Ingadozik az alapjárat a Suzukiban

2014.12.16. 09:27 Módosítva: 2014.12.16. 09:46

Tisztelt Autódoktor!

Az egyik autónk egy 2000-es, Suzuki Swift, 1.0, 3 hengeres, munkába járáshoz használjuk. Az utóbbi időben nagyon keveset használtuk, így lemerült az akksi, tölteni kellett. Ettől az időponttól a következő hibajelenséget produkálja folyamatosan: meleg motornál az alapjárati fordulatszám pár pillanatig normális, majd felpörög 1200-1300 környékére (becslés, mert fordulatszámmérő nincs a kocsiban), ott marad 2-3 másodpercig, majd visszaáll a normál alapjárat szintén 2-3 másodpercre és ez váltakozik.

A motort megnézve látszik, hogy az alapjárati motor állítgatja a fordulatot így. Gondoltam, ez ment tönkre, ezért próbaképp kicseréltem egy ugyanilyen motorból származóra. Eredmény semmi, ugyanezt csinálja, ill a kocsi alapjárati motorja a másik Suzukiban jó. A kocsi fogyasztása sem nőtt meg, 4,5-5 l között van, mint eddig.

Köszönettel: Ákos

Kedves Ákos!

Az autó alapjárati szívórendszerének tisztítását, kipufogógáz-visszavezető szelepének megbontásos ellenőrzését, takarítását, és a forgattyúmű-szellőztető rendszer megbontásos vizsgálatát, átmosását javasolom.

Amennyiben ezután is tapasztalható a hiba, a befecskendezőrendszer villamos ellenőrzése, diagnosztikája szükséges a jeladók, érzékelők ellenőrzése céljából. Ha már a motortérben járunk, érdemes megvizsgálni a gyújtógyertyákat, a gyújtáselosztót és a rotort is, mert elhanyagolásuk további problémát jelenthet a téli üzemeltetés folyamán.

Remélem segíthettem!

Gulyás Márk - www.deltamark.hu