Kelepelő Nissan Silvia turbó, füstös Panda

2001.06.05. 13:12

A kiegyensúlyozó tengely még a megszorulása előtt is tudja a leírt tüneteket produkálni. A komolyabbik baj azonban az, hogy a főtengely csapágyaival azonos olajozási körben kapja a kenést, és a tönkremenetele miatt a főtengely csapágyainak, a hajtókarok csapágyainak és a turbó feltöltőnek is kevesebb olaj jut üzem közben. Ez pedig az álmoskönyv szerint nem a hosszú motor élettartam tipikus jele!

Helló Doki,
Adott egy '97-es 1.6i-os Ford Escort, 58 ezer kilométerrel a háta mögött. A probléma az, hogy néha fennakad a fordulat úgy 2000 környékén, még ritkábban ez fölött. Az esetek többségében csak akkor amikor még hideg a motor, indításkor, és pár másodperc múlva visszamegy 1000 alá ahogyan normális. De néha menet közben is előfordul, mint a minap, amikor Pesten jártam (80 km-re lakom, tehát a motor már mondhatni üzemi hőmérsékleten volt). Egy kereszteződésnél, amikor üresbe raktam felment majdnem 3000-ig, aztán ahogy szokott vissza. Annyit azonban észrevettem, hogy a jobb idő beköszöntével ritkább a történés, de így is előfordul.
A kérdéseim: komoly-e a baj ? Valami elkezdődött ? Rohanjak-e szerelőhöz ? Lassan itt a 60 ezres szerviz, megvárhatom-e azt ?
Előre is köszönöm, Ates
(2001. 05. 13.)

Ha a motor a megszokott rövid idő alatt eléri a megfelelő üzemi hőmérsékletet, a termosztát hibája miatti hidegindító rendszer bekapcsolása, illetve a nem megfelelő hőmérsékleti jel okozta gond kizárt. Ha az üzemanyag szűrő régen volt cserélve, ajánlott gyorsan megtenni és megmérni az üzemanyag nyomását. Ha van rá mód, egy olyan alkalommal is meg kellene mérni a benzin nyomást, mikor a fordulatszám nem megy vissza a megfelelő értékre.
Ha ilyenkor a nyomás értéke leesik, az üzemanyag pumpa a végét járhatja. Ez nem km-függő dolog, egy rosszabb minőségű benzin betankolása is okozhatja a pumpa rohamos kopását.

De az 1,6i Ford motoroknál van még egy lehetőség, jelesül az alapjárati szabályzó, (a szerelők Bosch-motor néven emlegetik!) hibája. Ezt én első lépcsőben nem szoktam kicserélni, hanem inkább beáztatom nitro higítóba és kis ecsettel kimosom. Ha ettől nem jön rendbe, mert nem mechanikusan van megszorulva a kartergáz lerakódásától, hanem elektromos hiba miatt nem tud időnként a megfelelő pozicióba szabályozni, akkor marad a csere.
Javaslom tehát annak a 60 ezres szerviznek az előbbre hozatalát és a hiba mielőbbi megszüntetését!
Azért nem árt otthon átnézni a motortér vákuumcsöveinek épségét a szervizbe indulás előtt!


Szia Doki!
Van egy Nissan Silvia 1.8 turbóm (1985, 128 ezer km).
Csúnya kelepelő hangot hallok a motorból, de csak akkor ha gázt adok. Motorfék üzemben csendes. Ezen kívül ilyenkor a rezgések is sokkal magasabbak, mint amikor két éve megvettem. Mintha egyenetlenül járna a motor. Ez egyébként jelentkezik alapjáratnál is. Főleg ha hideg a motor. Ha bemelegszik utána jó szokott lenni. A gyertyákban (8) kb. 10 ezer km lehet.
A szerelőm azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele mert neki is ilyen az Audija, és hogy szerinte azért van mert a hidrotőkéket kellene kicserélni. Mit gondolsz? Igaza van?

A kuplung pedig néha kehes. Nem a váltással van baj hanem a csúsztatással. Ritkán de ha igen akkor eszméletlen hangot tud adni és a kocsi nem mozdul. Főleg indulásnál jelentkezik amikor igazán kell csúsztatni. Ilyenkor újból kinyomom és
ismét megpróbálom. Általában sikerül. Erről mi a vélaményed? Megérett a cserére? Válaszod előre is köszönöm!
Üdv, P.
(2001. 05. 13.)

Ha jól saccolom neked az autó orrában a CA 18 ET típusú motor koporog. A dolgok szépséghibája, hogy ebben a motorban nincsenek is hidraulikus tőkék. Mechanikusan állíthatóak a szelepek hézagjai. Tehát nem ártana azt a szelepfedelet levenni és alá kukkantani, mik is ott a hírek? Ugyanis ennek a motornak van egy-két gyenge pontja, ami ha elhanyagolják, igen csak ki tud bakkentani az emberrel!

A himbák tengelyei (merthogy keresztöblítéses turbó motor a szentem) egy egységben és kicsit gyenge módon vannak lefogatva a hengerfejhez. Ha sokáig üzemelnek nagy szelephézagokkal, a rögzítő tőcsavarok ki tudnak szakadni, és ettől a szelephézagok még tovább nőnek. Aztán egyszer csak végleg leáll a motor! (Mert a kimozdult csavarok annyira engedik a himbákat megemelkedni, hogy a szelepek már ki sem nyitnak.)

A másik gyenge pont, amit ellenőrizni kell, és szükség esetén javítani, a kiegyensúlyozó tengely. Ezt egy külön vezérműszíj-szerű bordás szíj hajtja, és a motor járását hivatott simábbá tenni az alsó fordulati tartományokban. Általában ennek a tengelynek a csapágyai szoktak tönkremenni és a tengely akár megszorulhat, eltépve a kis hajtó szíját. A blokkban is kárt tud tenni!

Még a megszorulása előtt is tudja a leírt tüneteket produkálni. A komolyabbik baj azonban az, hogy a főtengely csapágyaival azonos olajozási körben kapja a kenést és tönkremenetele miatt a főtengely csapágyainak, a hajtókarok csapágyainak és a turbó feltöltőnek is kevesebb olaj jut üzem közben. Ez pedig az álmos könyv szerint nem a hosszú motor élettartam tipikus jele!
Tehát nem igazán szabadna ezt a problémát egy "hallgasd és autózz tovább" című jó tanáccsal elintézni. Mert a motor teljes tönkremeneteléhez is vezethet!
Ha gondolod keress meg, A probléma oka kb. fél óra alatt tisztázható, de csak a motor kisebb megbontásával.


Tisztelt Autódoktor!
A problémám a következő: van egy 1.3-as 20 ezer kilométert lefutott Swiftem, és a bal első futómű környékéről macskaköves úton való haladáskor illetve nagyobb úthibán való áthaladáskor érdekes halk csörgés hallatszik. Erre mostanában lettem figyelmes amióta lehúzott ablakokkal autózok.
Álló helyzetben a bal első gumiabroncsot ököllel megütögetve ugyanez a hang hallatszik, persze kevésbé erőteljesen valahonnan a kerék mögül. Mi lehet a probléma forrása? Eddig nem tapasztaltam ezt a jelenséget.
Köszönettel, S. Tamás
(2001. 05. 14.)

Vagy a fékbetétek rezgéscsillapítóinak hibája, (hiánya) vagy a féknyereg csúszkáinak kopása, megragadása okozza legtöbbször ezt a hibát.
Esetleg a fékszerkezet porvédő lemezének lazulása. Egy szervizben garanciális javításként nem hiszem, hogy egy óránál tovább tart a javítás!


Szevasz!
Most vettem egy 93-as Honda Civic Cupe 1.6 V-tech típusú autót (amerikai kivitel, légkondi, tempomat), cirka 125 ezer kilométer van benne. Volna egy-két kérdésem:
1, Milyen olajat kell bele tenni? Nem márkára gondolok hanem a típusra, de ha van valami ajánlott márka azt is megköszönöm.
2, Nemrég említetted itt, hogy van egy cég aki a motor vezérlésének finomhangolását végzi (nem chip cserével). Szerinted van-e értelme ezen az autón ezt megtenni? Nem a teljesítményével van bajom, mert megy rendesen, de mint írtad ez jótékony hatással lehet a fogyasztásra, és mivel elég sokat fogom városban használni, esetleg nem mindegy az a -5-10 %. És kb. mennyibe kerül egy ilyen "műtét", valamint ha elárulnád a cég elérhetőségét.
3, Mivel nyáron hosszabb útra készülünk vele, mi az ami ennél az autónál kritikus lehet és érdemes megnézetni?
Köszi a válaszokat!
Salamon Gergely
U.i: Bár nagyon sokan megdicsérték és megköszönték már a munkád, azért tőlem is fogadd elismerésemet, nem lehet kis meló egyedül fenntartani ezt a rovatot.
(2001. 05. 14.)

A motorba mindenképpen valami jó minőségű 5W-40, vagy 10W-40-es olajat ajánlok.
Ha nem fogyasztja az olajat, akkor a CASTROL RS a legkiválóbb, amit adhatsz neki. Szerintem!
A CHIP-tuning tényleg nem rossz dolog, de ez ügyben keress meg, mert egy céget sem szeretnék reklámozni, vagy leszólni. Az, hogy én melyiket ajánlom a saját tapasztalataim szerint, nem ide tartozó dolog, hiszen akkor a miért kérdése is felmerülne és az indoklásom nem biztos, hogy általános egyetértést szülne. Vitatkozni pedig nem szeretnék senkivel sem!
Az előző kérdések közt fejtettem ki véleményemet a V-TECH gondozásáról és szervizeléséről. Gondolom olvastad.
Neked még annyit: Egy általános és alapos állapotvizsgálatot mindenképpen el kell végezni a kocsin, mielőtt hosszabb útra mész vele és egy alapos revíziót is ami üzembiztossá teszi. Így tisztába jössz azokkal a dolgokkal, amiket esetleg még nem kell javítani, vagy cserélni, de már ütemezni lehet a mindenkori menetbiztonság érdekében!


Kedves Doki!
'97-es Fiat Punto GT-m van, 19 ezer km-t futott. Szeretnék az autóban olajat cserélni. Ezzel kapcsolatban két kérdésem van:
1, milyen típusú és viszkozitású olajat javasolsz?
2, kereskedelmi forgalomban kapható Wynn's adalék amely olajcsere előtt az olajhoz töltve, és a motort járatva fellazítja és lebegteti a lerakódott olajiszapot - legalább is a gyártó állítása szerint. Ártalmas ez vagy javallott a használata?
Köszönettel, Horvi
(2001. 05. 14.)

19 ezer km-nél nem hiszem, hogy szükség lenne az olajiszapot lazító adalékra! Vagy ez az első olajcsere? Egyébként nálam a Wynn's és az STP termékek váltak be a legjobban. Amit ígérnek az nem csodatétel, de annyit tudnak is és az áruk sem túl magas.
Hogy milyen olajat a kis Punto-nak? Szerintem a gyári Tutella-t. Minden FIAT boltban kapható és az ára is kedvező a minőségéhez mérten. Azért én a helyedben az olajcserék intervallumát maximum 10 ezer km-ben limitálnám magamnak. Még ha a gyár többet is enged meg!


Klíma/kompatibilitás
Toyota autókhoz kínált klímaberendezést milyen feltételekkel lehet Micubishibe beszerelni.
Válaszát előre is köszönöm: Varga Erzsébet
(2001. 05. 14.)

Ezt egy profi beszerelő műhely tudná leginkább megmondani. De az utólag beépített klíma sosem olyan üzembiztos és intenzív hatású, mint a gyári, ezt tapasztalataim alapján állíthatom. Olyan emberrel egyetértésben aki szintén javít klímákat, (de csak a gyáriakat) egy néhány év óta, mert az utólag beépítettekkel mindig szívás van! (ha tönkre mennek!)
Egyébként nem is minden alkatrész csereszabatos a két típus közt, csak a főbb egységek.


Tisztelt Autódoktor!
Mindenekelőtt nagyon köszönjük a rengeteg jó tanácsot! A rovatot minden reggel nézzük és csak elismeréssel tudunk nyilatkozni róla.

Kérdés #1: adott egy 1985-ös Panda 45CL, 903 ccm-es, 146A motorkóddal, amelynek hirtelen 2 hónap alatt botrányossá lett az olajfogyasztása, kb. 1 liter/1400 budapesti kilométer. Mindezt úgy, hogy 12 ezer km-el ezelőtt volt teljesen generálozva (fúrás, tömítések mind, szeleptányér igazítás, stb.) - ennek megfelelően gyönyörű a belseje, nincs 'válla', a CO értéke a típusmaximum 8%-a, 6,5-7-et fogyaszt Bp.-en - viszont közel úgy füstöl mint egy Trabi.
Olajlehúzógyűrűre vagy szelepszárszimmeringre gyanakszom, de ennyi idő után? Mennyi lehet egyiknek vagy másiknak a költsége (letelt az egy év, már nem garanciális a beépített anyag, és ugyanoda inkább nem vinném) - lehet-e egyéb hibaok? Új anyagnál milyen márkára kell törekedni?

Kérdés #2: 4x4-esre történő átalakításra tud-e olcsó magyarországi alkatrészforrásról, ugyanis a bontóknál nincs, a gyár pedig már nem szállít. Ha mégis lenne mire kell egy bontott rendszernél figyelni?
Köszönettel: László
(2001. 05. 14.)

A motor erős füstölése és az erős olajfogyasztás hirtelen megjelenése szinte biztos, hogy nem a hengerfejben keresendő hiba. Ekkora fogyasztást a kenőolajból csakis a dugattyúk és a hengerek fala közti nem megfelelő illeszkedés tud előidézni. Ami ugye igen furcsa annak a fényében, hogy nem is olyan régen volt a motor teljesen felújítva. Szerintem az alábbi néhány lehetőségben keresendő az olajfogyasztás oka:
- Nem megfelelő alkatrész beépítése, magyar maszek gyártmányú és gyenge minőségű dugattyúk, vagy (és) gyűrűk.
- Nem szakszerű és megfelelő illesztési hézagú gépmunka.
- Nem szakszerű motor összeépítés, az összeszerelés előtt nem lettek az alkatrészek megfelelően megtisztítva, elmosva.
- Megfelelő összeszerelés utáni bejáratás és szervizelés elmulasztása.
- Motor esetleges megforralása, hűtővíz felforrása miatti belső szorulások okozta rendellenes kopás.

Ennyi lehetőség közt látatlanban igen nehéz dönteni, meg sem próbálom, mert szinte biztos, hogy mellényúlás lenne a dologból! Mindenképpen a motor ismételt szétszerelése az egyetlen járható út a javításhoz. Szétszerelés után ki kell mérni, és meg kell keresni, hogy mi is okozhatja a gyors haldoklást. A javítás mikéntjét ez fogja meghatározni. Nem feltétlenül fontos, hogy minden alkatrész gyári eredeti legyen a felújításkor, mely beépítésre kerül. Vannak olyan utángyártott alkatrészek is, melyek legalább olyan jó minőségűek, mint az eredeti, de árban azért olcsóbbak annál. Bár ehhez a típushoz nem túl drága az alkatrészek többsége gyári minőségben sem!
Márkákat talán nem sorolnék fel, mert a teljesség igénye nélkül is hosszúra nyúlna. Egy lelkiismeretes szerelő azért figyel arra, hogy hol találkozik az ésszerű gazdaságosság és a minőség úgy, hogy az a motor igazán jó és tartós legyen úgy, hogy ne kerüljön feleslegesen sokba.
A kocsit 4x4-re átépíteni nem gazdaságos, mert annyi minden más a két verzió közt, hogy egyszerűbb eladni ezt a kocsit és venni egy 4x4-es modellt. Ha a mostani kocsi értékéhez hozzáadjuk az átépítés során felhasznált alkatrészek árait, a munkadíjat és a kész autó átépítési engedélyének és egyéb vizsgálatainak díját, abból egy fiatalabb összkerekes modell is vásárolható!


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértonknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötodo korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelo, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.