Jobbkezes baleset

2002.09.27. 15:19
Kell-e nekem számítanom arra egy egyenrangú kereszteződésben, hogy a jobbról jövő autó nem fog lassítani legalább annyira mint én? Én 20 km/ó alá lassítottam, hogy be tudjak nézni. Ebben az esetben elég kb 10-15 méter látni, mert a másik autónak is lassítani kell legalább ennyire.
Tisztelt Ügyvéd úr!

A minap balesetet szenvedtem, illetve okoztam, jelenleg a rendőrségi vizsgálat folyik, eredménye kb. három hónap várható. Ezt a levelet azért írom, mert ha számomra kedvezőtlen itélet születik, akkor szeretném tudni, hogy milyen esélyeim vannak a fellebbezésre.

Az eset leírása:
Újpesten keresztül mentem haza, egyenrangú (jobbkezes) utcákon át. Az egyik kereszteződéshez érve szokott módon lassítottam, benéztem, majd gázt adtam és mentem volna át, mikor jobbról belém száguldott egy másik autó, és eltalálta a jobb hátsó ajtót. A kocsim megpördült, a másik autó a kereszteződés túlsó végén állt meg.

Első ránézésre jobbkéz szabály meg nem adása, a bűnös én vagyok. Én szerintem a másik fél közlekedett úgy, hogy ő nem akarta megadni a jobbkezet, de szerencsétlenségemre pont én jöttem neki jobbról. Erre utal az ütközés ereje is, amely véleményem szerint legalább 30 km/ó volt, vészfékezés után. Nem is tudott volna megállni, hiszen karambol után is ő a túl oldalt állt meg. A kereszteződés rosszul látható, sikátoros jellegű.

Kell-e nekem számítanom arra egy egyenrangú kereszteződésben, hogy a jobbról jövő autó nem fog lassítani legalább annyira mint én? Én 20 km/ó alá lassítottam, hogy be tudjak nézni. Ebben az esetben elég kb 10-15 méter látni, mert a másik autónak is lassítani kell legalább ennyire, ekkor kb. 5 m/s sebességgel jön.

A kereszteződést ebben az esetben én 2 másodpercen belül el tudom hagyni, ezért kell csak 10-15 métert látnom. Ellenben, ha ő 50 km/ó sebességgel jön, akkor 15 m/s sebességgel érkezik, ezért legalább 30 métert kellett volna belátnom. Bevallom ezt nem tettem meg, de hát a bizalmi elv értelmében szerintem nem is kellett volna.

Én körültekintően jártam el, ellenben a másik fél nem. Tudom ezt bizonyítani valahogy?

Köszönettel: Németh Zoltán

Tisztelt Uram!

Ahhoz, hogy meg tudjak válaszolni a kérdésére, ismernem kellene a rendőrségi jegyzőkönyvet. Ha az Ön verziója igaz, akkor a másik fél is elvileg okolható a balesetért, de tapasztalataim szerint általában a nyomozó hatóság az ügy gyorsabb lezárása érdekében az egyértelműen felelős félre hárít mindent. Amennyiben megkapta a határozatot, és ismerteti velem az indoklást, könnyebben tudok tanácsot adni.

Üdvözlettel:
Dr. Bodolai László