Garanciális javítás vagy kártérítés?

2003.02.26. 17:55

Szerintem ugyanis a kereskedésben többször is az én káromra tévedtek.

Tisztelt Autójogász!

2002. november 20-án vettem át új Renault Mégane Alizé tipusú autómat, amelyet az akkor (és talán még most is) futó Alizé Plus akció keretén belül vettem. Már az autó átvétele sem volt zükkenőmentes hiszen több mint másfél órába telt a papírok elintézése, azonban a legnagyobb meglepetés három nappal később ért. Ekkor vittem el az autót téligumi cserére, és amikor felemelték az autót akkor vettem észre, hogy jobb hátulján kb 15 cm nagyságú nyolcast formázó fényezési hiba van, ami olyan, mintha zsírfoltos lenne a festés.
Még aznap visszavittem az autót, de a karosszériával foglalkozó szakember nem volt a helyszínen. Következő hét elején találkoztam vele, amikor azt mondta, hogy garanciálisan újrafényezik. Ekkor én jeleztem neki, hogy az autóért teljes árat fizettem, nem pedig fényezési hibás, vagy utánfényezett autót vettem.
Három héttel későbbre sikerült találkozót megbeszélni a Renault Hungária képviselőjével, ami végül is csak egy héttel később jött létre. Ekkor is másfél órát várakoztam a helyszínen lévő szemrevételező úriemberre, aki szintén csak a garanciális javítást vállalta, további felvetéseimet esetleges kártérítésre egyszerűen lesöpörte az asztalról.
A kérdésem az lenne, hogy valóban csak a garanciális újrafényezés lehetősége áll fent, vagy elérhető-e esetleges kártérítés. Szerintem ugyanis a kereskedésben többször is az én káromra tévedtek. Először is az nem vette észre a hibát, aki a szállítótól átvette az autót, majd az aki nekem átadta, igaz végül én sem vettem észre a helyszínen a hibát, de akkor is rosszhiszeműségnek számít, ha egy hibás autót tökéletesként eladnak.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:
Nagy Zoltán

Tisztelt Nagy Úr!

A leírt esetben - hacsak a szerződés valamely alkalmazható szavatossági jogot ki nem zárja - két lehetőség közül választhat: kérheti a hiba kijavítását, vagy megfelelő árleszállítást követelhet (utóbbi esetben, amennyiben a hibát mégis kijavíttatja, ennek költségeit Önnek kell viselnie).
Kártérítésre csak akkor jogosult, ha a kocsi tényleges értéke a javítást követően a vételártól elmarad: ekkor a különbözet érvényesíthető kártérítésként.

Tisztelettel:
Autójogász