Mivel jár az AF-es szám?

2001.06.07. 11:04
A bűncselekmény elkövetését tükröző "AF" jel a veszélyesebb kategória. Mivel ha nem ismert a jármű eredeti tulajdonosa, az bármikor felismerheti és elperelheti azt, illetve külföldre utazáskor a vámosok előszeretettel ellenőrzik az ilyen járműveket és pozitív eredmény esetén a járművet utasaival, poggyászokkal és a házi ebbel együtt feltartóztatják.
Tisztelt Dr. Mándi Sándor Úr !

Veszprémben létesítettek egy olyan körforgalmú útszakaszt, melyben két párhuzamos sáv van felező vonallal elválasztva, tehát párhuzamos közlekedésre alkalmas. A körforgalomba a Balaton irányából két sáv csatlakozik illetve ebbe az irányba két sávon lehet elhagyni a körforgalmat. Sem útburkolati jel, sem jelzőtábla nem tiltja a sávokba való behajtást. Az összes becsatlakozás felezővonallal van ellátva.

A körforgalom külső (nagyobb ívű) sávján haladva a Balaton irányába kívántam kihajtani, mikor a belső (kisebb ívű) sávból a mellettem haladó gépkocsi sávot váltott a Balaton felé kívánván haladni, majd az autóm bal hátuljának ütközött. Mivel a vezető nem ismerte le a felelősségét rendőri helyszínelést kértem. A helyszínelő rendőrök és a vizsgálatot folytató tiszt szerint sincs szabályozva a kétsávos körforgalomban való közlekedés és az abból való kihajtás, ezért nem tudtak választ adni, hogy ebben a helyzetben ki követett el szabálytalanságot.

Kérem szíveskedjen tájékoztatást adni, hogy erre az esetre milyen szabályok vonatkoznak, és milyen döntés várható. Mivel Én úgy érzem, hogy szabálysértést nem követtem el kérem szíveskedjen tájékoztatni arról is hogy egy esetleges elmarasztaló, vagy a rendőrségtől megszokott '' mindkét fél hibás'' tartalmú határozat esetén milyen jogorvoslati lehetőségem van, illetve létezik-e olyan közlekedési szakjogász aki a képviseletemet ellátná.

Tisztelettel: Baranyai Géza

Tisztelt Baranyai Géza!

Az Ön által leírt forgalmi helyzetben - amennyiben az megfelel a valóságnak - az Önnel ütköző, sávot váltó jármű a hibás. Felelősség-megosztásról a szabálysértési hatóság az ügyben nem hozhat döntést. A körforgalomban a belső sáv általában az ott közlekedő jármű továbbhaladását szolgálja. A körforgalmat elhagyni a külső forgalmi sávból kell. A precíz válaszadáshoz ismerni kellene a pontos körülményeket. Ha megszületik a szabálysértési hatóság I. fokú döntése, szívesen adok tanácsot a továbbiakhoz.

Tisztelettel: Autójogász


Tisztelt Autójogász!

Mit jelent pontosan az "AF" besorolás, mik a kritériumai, és a következményei (ilyen besorolású autó vásárlásakor)?

Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel, Nagy László

Tisztelt Nagy László!

Az "AF" jel az alváz- és motorszámon azt jelenti, hogy a számsor valamilyen oknál fogva sérült. Ez lehet "természetes" folyamat eredménye, például: korrózió, balesetből adódó sérülés, hibás vagy indokolt karosszéria lakatosi munka és lehet bűncselekmény eredménye, mely illetéktelen külső beavatkozást jelez.

Az első esetben bár a jármű értéke itt is jelentősen csökken, a további következményektől nem kell tartani. A jármű a továbbiakban "boldogan él, míg meg nem hal". Bűncselekmény elkövetését tükröző "AF" jel már veszélyesebb kategória. Mivel ha nem ismert a jármű eredeti tulajdonosa, az bármikor felismerheti és elperelheti azt, illetve külföldre utazáskor a vámosok előszeretettel ellenőrzik az ilyen járműveket és pozitív eredmény esetén a járművet utasaival, poggyászokkal és a házi ebbel együtt feltartóztatják. Ami egy három hetes spanyolországi kiruccanás kezdetén rendkívül kellemetlen, nem is beszélve a helyi fogdák barátságtalan légköréről és az elvesztett jármű értékéről. A kocsi értékének csökkenése a fenti körülményektől függően 20-50%.
Ilyen jármű vásárlása esetén ezt tartsa szem előtt.

Tisztelettel: Autójogász


Tisztelt Dr. Mándi Sándor Úr!

Egy unokatestvérem 4 éve tanul Kanadában (ösztöndíjas) és szeretne hazahozni egy autót. Jogosult vajon ő arra, hogy az autót vám és adó (ÁFA, fogyasztási adó) nélkül behozza és itt forgalomba helyezze?
Ha igen, megbízhat-e valakit, hogy az illető teljes egészében járjon el az autó vámolását és üzembe helyezését illetően?
Ha vám és adómentesen behozhat autót, milyen okmányt, igazolást kell bemutatni a vámhatóság számára, mely igazolná a jogosultságot?

Köszönettel, Varga Gábor

Tisztelt Varga Gábor!

Mint ahogy azt már személyesen is megbeszéltük, a hazatérőnek igazolnia kell a külföldi tartózkodás jogszerűségét - erre pl. elegendő az iskolai bizonyítvány - valamint a végleges hazatérés tényét. Ez utóbbit a kanadai hatóságok tudják írásba adni. Az így megérkező jármű után nem kell vámot és ÁFÁ-t fizetni. A fogyasztási adó (20%) azonban továbbra is terheli a járművet. Meghatalmazás alapján - mivel a jog ismeri a képviseleti eljárást - bárki eljárhat.

Tisztelettel: Autójogász


Tisztelt Autójogász!

Németországból szeretnék autót behozni minél kevesebb "költséggel".
A bátyám több mint 10 éve Németországban dolgozik (nem külszolgálatos), ottani bejelentett lakhelye van (letelepedett), de megtartotta a magyar állampolgárságát.
Az lenne a kérdésem: - A saját nevére behozhat-e autót Magyarországra úgy, hogy az import-eljárás után megvásárolnám tőle?
- Milyen díjakat kell majd megfizetnie?
- Esetében van-e bizonyos ideig tartó elidegenítési tilalom?

Köszönettel, T.Csaba

Kedves Csaba!

Vám és ÁFA mentességet az kaphat, aki huzamosabb ideig külföldön tartózkodott (legalább 1 év), és véglegesen hazatér hazánkba. A végleges hazatérés tényét igazolnia kell. Ebben az esetben a jármű hazahozatala megoldható. A 20%-os fogyasztói adót és a környezetvédelmi díjat azonban neki is meg kell fizetni. Vámolást követően a jármű értékesítésének nincs akadálya.

Tisztelettel: Autójogász



Dr. Mándi Sándor
Mi van, ha vásárlás után derül ki, hogy lopott az autó? Milyen szerződést írasson, ha külföldre megy a szomszédo autójával? Mikor kell PÁV? Mi van, ha műszaki vizsgán nem látszik a motorszám, és szigorúan néznek a vizsgabiztosok? Megbüntette a rendőr, ön szerint jogtalanul?

Dr. Mándi Sándor jogász a Közlekedési Igazgatás országos vezetője volt, most váltott magánpraxisra. Szakmai tanácsait a TotalCar olvasóinak természetesen ingyen adja. A rendszer hasonló az Autódoktor és a Kárszakértő rovathoz: küldjön egy levelet a autojogasz@totalcar.hu címre a probléma rövid leírásával. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! A választ Autójogász rovatunkban olvashatják.