Opel Kadett gyújtása, zörgő Megane

2001.06.14. 12:12

Most már kezd az említett márkaszerviz képességeivel tele lenni a hócipőm. Kérlek segíts megoldani a zörgést, mert unom már a villamosmegállóban állók kíváncsi tekintetét, amellyel azt vizslatják, hogy van-e esélyük látni, amint egy Francia Álom atomjaira hullik.

Hello Doki!
Egy kérdés csak. 99-es, 1,6-os Avensisem van. Az utóbbi időben azt veszem észre, mintha a légkondi (nem automata) nem olyan hideget nyomna mint eddig. Előfordulhat, hogy csökken a hűtőteljesítmény?
Köszi, Zoli
(2001. 05. 23.)

Vidd el egy klíma töltés ellenőrzésre. Ha a rendszerben kevés a gáz, a hatásossága lecsökken, és egy szint után akár tönkre is mehet. Ha sok hiányzik a gázból, kérj egy szivárgás vizsgálatot is!


Kedves Attila!
Az autó egy Renault Mégane 1,4 (8 szelep, 7x lóerő), az 1998-as év közepéről, öt ajtóval, s épp elérte a 80 ezer km-es kort. Cégünknél ebből a típusból több, mint 100 darab fut, s többség elégedett velük.
Úgy fél évvel ezelőtt elkezdett valami zörögni a motortérben. Leginkább akkor jelentkezett, ha a motor már rendesen bemelegedett - nálam rendesen be szokott melegedni - és álló helyzetben az alapjárat már alacsony.

Egy-két frekvencián menet közben is előjön a zaj, de akkor nehezebb meghallani, mert nem valami halk a motor. Valami elkezd zörögni, úgy, mintha egy vaslemez a motorhoz vagy az auspuffhoz érne. Annak rendje s módja szerint elvittem a márkaszervizbe, kiszámláztak kipufogó-javítás címen pár ezer forintot, és a zörgés eltűnt.
Egy időre, hogy kb. egy hónappal később előjöjjön, szépen, fokozatosan.

Mivel nagyon messzire hordjuk szervizbe a gépet, nem kapkodtam el a visszatérést. Azután találtam egy-két új meghibásodást, összeírtam a listámat és vittem az autót a szervizbe. Egyúttal a nyolcvanezres nagyszervizt is megcsináltattam, ennek költségével együtt kiszámláztak újból pár ezer forintot - most katalizátor-javítás címen - a zörgés ismét eltűnt (más kérdés, hogy a szerviz a kötelező karbantartás során nem vette észre, hogy nem ég a nagyobbik jobb-hátsó helyzetjelző, az egyik rendszámtábla-lámpa, az LCD kijelző egyik megvilágítója, és szinte teljesen halott a jobb-első lengéscsillapító - pedig 1600 jó magyar forintokért "egyszerű próbautat" is tettek -, de ez most nem tartozik ide), én pedig boldog voltam.

A harmadik nap reggeléig, amikor a zörgés régi fényét visszanyerve előjött, és azóta is megvan. Most már kezd az említett márkaszerviz képességeivel tele lenni a hócipőm, úgyhogy azon morfondírozok, hogy benyúlok a motortérbe, és minden kezem ügyébe eső csavart meghúzok. De mégis hol kezdjem? Kérlek segíts, mert unom már a villamosmegállóban állók kíváncsi tekintetét, amellyel azt vizslatják, hogy van-e esélyük látni, amint egy Francia Álom atomjaira hullik. :-(
Előre is köszönöm, RPéter
(2001. 05. 23.)

Szerintem az első amit meg kéne tenned, hogy a kocsi alját közelíted meg. A katalizátort elsőként és utána hátrafelé haladva a másik két dobot is ütögesd meg egy gumikalapáccsal, vagy ököllel, de nem szétverni ám! Ha az ütögetéstől hallod valamelyik dobot belülről zörögni, hát akkor az van belülről elégve. Ha a katalizátornak van ilyen derék hangja, akkor a benne lévő kerámia bélés kezd szétesni, elégni.
Ideiglenesen meg lehet oldani, hogy a dobot az oldalán flex-szel felnyitva az elégett belső részt kiveszitek és újra lehegesztitek az oldalát. De ezzel nem javaslom a huzamosabb ideig történő mélyrepülést, mert a kipufogó fojtása kisebb lesz, és hosszú távon komolyabb tempóval történő haladás esetén a kipufogó szelepek megéghetnek.
Ha a katalizátort ki kell belezni, az új nem olcsó mulatság, de bontottat is lehet kapni, ami még mindig jobb, mint a hazai utángyártott!
Ha az ötletem nem jön be és más okozza a zörgést, írj újra!


Tisztelt Doktor úr!
Nagy örömömre szolgál ez a rovat, hiszen jobbnál jobb dolgokat tudhat meg a szimpla autóhasználó saját verdájáról (meg a máséról).
Az én kérdésem a következő volna (nem fórumot kívánok nyitni, csak egyszerűen egy megbízható szakember véleményére vagyok kíváncsi):
középkategóriás használt autót szeretnék venni (3-4 éves max.), és elég rendesen húz a szívem az Astra G irányába (1,4 16V, vagy 1,6 16V). Érdemes-e ezt a típust venni? Van-e ön szerint esetleg ebben az árkategóriában jobb választás?
Melyik motorral érdemesebb vásárolni? (havonta 1-szer 2-szer hosszabb utakra volna használva (5-600 km), persze nap mint nap is ezzel járnék munkába. Melyek az érzékenyebb alkatrészei, amelyekre esetleg a vásárláskor is oda kell figyeljek?
Milyen olajat és gyújtógyertyát szeret? Hallottam egy B.O.N.T.E.X nevű gyertyáról, illetve, ők sport légszűrőt is forgalmaznak, hallott-e róluk valamit? Gondolom ennél a típusnál is ajánlott az injektor tisztító adalék rendszeres használta?

Elnézést, hogy ennyi kérdéssel bombáztam, de őszintén adok a véleményére és ez szinte generálja bennem a kérdéseket. :-)
Üdvözlettel: Les
(2001. 05. 23.)

Az Astra "G" verziója sikeres és jó kocsi. Persze ebben a kategóriában talán a legkiélezettebb a gyártók harca a piac tortájának szeletelése ügyében, hiszen ennek a kategóriának talán a legnagyobb a fizetőképes kereslete. Ennek megfelelően a választék csupán német gyártmányból is igen bő. Igazi konkurencia a Volkswagen Bora és az Audi A3, illetve A4 kisebb motoros verziói.
Az 1,4 és az 1,6 literes 16V motorok közül talán a nagyobbik a sikeresebb ebben a karosszériában mind menettulajdonságok, mind megbízhatóság terén, mert az 1,4-es kis tesó egy kicsit lomhán, erőlködve viszi ezt a kasznit. Ennek megfelelően a fogyasztási különbség sem igazán komoly a két motor közt ugyanebbe a karosszériába szerelve! Hogy kevésbé erőlködik a gyorsításoknál, valószínűleg az élettartama is tükrözni fogja!
Nem különösebben speciális a szervizigénye egyik modellnek sem, de amit a szervizkönyv előír, azt maradéktalanul be kell tartani! Minden második vezérmű szíj cserénél ki kell cserélni a szíj feszítő és a továbbító görgőket is. Ezen felül a szíj hajtó kerekeit mindenképpen, de ajánlott a főtengely és a vezérműtengely szimmeringjét is. (Ez utóbbi már tényleg nem is komoly költség)
Az ilyen komplex cserék elmaradása miatt tartják ezekről a motorokról, hogy könnyen szakad a vezérmű szíjuk, pedig a gyártó cég is említi a szükségességét. (Sajnos a kerekek és a görgők tényleg ennyit bírnak, de ennyit aztán biztosan!)
B.O.N.T.E.X.
Nem hiszem, hogy igazán szüksége van ennek a motornak ezekre a dolgokra, de ha számításba jön a használatuk, akkor ez az egyik legsikeresebb márka. A szűrő azonban rendszeres és alapos tisztítást igényel, kicsit sűrűbben, mint azt a forgalmazó ajánlja! Valóban szép búgó szívási hangot produkál.
A gyertyáról megoszlanak a vélemények, én azt gondolom, hogy jobb hozzá egy BOSCH platina garnitúra. De utcai használatra igazán megfelelő a gyári előírás szerinti is.
Megvételkor elsősorban a kocsin látszó, (vagy kevésbé látszó) sérülések nyomait érdemes keresni. Ha a kuplung pedált szokatlanul nehéz működtetni, a kuplungtárcsa a kopottság jeleit mutatja.
A futómű és a lengéscsillapítók állapotát legegyszerűbben egy kockaköves úton tesztelheted. Egyébként nem sok más gondjuk szokott lenni, de az injektor tisztító adalék tényleg rendben tartja a rendszert és évente egyszer nem árt az üzemanyag filtert is cserélni!


Szia Doki!
Tulajdonképp. csodállak, hogy ennyi ember keres meg, és általában igen nagy "autós intelligenciával" vannak megáldva, te mégis normális válaszokat tudsz adni! Hát én már kiakadtam volna!
Csak így tovább, és sok sikert!
ui.: ha véletlenül valaki 02-es BMW problémával küzd,
küldheted hozzánk a klubba!
Üdv:
Vértessy Bálint
BMW 02 Klub Hungary
(2001. 05. 23.)

Köszi, az ilyen levelek elsimítják a ráncaimat és abbahagyom tőlük a szemöldököm fonogatását is. Nem mindenki ért mindenhez egyformán jól! Én sem vagyok fenomén a híradástechnikában és a computeres dolgokban. Van aki éppen ezt vágja, de ami pöfög, forog, benzinszagú és olajos abban úgy nincs otthon, mint én a felsoroltakban. A baj az amikor nem az okos hülyéskedik, hanem a hülye okoskodik! Na attól be tudok indulni, mint láthatod néha. Szia és tényleg köszi!


Doki
Adott egy Alfa 33 1.8 TD, zörgő váltókarral.
Vajon mily módon lehetne megszabadulni ettől a fertelmes zörgéstől az utastérben?
Érdekes az eset, mert 2-esben, és 5-ösben nem zörög egyáltalán, viszont az összes többi sebességben a turbó beindulásáig zörög.
LouiSe
(2001. 05. 23.)

Alul meg kell nézni, mi is zörög éppen? Általában a kuplungharang gumibakja megy tönkre és emiatt a váltórúd kiverődik a vezetőjében. De ez elég gonosz típus, a leglehetetlenebb helyeken képes zörögni! Viszont nem nehéz megtalálni, mert ha szerelni nem is egy leányálom, de legalább elég jól áttekinthetőek az alsó szerelvényei.


T.Doki !
Van egy 86-os évjáratú 1.3S-es Opel Kadettem, egytorkú Pierburg 32PDSI karburátorral. A problémám vele az, hogy az előírt előgyújtás érteken, teljesen bemelegedett állapotban, menet közben gázadáskor csörög a motor.
98-as benzint használok, kipróbáltam többféle (MOL, JET, ÖMV) benzint is, a helyzet változatlan. A kocsi jellegmező-gyújtásos. Egy ismerős autószerelő MAP-szenzor cserét javasolt, amitől nem változott semmi. Csak úgy tudok vele többé-kevésbé rendesen járni, ha 3-4 fokot (de az is előfordul hogy többet) visszaállítunk az alapelőgyújtásból.
Közben történt egy gyújtáselosztó csere (hátha segít) egy hagyományos röpsúlyos-vákuumos elosztóra. A jelenség ugyanaz. Vezérműtengely csere is történt a motoron, mert eléggé kopott volt, de ez sem változtatott rajta.
Mi lehet ezzel?
Köszi, Peti
(2001. 05. 23.)

Egy biztos! Valamit nem vettetek észre. A dugattyú felső holtpontját a gyertya nyílásán át pontosan ki lehet mérni. Ha ez nem tökéletesen passzol a jelhez, lehet hogy a főtengely ékje el van valamennyire nyíródva. A vezérmű tengely egybenyitását is ki kell mérni, egy szakembernek ez sem okozhat gondot. Ha a jel itt nem pontosan van szinkronban, elképzelhető, hogy nem a hozzá való szíjkerék lett rátéve egyszer. Ha ez is rendben van és a szikra ideje is megfelelően lett beállítva, érdemes megnézni honnan is kap vákuumot a gyújtáselosztó?
Ha itt is minden ok, keress meg!


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértonknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötodo korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelo, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.