Megszűnt a márkaszerviz, ki a felelős az elkövetett hibáért?
Tisztelt Autójogász!
A mai gazdasági helyzetben szerintem nem egyedi a problémám (bár némileg speciális). 2011. februárjában hivatalos Mazda márkaszervizben cseréltek izzítógyertyákat a Mazda 3 autómban (számla természetesen megvan róla). Sajnos ezen szerviz csődeljárással megszűnt - ezt már decemberben tapasztaltam egy más jellegű meghibásodásnál. Az egyik gyertya ismét tönkrement. Gondoltam, hogy egy izzítógyertyát egy hivatalos helyi szervizben is ki tudok cseréltetni, nem utaztatom meg az autót Budapestre ( kb 100km tőlem). De ma reggel mihelyt hozzáért a szerelő a kulccsal, rögtön bele is tört egy gyertya. A töreten egyértelműen látszik, hogy becsavarásnál törött már el. A többi gyertyához már hozzá sem nyúltunk, nem akartunk nagyobb kárt tenni. Ezen ügyben szeretném tanácsát kérni.
Milyen jogaim vannak, felel-e a márkaszerviz hibájáért az importőr, ha nem sikerül az importőrrel megegyezni akkor milyen lépéseket kell megtennem, hogy ne fizessek ki egy kisebb autó árát a javítási költségre.
Üdvözlettel: P. Tamás
Tisztelt Kérdező!
A márkaszerviz tevékenységéből eredő károkért az importőr nem tartozik felelősséggel. Az egyedüli lehetőség, miután a márkaszerviz jogutód nélkül megszűnt, a termékfelelősség vonatkozó szabályai szerint azt kimutatni, hogy a gyertya gyártási hibás volt, ebben az esetben van jogi lehetőség elsősorban a gyártóval illetve az importőrrel, illetve kisegítő lehetőségként a forgalmazókkal szemben igényt érvényesíteni (egészen addig, amíg a forgalmazó a gyártót/importőrt ill. a kereskedelmi láncban feljebb álló kereskedőt meg nem nevezi). Ennek bizonyítása azonban az Ön által vázolt tényállás szerint nagy valószínűséggel szakértő közreműködését igényelné. Keressen rá az interneten műszaki járműszakértőre, és konzultáljon a problémával kapcsolatosan!
Tisztelettel:
Autójogász
Dr. Lenkei Balázs
A fenti tanács első megjelenésének időpontja 2012. január 15., 07:42, ezért előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt már nem időszerű, vagy téves. A tanácsok pontosságáért és hasznosságáért szerkesztőségünk mindent megtesz, de tartalmukért és a betartásuk következményeiért felelősséget nem vállal.




Kommentek
2012.01.15 08:28:26zsoci
Egy magára valamit is adó, a vevői kicsit is megtartani kívánó importőr igenis válalljon felelőséget a neve alatt futó márkaszervizekért. Még akkor is ha ( az egyébként mo-n nagyon elhibázott fogy.véd és gar.) törvény erre nem is kötelezi.
Nem olyan nagy kár ez, hogy en lehetne őszintén mosolyogva kifizetni.
2012.01.15 08:42:34Kis ördög
Normális esetben a márka szerviz ha már van azért szerintem gond nélkül ki tudná cserélni a gyertyát föleg ha szerviz könyvben is regisztrálva van az elözö cseréje és még garanciális az autó .Ha meg már garancia után van a dolog akkor sajnos hosszú és költséges utánjárásokkal lehet igazat szerezni .Sajnos tapasztalatból tudom a márka szervizek nagyon is szeretik lepasszolni a hibájukat és néha nem is végzik el a megfelelö javitást csak jelzik a szervizkönyve mert sajnos én is jártam már igy és bizonyitani sem tudzam igy sajnos be kellet nyelni 35 ezres alkatrészét munka dijal együtt,azota találtam egy jó és becsületes válalkozást ami nem sufni tuning és ha van idöm meg is várható a javitás egyeztetet idöpontba ,nem mindig a márka szerviz a tuti
2012.01.15 09:16:27uhuhu
Gyerekek! Olvassatok a sorok között!
A jóember elment egy sufni szervizbe, majd beletörte az izzitógyertyát, majd itt vergődik...
NNÓÓMMÁÁLLIISS???
2012.01.15 09:32:31zoli76
Az a szomoru teny hogy Magyarorszagon 90%ban szakbarbar autoszerelok dolgoznak.ez azota van miota az iskolaban csak a szamitogepes rendszert tanuljak es csak azt tudja mit kell radugni es majd a szamitogep kijelzi.peldaul egy egyszeru moszkvics motort 15 evvel ezelott Gyorben csak 1 szerelo vallalt el,pedig csak dugattyu csere volt.de ma mar azt sem tudjak mit kell csinalni csak azt tudjak mondani cserelni kell,mert olyan kukak.
2012.01.15 09:34:02IV. (Parkoló) Béla
@uhuhu:
Ilyen márkaszervizben soha nem történt volna meg. Teljesen igazad van.
2012.01.15 09:36:00zoli76
uhuhu
A szervizekrol is megvan a velemenyem,nem cserelnek rendessen,mast tesznek bele olcsobbat a autotulajdonoset meg elteszik. nem utolso sorban analfabetak vannak ott.
2012.01.15 09:41:10lionking
@uhuhu:
ez a mondat azért erősen vitatható:
"Gondoltam, hogy egy izzítógyertyát egy hivatalos helyi szervizben is ki tudok cseréltetni, nem utaztatom meg az autót Budapestre "
lehet ez is akár olyan ha egyszer hivatalos :)
2012.01.15 10:04:37zoli76
Sok helyen azt tapasztalom hogy tulhuzzak a csavarokat mint az allat,pedig tok felesleges,ez esetben is ez tortent.A beletorott izzitogyertyat tombszikraforgacsoloval szoktuk kiszikrazni majd a menetfurot ujra atereszteni es mar kesz is.
2012.01.15 10:21:20CoIie
A gyertyával a gyertya márka szervizbe kellett volna menni, nem a kocsi márka szervizébe! ;)
/Húst a hentestől, nem a zöldségestől!/
2012.01.15 10:31:12Himoto
zoli76
Szerintem pont a fordítottja a helyzet az oktatásban. A tanuló elé bebasszák a lada difit hogy szedje szét meg rakja össze, előgyújtás állítást tanítanak kőkori gépekkel.
A tanulómotorokhoz oda sem engedik a kölyköket mert az drága és tönkreteszik.
A mi sulinkban is ez volt. A hdi motor ott porosodott az állványon évek óta de nem lehetett hozzányúlni mer drága volt.
Az obd rendszereket meg se tanították kezelni.
2012.01.15 10:40:20n.b.s.
A márkaszervizek tisztelet a kivétellel lopnak -csalnak és hazudnak és még szakbarbárok.Nem reklám de , most a Norautóba járok mindenkinek ajánlom.Ott állhatsz a kocsid mellet nem nagyképűek -te választod ki az alkatrészt amit be is raknak elötted .Peugeot-val-BMW-vel-Opel-lel mind volt ott a családból és semmilyen hibánál nem vakarták a fejüket.Ja és a lényeg az óradijaik korrektek!!!!
2012.01.15 10:51:38zoli76
n.b.s
igy kellene mindenhol lenne.
mert az is igaz sok helyen ugy csinaljak hogy a tulaj ne lasson semmit.
2012.01.15 10:55:28don't
" Az egyik gyertya ismét tönkrement. "
"mihelyt hozzáért a szerelő a kulccsal, rögtön bele is tört egy gyertya"
"többi gyertyához már hozzá sem nyúltunk, nem akartunk nagyobb kárt tenni."
-Ha 1 gyertya ment tonkre,minek tekergetni a tobbit?
-Autoszerelonek 15-30p kiszedni a beszakadt gyertyat.A pereskedessel ki lesz cserelve?
-Nekem furcsa ez a tortenet...Vagy ilyenek vagyunk mi emberek,felelost mindenaron?Sokkal tobbe kerul az egesz,mintha elviszed egy hozzaerto helyre,1/2 ora,ki van cserelve,el van felejtve.Nincs leveliras,valaszvaras,muszaki szakerto,birosag,kovetkezo ejszaka nyugodtan alszol.
2012.01.15 11:01:47CoIie
"A tulaj ne lásson semmit...", szó szerint a nagy SEMMIT, amiért aztán azért majd vastagon számláznak...
Mert az 1 perces ablaktörlő cseréért is a márkaszerviz 20 percnyí munkadíjat számláz (ez ma ~3000 HUF). Mi ez, ha nem oltári lehúzás. És ez csak a jéghegy csúcsa!
De van olyan kis szerviz, amelynél az izzó csere nem 4000 HUF, mint a "márkásnál", hanem 0 HUF, azaz még magáért az izzóért sem kell fizetni, nemhogy az 1 perces műveletért!! Elég, ha csak úgy oda jársz amikor problémád van, vagy eljött az éves szerviz... Megelégednek egy normál árszinvonallal és a megelégedett, immár visszatérő, ISMERŐS ügyféllel.
2012.01.15 11:18:52MP
A minimum az lenne ha egy gyártó felelősséget vállalna azokért akik a nevét viselik. A szervizért az ügyfélszolgálatért stb. Az amit itt felénk termék utánkövetésnek neveznek az egy vicc. Egy két esetet kivéve. Pl. milyen az amikor egy mobilhoz a gyári szerviz nem tud akkumulátort adni mert az nem itthon forgalmazott típus.
2012.01.15 11:21:06ANTI-SQUIRREL
zoli76@
Csak technikailag kerdezem ezt hogy lehet kivitelezni, hogy a henger + dugo ne menjen tonkre?
Meg ha elokamras is a diesel motor akkor is a femreszelekek belehullanak a motorba/elokamraba. Ami nem tul jo a motornak sem rovid sem hosszutavon ;)
Szoval hogyan szedjuk ki a beszakadt csavart/gyertyat ugy hogy ne kelljen furni a hengerfejet?
Volt meg regen egy ocska moszkvicsom, abban a hengerfejbol a gyertya kiszakadt. Vettem femragasztot es siman beragasztottam. Almomban nem gondoltam hogy mukodni fog, de mukodott.
Ezzel a projekttel megduplaztam az auto teljes erteket! (ragaszto + uj gyertya)
2012.01.15 11:27:31szaki10
don't:"Autoszerelonek 15-30p kiszedni a beszakadt gyertyat"
Neked fogalmad sincs miről beszélsz.Sík hülye vagy a témához.Ha úgy tört hengerfej levétel + utána s szopás.Szóval nem 2 ft.
2012.01.15 11:28:28CoIie
A "felelősség vállalás" akkor így mehetne sorban, ráadásul sokszor teljesen önálló jog cégek közt:
- MAZDA Japán
- MAZDA Kelet Európa
- MAZDA Magyarország
- MAZDA Kovács János Márkaszerviz
A márkaszerviztől kezdve mindenkiért vállaljon felelősséget a MAZDA Japán vagy maga a japán állam??
2012.01.15 11:37:52CoIie
Technikailag...
- megfúrom egy kisebb zsákfurattal a gyertya közepét
- minden forgácsot elfújok levegővel
- belehajtom a balmenetes 'célszerszámot'
- már behajtás közben vagy a furat végét elérve, jön is ki a csonk...
- mehet bele az új gyertya
2012.01.15 12:00:37ANTI-SQUIRREL
CoIie@
Bakker igen a balmenetes celszerszam, ez-az amire kivancsi voltam.
2012.01.15 12:09:14Dani_e34
A termékfelelősség címén a gyártó tartozik felelősséggel, de csak akkor, ha bizonyított, hogy a termék hibájából ered a hiba. Előzetes bizonyítást kell kérni, amely során műszaki szakértő megállapítja (ha tudja), hogy miből ered a hiba. Ha Janibácsinak (aki megpróbálta kicsavarni) van autószerelői végzettsége, nehezen lehet rá mondani, hogy nem hozzáértő nyúlt hozzá. A szakértői vélemény alapján - ha ő megállapítja, hogy anyaghibás volt a gyertya - lehet érvényesíteni a termékfelelősséget. A szakértőnek azonban olyan állapotot kell látni, amely alapján ezt meg tudja állapítani. Ha más nem, előtte szépen le kell bontani a HF-et, kiszedni a gyertyát. Mert ha már szét van bontva a motor, joggal mondhatja a másik fél, hogy nem nyomon követhető a szétszerelés. Nem két fillér lesz, egy Műszaki Ig. Ügyi szakértő - még ha semmi bonyolult sincs az ügyben , pld. szemrevételez egy autót - elkér 100e forintot.
2012.01.15 12:41:46magyar anya
Szerintem meg aza abaaaj, hogy a szakmunkások igénytelenek saját magukra és a munkájukra is, valamint szakmunkásnak nem a leginkább pengeagyú emberek mentek az elmúlt évtizedekben, hiszen nincsenek megbecsülve. Tisztelet a kivételnek. A márkaszervizben pedig pláne a legalja van, akinek jól megy és megbízható, az magának dolgozik, ekkor már a motiváció is megtalálható.
2012.01.15 13:37:15papa33
Sz a kihajtószerszám biztosan jó, ha valóban nem régen cserélték... nagyot lehet szívni. Olyan ez mint amikor a spórolt gyártású generátor szabadonfutós szíjtárcsa valahogy leugrik és összetör mindent... állati jó megoldások vannak.
Nemrég munkámhoz kapcsolódóan találkoztam tanulókkal, igen, autószerelő tanulókkal. Hát... álltak a kormányműveknél (szerviz, kicserélt-koszos...) és nem tudták miféle (márhogy csigás, csavarorsós vagy éppen fogasléces-e), az érdeklődé csírája sem... öreg szaki mormogta bajsza alatt: azt hogy a szerelés tiszta menő, el kell felejteni...
Valamikor elit szakma volt. Szép jövő.
2012.01.15 13:49:46version
a
2012.01.15 15:39:58Kard
Nem lehet, hogy csak simán forrón próbált meg hozzányúlni a gyertyához? Attól az azonnal elreped.
Emlékszem még Ford Sierránk volt a 90-es évek elején és akartunk bele gyertyát venni egy benzinkúton. Mivel nem tudtuk milyen kell bele, jött a kutas szedjük ki. No ahogy hozzáértünk repedt is el. Persze nem volt neki olyan így 40 kilométert kellett mennünk 3 hengerrel a legközelebbi helyig ahol volt gyertya :)
2012.01.15 15:40:16bemce
A 3-as Mazdában, ahogyan a Focusban is PSA motor van.Peugeot vagy Ford szervizben kellene próbálkozni,ott már biztos találkoztak ilyen problémával. Egyébként igen nagy szívás hozzáférni. A gyertyák a motor hátsó részén a tűzfal felé néznek nagyjából vízszintesen. A hely kevés, egérhűtő, nyomócsövek útban vannak a fúráshoz, miközben fekszel a motoron és kúrod az emblémát a díszrácson!
2012.01.15 15:51:18tükörfúró
Kispénzű magánemberként NEM VESZÜNK DIESEL AUTÓT, amig a magyar ezt nem tanulja meg, addig fog xopni, bőnyállal.
Bárki bármit mond, a haszáltpiaci kilóméterjáték és össznépi átb@szoda kismiska és becsületes nyilt tekintetű grál lovagok adásvétele ahhoz képest, ami pimfli lókupec cigánykodás idehaza ma ezekkel a kocsikkal megy.
Nyilván most a "póruljárt" tulaj sem kifizeti a félmillios hengerfej le, kisgenerált, hanem szépen eladja.
Ha balek, akkor neppernek, fillérekért, aki majd mást b@sz át vele, ha kevésbé balek, akkor ő megtákoltatja, és eladja sajátmaga, esetleg előbb tekertet is rajta egy kicsit.
Meg tudom érteni, ezeket pont igy gyártják, a nyugati jólétpógárrol levenni a lét, silány szemét mind, hacsak nem száll ki belőle idejében az ember, előbbutobb szltesik alatta.
Idehaza viszont szitne bárkinek az összes erkölcse atomokra enyészik el egy 500-900ezres javítási számla lehetőségétől is.
Naná, én is autót veszek ennyiért. Aki meg évi 20-30 ezerre megveszi ezeket, magának, nemegyszer hitelből..az nyilván majd pont itt ismeri be, hogy ráfizetés volt ,járhatott volna egy V12es valamivel is, az is kevesebb lenne összesen...naná.
2012.01.15 16:22:57Gilan
A családban 3 azonos márkájú autó van, mindegyiket ugyanabba a márkaszervizbe hordjuk évek óta. Soha semmi probléma nem volt még, gyorsak, korrektek. Az ügyfélváróból látod az autód amíg készül. De be is mehetsz, nem néznek rád ferde szemmel.
Az izzót itt is ingyen cserélik.
Nyilván vannak horror sztorik, nem vitatkozni akarok azokkal, akiknek rossz tapasztalatai vannak, csak a más irányú tapasztalataimat is leírni.
2012.01.15 16:28:41Gilan
Illetve mégis eszembe jutott egy eset, amikor nem voltunk elégedettek a munkával. Az egyik autónk teljes oldalát kellett végigfényezni és szerintünk színeltérés volt a festett és a gyári elemek között. Szerintük nem. De újrafényezték, szép lett, nem kértek többet, mint ami az eredeti árajánlatban szerepelt.
2012.01.15 17:07:33Kis ördög
n.b.s.
Melyik Norautoba hordod az autot mert sem Soroksáron sem Csömörön nem engednek be a szervizbe
2012.01.15 18:15:53Zselé_j
Nagyon érdekes, és sok kérdést felvető ez az ügy...
Márkaszerviz vs. független.
Tudjátok az a helyzet a márkaszervizzel, hogy nagyon divatos leszólni, az áraikat és a munkájukat kritizálni, csakhogy az ott dolgozókon kívül más nem tudja, hogy ez a szó, hogy márkaszerviz mit is jelent.
Azt jelenti, hogy a márka úgy engedi működni, hogy a magyarországi törvényi előírások betartásán FELÜL, előírja és ellenőrzi, hogy legyen megfelelő alkatrész a javításhoz.
Legyen csak a márkához való, speciális műszer (egy-egy szervizben több is, darabonként 2-3-4 milliós értékben!), mellyel abszolút naprakészen lehet diagnosztizálni és programozni.
Legyen mindenhez célszerszám, pl. a hibás vagy szakszerűtlen javítás elkerülése érdekében. Ez egy-egy márka esetén további 8-10, de akár ettől 15-20 millió Ft érték.
Legyen minden szerelő, munkafelvevő, ill. vevőszolgálatos a márkából kiképezve. Nem hinnétek, ennek mekkora a költsége...
Legyen kultúrált az ügyfélváró.
Legyen egy rakás kiegészítő szolgáltatás, mégha sok Ügyfélnek ez nem is kell (csereautó, alternatív közlekedés, hozom-viszem szolgáltatás, gk. mosás-takarítás, stb.).
Legyen bármikor(!) érvényesíthető garancia a munkára, az alkatrészre.
Hát, ezekkel a költségtöbbletekkel próbáljuk meg értelmezni, hogy mi a drága és mi nem az!
Utoljára hagyom. A márkaszervit legtöbbször nem is drágább, mint a független. Főleg nem manapság, mikor a 4 évnél idősebb autókra speciális árképzésű programokat kínál szinte mindenki. Gyári alkatrésszel, gyári minőségű, ellenőrzött munkával.
Csak divat a márkaszervizeket drágállni, meg leszólni. Ebből sokan sikket csinálnak.
Sik(k)et duma...
Én tudom :)
2012.01.15 18:18:16luciferko
"Megszűnt a márkaszerviz, ki a felelős az elkövetett hibáért?"
Gyurcsány
2012.01.15 18:42:03Dani_e34
Ez egyébként milyen motor? Mármint motorkódra, köbcentire. Csak, h tudjam, ha találkozom vele...
2012.01.15 20:08:31Coyote82
Biztos én vagyok a hülye, de miután balmenetes szerszámmal kifúrom a maradékot, beteszem az új gyertyát, és bontok egy jó hideg sört. Ez lenne az én megoldásom levélírás meg nyomozás helyett. Tragédia nem történt, a szervízben is emberek dolgoznak - akik ezerszer rosszabbul jártak a munkahelyük megszűnése miatt.
Minden relatív, nemde?
2012.01.15 20:30:37dhzsiga
Jó estét!
Tisztelt "Zselé".
Valószinű, hogy márkaszervizben vagy irodista dicséretes, hogy véded a mundér becsületét.
Sajnos a márkaszerviz egyenlő a nagyképűséggel,időhúzással stb... A mai világban már mindenkinek van diagnosztikához hozzáférése, és a felszerszámozás se nagy ügy. Egy megbizható, baráti "maszek" százszor többet ér a méregdrága márkaszerviznél. Sajnos a bélyegzőből még sokáig megéltek mert az igazi szervizkönyv aranyat ér. ( saját vélemény tapasztalat alapján !)
2012.01.15 20:35:35tellybooksah
Zselé_j
Igeeen?
Na te se jártál sok márkaszervízben! Én pl a silleropelnél háromszor. Először, utoljára és soha többé!
2012.01.15 20:38:48dhzsiga
Jó estét!
Tisztelt "ZSELÉ"
Valószinű, hogy egy márkeszervizben vagy irodista, dicséretes, hogy véded a mundért.
A márkaszerviz egyenlő a nagyképűséggel, időhúzással stb... semmi pluszt nem ad. Egy jó "baráti" maszek szerelő aranyat ér. Mai világban a diagnosztikai műszer és egyéb felszerszámozás már nem űgy, természetes. Sajnos a bélyegzőből még sokáig megéltek, mert az igazi szervizkönyv az autó eladásnál elengedhetetlen kellék.
2012.01.16 01:01:49humanoid40
Ha már eleve "beletépték" a gyertyát azt azért elég nehéz kiszedni kihajtóval.Ráadásul mindezt bent a helyén sok kocsinál nagyon macerás.Levenni a hf.-et meg drága.Meg kell tudni, hogy mi a következő lépés ahhoz, hogy szakszerűnek minősítsenek mindennemű javítást hivatalosan.
2012.01.16 08:49:24fda
Az első nagy hiba az volt, hogy márkaszervizbe vitte az autót. Hozzáértőkhöz kellett volna, minden városban dolgoznak autószerelők.
Egy megszűnt cég ellen bebizonyítani egy szerelési hibát... hát, nem sok reményt fűznék hozzá, és egy halom pénzbe és idegeskedésbe fog kerülni
2012.01.16 09:37:53Schütii
Hát itt már nem csak egy gyertyacsere van kilátásban, hanem a hengerfejé is. Persze valószínűleg ki lehet műteni, de ahhoz meg kell bontani a motort. Hát, így van ez, "bajnak, szarnak nincs gazdája"...
2012.01.16 09:43:15Schütii
Olcsó dízel vaze... (Igen, szeretném elindítani a dízel vs. benzin "hegyomlást")
2012.01.16 09:43:22GregDzsi
@Kis ördög: én a Dunakeszi Norautoba egyszer beszaladtam egy futóművészeti állogatásra, engem sem hajtottak ki a szervizből. Nem volt különösen szimpi a szaki srác, de valóban elmutogatta, hogy mi az hogy "lóg a kormányösszekötő", és hogy mire cseréli. Talán még a kiszedettet is odaadták. Amin viszont jól mulattam a következő olajszintellenőrzéskor: szegény csóka benn hagyta a fél reggeli szendvicsét a motortérben olyan helyen, ahonnan nem tud le/kiesni:) Ergo tuti hamar megcsinálta:))
2012.01.16 17:16:47don't
-szaki10:
Colie leirta helyettem,ugyhogy szerintem magadat minositetted a beszolassal.Nem szamoltam mennyi beszakadt gyertyat,csavart,szedtem mar ki,szerintem te nem tudod mirol beszelsz...
2012.01.16 23:22:09Pizso
Márkaszervíz: cégautóra ráírni minden lósz@rt, és az úgymond kicserélt alkatrészeket berakni a haveréba, vagy csak 1xűen olcsón eladni.
2012.01.17 09:47:56SomeSeed
@n.b.s.: Norauto? Hahahaha... Hát lehet, hogy amerre te élsz, ott jók, de itt ocsmányak. B@lfasz szerelőket alkalmaznak és el vannak szállva maguktól teljesen. Múlt héten vettem egy pár emelt fényerejű izzót náluk, mondom a srácnak, hogy én is be tudom szerelni, de ha már itt vagyok, mennyiért tetszik be? Aszongya az arc, hogy 2000 (kétezer) forint. Hoppá. Aztán inkább otthon a garázsban én 5 perc alatt kicseréltem. Nem kell, hogy ingyen csináljanak bármit is, de ez azért... Másik alkalommal futóműbeállításra vittem az autót, lehúztak 7000-el és rosszabb lett. Visszavittem, megint csináltak valamit, nem lett jobb. Berágtam, elvittem máshová, ahol a szervizes sűrű kurvaanyázások közepette (Norautónál szétállítgattak mindent) újabb 5000-ért megcsinálta rendesen. Számlával vissza a Norautóhoz, hogy kérem vissza a lóvém, mert szar munkát csináltak. Szerintük jó munkát csináltak, mert "mások nem szoktak panaszkodni". Fél óra cirkuszolás után abban állapodtunk meg, hogy pénzt nem adnak vissza, de levásárolhatom.
Szóval errefelé nem kell a Norautóhoz menni szervizbe...
2012.01.17 10:30:51trawala
Mielőtt megköveztek. A Speedy van ahol nagyon arcoskodik, oda nem is mennék, viszont a XIII. ker. Váci úti nagyon korrekt, ha akarod ott állhatsz az autó mellett, a szerelők szimpatikusak és kérés nélkül mindent leellenőriznek. Igaz ez benne van a programjukban. Ja, és olcsóbbak mint a maszek autószerelő, a márkaszervizekről nem is beszélve.
2012.01.17 10:48:22Zselé_j
Kedves "dhzsiga" és "tellybooksah"!
Olyan jó látni a hozzászólásaitokból, hogy igazam van... B@sszus lottóznom kéne!
Nektek meg tájékozódni, de belátom, hogy én előbb fogok lottózni, mint Ti ebben a kérdésben helyesen képbe kerülni. :)
Az előítélet (és persze Darth Vader) nagy úr! :) :)
2012.01.17 11:53:19Mercel
tükörfúró
"Idehaza viszont szitne bárkinek az összes erkölcse atomokra enyészik el egy 500-900ezres javítási számla lehetőségétől is.
"
Hmm.. Hát ja.
Sajnos.
"Frigyes"
2012.01.17 12:11:17Mercel
Az a gáz, hogy ismerős, meg okos országba' élünk.
A márkaszervizek nagy része tényleg horror.
Kivéve!
Ha van ott "ismerősöd".
A kisebb szervizek nagy része is horror kivéve ha van ott "ismerősöd".
(Vélhetően kivétel BOSCHtechnikus, aki most nyitott magának új vállalkozást - őt mondjuk ki merném próbálni "ismeretlenül" - de ő egy külön kategória:) )
Bakker most már minden úgy működik, hogy ha van ismerősöd akkor jó eséllyel elintézed a dolgod - nem szuper módon - csak simán ahogy normális esetben az magától is működne, ha meg nincs akkor többnyire tényleg palira vesznek, és szívsz mint a torkos borz.
Nemrégen vettem én is észre magamon, hogy amikor volt valami gondom, helyből a mobilt kaptam elő és kezdtem agyalni, hogy a témában kit is ismerhetek..
Pedig milyen egyszerű lett volna három percet guglizni és menni az első helyre ahol vállalják a gondom.
Ehelyett telefonáltam egy órát, míg végül eljutottam két emberen keresztül valakihez aki normális volt.
Mert mi nem Magyarországon, hanem "Okosországban" élünk.
Az meg mondjuk a másik fele, hogy az az autószerelő aki tényleg ért hozzá, és szeretne normálisan dolgozni, normális körülmények között, normális pénzért(!) az meg már rég letiplizett és egy jobb helyen kamatoztatja a megszerzett tudását.
Ugyanez áll mondjuk és például az orvosokra is.
Nekünk meg marad a szakma "elitje":)
Amíg mi is nem tiplizünk.
És akkor vihetjük majd mondjuk Frankfurtban az ottani márkaszervizbe az autónkat - Józsihoz - mert őt már ismerjük.
Még innen - okosországból.
Zsír.
"Frigyes"
2012.01.17 21:08:14dhzsiga
Jó estét!
"Zselé"
Véleményeddel nem tudok mit kezdeni, javaslom lottozzál a szerencse vak. A márkaszervizek felett eljárt az idő Magyarországon, nagyon sok jól felszerelt műhely megbízhatóbb, gyorsabb, olcsóbb mint a "fehér inges" flancos márkaszerviz.... "Frigyes"-nek nagyon igaza van, ha valamit el kell intézni oda "csókos"kell sajnos.
2012.01.18 21:19:11bodyp
Helló mindenki!
Nem tudok "Kérdezze az autójogász"-nál feltenni kérdést, mert nem ad ki ellenőrző kódot, valaki tudna segíteni? Próbáltam mozillával, explorerrel, chromeval is. Vagy valaki beírhatná a kérdésemet:
Elrejtett hibás autó vétele!
Tisztelt Autójogász!
Hétfőn (2012.01.16.) vettem egy benzin-gázos VW Golf-ot 130.000 Ft-ért. Az eladó azt állította, hogy az autó indul gázról hidegben (mínuszok) is, benzin üzemben nem is használta. Az autót elhoztam, de másnap reggel benzin üzemben csak nagyon nehezen tudtam elindítani, majd munkából hazajövet gázüzemben el sem indult, úgy kellet behúzni. Az eladó állítja, hogy nála tökéletesen üzemelt az autó.
Ilyen esetben mi a teendő? Az eladónak jeleztem, hogy elállnék az adás-vételtől, de azt mondta, hogy a pénzt már elköltötte.
Az adás-vételi szerződésen nem lett feltüntetve a km-óra állása, ami 2012.01.01.-től kötelező. Sőt még az sem lett megjelölve, hogy viszterhes vagy ingyenes-e a szerződés. Ez esetben érvényes a szerződés?
Üdvözlettel B. Viktor
2012.01.19 00:31:57dhzsiga
B.Viktor.
Ez valami vicc?? 130.000 Ft-ért üzemképes autót venni? Ennyi pénzért 4 db jóminőségű gumit lehet venni nem egy autót. Egy bontásra érett kocsit vettél amire nincs semmilyen garancia. Autót normális műszaki állapotút 500.000 Ft alatt nem lehet megvenni.
2012.01.19 06:26:42bodyp
dhzsiga
De nekem az eladó üzemképesként adta el!!! Ez a lényeg. Az átíratási költség kb 65.000 Ft biztosítással együtt. Egy nem induló autóért így már egy kicsit sok. Nem azért vettem, hogy nézegessem az udvarban, hanem napi használatra.
De abban segíthetnél, miért nem ad ellenőrző kódot az oldal. Vagy ha neked ad, akkor bemásolhatnád az autójogásznak. Kösz.
2012.01.19 12:38:22Pingui
Minden lpg-s autó benzinnel indul, bizonyos hőmérséklet vagy fordulat után vált át gázra. Ez az LPG sajátosságaiból adódik. Az, hogy az eladó hülyeséget beszél, Te meg elhitted, az nem jogi kategória.
2012.01.19 13:42:16► Hárslevelű™
Gáz van a tartályban?
Félve kérdem.
2012.01.20 17:05:22bodyp
Benzin üzemben is csak nagyon nehezen indul el.
Van benzin és gáz is a kocsiban.
Ha tovább adom az autót mihamarabb, akkor kell átírási illetéket fizetnem az én adás-vételi szerződésem után?
2012.01.20 18:18:44dhzsiga
bodyp.
Természetesen kell átirási illetéket fizetned. Úgy tudod kikerülni az illetéket ( ha még nem írattad át, hogy kézen fogva az "új" tulajjal visszamentek a "régi" tulajhoz és vele csináltok egy másik szerződést és a tiedet széttépitek. ( Nehéz ügy, mert ami nálad volt a gép minden megtörténhetett és ha eltépitek a szerződést övé a felelőség arra az időre.
2012.01.20 19:32:35bodyp
Én is így sejtettem.
Vissza a régi tulajhoz, az már felejtős, mivel már a pereskedést fontolgatom az autó (pontosabban a motor állapota miatt), de az meg elhúzódhat évekig.
2012.01.23 11:07:51Knorbi
Nemigen éri meg pereskedni.Mi megnyertük a pert de így is nekünk került pénzbe.
Egyszerűen ocsmányul javították ki az autót baleset után.Bárki láthatta hogy elcseszték.Sajnos a bírónő olyan volt mint aki a holdon él.Egyszerűen nem értette mi a bajunk sőt a kirendelt szakértők is (60 ezres napidíjért)igazi idióták voltak.Néhány egyszerű elemcsere helyett kókányoltak meg gletteltek hogy tudjanak lopni meg csalni.Nem volt pótszemle a biztosítónál sem meg hasonló fax dolgok. De nem érdekelt senkit. Sem a PoHu-t sem senkit.Sőt mi voltunk a szemetek mert nem akartuk kifizetni a munkájukat.Csak az érdekelt volna ha a saját autójukat így javítaná ki valaki mit szólnának hozzá.
2012.01.24 13:01:24Trainer2000
Én a mazdánál dolgozom (Szlovákiában) és már találkoztam ezzel a problémával..és csak a Ford PSA Y6 motoroknál szokott ez megesni. Soha nem a meghúzónyomatékkal volt a probléma,legalábbis nálunk.Ugyanis az izzítógyertya vége szorul be a járatba és nem a menete.Azt simán ki lehet tekerni.Akkor áll ez a helyzet elő,ha rossz gyertyával járt a motor és rárakódott,ráégett a végére a korom .Beteg izzítógyertyával azonban nem lehet a motort 3000-3200 fordulat főlé tekerni ,de ezt nem mindenki tapasztalja-dízelt ugyanis nem nagyon tekeri a tulajdonos normális esetben 3000 fordulat főlé..
2012.01.25 08:19:32Kutykuruty
Látom a hozzászólások egy része már megint a márkaszerviz kontra nem márkaszerviz vitáról szól. Nem lehetne a népitélet rovatban indítani a szervizekről is egy értékelési lehetőséget. Szerintem ugyanis jó szerviz van meg rossz. Én pl. a Toyota Mayer Pilisvörösvárhoz hordom az autómat, mióta megnyitottak. Az izzót ingyen cserélték, amikor egy kicsit megnyomták a lökhárítómat, 10 perc alatt ingyen polírozták, a garanciás problémámat azzal intézték, hogy öt perc alatt kezembe nyomták az új alkatrészt (nem kellett beszerelni), az áraik elfogadhatóak. Most már ott tartok, hogy miattuk nem veszek más márkát és az összes Toyotás ismerősöm hozzájuk hordja a kocsiját.
2012.01.27 09:33:18Trainer2000
Kutykuruty - igen,sajnálatos ahogy ócsárolják a márkaszervizeket és az ott dolgozókat.Meg hogy aki ért valamihez és vág az esze- maszek.Meg a felszerelt mühelyek..Ezzel nem értek egyet.Otthon is szerelgetek,és lényegében 90% ban csak a nagymenő,éleseszű maszek szerelők brutálisan felszerelt műhelyeiben tönkrevágott autókat élesztgetem újra..Legalábbis Szlovákiában ez van.
2012.02.04 21:37:48Fan-tom
@CoIie
Technikailag tényleg így néz ki a helyzet ,de a gyakorlatban egészen másképpen működik a dolog.
A balmenetes "célszerszerszám tényleg nagyon jó dolog ,de nem izzítógyertyához.
A gyertya a felépítése révén egy nagyon ravasz dolog,mert nagyon vékony a falvastagsága és ,ha belehajtod a balmenetes "célszerszámot" akkor az a szétfeszíti az izzítógyertyát és még jobban beleszorul,legalábbis a gyakorlat ezt mutatja.Egyébként viszonylag kevés autónál férsz hozzá fúróval ,a gyertyához ,a hengerfej leszerelése nélkül.
Egy párat már én is szakítottam bele idióta szerelők miatt akik azt hiszik,hogy az életük múlik a gyertya meghúzásán.Pedig ,ha nem érzik,hogy mennyire húzzák meg elég volna elővenni egy nyomatékkulcsot és azzal lehúzni kb,15-20 nm-el.
De a belerohadt gyertyát sem tudod kiszedni a balmenetes "célszerszámmal",de ez most más téma.:)
Egyébként én is márkaszervizben dolgozom/dolgoztam,és amit leírtok a márkaszervizekről ,az egyszerűen nem igaz:DD
Ugyan itt ,gyári alkatrészek eladók eredeti csomagolásban...:DD
Technikailag...
- megfúrom egy kisebb zsákfurattal a gyertya közepét
- minden forgácsot elfújok levegővel
- belehajtom a balmenetes 'célszerszámot'
- már behajtás közben vagy a furat végét elérve, jön is ki a csonk...
- mehet bele az új gyertya