Eladtam a kocsim mégis súlyadót kell fizetnem?

2004.08.26. 11:50

Tisztelt Autójogász!

2004. június 16-án az egyik Suzuki szalonban vásároltam egy új autót, melynek árába beszámításra került a régi autóm. Ennek tényéről az adás-vételkor készült egy, a beszámított autóról a "Tulajdonjogról történő lemondás" elnevezésű nyilatkozat. A súlyadó elintézése végett a helyi önkormányzatnál be szerettem volna jelenteni a változást. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a régi autóm után az egész évre be kell fizetnem a súlyadót. A problémám azzal kezdődött, hogy ezt a nyilatkozatot nem fogadták el, tudják, hogy ez másnak is probléma, mivel a csere miatt a szalonban marad mindaddig az autó, amíg azt el nem adják. Kérdésemre, hogyha 5 évig nem adja el a szalon, akkor is nekem kell-e fizetnem évekig a súlyadót, a válaszuk az volt, hogy igen nekem, mert ez nem számít eladásnak, nincs adás-vételi szerződés, én vagyok a tulajdonosa. (Azért lepett meg, mert 2 évvel ezelőtt férjem gépkocsiját is cserével vásároltuk, s akkor ez nem okozott problémát, pedig "Bizományosi szerződés" lett kötve, melyet nem ismertek el, holott egy helyen lakunk évek óta, pusztán meg kellett volna nézniük.) Történt mindez annak ellenére, hogy a nyilatkozatban benne van, hogy mennyi értékben ezt a rendszámú autót beszámították, tehát én ezzel az autóval már nem rongálom az amúgy is botrányos úthálózatot. Egy pénzügyminisztériumi rendeletre hivatkoztak, melyet nem találtam a jogtárban. Szeretnék logikus magyarázatot kérni, hogyha nem vagyok tulajdonos, akkor miért én fizetek. Egyszerre csak egy autót vagyok képes vezetni, melyet még a hivatalnak is el kellene ismernie.

Én úgy gondolom, hogy jelen pillanatban az autó nincs forgalomban, s mindaddig, míg új tulajdonosa nem lesz, addig ott fog pihenni a szalon parkolójában.

Szíves válaszát várom.

Üdvözlettel:

Dóka Károlyné

Tisztelt Dóka Károlyné!

Az önkormányzatnál sajnos jól tájékoztatták, amíg a gépjárművet a kereskedésben nem adják el, illetve amíg nem kerül át más nevére a gépjármű, Ön köteles fizetni a súlyadót. Ez azért van így, mert a gépjárműadó alanya az, aki a hatósági nyilvántartás szerint tulajdonosa a gépjárműnek (1991. évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról 2. §). Értelemszerűen amíg új tulajdonosa nem lesz a gépkocsinak, ön hiába mondott le a tulajdonjogáról, a nyilvántartásban az Ön neve szerepel. A másik megoldás, mellyel Ön mentesülne az adófizetés alól az lenne, ha gépjárművet a forgalomból kivonnák, ehhez azonban a kereskedő saját jogos üzleti érdekeire tekintettel nem fog hozzájárulni. Egyébként önnek feltehetően a 13/1991. (V. 21.) PM rendeletet említették, mely eljárási szabályokat tartalmaz.

Tisztelettel:

Dr. Bodolai László