Omega füstimitáció, akadozó váltók

2001.05.22. 10:09

Szinte az első napoktól kezdve néha a sebességváltó kart nem tudom üres állásból (3. és 4. fokozat közötti alappozícióból) balra tolni, hogy az 1. vagy 2. fokozatot kapcsolja. A hibára a Ford Petrányi Üllői úti szervizese annyit mondott hogy okát csak akkor tudják megállapítani, ha rendszeressé válik. Na most ezt azért nem kellene megvárni egy új, 4 milliós autónál.

Szia Autó doktor ! Ismét megkereslek a problémámmal, mivel nem jutottam még megoldásra. Tavaly ősszel, november 23-án fogadtad már a rendelésen az önállóan irányt váltó Renault 5-öst.

A gépkocsi főleg nagyobb sebesség mellett (80-90-100 km/h) befolyásolhatatlanul irányt vált. A jelenség főleg az úton található domborulatokon való áthaladást követően jelentkezik (nem gödrökről beszélek). A "szlalomozás" olyan érzést kelt mintha holtjátéka lenne a kormánynak.

A fentiekhez képest a változás az, hogy a kocsi azóta átesett az alábbi javításokon:
- Kerékcsapágyak cseréje az első futóműben,
- 4 talpas cseréje az első futóműben
Bár most már a lengés lecsökkent annyira, hogy terhelt autóval (4 felnőtt) is lehet 80-90-nel menni anélkül, hogy az ember bármitől félne (persze ez csak jó minőségű aszfalton). Egy szó, mint száz, az autó még mindig "billeg" és szlalomozik. Halkan megjegyzem az autó most vizsgázott március végén, és hibalista nélkül ment át.
Szóval már csak két lehetőséget látok a leveled alapján:
1, a lengőkar szilentek hibáját (bár ez kizárja a friss vizsga, ha jól gondolom).
2, a szélesebb gumik.
Most a kocsi első tengelyén 155-13-as gumi van, ami lassan 1 éves, a hátsón 165-13-as gumi van, ami talán lefut a nyár végére. A vizsga felkészülés alkalmával ültették a fülembe, hogy ezek a gumik nagyon magasak a kocsinak. Szóval lehet ez a titok nyitja?
A kocsi gépkönyve szerint 135 SR 13 - 155/70 SR 13-as gumik valók alá.

Mi lenne a legcélszerűbb megoldás? Gumi csere? Esetleg keményebb lengéscsillapítás? Most már elég sok pénzt invesztáltam a kocsiba, amit mellesleg nagyon szeretek, és jó lenne, ha végre megoldódna ez a lengéses probléma, mert már kezdem unni.
Válaszodat, tanácsaidat előre is köszönöm!
Tisztelettel: Dávid Krisztián
(2001. 04. 28.)

Kétségtelenül magas ez a gumiméret az autónak. A 155/70 R13 méretet szimpatikusabbnak tartom. A kormányoszlopban a műszerfal alatti polc mögött van egy-két csavarral befogatott csukló, amiben két szilent is található. Ki kell venni és ellenőrizni az állapotát!
Ha a szilentek KO-sak benne, még a Dacia-é is megteszi. Ettől is tud még önálló életet élni a kicsike.
Sajnos a R-5 típus karosszériája nem túl kemény (merev), és ha volt már hátulról törve, ki kell mérni a hátsó futómű helyzetét is, valóban párhuzamosan fut-e az elsővel? Találkoztam olyan modellel is, ahol a lakatos a korrózió javítása közben kicsit odébb hegesztette a hátsó híd egyik oldalát!


Szervusz Attila!
A segítségedet szeretném kérni, illetve az egyik autóelektromossághoz értő kollegád segítségét. A barátom öreg ezerkettes ladájában meghalt az olajnyomásmérő. Erre valami barom szerelő a komplett vezetékköteget kivette a műszerfalból. (Jó megoldás, nem?)
Na szerencse fel (hátha sikerül), mentem vettem olajnyomásmérő jeladót meg műszert is. Na a gond a műszerrel következő: az istennek se tudom eltalálni hogy melyik drót hova megy.
Illetve kettőt tudok:
fehér és szürke: gondolom háttérvilágítás és alacsony nyomás jelző lámpák (mert azokhoz a foglalatokhoz megy)
Piros: föld lehet?
Szürke/fekete és fehér/fekete nem tudom mik. Gondolom az egyik a konstans plusz a másik meg a jeladótól jövő jelé, de melyik melyik?
Válaszodat előre is köszönöm, Roland
(2001. 04. 30.)

Figyelj! Ha már valami nagy tudású kibelezte egyszer, hadd ne vegyem a felelősséget a nyakamba, hogy melyik színem mi jön. Tiplizzetek el egy autóvillamossági szerelőhöz, ki kell mérni, hogy ki kivel van és két lukas sliccgombért be is köti a kanócokat a helyükre! (100-1500Ft)
Így biztosan el is marad az Omega koncert füstimitációja a kábelcsomagban!


Tisztelt Autódoktor!
Pár héttel ezelőtt valaki panaszkodott egy VTi Civic váltójára.
Nos nekem egy idősebb autóm van, de problémáim nagyon hasonlóak. Ha egyes sebességi fokozatba teszem, akkor néha nagyot reccsen (nem szinkrongyűrű hiba, másfajta recsegés, olyan mintha az egyes és a harmadik fokozat közé csúszna be a kar), de a kettessel is problémák vannak. A hátramenettel csak nagyon ritkán.
Megnéztük a kuplungot, ez nagyon jó állapotú. A váltót is szétszedtük, a szinkrongyűrűk össze lettek csiszolva (szerelő csinálta), de nem az igazi. Ja a hátramenet is szinkronizált, a kettes pedig dupla szinkronos.
A kérdésem az lenne, hogy esetleg az olaj miatt nem lehet-e ez a gond (10w40-es motorolaj van benne). Minden Hondás azt mondta, ilyen olaj kell bele.
Segítségét előre is köszönöm, Attila
(2001. 04. 30.)

Ha minden Hondás tudja mit kell használni, akkor miért nem jó az a sok váltó? Na, a hülyeséget félretéve. A működtető mechanizmus, ami a váltókar mozgását átviszi a sebességváltó kapcsoló karjára, kényes pont egy Honda életében.
Rendbe kell szedni és megfelelően be kell állítani. Minden itt keletkezett lógás az amúgy precíz, ám igen kényes váltó kapcsolásának pontatlanságához, ezzel együtt nehézségekhez vezet. Akár még csodaolaj alkalmazása esetén is. Úgy gondolom ez a sarkalatos pont, úgyhogy én a te kocsidon ennek szentelnék elsősorban figyelmet. Ezt támasztja alá az a vélemény is, miszerint olyan érzés, mintha nem pontosan oda menne a váltó ahová kéne.
Azért a gyár által előírt olajat én nem cserélném fel más minőségűre, még akkor sem, ha így kicsit olcsóbb az üzemeltetése! (CASTROL SMX)
A hátramenet kapcsológyűrűs, nem szinkronos. Ha szinkronos lenne, menet közben is kapcsolhatóvá válna. De ez nem lehet vitaalap, és az említett probléma szempontjából totál mindegy!


Üdv Doki!
Március végén vásároltam életem első vadonatúj autóját, egy Ford Focus Ghia, 1.8-as, benzines, 4 ajtós járművet.

Szinte az első napoktól kezdve néha a sebességváltó kart nem tudom üres állásból (3. és 4. fokozat közötti alappozícióból) balra tolni, hogy az 1. vagy 2. fokozatot kapcsolja. Ha megmozgatom 3-4 irányban, akkor utána tudok 1., 2. fokozatot kapcsolni. Bár egyszer csakis jobbra, az 5. felé tudtam eltolni.
A hibára a Ford Petrányi Üllői úti szervizese annyit mondott - miután megnézték az autót kívül-belül és alulról is -, hogy okát csak akkor tudják megállapítani, ha rendszeressé válik. Na most ezt azért nem kellene megvárni egy új, 4 milliós autónál.

A hiba rendszertelenül jelentkezik. Néha napokig semmi, majd hirtelen 2-3 alkalommal akad egy napon. Nem tudom különben sem hőmérséklethez, útviszonyhoz, sem állóhelyzethez, vagy motorfékkel segített lassításnál visszakapcsolgató helyzethez kötni. A kuplungot szerintem rendesen használom. Eddig 2000 km-t mentem a kocsival, a hiba gyakorisága ettől nem változott.
Közeleg az első kötelező szerviz, 2500 km-nél. Mit tegyek? Mi lehet az ok?
Remélem, tud tanácsot adni.
Üdvözlettel
Egy reménykedő Fordos, aki egyébként szereti az autóját.
(2001. 04. 30.)

Az előbbi problémához hasonlóan elsősorban itt is a váltó kulissza szerkezetének, ill. működtető mechanikájának szorulására, kenetlenségére, pontatlanságára tippelek.
Hogy mit is csinálnék? Hát elég nagy balhét, de kultúrált hangnemben a szervizben!

Megkérném őket, írják le és pecsételjék le ezt a zseniális megállapítást. Ha ezt meg is tennék, meglátogatnám a Ford magyarországi vezérképviseletét és ott egy megfelelő kompetenciájú embert keresnék, aki nem akarja, hogy a márkaszervizük a médiában is lejárassa magát.
Gondolom, nem nehéz ilyen emberre lelni, OTT!
Ha nem tudják javítani, cseréljék ki, keressék, stb. Ha a javítás nyúlik, kérni kell csereautót arra az időre, amíg a 4 milliós kocsi megjavul.
Gyanítom ez a probléma néhány csepp olajjal, vagy zsírral a megfelelő helyen alkalmazva megszüntethető. Természetesen megfelelő hozzáállás is szükségeltetik a garanciális szerviz részéről!


Szia doki!
A hajtányom '92 1.6 Tdi Passat, 135 ezer km.
Nyáron (15-20°C felett) hosszabb (egy nap vagy több) állás után csak többszöri (2-3) indítózásra indul be (mindig ég előtte az előizzító lámpa).
Rövidebb állásnál vagy télen ez nem fordul elő. A kocsi mindig garázsban áll. Esetleg visszafolyna a gazolaj? Vagy beállítási gond lehet?

(Még valami fúrja az oldalam: a hengerekhez mennek sorban, egyikről a másikra az adagolóból kiindulva a gumi/szövet üzemanyagcsövek? Mi vajon az a fém cső, ami minden egyes hengerhez az adagolóból külön megy?)

A másik kérdésem a hűtővel kapcsolatos: a hűtőtartály jelzésig tele (hidegen töltve), a kupak visszatekerése előtt összenyomom a csövet(ne legyen nyomás benne), ennek ellenére következő ellenőrzéskor (hideg motor újra), a rendszerben nyomás van (kemények a csövek, és ha letekerem a kiegyenlítő tartály tetejét, szusszan egyet). Normális ez? Régen mintha nem így lett volna.

Egy 1,4i Astrát véletlenül 3 hengerrel (egyiken nem volt rajta a kábel) indítottam be egy rövid időre, ezzel vajon tönkretettem a katalizátort? És ha igen, ez miben nyilvánul meg azon kívül, hogy esetleg nem fog zöld kártyát kapni?
Előre is köszönöm, Péter
(2001. 04. 30.)

Figyelj! TE az az ember vagy, aki a motor alapvető működésével sincsen tisztában. Nem sértésnek szánom soraimat, de hiába írom le, mi micsoda a kocsidon, az elnevezések nem sokat mondanak.
Legjobban teszed, ha keresel egy olyan szerelőt, aki lelkiismeretesen gondozza kocsidat és megmutatja a gyakorlatban is, mik azok a dolgok, amit ellenőrizni kell időnként a kocsin. Az ezeken túlmenő problémáidat pedig orvosolja anélkül, hogy visszaélne autó belvilágában való járatlanságoddal!

A hűtőrendszerben lévő üzemi túlnyomás normális tényező, ezt a motor kihűlése után is tartja a rendszer, egészen a hűtő kiegyenlítő tartály fedelének levételéig. Ugyanis ez a kis túlnyomás is növeli a kocsi hűtőfolyadékának forráspontját, ami a fagyállós víz esetében ezen a hőmérsékleten és földrajzi szélességen már kb. 108-112 Celsius fok.

Az adagolóról a hengerekhez menő fém csövekben az üzemanyag jön a porlasztó csúcsokhoz, ami a hengerekbe kerül, és elégetésével mozgási energia alakul a hőenergiából át a motorban.
A vékony gumicsövek úgynevezett résolaj csövek, melyek a felesleges üzemanyagot gyűjtik össze és a visszafolyó csövön át juttatják vissza azt a tankba.
Az egyik gyertya pipa levételével járatott motor katalizátora egészen biztosan nem ment tönkre, ne idegesítsd magad emiatt.


Kedves Doki!
Olvastam a három és négy-pólusú gyertyákkal kapcsolatos okfejtéseket és elhatároztam, hogy autómba 3 pólusú BOSCH gyertyát vásárolok.

Egy 1993-as Opel Astra, még az 16NZ motorral amelybe a gyár és a márkaszerviz is WR7DC gyertyát ír elő. A BOSCH weboldalán és gyertya listáján is azonban a WR8DC hagyományos gyertya van megjelölve a fenti típushoz. Ezen kívül a BOSCH csak a WR91X, 4 pólusú gyertyát jelöli meg (Amelyet a válaszai alapján nem szeretnék beszerelni.)

Ezen információkból eredő kérdésem ilyenformán:
Ha fenti gyertyák mindegyike eltérő hőértékű, akkor hogy lehet mégis mindegyik jó az 16NZ motor azonos típusához? Ezek után már csak az a kérdésem marad, hogy melyik 3 pólusú gyertyát használjam: WR7DTC-t vagy a WR8DTC-t?
Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel, Kovács Attila Z.
(2001. 05. 02.)

Mindkét típus alkalmas a kocsidhoz, mindkét gyertya tudja azt az öntisztulási és egyéb igényeket kielégíteni, melyeket a 16NZ motor támaszt. Én inkább mégis a W7DTC, vagy a WR7DTC mellett voksolok.
NO COMMENT.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet!

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.