Eltörölt eredetvizsga díjának visszafizetése

2010.05.23. 07:23

Tisztelt Autójogász!

Van egy 2004-es újonnan vásárolt Opel Corsám, amit 2010 januárjában vizsgáztattam le műszakiból, a kötelező eredetvizsgával együtt, ami ugye megszűnt (eltörölték). Az lenne a kérdésem, hogy a visszafizetéssel mi a helyzet, ki és hogyan fizeti vissza a kifizetett összeget, ha egyáltalán van ilyen. Mert azóta csönd van e témában! Válaszát előre is köszönöm! Több száz sorstársammal együtt!

Tisztelettel: Levélíró

Tisztelt Levélíró!

2010. január 1-jén vezették be azt a szabályt, amely szerint a 2006. január 1-jét megelőzően, Magyarországon újként vásárolt, törzskönyvvel rendelkező gépjárműveket – a műszaki vizsga keretében – kötelező eredetiségvizsgálat alá kell vetni. Az igencsak sántító jogszabályi rendelkezést végül február 19-én hatályon kívül is helyezték és jó hír, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) visszatéríti a jogosult kérelmére az eredetiségvizsgálat befizetett díját. A díj visszafizetését a jármű korábbi eljárást kezdeményező üzemben tartója kérheti, ha a jármű eredetiségvizsgálatának eredményét a közlekedési igazgatási eljárásban – például átíráshoz – nem használta fel, jelezte a hatóság. A visszaigénylési kérelmet 2010. április 1. és június 30. között személyesen vagy postán lehet benyújtani. A határidőn túl benyújtott kérelmekre nem fizetik vissza a díjat. Az NKH díj-visszatérítési határozatát követően 15 napon belül fizeti vissza a díjat, a visszatérítés összege megegyezik az eredetiségvizsgálat megfizetett díjával.

Tehát kérelmet kell benyújtani, az NKH regionális igazgatóságához.

A kérelemnek tartalmaznia kell
a) a jármű rendszámát,
b) az időszakos vizsgálat keretében elvégzett eredetiségvizsgálat helyét és idejét,
c) a jogosult (aki az eredetvizsgát végeztette) nevét és címét,
d) a bankszámlaszámot, amennyiben a jogosult a díj visszatérítését bankszámlára utalással kéri teljesíteni, valamint
e) a jogosult arra irányuló nyilatkozatát, hogy az eredetiségvizsgálat eredményét közlekedési igazgatási eljárásban (Pl. átírás) nem használták fel és – amennyiben a kiadásától számított 60 nap nem telt el – annak felhasználására nem kerül sor.

A szabályokat a 86/2010. (VIII. 26.) Korm.rendeletben lehet részletesebben elolvasni.

Tisztelettel: Dr. Koszoru István