Hamis beütésű motorszám

2001.12.20. 21:20

A rendőrségi nyomozást lezárták, mert a motorszám meghamisítása minden valószínűség szerint még akkor történt, amikor ez nem volt bűncselekmény, ráadásul a motorcserét anno bejelentő embert nem is találták meg.

Tisztelt Mándi úr!
Nyáron volt két éve, hogy vettem egy régi Mercedes W123-ast. Akkoriban még nem volt kötelező az átíratáshoz az eredetiség-vizsgálat, ezért nem is vizsgáltattam az autót, azt a rendőrségen átírták a nevemre.
Idén tavasz végén járt le az autó műszakija. A műszaki vizsgán az a meglepetés ért, hogy a vizsgáztató szerint a motorszám nem gyári beütésű, azaz hamis.
A kocsit ezért eredetvizsgára kellett vinnem, ahol a vizsgáló kijelentette, hogy szerinte a motorszám valóban nem gyári.
(Mindezt úgy, hogy az adott típushoz nem volt adata a számítógépen, de úgy gondolta, ennek hiányában is meri vállalni a vizsgálatot!)
Mindezek után kiderült, hogy a kocsi - a forgalmiban szereplő adattal ellentétben - nem 220D, hanem 300D motorral van szerelve, sőt a vizsgáló szerint a kaszniban gyárilag 250D motor volt. (Ezen jót nevettem, mert mint laikus, de érdeklődő típusismerő tudom, hogy a W123-as Mercedesnek 1978-ban nem volt 250D motorja!)
A rendőrségi nyomozást lezárták, mert a motorszám meghamisítása minden valószínűség szerint még akkor történt, amikor ez nem volt bűncselekmény, ráadásul a motorcserét anno bejelentő embert nem is találták meg.
Kérdéseim a következők:
1. Típusidegen-e a beszerelt motor, ha a kocsiban gyárilag nem pontosan olyan volt? (Ehhez tudni kell, hogy a W123-as Mercedesnek egyaránt volt 220D és 300D típusa is.)
2. Ha a Közlekedési Felügyelet "típusidegennek" minősíti a kocsiban levő motort, akkor állítólag átalakítási engedélyért kell folyamodnom, amihez viszont kellenének a motor származási papírjai. Annak az esélye, hogy én azokat a származási papírokat elő tudom keríteni, gyakorlatilag nulla, hiszen én egy "kész" autót vásároltam, a motorjáról külön papírokat nem kaptam. Hozzá kell tennem, hogy a kocsinak én vagyok a 8. magyar tulajdonosa, és a motorcserét végző tulaj a 2. volt, akit azóta sem talál a rendőrség, pedig körözik.
Mire számíthatok, ha a motor eredetét nem tudom igazolni? Vennem kell bele egy másikat, ami "igazolásképes"? Van-e más megoldás?
2. Ha úgy döntök, hogy a végigjárandó procedúra túl költséges, és nem akarok több pénzt beleölni az autóba, mi történik, ha műszaki vizsga és kötelező biztosítás nélkül autózok, mire számíthatok, ha "megfog" a rendőr?
Ha van valami javaslata, kérem ossza meg velem.
Üdvözlettel:
Sándor István
(2001. 09. 17.)

Kedves István!

Mi Sándorok nehéz emberek vagyunk, de ez azért nem elegendő ahhoz, hogy tudatosan szembe szálljunk a jogszabály rendelkezéseivel. Tehát műszaki vizsga és kötelező biztosítás nélkül csak a kertben közlekedjen, a közútra ne menjen ki.
Egyébiránt a motorral kapcsolatos problémák nem rengetik meg a világot. A rendőrségi eljárást követően AF-levédést és adatmódodósítást kell kérni a hatóságoktól. Mivel az adott típusú jármű hasonló motorral is forgalomba került, arra külön engedély nem szükséges. Ha a jármű emiatt értékcsökkenésen megy át, annak megtérítését a korábbi tulajdonoson követelheti.

Tisztelettel Autójogász


Dr. Mándi Sándor
Mi van, ha vásárlás után derül ki, hogy lopott az autó? Milyen szerződést írasson, ha külföldre megy a szomszéd autójával? Mikor kell PÁV? Mi van, ha műszaki vizsgán nem látszik a motorszám, és szigorúan néznek a vizsgabiztosok? Megbüntette a rendőr, ön szerint jogtalanul?

Dr. Mándi Sándor jogász a Közlekedési Igazgatás országos vezetője volt, most váltott magánpraxisra. Szakmai tanácsait a TotalCar olvasóinak természetesen ingyen adja. A rendszer hasonló az Autódoktor és a Kárszakértő rovathoz: küldjön egy levelet az autojogasz@totalcar.hu címre a probléma rövid leírásával. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! A választ Autójogász rovatunkban olvashatják.