Az utánképzés szabályai

2004.11.30. 12:41

Tisztelt Autójogász!

Egy olyan problémám, kérdésem lenne, ami az ittas vezetéssel kapcsolatos. Már próbáltam több helyen is utána érdeklődni a dolognak az interneten, de nem sok sikerrel. Ezért is gondoltam, olvasva a többi cikkeket, hogy írok önnek. A problémám tehát, múltév elején elkövettem én is azt a nagy hibát, hogy ittasan ültem a volán mögé. A szerencse nem állt mellém, igazoltattak a rendőrök. Vérvételre is bevittek, a pontos értékre már nem emlékszem, mivel nem mostanság történt. A lényeg, hogy nem minimális volt, és közre játszottak egyéb dolgok is, azt most nem részletezném. Bevonták a jogosítványomat 1 év 6 hónapra, és már itt az ideje, hogy visszaszerezem azt. Így röviden a történet ennyi.

A kérdésem pedig az, hogy mire számíthatok? Utánképzés? Esetleg újra el kell végeznem a tanfolyamot előlről? Én utánképzésre tippelnék, de mégis milyen mértékűre számítsak? Pár órás vagy több órás vezetésre? Még fiatal és tájékozatlan vagyok e téren, válaszát előre is köszönöm.

Köszönettel:

Neon

Tisztelt Neon!

Utánképzésre szerintem mindenképpen számíthat, hiszen ez azoknak kötelező, akiktől közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra visszavonták a jogosítványt. Utánképzésen csak akkor nem kellene részt vennie, ha az eltiltás csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjedt ki, és a vezetői engedély visszavonásával nem járt. Utánképzésre a kötelezés okát tartalmazó hatósági értesítéssel a területi közlekedési felügyeletnél jelentkezhet, ahol az utánképzés program személyre szabása céljából feltáró foglalkozáson kell részt vennie (feladatlap kitöltés, próbavezetés, beszélgetés pszichológussal stb.). Ennek a foglalkozásnak az eredményétől függően jelölik ki a szükséges programot, melynek időtartama minimum 6 óra, maximum 25 óra és ezt 1-5 foglalkozáson kell eltölteni. Az utánképzést a jelentkezéstől számított 60 napon belül be kell fejezni.

Tisztelettel:

Dr. Bodolai László