Nem lehet átírni a kocsit
Üdvözlöm!
Egy számomra nagyon bonyolult ügyben szeretném a tanácsát kérni!
Vásároltam egy autót szeptember 20.-án! Szép volt jó volt, egészen másnap reggelig, amikor kiderült, hogy rossz az automata váltó. Mikor jeleztem a kereskedőnek, ő azt mondta, hogy nem lehet rossz, nála jó volt! Minden áron szerettem volna visszacsinálni az adásvételt de ő nemet mondott.
Illetve azt, hogy ő csak beszámította egy másik autóba, és utána nekem adta tovább! Az ő neve csak tanúként szerepel az adásvételin! A kérdésem: köteles lett volna visszavenni a rejtett hibás autót vagy sem?
És most jön az igazán komoly dolog!
Mikor mentem volna névre venni az autót, az okmányirodában közölték, hogy nem lehetséges, mert tiltás van az autón. Hosszas telefonálgatások után kiderült,hogy APEH tartozás miatt került rá a tiltás az autóra!!
Ismét vissza szerettem volna vinni a kereskedőnek, de ő azt mondta ne vigyem mert ő nem veszi vissza beszéljek a volt tulajdonossal (jelzem még sohasem láttam beszéltem vele).
Sikerült felvennem vele a kapcsolatot, és azt mondta, hogy ő sem fizeti vissza nekem a pénzemet mivel a kereskedő megvette tőle az autót. Viszont javasolta,hogy tekintsük érvénytelennek az adásvételit,és írjunk egy kölcsönadási szerződést amíg nem rendezi a dolgokat! Nem mentem bele viszont még mindig nem tudom a nevemre íratni az autót! Kérem szépen drága ügyvéd úr segítsen nekem, fogalmam sincs hova menjek! Perre nincs pénzem, nem tudom mitévő legyek. Szeretném visszakapni a pénzem és végre túl lenni ezen az egészen, de sajnos nem látom az alagút végét!
Üdv:Kuti Gábor
Tisztelt Kérdező!
Használt autó vásárlása általában;
A jogszabály lényeges különbséget tesz használt autó (ingó) magánszemélytől, illetve kereskedőtől történő vásárlása között.
Magánszemély eladó esetében a vevő a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Fogyasztói szerződés esetében, ha a fogyasztói szerződés tárgya használt autó, a vevő a teljesítés időpontjától számított egyéves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényét. Fogyasztói szerződés akkor jön létre, ha magánember vásárol autót kereskedő cégtől, vagy autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozótól.
Nagyon fontos tudnivaló továbbá a fogyasztói szerződések esetében, hogy a vevőt terhelő bizonyítási teher megfordul a teljesítést követő hat hónapon belül megnyilvánuló hibák tekintetében. Törvényi vélelem szól ugyanis amellett, hogy a teljesítéstől számított hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt. A vélelem megdönthető: az e határidőn belül megnyilvánuló hibákkal kapcsolatban az eladónak kell bizonyítania, hogy a hiba (illetve annak oka) a vevő részére történő átadást követően keletkezett.
Az Ön esetében a kereskedő csak bizományosi értékesítést vállalt, azaz a használt autót nem mint tulajdonos, hanem mint közvetítő árulta. Külön megegyezés hiányában a polgári törvénykönyv pusztán fél év szavatossági időt ír elő általános szabályai alapján, mivel ebben az esetben nem fogyasztói szerződésről beszélünk.
A gépkocsi meghibásodásakor, azonnal érdemes szakemberhez fordulni. A hiba okának feltárásakor kideríthető, hogy az a vásárlás időpontja előtt keletkezett, vagy már az után. Amennyiben vélelmezhető, hogy a hiba már a vásárlás előtt is megvolt, fel kell keresnünk az eladót, érdemben kijavítást kérhetünk, ha ez lehetetlen, akkor árleszállítást vagy a szerződés előtti állapot visszaállítását, azaz a vételár visszatérítését. Az adótartozás miatti zárolással kapcsolatban az eladót szintén szavatosság terheli.
Abban az esetben, ha az eladóval nem tudnak megállapodni a kijavítás, árleszállítás vagy az eredeti állapot helyreállításában, egyetlen lehetősége bírósághoz fordulnia az eladóval szembeni igénye érvényesítése érdekében.
tisztelettel,
autójogász
dr. Lenkei Balázs
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2011. október 19., 17:28, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2011.10.19 18:19:48mallac
vett volna suzukit,kicsit,újat, szalonból...lenne autóka
2011.10.19 18:52:04válasszmásikat
Van aki érti a választ? Mármint, hogy magyarul mi a fenéről szól?
Írom ezt úgy, hogy nem tartom magam hülyének.
A levélíró ráadásul írta is, hogy az egész szitu számára eddig is túl bonyolult.
2011.10.19 19:02:11Sztavrosz_
Én értem sajnos. Hatalmas cumi és polgári per 6 évig :( ..és az nyer aki többet költ ügyvédre extracumi.
2011.10.19 19:05:44Snipp
Asszem akinek elfogyott otthon a papírja, ezzel a válasszal nyugodtan kitörölheti a seggét.
2011.10.19 19:08:51ele-nor
fordítom, kereskedőt seggbe rúgni, jogszabályokra hivatkozva, ha ez nem sikerül, polgári per, de kezdésnek nyomd az orra alá a kereskedőnek, hogy ott a jogszabály, h ennyi és ennyi szavatosságot vállalni kell, elsunnyoghat, ha pedig tiltás volt az autón, akkor a volt tulajon számonkérni, mert nem adhatta ugye el, ergo a szerződés semmis, és a pénzed vissza KÉNE kapnod
2011.10.19 19:26:10HenteSS88
Politikai szimpátiától függően szólj a Betyárseregnek vagy Sztojkáéknak...
2011.10.19 19:35:45baxigáz
A megoldás nem az, amit írtak, hanem más. Tekintettel arra, hogy az eladó teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy adótartozás miatt a gépjárművét lefoglalták, lévén, hogy az arról szóló határozatot neki és az okmányirodának is megküldik, nem kell tenni semmi mást, mint írni egy levelet az eladónak, hogy az adás-vételi szerződést tévedés miatt megtámadja, azt érvénytelennek tekinti, egyben felszólítja, hogy az eredeti állapotot tizenöt napon belül állítsák, helyre, vagy polgári peres eljárást és egyidejűleg minden további felszólítás nélkül csalás bűntette miatt büntetőeljárást kezdeményez.Amennyiben az eladónk van még mitől félnie, utóbbi hatni szokott.Természetesen, ha ez nem vezet eredményre marad a polgári per és a büntetőfeljelentés, melynek az eredménye az lesz, hogy a vevő kiengedi a csapot, hogy jó hideg legyen a víz és iszik a jogügyletre egy nagy pohár hideg vizet.
2011.10.19 19:35:48gyalog_galopp
szerintem korrekt volt a válasz
2011.10.19 19:36:09lomtengerkapitány
Én teljesen átlátom a jogi útvesztőjét a válasznak.
Tehát, az autóvásárló fog két barátot, lehetőleg autós újságírót. Majd felkerekednek, és elmennek megnézni a megvásárlásra kiszemelt autót. A helyszínre való érkezéskor jókedvűen, barátias hangulatban, órákon keresztül, töviről-hegyire, átvizslatják a kiszemelt 190E MERCEDES BENZ típusú személygépkocsit. A szerencsésen kiválasztott hozzáértők azonnal megállapítják: az autó totalcar. Főleg motorikusan. Ezek után mélyen piaci ár alatt szert tesznek a 190E-re. Majd hogy hogy nem, 2 nap elteltével Isten tudja hogyan, költenek rá 6 kilót. Most jön a jogi csavar: felhívják a tisztelt eladót fenyegető stílusban, ha nem fizet nekik vissza egy vagyont, akkor a gatyáját is elperelik. Sőt, mínusz egy vagyonba fordítják az autóbizniszt. Ilyenkor a jóhiszemű vevő, aki eladáskor a gépkocsit mélyen piaci ár alatt adta el, sőt együtt beszélték meg, hogy valami nem stimmel a motorral, mégis a becsületességét bizonyítva visszafizetett a vevőnek egy hétvégi vacsorára valót (újságírós vacsorát, az 5-ször annyi, mint egy normál). A történet kitalált, ha mégis véletlenül felismerné magát a totalcar stábja, az kizárólag a véletlen műve lehet.
2011.10.19 20:38:03encore
Ha így elbasztad mert bíztál a geci nepperben meg a másik csalóban csak egyet tehetsz, rohanj a bíróságra, kérdezd meg mit tehetsz azaz az ügymenetet és hogy mire mikor számíthatsz. Ha a régi tulaj és nepper hajthatatlan jelentsd fel mindegyiket csalás váddal,és kérdezd meg egy műszaki szakértőt.
Pénzbe és időbe kerül sajnos ezen túl is.
2011.10.19 20:42:46encore
Ja és az adásvételit ki ne add a kezedből, azzal bizonyítod hogy kifizetted a lóvét és megvetted a kocsit.
A mocskos csaló eladónak meg a neppergecinek meg a közelébe ne menj ezentúl mert még te járod meg.
Járjon el a rendőrség és a bíróság az a tiszta.
2011.10.19 21:20:51speed2006
mallac:
Megint egy hülye komment. Bravo. Igaz, ha már értelmes segítséget nem tudsz nyújtani....
2011.10.19 21:32:47delejes
Jelen esetben szimpla csalás történt. Ugyanis az adás-vételkor az eladó nyilatkozik, hogy a gépkocsi per és tehermentes. Nyilvánvalóan nem az volt, tehát a szerződés semmis, az eredeti állapotot kell visszaállítani. Mivel bizományos értékesítés történt, ezért a pénzt a kereskedőnek vissza kell fizetni, az eredeti tulajdonossal pedig majd a kereskedő rendezi az ügyet hasonló indokokra hivatkozva. A váltóhiba csak másodlagos kérdés ebben az ügyben.
2011.10.19 21:46:40eresz79
Az ilyen APEH szopásról honnan lehet előre infót szerezni? Bárki járhat úgy hogy ilyen tiltásról nem tud és beleszalad egy csapdába? Az eredetvizsga erről nem szól? Okmányirodában lehet ilyet lekérdezni? A váltóhiba már tényleg csak másodlagos. Mernék rá fogadni, hogy se próbaútra, se egy állapotfelmérésre nem vitte el az autót.
2011.10.19 21:58:33delejes
Csak az okmányiroda tud ilyen információt adni tudomásom szerint. Az eredetvizsgálatkor ilyen dolgok nem derülnek ki.
2011.10.19 22:08:21delejes
Használt autó vásárlása kényes ügy, én a következőképpen jártam el: Az autó árát ügyvédi letétbe helyeztem, megkötöttük az adás-vételi szerződést, majd megbíztam egy átíró irodát az ügyintézéssel praktikus okokból. Kb 4nap alatt megvoltak a papírok, lehetett menni a pénzért az ügyvédhez. Lehet, hogy kényelmetlen az eljárás, de úgy gondolom, hogy ha az eladó nem megy bele, akkor nem érdemes foglalkozni az üggyel. Ráadásul, így minden pillanatban mindkét fél biztosítva van.
2011.10.19 22:35:25Sztavrosz_
delejes: Azért az nem mindegy mekkora összegről van szó. Meg hogy mennyit kér a zügyvéd. A leírtak alapján a félév szavatosság a vödör rozsdára is vonatkozik.
2011.10.19 22:45:38''autónepper.''
megint egy hülye akinek nem kell a kocsi és a kereskedőre fogja !!! milyen rejtett hibáról beszélünk? elvére mi kereskedők nem autószerelők vagyunk NEM LÁTTUNK BELE AZ AUTÓBA UGYAN AZT LÁTJUK AMIT TI ... max annyi hogy hamarabb észre veszük h a kocsi sérült volt vagy sem... DE SEMMIVEL NEM LÁTTOK A VÁLTÓBA A MOTORBA SEHOVA ... nem tudod átiratni ? 9rölj neki sporoltál x 10ezer forintot amiből meg csináltatod a váltót.:) JAH HA ANNYIRA SZAR A KOCSI KÉRL EGY FÉLBE KITÖLTÖTT KÖLCSÖNADÁSIT ÉS ADD EL UTÁNA VERDÁT AZT CSÁ ... rögtön pánikba esni .. PFF magyarország. vesz egy haszált terméket nem kell vegyem vissza NA MEG A NAGY FASZT!
2011.10.19 22:46:33''autónepper.''
delejes: mikor egy ilyennel beállitanál hozzám SZEMBE RÖHÖGNÉLEK !! már ne is haragudj.
2011.10.19 23:07:42Csabeee
Any*d, a felkiáltójelek!!!négy!!44!
2011.10.19 23:30:43delejes
"autónepper": akkor együtt röhögünk a másikon :-)
2011.10.20 00:20:14_____________
"autónepper": Te nem kereskedő vagy, hanem egy retkeslábú neppergeci...
Ne futtasd magad mint aranylánc.
2011.10.20 00:30:52encore
A váltóhiba olyan hogy benne van a pakliban a használtnál még ha sokba is kerül a javítása.
Ha a motor beáll az elvitel után a második kanyarban rendeltetésszerű használat esetén, kiesik a kerék elszáll a fék vagy a kormány azért az már nem.
Ilyen a használt, lutri, de a forgalomban lévő autónak az alapkövetelményeknek eladáskor is meg kell felelnie mert ezért már az eladó is felelős.
2011.10.20 02:59:48Mercel
"autónepper" !
1, Egy Delejes típusú ember alapból nem áll szóba a te fajtáddal.
2, Egyetlen normális ember nem áll szóba a te fajtáddal.
3, A totalcarnál valaki bekaphatná, hogy képtelenek innen kisöpörni téged.
"Frigyes"
2011.10.20 03:01:35Mercel
Upsz..
Amiért képtelenek innen kisöpörni téged.
Vagy simán leszarják mert kommentgenerátornak jó vagy.
Mint gyulavitéz macskás "cikke"..
"Frigyes"
2011.10.20 04:37:08Kismacska nyárson
Kereskedőtől autót venni??? NOOORMÁÁÁLIIIIS ???
Az vesz kereskedőtől autót aki a roncsát már nem tudja elsózni, annyira fos.
Akkor beszámíttatja a kereskedővel (egy 1 millás autót mondjuk fél millába) egy olyan verdába ami az övénél kevésbé szarabbnak tűnik. Ha kiderül hogy mégse, akkor viszi a másik kereskedőhöz, és beszámíttatja annál ...
Ezért aztán a kereskedésekben csak roncsok állnak.
Aki nem hiszi .... járjon úgy mint a fenti lúzer :P
2011.10.20 06:10:57ColT
Szerintem nyugodtan perelj, ha a vásárlás másnapján szart be a váltó, akkor tuti nyersz + ott van a vevő megtévesztése, ugyanis nem tudtál az APEH-es tiltásról!
És ha te nyersz, akkor a perköltséget nyugodtan rá lehet verni az eladóra (akinek nem keveset tejeltél a kocsiért).
A kereskedőt meg mondjuk csalásért lehet felnyomni.
2011.10.20 08:08:10-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!
..és ezért veszünk kéziváltós taligát
2011.10.20 09:13:57Cobra.
Azért érdekes, hogy se a próbaúton, se hazafelé nem tűnt fel a vásárlónak, hogy nem működik rendesen a váltó. Volt már több automata váltós autóm, olyan nincs, hogy egyik nap még jó, másik nap meg nem. Max ha éjjel elfolyik belőle az olaj vagy ha indításnál meghal a vezérlőelektronika, de arról az eladó nem tudhatott. Az ilyen sajnos pech.
2011.10.20 09:23:34vidéki suzukis
Szerintem ez az "autónepper" csak kommentgenerátorként van futtatva, nem valódi kereskedő. Persze tévedhetek is. :-)
A nyilvántartásba bejegyzett elidegenítési tilalom/szerzési korlátozás pedig valós probléma, nem értem, hogy az eredetvizsga miért nem terjed ki ennek a vizsgálatára is.
Megoldás lehet a korábban írt ügyédi letétes pénzátadás, de az sincs ingyen. (Mellesleg hallottunk már letétet elsikkasztó ügyvédről is, ugye.)
A másik megoldás lehet, hogy eladó és vevő együtt megy be az okmányirodába átíratni a kocsit, és csak azután történik meg a vételár átadása, miután az ügyintéző Micike ránézett a nyilvántartásra.
2011.10.20 09:35:50Mental Militia
Egyvalamit nem értek: a kereskedő megvette az autót az eladótól-ugye, ezt írja a levélíró.
Akkor: "Az Ön esetében a kereskedő csak bizományosi értékesítést vállalt" ?????!!
Tehát a kereskedő megvesz egy autót, majd a hasznát rátéve árulja: ez bizományos értékesítés?
Aztán, ha az autó elromlik a vevőnél, a kereskedő, aki megvette és közben talán használta is a gépet (vagy a sleppjében valaki/valakik), minden felelősséget átháríthat az eladóra (tulajdonosra).
Ha ez így van szabályozva törvényileg, rohadt k.rva egy ország ez, megint csak azt kell írjam..
2011.10.20 10:44:41Ákos3para
Mondjuk az autó tulaját te is meg szívathatod. Gyorsan csináltasd meg a váltót aztán mehetsz traffipax vadászatra. Vagy még a sárga lámpát javaslom, az kapásból 50. Aztán majd meggondolja magát.
2011.10.20 10:49:41Ákos3para
Mondjuk az eredeti tulajt te is meg szívathatod. Gyorsan csináltasd meg a váltót, és mehetsz is traffipax vadászatra, vagy a sárga lámpa is kapásból 50. aztán majd meg gondolja magát. Mivel még az ő nevén van egy kurva szót sem szólhat.
2011.10.20 10:51:26The Good Boy
mivel az adásvételin, rajta van(kell lennie), hogy a jármű per és tehermentes, ebben az esetben az eladóként feltüntetett személynek máris van egy okirat hamisítás vétsége, mivel okiraton valótlant állít. Ha nagyon sarkosan nézzük, nepperünknek is van, mivel, biankó adásvételit használ (amin az ott sem lévő eladó és adati vannak, meg az aláírása -ha az egyáltalán az övé- úgyhogy ott is lehet egy plusz kört futni ez ügyben). Plusz ez valószínűleg egy nettó adócsalás is, mert gondolom a haszonkulcs sem fog az adóbevalláson szerepelni (miért is szerepelne, mikor a cég az ügyletben sehol nincs papíron jelen)
számomra általános szabály, hegy kereskedésből nm veszek biankós adásvételis autót (vagy ha igen, akkor csak átíratva hozom el a vasat, de a hirdetést azért lementem, mint későbbi bizonyíték, honnan jött a gyössz).
Illetve még annyit, hogy azért egy behalófélben lévő automata váltót észre lehet venni, ha a vevő laikus, akkor egy szakszervizben mindenképpen! Ilyenkor milyen jól jön az a kb. 1% pluszköltség, amennyi egy nem felületes márkaszervizes átvizsgálás kerül, ahol valószínűleg észrevették volna, hogy félig halott már a váltó. ha nem, akkor lehet oda is menni panaszra, hogy milyen jól sikerült az állapot felmérés
2011.10.20 10:53:07The Good Boy
Ákos3para:
sárga lámpa már július 1 óta 100k, nem ötven!
Mondjuk nem sűrűn láttam még az országban járva, hogy éberék erre lettek volna kihegyezve, tehát elég nehezen kivitelezhető ötlet:)
2011.10.20 12:58:22alprazolam
nem szabad autókereskedőtől vásárolni. Ki kell várni, amíg találsz magánszemélynél. Végülis kevesebb a vásárló, mint az eladó?!
2011.10.20 13:19:44Polly-pudli-pötty
Az autó vagy már a levélírás pillanatában de mostanra egész biztosan ki van vonva a forgalomból végrehajtó által,hivatalból. Plusz ha már keresték az eladó lakcímén a lefoglalt autót,akkor valószínűleg körözik is.
Az első rutinellenőrzésig, "autóvadász" kameráig lehet vele közlekedni.
Egyetlen dolgot lehet tenni: feljelentést tenni és várni.
2011.10.20 13:39:21karlmann
A vevő roppant rutintalan és vagy hülye. Mert 1. nem veszünk olyan használt autót, amit előtte nem nyomoztattunk le alaposan, 2. ha nem értünk az autóhoz, akkor előtte elvisszük bevizsgáltatni egy szervizbe.
2011.10.20 14:15:55Hornet007
Tele van az egész ország használtautóval! Ki a faszomnak jut az eszébe "neppertől" venni???? Nincs az az Isten hogy be tegyem a lábam egy ilyen helyre...
2011.10.20 15:07:52Doubledecker
Ebben az a nagyon szép, hogy az APEH bármikor elveheti az autót a vevőtől. Pláne, mert neévre sem engedik írni.....
A kölcsönadásival még sokkal nagyobbat szívna.
2011.10.20 20:00:43lwcolors
Az előttem lévők jól leírták: csalás és okirathamisítás bűncselekmény történt, mikor a kereskedő eladta a kocsit. Innentől azonnal büntetőfeljelentés a rendőrségen.
2: egy automata váltó sosem romlik el úgy, hogy egyik nap még jó, másnap meg rossz. Aki ilyen kocsit vesz, tudnia kell, hogy ellenőrizze le a működését. A mostani adásvételin rajt van, hogy a kocsit megtekintett és kipróbált állapotban veszi át a vevő az eladó meg nyilatkozik arról, hogy nincs rejtett hibája a kocsinak. Innentől kezdve buktaszagú bármilyen perben a rejtett aut. váltó hiba.
2011.10.20 21:40:07Bencergazda
Félig-meddig igaza van Goodboy-nak, a szerződésben benne szokott lenni a per- és tehermentességre vonatkozó nyilatkozat is. Ugyanakkor, mivel a kötelező tartalmi elemek között nem szerepel (http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk09190.pdf, 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet), ha volt egy kis esze az eladónak, akkor ezt a részt kihúzták a szerződésből. Ha nem, és benne van, akkor ez alapján sikerrel támadhatónak túnik a jogügylet.
2011.10.20 22:06:36McK
Ennyi ökörséget összehordani,atyaisten..
Ha kocsira volt pénzed ,annyi eszed is volt,hogy mindenféle biankó adásvételiket tölts ki..akkor most legyen ügyvédre is.
Az ügy holt egyszerű,simán nyerő vagy,de megjegyzem,téged sem fognak a bíróságon megdícsérni,hogy ilyen együgyű vagy.
Jogsértés jogsértés hátán gyakorlatilag az egész ügy egy katyvasz.
GRATULÁLOK!
2011.10.20 22:07:23McK
LWCOLORS!
Te még az életben nem jártál bíróságon,ezt úgy adtad elő,ahogy móricka elképzeli..
2011.10.20 22:10:50Picc
Sajnálom szerencsétlen vevőt. Sajnos a mai helyzetben én mindig mindenhol keresem az átverés lehetőségét, mikor autót nézek. Ez többnyire be is jön, ha valami elsőre nem gömbölyű. Mielőtt kifizeti az autót valaki, kérdezzen az okmányirodán, mi van vele. "Megmondják" ha nem átíratható. Ha pedig ilyen szerencsétlenül járt az aut.váltóval, arra is ott vannak a "rögtönítélő" megoldások. De hát ezt rajtam kívül nagyon sokan tudják.
2011.10.21 07:56:28Ragnotti
Néha elképesztő szövegekkel találkozik az ember: például nem vihetem el az autót próbaútra, csak ha megveszem (kösz, azt nem próbaútnak, hanem hazaútnak mondják...) mert ki van vonva a forgalomból. Ki vesz próbaút nélkül autót?
2011.10.21 08:00:17LvV
Nem a kereskedők védelmébe, de van olyan kereskedő is, akit ajánlanék, hogyha valaki autót akar venni,mert csak jó autót vesz be(az Unonkat nem is akarta bevenni, pedig 8 évvel később, még mindig egész szép állapotban találkoztam vele a használtautó.hu-n, igaz mi valós 200e-el adtuk el,most pedig már csak 160e volt benne).Bár a végén nem tőle vettünk autót, mert csak később jutottunk pénzhez, akkor meg már új kocsi lett belőle. Később több ismerős is vett autót, onnan, vagy más megbízható helyről, és még senki sem panaszkodott. Azt szerintem már az első pár percben le lehet szűrni,hogy nagyjából mit várhatunk egy kereskedőtől.
2011.10.21 10:12:18mtk001
Egy apróság megoldotta volna a dolgot:
"a gépjármű per, teher és követelés mentes"
Talán nem ártana minden szerződésbe belevenni ...
2011.10.21 11:13:35RLackó
Rengeteg sebből vérzik az ügy. A vásárló kilátásai pedig nagyon sötétek.
1. A kereskedő hibázott, amikor spórolásból nem íratta át az autót. Ha megtette volna, kiderült volna az APEH foglalás. Saját tapasztalat, hogy minden autót, amiért pénzt adok, át kell íratni a kereskedés nevére, mert a vétel és az eladás között is rákerülhet a foglalás, miközben már a telepen kelleti magát a portéka. Sajnos ilyenkor nincs kiút. Az APEH nem fogja kiengedni az autót, és valószínű, hogy nem 2 Ft a tartozás.
Vettünk egyszer egy autót, hitel volt rajta. Az eladóval közösen kifizettük a hitelt, a hitel fölötti részt pedig a törzskönyv átvételekor az eladó kezébe adtuk. Két nap múlva írattuk volna át a kocsit az okmányirodában, ahol közölték, hogy APEH foglalás van rajta.Mivel a Bank a lefoglalt kocsi törzskönyvét nem adhatta volna ki, először ott keresgéltünk. Kiderült, hogy egy nappal az adásvétel után került a kocsira a foglalás (amiről persze az eladó tudott). Néhány év pereskedés után van egy nyert perünk egy fizetésképtelen, hazug senkiházi eladóval szemben, és egy átírathatatlan vaskupacunk.
Tehát ha az eladó( a forgalmiban szereplő eredeti tulaj) nem fizet, bukta az egész.
2. Az automata váltót pedig benézte a vevő. Csatlakozom az előttem szólókhoz a témában, hogy a váltó már a vásárláskor is rossz volt. Eső után köpönyeg. Nézette volna meg előtte. Amikor kipróbálta, akkor is ugyanúgy váltott, mint másnap.
Ez persze csak egy apró része az ügynek, de szerintem lehet nekiállni az autó bontásának. Abból egy kicsi visszajön
2011.10.21 11:42:05M@tek@
autónepper
Téged meg jól rakjon meg hátulról egy furik apró majom (azért apró, mert abból több van).
A vesédet lerúgatnám a mai kommentjeidért.
Nekem meg belőletek van elegem nepperkék, mikor komplett diagnosztikával, szerelővel megyek kocsit venni és fintorgás meg bunkóság van, aztán amikor lekérdezem a márkaszervizben a kocsi történetét kiderül, hogy 100 000km le van csalva, és Ti taknyok még azt hazudjátok, hogy már így vettétek, erre nézem a papírokat, hát a geci nepperje hozta be a kocsit és az eredetiség vizsgálat képein (szlovákia) meg még az eredeti kilométer van.
2011.10.21 12:09:11-trogerone-
ezert nem mertem hasznalt autot venni.
vettem egy egyszerubbet, szerenyebbet, olcsobbat de ujat.
jol megy, vigyazok ra nincs lutri. es ha a tovabbiakban is igy viselkedik alollam megy a bontoba
2011.10.21 12:16:53RLackó
Kedves M@tek@:
Autókereskedő társaim nevében is köszönöm a dicsérő soraid, de szerintem az eredeti témában nem a kereskedő a hunyó. Ha az egekig magasztalt magánszemély eladónak nem lenne sara, akkor nem lenne ügy az egészből.
Ahhoz pedig, hogy minden autókereskedő köcsöggeci, csak annyit, hogy sajna ez az ország ilyen. Sok az aljanép, de ez érvényes a kőművesre, villanyszerelőre, esztergályosokra, üvegesekre,stb. Mindenki ( Te is) a saját hasznát nézi, a saját gesztenyéjét kaparja. Meg kell keresni és meg kell találni minden üzletben a saját fajtádat. Viszont, ha Te ilyen gyűlölködő, előítéletes kuncsaft vagy, légszíves ne hozzám hozd a pénzed.
Apró jogi hozzáfűzés, hogy a magánszemély eladó nem köteles szavatosságot vállalni, ha azt a szerződésben benne van. A kereskedő viszont köteles helyt állni a portékáért. Még szép, hogy jól megnézem, hogy mit veszek, ugyanis ha Tőled megvenném az autódat ( de persze nem veszem meg ), nem mehetek vissza reklamálni. Ha viszont Te vennél ( de persze ne vegyél ), jöhetnél azzal, hogy átvertelek.
Kicsi, de fontos különbségek, ugye?
2011.10.21 14:10:53kobelako
4 db kétajtós szekrénnyel tuti hamar megoldódna az ügy... (nem irattárolás céljából gondoltam) :)))
2011.10.21 16:23:38isti77
Itt a probléma az, hogy a kereskedő és az előző tulaj egymásnak passzolgatja a labdát, hogy vigye el a másik a balhét, pedig egyszerű: az felel, aki a forgalmiban tulajdonosként szerepel.
Ha a kereskedő bizományi értékesítésben adta el az autót, akkor máris megdőlt az előző tulaj állítása, mely szerint eladta az autót a kereskedőnek. Csak megbízta az eladással. Nem is tudta volna eladni, mivel adótartozás miatt le volt foglalva, azaz nem rendelkezhetett (volna) vele. Tehát ő a hunyó, és mivel nem igazán életszerű, hogy nem tudott erről az apróságról, így gyakorlatilag a rosszhiszeműsége bizonyítva is van.
A műszaki hibát akár el is lehet felejteni, ez az adásvétel eleve semmis a fentiek miatt.
2011.10.21 19:23:01seniman
"Mondjuk az autó tulaját te is meg szívathatod. Gyorsan csináltasd meg a váltót aztán mehetsz traffipax vadászatra. Vagy még a sárga lámpát javaslom, az kapásból 50. Aztán majd meggondolja magát."
Nagy ötlet.Meg gyorsan halálra gázolhatod az összes haragosodat a zebrán :-)
Kezdd a nepperrel :-)
2011.10.21 23:34:48lwcolors
McK,
Képzeld jártam, sőt egy nagyon hasonló ügyet sikerült a vevő szempontjából jól megoldani. Kolléganő sír, -mi baj van, vettek kocsit a mamával közösen, kereskedőnél, nem lehet átírni, tartozás van rajt. Adásvételit megnéz, nini, benne van, hogy a kocsi tehermentes. Kocsit megnéz, egyébként is egy romhalmaz az 1m árához képest. Rendőrségre besétál, ismerőst megkeres, ráérsz-e 5 percre egyenruhában megjelenni. Persze. Hárman el, útközben rendőr ismerőst beavat. Kereskedőnek tényállást előad, mögöttünk rendőr ismerős egy szót nem szól, nem is hivatkozunk rá, csak ott van. Kereskedő hibáját egyből beismer, kocsi vissza pénz vissza, a kereskedőt kivéve mindenki veri hepi. A vicc az, hogy a kocsit tudomásom szerint ezután másnak is eladta, holott tudta, hogy nem lehet átírni.
Probléma: nincs mindenkinek 2 méter magas és 140 kilós rendőr ismerőse.
2011.10.22 12:29:17Dainese
Hi!
Az osszes kommentet vegigolvasva..
a jogi csurcsavar semerre sem vezet sajnos nem lesz belole se penz se vege sosem. errol az orszag tehet sajnos...
mivel eroszak eroszakot szul folosleges odamenni sztojkaval mert arra ugyanaz a valasz hogy ok is kuldenek egysztojkat... raadasul a sztojka is penzbe kerul...
a legegyszerubb a tobbet esszel mint erovel taktika.
en is ugy latnam a legjobb megoldasnak hogy a fold alol is keriteni egy rendor ismerost elmenni akar az autokereskedohoz akar az auto elozo tulajahoz kicsit beszelgetni vele.
kedves vasarlo kinek van szuksege egy perre?! az autokereskedo is igy van vele sot meg az auto eladoja is!!! probalja meg ezt vegig vinni a legtobb esetben a finom meggyozes tobbre vezet.
2011.10.22 18:38:06Vhornet
Aki neppertől vesz autót megérdemli!
2011.10.22 19:13:15BéNorbi
A mocskos k+@$°% anyját az összes neppernek. Így kábé ennyi jutott eszembe a cikket olvasva. Az már teljesen mellékes hogy a váltóval mi van volt lesz. Mi az hogy továbbad egy olyan autót amit már neki se adhattak volna el? Bizományiba...várva az első palimadarat. Idióta egy társaság. Ismerek 1, azaz egy olyan autókereskedőt az országban aki engem mint vevőjelöltet valaha is korrektül kezelt, az is az ország túlsó felén van
2011.10.22 20:51:11gss
undoritó hogy mindenhol ez megy(mármint az átverés)
Az állam nem tesz semmit hogy ezt gátolja.(meg is fogadtam pár éve hogy magyar politikusra többet NEM szavazok)
Átvág/lehuz/megvezet a kutas,a bank,a biztositó,az ügyvéd,a szerelö,a fövállalkozó,a pultoskiscsaj...
MINDENHOL azt kell figyelni hogy mivel qrnak át.
Miért nem lehet ezek ellen tenni???
pl az eredetvizsgában miért nincs benne az APEH csekkolás,km csekkolás
De legalább a TC hozna létre egy nepperminösitö lehetöséget.
2011.10.22 21:35:48totyy528
autonepper=csonti-caros faszkalap. Ezért nem söprik ki...
2011.10.23 17:15:51jobbos
Én is vettem már kereskedőtől kocsit, amit nem tudtam átíratni.
Ugyanis az autó nem a kereskedő nevén volt, hanem egy cégén, ami már hónapokkal az eladás előtt végelszámolva lett.
Ezek szerint nem volt érvényes az adásvételi sem, fel is jelentettem csalás miatt, de a rendőrség szerint minden jogszerű, sehol semmi gond, az, hogy nem tudtam a nevemre íratni a kocsit az lófax.
2011.10.24 12:07:22hablaty67
Nem értem, hol a gond. Minden bizonnyal gazdag fickó, hogy szarba se véve a nyilvánvaló tulajdonjogi, stb. gondokat, mellényzsebből kifizet egy kocsit, amit kispénzű polgár ÍGY soha nem vett volna meg. Ha a ilyen tranzakcióra volt pénze, felfoghatná tanulópénznek is.
2011.10.24 17:50:28McZozo
Mental Militia
igy megy hogy a kereskedonek ne kelljen fizetni toled bianko adasvetelivel megveszi es azzal adja tovabb efektive minth ate adtad volna el. igy o kibujik az alol is, hogy felelosseget kelljen vallalnia az eladasert mert ha tole veszed az autot akkor o tartozik fweleloseggel es toled mint vevotol meg haelotte lopott volt se vehetik el az autot mert johiszemu voltal ha maganszemelytol veszed siman kapsz egy cumit a hatsodba viszik autot mindent. Szal ilyen ez az orszag. Eddigi automat majd mind igy vettek meg tolem is hogy jott a kereskedo csengetett de nem vette nevere. aztan elkuldtde az adasvetelit kesobb.
2011.10.24 20:52:25m20b25
Ez kész ami itt megy.
Ha garanciát akar valaki, menjen el a weltautóhoz vagy valahova, ahol adnak.
Mind a két felet meg lehet érteni. A használtautó lutri. A vevő belefuthat egy szarba. De az ilyen autó már akkor is szar, amikor elhozzák. Nem hiszem, hogy egy váltó előző nap hibátlan, másnap meg letérdel. Főleg nem egy automata. Menjen el állapotot felméretni meg ilyenek. Mi is vettünk szart is meg jót is neppertől. Vigyen magával valakit, aki nem hülye hozzá. Ezen felül 10e ft-ba kerül a normális állapotfelmérés. A vevő oldaláról bosszantó, hogy meghalt az autó, amit ki is fizetett. A másik amiről nem tehet, hogy gond van az autó papírjaival. Emiatt viszont viheti bíróságra az ügyet, hiszen nyilatkozik az eladó a szerződésen, hogy a jármű tehermentes és nem titkol el semmit. Ez a véleményem.
2011.10.24 22:33:23Jean-Baptiste Emanuel Zorg
lomtengerkapitány: ez ütött! :D
2011.10.25 09:32:48Epercsibe
Az automata váltó hiba részt hagynám, nyilván nem új autó volt, meg kell csináltatni.
Az átírásnál kerültem hasonló helyzetbe, luxusautó trehány tulaja, büntetésekből végrehajtás lett amíg az autót árulta. Nem tudtam átíratni, amikor emiatt felhívtam, ő jobban izzadt mint én (pontosan tudta miről van szó és hogy rosszul járhat) és különben is segítőkész volt csak szétszórt. Egy délelőtt elintéztük együtt. Mondanom se kell, majdnem szívrohamot kaptam elsőre, amikor az előadó hölgy felsorolta a 4 db bejegyzést, ami miatt nem írhatja át. :)
Tanulság: az autót átíráskor, az okmányirodában kell megvenni, szerződés aláír, bead, ha elfogadják, akkor ott helyben fizet. Más törvényes lehetőséged nincs a bejegyzések megtekintésére, amíg nem Te vagy a tulajdonos. Az adásvételt úgy is be kell jelentenie mindkét félnek, tehát nincs idő veszteség. Ha az eladó vonakodik, akkor ott kell hagyni, mert gondolom mindannyian autót szeretnénk a pénzünkért, nem gondot kapni.
2011.10.25 09:38:35Epercsibe
Még 1 dolog: ha az autó a murvás nepper cégére át van írva, akkor legalább biztos a tehermentesség és rajta van fogás a szavatosság alatt is ha szükséges (bár nem tartom teljesen korrektnek pl egy 10+ éves autónál a kardoskodást), amíg magán személyen nehezen. Egyszóval nem az autókereskedőket kell szidni minden áron, hanem körültekintően vásárolni, a bejegyzett tulajdonostól.
2011.10.25 11:19:05RLackó
McZozo
Ha kereskedőnek adtad a pénzed, miközben nem az ő nevén volt a kocsi, akkor is hozzá mész vissza reklamálni. Az autó át nem írása a kereskedő mulasztása, trehánysága volt. Ha már ő sem tudta átíratni és így adta tovább, akkor meg átverésszagú a dolog.
m20b25
Weltauto-garancia? He? Micsoda?
Biztos olvastad itt a TC-on a nagyon szórakoztató, de semmilyen lényeges infot nem tartalmazó 1M Ft-os használtautós cikket. Ott azért kiderült, hogy max. 6 év, vagy 100.000km a garancia feltétele. Javítson ki valaki, ha rosszul emlékszem. Nem hiszem, hogy a levélíró kocsija belefér ebbe a keretbe. Amúgy meg, ha jól tudom a Weltauto is külsős Mapfre garanciát ad a kocsikhoz, amit bárki bárhol pénzért megvehet.
2011.10.25 12:09:29Bencergazda
RLackó: "Az autó át nem írása a kereskedő mulasztása, trehánysága volt."
Azért én ezt csak elég nagy jóindulattal nevezném trehányságnak. Az adókerülés talán kifejezőbb lenne. Persze tudom, hogy bevett szokás. Egyfelől megértem őket, mert jajj, de rosszul megy. Csak akkor jobb lenne, ha zacit írnának ki és nem kereskedést, mert így igencsak félrevezető.
2011.10.25 12:34:53RLackó
Bencergazda
Nem értem ezt az adókerüléses részt. Ha nincs forgalmad, bevételed, mégis működik a céged, ebben a szektorban hamar kaphatsz ellenőrzést. Az pedig, hogy vételkor és eladáskor mennyit írsz a papírokra, nem csak ennek a szakmának a szabadsága.
Ebben az esetben tényleg inkább hibának és trehányságnak nevezem, mert így ő is pórul járt. Ahogy feljebb írtam, van nekünk is itt a telepen hasonló cipőben járó autónk.
Saját magam kárán okulva egy autó megvásárlása, vagy beszámítása a következő módon zajlik akár eladok, akár veszek.
1. Megnézem a kocsit, megbeszéljük, kb milyen ár lenne jó mindkettőnknek. Ha túl messze vannak az elképzelések, fölösleges idő és pénzpocsékolás tovább beszélni az adásvételről.
2. Okmányiroda. Meg kell kérdezni, hogy átíratható-e a kocsi. Ha a kereskedő nevén van, akkor valószínű, hogy nem lesz vele gond.
3. Szerviz. Mindig a vevő választ helyet az átvizsgálásra. Miután ez megvan, lehet pontosan megállapodni a vételárról, vagy az árba beleférő javításokról.
Szerintem ezek a dolgok nem tartoznak a kvantumfizika témakörébe, mindenki számára egyszerűen elvégezhetők. A vevő maga ellen tesz azzal, ha ezek bármelyikét kihagyja bármilyen okból is. Vegye már észre mindenki, hogy használt autót nem úgy veszünk, mint kenyeret a sarki péknél.
2011.10.26 15:59:00Kgabcsy
Mindenkinek köszönöm a hozzászólást akár jó akár rossz!
Kaptam a kereskedőtöl egy váltót! :) Miután kiderült,hogy apeh tartozás miatt nem lehet átirni az autót!!! Egyenlőre! Állítólag már rendezve van,de még nem járt le az átfutási idő már több mint egy hónapja!
Hozzászolva a kommentekhez: Nem vagyok milliomos, beszámoltattm a régi autómat ami benzines volt,és sokat evett diesel az audi 1.9TDI. A váltó jó volt mikor elhoztam a kereskedőtöl.Alaposan átvizsgáltam az autót nem egésszen laikus szemmel bár nem tanultam az autószerelést,és nem láttam a motorba váltóba. Kipróbáltam csak épp nem rugtam neki! A hiba akkor jött elő mikor ki szerettem volna ugrani a sorból előzésre,lepadlóztam és megcsúszótt a váltóban valami onnantól kezdve úgy húz mint valami fasza babetta!!!!!!
Visszatérve a vásárlásra: Miután kiderült hogy apeh tartozás van mindenki csak hárít! A kereskedő azt mondja nem az ő nevén volt a kocsi a tulaj meg azt,hogy nem ő adta el a kocsit nekem ő is beszámoltatta egy autóba!!Erre én. Beperellek!!!! Erre ő mennyek nyugodtan,sőt ő kér meg rá,hogy jelentsem fel! Ő egy egész komoly összeget fordít majd az ügyre,és viszályára fogja fordítani! Most meg kell iednem??? Háát ha nem is iedtem meg,de elgondolkodtató!!! Mivel is tudja viszályára fordítani??? Vagy csak duma?? Nem hogy a jelentős összegből visszavenné a kocsit és végre elfelejthetnénk egymást!!
Ez ám a szívás!
Senki ne vegyen autót szerintem Nyíregyházán. Ha csak nem akar efféle izgalmakat!!
2011.10.26 20:34:06Bencergazda
RLackó: "Ha nincs forgalmad, bevételed, mégis működik a céged, ebben a szektorban hamar kaphatsz ellenőrzést."
Igen, ebben teljesen igazad van. Vannak azonban ugye olyan márkakereskedések, amelyek "mellékállásban" használt autókat is forgalmaznak. Például az új autó értékesítésekor beszámított járműveket. Nem ismerem ennek a jogi hátterét, így nem fogok sokat okoskodni, de anno egy ilyen beszámított autót vettem meg én is (fekete 190-es Mercedes kuka motorral :S :-P ), ott sem a márkakereskedő szerepelt a szerződésen, pedig neki fizettem. Ezt most nem panaszként mondom, csak mint tény. És biztos nem trehányságból nem vette át a nevére, lett volna rá ideje. Amiatt írtam, mert ez a történet is hasonló, és sok felől hallani még ilyeneket.
Kgabcsy: azt mondd már meg, hogy volt-e szó a szerződésben per- és tehermentességről! Mondjuk gyanítom, hogy nem, ha a kereskedő és az eladó is ilyen magabiztosak. Hajrá, legközelebb óvatosabban! :-)
2011.10.27 08:51:16Dövan
2011.10.26 15:59:00 Kgabcsy
Egy 1.9 TDI miatt nem fog komoly összeget pereskedésre fordítani, csupán leszarja az egészet. Ami viszont elgondolkodtató, hogy ha az adóhivatal nem tudta eddig behajtani a tartozást, akkor neked még annyi esélyed sem lesz.
Viszont úgy illik, hogy a másik felet is meg lehessen hallgatni, ezért kommenteld be az eladó összes adatát, amivel azonosítani tudjuk. Pl nagyon jó lenne, ha Gipsz Jakab, amikor megfáradva éjjel 3 kor hazaér a munkából, leül a totalcar elé, elolvassa ezt a cikket, azon melegében fel tudja hívni az eladót megkérdezni, hogy tényleg úgy volt-e, ahogy itt leírtad. Szerintem te is érzed, hogy miért lenne ez fontos.
Ugyanezt a kereskedő elérhetőségével is meg kellene tenni.
2011.10.28 09:55:14Kgabcsy
A szerződésben 3 pont van
1. Az eladó kijelenti,hogy az autó per és tehermentes és tulajdonjogával szabadon rendelkezik!
2.Mindkét fél teljesíti bejelentő kötelezetségeit.
3. A felek nyilatkoznak,hogy ismerik a bejelentés elmaradásának jogkövetkezményeit /Röviden!/
Az eladó adatait viszont nem szeretném bekommentelni az nem lenne helyes!
Bár megérdemelné!!
2011.10.30 00:08:28Gergoke_
Az AUTOMATA váltós rész. Erre nehezen húzhatod rá a "(el)rejtett hiba" kategóriát. Én mindig mondom annak aki autót akar venni tőlem, hogy próbálja ki rendesen. De korrekt volt a kereskedő, ha adott egy váltót.
A PAPÍRMUNKA rész: Én elég beválalós gyerek vagyok, de akkora hülyeséget még (Magyarországon) nem csináltam, hogy BIANKÓ adás-vételivel vettem autót, úgy, hogy a tulajt nem is láttam... A helyzet az, hogy a kereskedők, ha megkapják a kereskedői státuszt, akkor minimális díjért (2300 forint függetlenül a köbcentitől) át tudják íratni az autót, a törzskönyvet pedig passziválják (bevonják). Olyan kereskedőtől (???), akinek nincs ilyen kft-je vagy b.szik átiratni, na attól merészség autót venni. Egyébként jogilag biztonságosabb kft-től venni, mert le tudod kérdezni, hogy a KFT-n van-e valamilyen foglalás. Rámész a www.e-cegjegyzek.hu címre (ezt használják a közjegyzők is) és ingyenesen lekéred a cég kivonatát.
Tehát ha kereskedőtől vásárolsz így kéne kinéznie: A kereskedő adja a forgalmit, amiben hátul kézzel be van írva, hogy átírva YX kft nevére. A törzskönyvet az okmány iroda ilyenkor bevonja. A kereskedő ad egy minél frissebb cég kivonatot (ebben látod, hogy folyik-e valamilyen eljárás az eladó ellen.) és az aláírási címpéldányának másolatát. Megnézed az eladó személyiét, hogy az adott XY kft nevében eljárhat és megírjátok a standard adásvételit. Ha magánszemélytől vásárolsz, akkor nem tudod egy nyilvános adatbázisból megnézni, hogy Kun Béla ellen folyik-e valamilyen végrehajtás. Mert attól, hogy a törzskönyv nála van, az nem jelent semmit. Ettől még bőven lehet rajta foglalás.
2011.10.30 00:21:59Gergoke_
Kgabcsy
A te KONKRÉT esetedre: A kereskedőt felejtsd el, neki semmi köze a témához. Örülj a váltónak. A volt tulajdonos, akitől papíron vetted, vele kell egyezkedned. Pontosabban levélben felszólítanod, hogy stornozzátok a dolgot. Mert az adásvételin szerepel a "tehermentesen eladja" kifejezés. Na mármost az eladó csalást követett el. Szándékosat (bár lehet, hogy maga sem tudta, hogy foglalás van rajta mert vmilyen úton-módon nem kapta meg a szerelmes leveleket).
"Ő egy egész komoly összeget fordít majd az ügyre,és viszályára fogja fordítani!" :DDD
Ez K.URVA jó :D, de blöffnek elég gyenge. Ne vesztegesd az időd, küldesd el az ügyvédeddel a levelet és battyogj be szépen a helyi rendőrösre is. A levélben kéred az "eredeti állapot visszaállítását" plusz bánó (kártérítés) és minden költséged (ügyvéd pl.) megtérítését. A rendőrségen pedig feljelented ha nem tesz a kéréseidnek eleget belátható időn belül. Reklamálni egy használtatónál, h valami nem tetszik napok múlva miután kipróbáltad, megvetted és használtad, na az patkányság és felesleges is. (Ügye volt is ilyen téma:) De ilyen esetben teljesen jogos és minden hatóság neked fog igazat adni.
2011.11.05 18:58:27dhzsiga
Jó estét Urak!
Nagyon zavar ez az állandó nepperezés! A használtautó kereskedés ugyan olyan foglalkozás mint annyi más. Mindenhol vannak csaló gazemberek, de ez nem az általános. Nem vagyok kereskedő, kb. 40 db autót vettem kereskedőktől ( 20 év alatt ) barátoknak, családtagoknak, magamnak stb. Szerintem a lényeg, hogy valamivel a piaci ár felett kell megvenni a kiszemelt járművet, és tudomásúl kell venni, hogy nincsenek csodák.
2011.11.06 10:11:13Leadfoot
Javaslataim:
1. Tisztázott származású autót venni.
2. Megnézni, mit írsz alá.
3. Biankó szerződést nem aláírni.
4. Kevesebb felkiáltójelet használni.
2011.12.07 12:52:22Kgabcsy
2,5 hónap elteltével végre elértem amit szerettem volna egy Audi A6. Külön örülök,hogy nem alkatrészt vettem jó áron :) Át tudtam iratni igaz a váltó nem pöpec,de van egy bontott! Úgy érzem Nagy mázlim volt,hogy így jöttem ki a dologból. Persze nem árt ha tudja az ember hová forduljon! A helyzet hozza!
Nagy figyelemmel vásároljunk autót! Köszönöm.