2013.02.13. 15:28

Tisztelt Autójogász!

A problémám a következő. Van egy autóm, ami sajnos nincs a nevemen, mert az autó értéke tizede sem volt az akkori átírási költségeknek, valamint akkor még munkanélküli diák voltam, így csak üzembentartóira lett véve. Időközben nekifogtam az autó felujításának, teljesen szétszereltem, a műszaki is lejárt róla, jelenleg ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. Legjobb tudomásom szerint csak érvényes műszaki vizsgával rendelkező gépjárműveket lehet átíratni, azonban ez az autó olyannal még jódarabig nem fog rendelkezni.

Ismerősömtől vettem, aki azonban már az idősebb korosztály képviselője, s ha netán bármi történne vele, nem szeretnék egy tulajdonlási problémába bonyolódni a későbbiekben. Milyen lehetőségem van rá, hogy az autó jelen állapotában a nevemre kerülhessen, avagy milyen megoldás van arra, hogy az autó kikerüljön a magyar rendszerből, és később vissza is tudjam azt helyezni?

Válaszát előre is köszönöm!

Ament Attila

Tisztelt Ament Úr!

A forgalomból kivont autó is fogalomképes, nincs akadálya annak, hogy érvényes adásvételi szerződést kössön ismerősével. Az autó átíratását a szerződés aláírásától számított 15 napon belül kezdeményezze az okmányirodánál. Tudomásom szerint a tulajdonosváltozás bejelentésének nem feltétele az érvényes műszaki vizsga. Amennyiben erre hivatkozással mégis megtagadnák az autó átírását, az adásvételi szerződést érdemes az okmányiroda érkeztető bélyegzőjével ellátni és megőrizni. Ezzel igazolni tudja a későbbiekben, hogy az átírási kötelezettségének önhibáján kívül nem tudott eleget tenni.

Tisztelettel:

Autójogász

dr. Lenkei Balázs