Ködlámpa és rendőrök

2004.04.30. 18:13

Tisztelt Autójogász!

2004. márciusában Nyíregyháza felé tartottam (külterületen), ahol a látási viszonyok szükségessé tették a ködlámpa használatát. A városba érkezve, a ködlámpát felkapcsolva "felejtettem", mivel már nem érzékeltem, hogy aktív vagy sem, hiszen a márkaszerviz utólag szerelte be és semmilyen visszajelző lámpa nem látható. A belvárosban egy intézkedő rendőr megállított egy buszmegállóban (kb. 40 fiatal előtt) és közölte, hogy szabálysértést követtem el. Természetesen megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért is volt bekapcsolva a ködlámpa, hogy lehető legkisebb szabálysértési bírságban részesüljek. Az intézkedő rendőr nem hagyott "kibontakozni" és hangosan hangoztatta, hogy nem érdekli miért, valamint ha tovább folytatom megbilincsel és 8 nap börtön vár rám. Ezután 3-szori alkoholtesztet végeztetett el rajtam, ami a buszmegállóban várakozók előtt kínos volt. Természetesen negatív lett. Megkérdeztem, hogy helyszíni bírság lehetséges e. A válasz nem volt, amit furcsálltam is. Mivel már kaptam ilyen szabálysértési bírságot, megkérdeztem, nem e kaphatnék a helyszínen 500 - 10.000 forintig helyszíni bírságot, aminek hatására rendőr "ordibálva" a fejemhez vágta, hogy hallgassak el és ő most feljelent. Persze, hogy feljelentett! A rendőr a feljelentés után mindent átvizsgálta, az izzó készlettől az ablakmosóig mindent. (Úgy, mint egy oktató aki meg akar "húzni" a rutin pályán...) A rendőrségi feljelentés határozata megérkezett postán, amelyek közt az alábbi alternatívák szerepeltek: 10.000.- Ft. 2 nap közmunka, 10 nap börtön. Enyhítő körülménynek számított, hogy még nem volt feljelentésem, állt a levélben. A kapitánynak írtam egy levelet, amiben leírtam a pontos helyzetet, az intézkedés módját, következményét, és hogy a személyiségi jogaimat alaposan megsértették. A levélre válasz nem érkezett 30 napon belül. Valamint ehhez a kérdésemhez még lenne egy. Ködlámpa miatt már összesen 4-szer büntettek. Egyszer Nyíregyházán ködben (belterületen) 1000 forintra, amivel nincs is semmi gond, hiszen normálisan és barátiasan intézkedett a rendőr. Utána külterületen használtam ködlámpát és mivel több csatorna és vízpart is útba esett ezért köd volt, de csak helyenként. (5méteres látótávolsággal). Szerencsémre két köd között álltak rendőrök, akik megállítottak és közölték, hogy 8.000 forint. Megkérdeztem, hogy Nyíregyházán ezért csak 1000 forintot kaptam, itt miért 8000 forint. A válasz az volt, hogy itt más a rendőrfőkapitány és ilyen szabálysértésért ennyit "szed be". Nem éreztem jogosnak a büntetést és, hogy lelkiismeretem nyugodt legyen a rendőrhöz "vágtam" ez a 2004-es év nehéz költségvetési év és gondolom kell a pénz a kapitányságnak, úgyhogy adakozni szeretnék és kérem a csekket.A sztorik iróniája az, hogy eddigi életemben már 140.000 kilométert levezettem matrica nélkül, 250 km/h az autópályán és még nem kaptak el, de egy ködlámpa miatt szívódnak, ami persze szerencsének is mondható. Megjegyzésként annyit, hogy tegnap a szabályosan parkoló autóm összetört, mivel egy részeg ember egyirányú utcán szembe hajtott és a kocsimnak ütközött, amiért Ő mindösszesen 5.000 Ft helyszíni bírságot kapott.

Üdvözlettel:

Aranyos Gábor

Tisztelt Aranyos Gábor!

Azt kell, hogy mondjam az intézkedő rendőrök Önnel szemben szabályosan jártak el, de az intézkedésük személyes elfogultságot is magában hordozott, Ön ezt a szabálysértést kirovó határozat elleni fellebbezésben (kifogásban) leírhatja és a másodfokú hatóság ezt figyelembe veheti. Sajnos a rendőrök is emberből vannak, őket is hangulataik befolyásolják. Ha úgy érzi, hogy az intézkedő rendőr az eljárása során megsértette a személyiségi jogait és ezt tanúkkal is igazolni tudja, akkor panaszt tehet ellene az illetékes kapitányságon, ahol kivizsgálják az esetet és indokolt esetben fegyelmi büntetésben részesítik az intézkedő rendőrt.

Üdvözlettel

Dr. Bodolai László