Motormosás, Dacia fék

2001.10.08. 07:57

Azt vettem észre, hogy nincs fékem. Teljesen beesett, ellenállás nélkül. A fékolaj meg rendszeresen elfolyt. Elvittem a szerelőhöz, és azt mondta, hogy a főfékhenger szétrohadt. Kicserélte egy újra. Két hétig megint volt fék, aztán újra elromlott.

Tisztelt Doki!
Először is szeretnék egy tippet adni a 2001. 06. 19-én fékbetétcsere után nyikorgó Espero 2.0i panaszkodó tulajdonosának: meg kellene nézni, hogy a kerék belső oldalán nincs-e véletlenül kiegyensúlyozó súly. Ha van, akkor ez esetleg beleérhet a féknyeregbe, így tipikusan adhat "nyik-nyik-nyik" hangot.
És most jöjjön az én problémám: 90-es évjáratú (még a szivar) Audi 100 2.2 turbó (MC motorkód). Hidegen, illetve kb. 15 perc állás után csak hosszas köszörülésre (4-6 mp) indul be, és ezután kellemes kékesszürke füstfelhőt enged ki a kipufogón. Miután 2-3 sec. után kipufogta magát már minden rendben, nincs füst és ha leállítom "pöccre" indul. Hidegindító, pótlevegőszelep, gyertya, szűrők rendben vannak. Állítólag a befecskendezőszelepek sem csöpögnek be. Már jártam pár szerelőnél, akik először bevállalták, majd miután nem tudtak mit kezdeni vele, lezárták a problémát azzal, hogy ez turbó, és ez így indul.
Előre is köszönöm, M. Gábor
(2001. 07. 26.)

Meg kell mérni az elektromos benzin pumpa nyomó oldala és a motortér közt valahol az üzemanyag nyomását. Ha a kritikus idő eltelte alatt többet csökken, mint néhány tized bar, a pumpa nyomó oldalán lévő visszacsapó szelepet kell kicserélni, mert ennek feladata a benzin visszafolyását meggátolni, és a készenléti nyomást megtartani a rendszerben.


Kedves Doki!
Elolvastam a várva várt válaszlevelét a Honda főfékhengerről, és amit írt az igaz is meg nem is. (Vagyis a saját tapasztalatom alapján).
Az igaz, hogy lett volna ALB-s főfékhenger. Itt Nyíregyházán, illetve máshol is csak Honda márkakereskedésből tudtak volna adni 150 ezer Ft-ért, ami ugye egy félmillió értékű autónál (amire 100 ezer Ft-ért vettünk csak lengéscsillapítókat) nem igazán kifizetődő.
Volt próbálva bontott ALB-s főfékhengerrel, ami kb. egy hónapig volt szinte tökéletesen működött, majd a szervóba elkezdte átengedni az olajat, tehát cserélni kellett.
Az ALB-s és a sima főfékhenger között "csak" annyi különbség volt (látszólag), hogy az ALB-snek a tartálya össze volt kötve az ALB rendszerrel. Az új főfékhenger tartályát is összekötöttük, de az sem hozott javulást és tényleg valójában azért vetettük ki az ALB-t, mert senki nem tudta megcsinálni (már ott tartott a fékpedál, hogy padlóig lement fékhatás nélkül).
Tudom, hogy milyen hasznos dolog a blokkolásgátló rendszer (van autónk amiben van) főleg vizes, nedves úton, de a pedálút "túlhosszúsága is" megnövelheti a fékutat. Szóval a főfékhengert mi 20 ezer Ft-ért vettük és ha csak annyi különbség a két főfékneger között ami látszik, és ha Ön segít akkor visszarakatnám a rendszert vagy megpróbálhatjuk garanciába visszacserélni a főféhengert, ha tudnak ott szerezni ALB-s verziót. Hol lehet Önt elérni (szerviz helye)?
Segítségét előre is köszönöm.
Demeter Csaba
(2001. 07. 26.)

A telefonszámom elérhető itt a neten. Hiába mérlegeli az ember, hogy kifizetődő-e a kocsi fékrendszerének a gyári kialakításúra való javítása, vagy sem, be kell látni, hogy a fék a legkomolyabb biztonsági berendezések közt szerepel és a kocsit nem igazán érdekli a tulaj anyagi állapota, mikor elromlik. Nem szeretném itt minősíteni azt a kollegát, aki ilyen fékkel kiengedte a kocsit a műhelyéből, de! Érthető, ugye? Szóval egy munkát csak akkor szabadna elvállalni, ha meg tudja javítani, és nem elrontani.
Szívesen segítek helyreállítani a kocsi fékjét, de a más által elfuserált dolgokat nem szeretem, és nem is tudom rövid határidőre (néhány nap) vállalni, mert csak alapos átvizsgálás után engedem ki a műhelyből, és csak ha tényleg a közúti közlekedésre alkalmas állapotba hoztam!


T. doki!
Motormosás ügyben szeretném a tanácsodat kérni!
Igazából nemcsak a motor, hanem a motortér tisztítását is szeretném még a nyáron elvégezni. Mit tanácsolsz? Mire kell ügyelnem. Milyen tisztítószert használjak a fém, műanyag stb. részekhez? Mosás után mivel kezeljem a felületeket, egyáltalán kell-e?
Az autó egy 95-ös Fiat Punto GT.
Üdv, Rafi
(2001. 07. 26.)

Otthon ne tedd!
Vidd el egy olyan helyre mosatni a motort, ahol nagynyomású gőzzel, vagy forró vízzel mossák és megfelelő oldószert is használnak hozzá. Kérd meg azt, aki mossa, hogy mosás után sűrített levegővel fújja le a motort és az elektromos berendezéseket. Csak ezután indítsd be a motort. Mikor hazaérsz, nyisd ki a motorháztetőt egy órára, hogy a meleg motorról minden csepp víz le tudjon száradni.
Utána a csatlakozókat kis kontakt spray-vel, a gumi és műanyag elemeket vékonyan szilikonnal fújd le. A kerti csapból slaggal ne moss motort!


Üdv doki, rövid leszek:
Escort 1.8D, 91/92 évjárat, kombi, 150 ezer km
Tünetek: egyre gyengébb, főleg alacsony fordulaton és a fogyasztás sem a régi 5-6 liter.
Adagoló, porlasztók és hidegen mért kompresszió ellenőrizve, mind jó állapotban. Azt a tippet kaptam, hogy talán a katalizátor dob van belül teljesen darabokra hullva és ez fojtja a gépet.
Kérdésem, hogy mi erről a véleményed, és egy esetleges kipufogó csere eseten tényleg át lehet-e csak egyszerűen hidalni ezt a kis dobot?
Segítségedet előre is köszönöm,
Klaus
(2001. 07. 26.)

Majdnem biztos, hogy nem kipufogó! De ki is mondta, hogy a te Escortodon dízel létére van katalizátor?
Cseréld ki a gázolaj filtert, és sűrített levegővel fújj vissza a tankba az üzemanyag csövön, hogy a búvárcső végén a szita szűrő ne legyen eldugulva. Előtte azért vedd le a tanksapkát, mert különben a képződő túlnyomás vissza fog spriccelni!
Ellenőrizd, nem levegősödik-e kis mértékben az üzemanyag rendszer?
Ha mindez megvan, és nem változik, keress meg újra és érdekelne az is, mennyire füstöl, mikor odalépsz neki, illetve hidegindításkor?


Helló Doki!
Egy 99-es Suzuki Swifttel járok. Az autóban már 90 ezer km van. A problémám a következő:
A kocsin 185/55R14-es gumik vannak. A kormány kb. 100 km/h-nál elkezd mozogni oldalirányban. Voltam gumisnál, futóművesnél, felnijavítónál, márkaszervizben, de semmit nem tudnak mondani, csak azt, hogy az autó jó. (A gyári méretű gumival/felnivel nem rángat, de más felnivel és ilyen széles gumival ugyanúgy rángat!) 2-szer volt fékbetétcserém, először egy utángyártott, most pedig kb. egy hete "Lockheed" (nem biztos hogy így kell írni) típusú van benne. A gond az, hogy a betétcserénél derült ki, hogy a fékbetétről levált a "fékezőréteg"! Kérdésem a következő: Mi lehet itt a gond?
Vajon tárcsa szabályozást érdemes csináltatnom (mert fékezésnél is rángat)?
Köszönettel: Barna
(2001. 07. 26.)

Ha nem csak fékezéskor rángat, nem a féktárcsák okozzák, Ha nincs válluk, nem kell szabályozni.
Sajnos ekkora kerékkel már egy kicsi futómű hiba is okozhat ilyen tüneteket. Mindenképpen apróra kell bontani a kocsi első futóművét és minden alkatrészt, gömbfejet, szilentet, stabgumit aprólékosan, kézbe véve ellenőrizni kell. Nem biztos, hogy egy gömbfej lóg, elég ha könnyen mozdul, vagy egy szilent eléggé ki van lágyulva.
Talán érdemes lenne elgondolkozni, hogy vissza kéne tenni az eredeti méretű kerekeket, mert ez a futómű - mint már említettem - nem túl erős, és nem problémamentes a nagyobb kerekek miatt!


Tisztelt Uram !
Van nekem egy 98-as évjáratú 1,3 GLS típusú Suzuki Swift gépkocsim. A következő hibát produkálja: Hidegen amikor az automata szívatónak működni kell a fordulat erősen
ingadozik (1000-2000 között), elég nehezen veszi vissza a fordulatot (a normálisra) amikor már meleg a motor. Menetközben pedig rángat a motor, nem tudom finoman adagolni a gázt, mert ránt egyet az autó. Ha leveszem a gázról a lábam, akkor is ránt. Két sebességváltás között pedig túráztatja az autót, utána pedig pár másodpercig ő nyomja a gázt helyettem. Ez a túráztatás addig tart, míg meg nem állok az autóval.
Elvittem az autót szakszervizbe, ott azt mondták, hogy nem tudnak nekem segíteni, mert a levegőszűrő alatt bal oldalt van egy fekete hengeres műanyag, amit ha beállít gyári értékre, akkor az autó leáll vagy be se indul. Egyszóval nem tudják hogy mi az oka.
Kérem segítsen!
Maradok tisztelettel,
László Kornél
(2001. 07. 26.)

Keressen meg (06 20 924 37 93), mert ennek annyi oka lehet, hogy mire minden tippemet leírom, kifogy a tinta a gépből.


Helló Doki!
Van nekem egy 12 éves 1.4-es TLX, 5 sebességes Dacia autóm.
Nemrég cseréltettem ki a lámpafoncsorokat újra, és vettem bele H4-es 50V izzókat (nem mertem 100 wattos izzót beletenni, nehogy szétégjen a foglalat) reméltem így nagyobb fényerőt ad 10 méteres sárga csíknál (az úttestből ennyit világít meg) de nem. Mit tehetnék, hogy normális világításom legyen?
A másik problémám a fékkel van. Azt vettem észre, hogy nincs fékem. Teljesen beesett, ellenállás nélkül.
A fékolaj meg rendszeresen elfolyt. Elvittem a szerelőhöz, és azt mondta, hogy a főfékhenger szétrohadt. Kicserélte egy újra. Két hétig megint volt fék. Aztán megint arra lettem figyelmes, hogy 2/3-ig be kell nyomni a fékpedált, hogy legyen valami fékerő.
Elvittem a szerelőhöz és kicserélte a munkahengereket. 2 hétig megint jó volt aztán újra elromlott.
Nem értem! Más autóknál elég hozzá érni a pedálhoz és már fékez is, de itt 10-15 centit is be kell nyomni. A szerelő azt mondja ez ilyen. A fékrásegítővel sincs gond. Akkor mit lehet tenni?
Üdvözlettel: Viktor
(2001. 07. 26.)

A világításkapcsolót le kell reléztetni egy villamossági szerelővel, és akkor a fényerő meg fog nőni, mert a saját kapcsolója hajlamos néhány éves korban elnyelni a feszültség egy részét.
Szerintem nem ártana szerelőt is cserélni, mert egy fék esetében nem kéne megmagyarázni senkinek sem a saját hülyeségét!
Elképzelhető, hogy a hátsó fékek pofái nagyot nyitnak, vagy a betétek, vagy a pofák kopottsága miatt. Esetleg a kéziféket működtető kereszttámasztó kopása miatt. Egy közepesen lelkiismeretes szerelő néhány óra leforgása alatt megjavítja.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat, és ha olyan a hiba akkor motor- és alvázszám), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja. Korábbi esetre visszautalva kérjük írja meg, melyik válaszban volt róla szó.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.