esetben érdemes otthon a motortérben található valamennyi csatlakozót ellenőrizni, megtisztítani, beleértve a testkábeleket is! Ha ettől sem múlik ki a lámpa. Akkor elképzelhető, hogy olyan hiba van valahol a rendszerben, ami miatt már nem egy ilyen kocsi eladásra került.

Feleslegesen, mert olyan hibát is jelez ez a lámpa, hogy a vezérlő computer egy szenzortól bejövő információt nem értékel, mert az indokolatlanul szélsőséges érték, vagy mert nem jut el egy kontakthiba miatt hozzá. Ettől még a kocsi szépen működik. Sajnos ezek a computerek nem ritkán küzdenek saját belső hibával is. Ez a jelenség még a kisebb gond, mert a lámpa meggyulladása miatti stresszen kívül más baj nem éri a vezetőt. A másik jellemző hiba, mikor a vezérlő computer miatt rángat a kocsi és erőtlen, melegen leáll, mert sokat kap. Na akkor lehet a zsebbe nyúlni.
Én a fentieket - ha nem is S.O.S. sürgősséggel - még végigjátszanám, ha a kocsi az enyém lenne. Mielőtt teljesen elfogadnám így. Ja, és mindenek előtt az akku saruját egy óra hosszára levenném, ugyanis ettől néhány dolgot kiürít a computer memóriája, ami szintén okozhat ilyen tüneteket. Ha ennyi nem segít, írj légy szíves újra, és folytatjuk. Tudod, mint a "Barátok közt" sorozatot a tévé, amíg van türelmed keresni a dolgot.


Szia Autódoki!
Toyota Carina E 1.6 XLi 96-os évjáratú autóm hideg alapjárati problémájának megoldásához kérek tanácsot. A hideg motor az indítást követően a normális kb. 1400 1/min helyett időnként 1600-2300 1/min között szabálytalan ütemben váltakozó fordulatszámon jár, majd ahogy melegszik, az ingadozás intenzitása csökken, végül az üzemi hőmérsékletet elérve a hibajelenség megszűnik.
A hiba főként a téli csúszós utakon bosszantó, mert városi forgalomban araszolva a még nem üzemmeleg motor miatt a kocsi a legváratlanabb pillanatban hol magától gyorsít, hol pedig megtorpan.
A szakszerviz nem tudja elhárítani a hibát, hozzáállásuk csapnivaló. A szerelők szerint minden OK, de szerintem és márkatársaim szerint nem igazán. Már többször is kiszerelték és kitisztították az alapjárati segédlevegő szabályozó egységet, tettek bele újat is, de a hiba immár harmadik éve továbbra is fennáll. Lehet hogy egy egészen banális dolog a hiba oka, de már nagyon szeretnék tőle megszabadulni.
Kérlek segíts! Fáradozásodat előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Lupo
(2001. 04. 25.)

Háááááát, a családi állapotod ezek szerint nem irigylésre méltó! Vedd le a levegőszűrő fedelét és nézd meg a filtert. A motortérben lévő összes csatlakozót és testkábelt tisztítsd meg, utána ellenőrizd az összes vákuumcsövet, nem repedt-e, vagy nincs-e lecsúszva? A vákuumcsövekben található kis műanyag házas egy irányba záró szelepeket ellenőrizd, tényleg zárnak-e az egyik felé, ill. nyitnak-e a másik irányba?
Megpróbálhatod a lambda szonda vezetékének széthúzását is egy-két napra, de előtte min. 40 percre kapd le az akku saruját, hogy felejtsen a computer. (Ha van mit!)
Ha ennyi nem segít, írd meg az alvázszámot és a motorkódot, vagy motorszámot és azt, hogy a kocsi volt-e tudomásod szerit törve, melyik része és mennyire volt sérülve. Ja és hogy emiatt volt-e kiszedve a motor belőle?


Kedves Dr. Úr!
Peugeot 206 1.1 Presence-cel kapcsolatban kérdeznék, a dolog inkább idegesítő, mint hiba.
Kanyarodáskor néha megszakadó nyikorgó hangot hallok, mi lehet az oka? Esetleg laza a szervót hajtó ékszíj? Ön mire tippel? Mi lehet az oka meg? Érdekes módon túlnyomó reszt balra kanyarodásnál hallom. (Az autó meg garanciás.)
Üdv, lk
(2001. 04. 25.)

Az ékszíj nyikorgása semmivel nem összetéveszthető. Ha a motorház tetőt felnyitod és (persze álló motornál) a leghosszabb ágán egy ujjal megnyomod az ékszíjat. Nem nehéz eldönteni, laza-e, vagy sem.
Szerintem azonban inkább a futómű elállítódása, deformálódása okozhatja a dolgot. Ez a gumik állapotán hamar látszódik.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet!

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.