Nézzük meg, hogy kitől vásárolunk

2005.06.26. 21:32

Tisztelt Autójogász!

A következő problémával fordulok önhöz:Ez év januárjában vásároltam egy gépkocsit de nem akartam átíratni a horribilis költségek miatt ezért üzembentartói szerződést kötöttem. Az ügy az okmányirodában kezdett bonyolódni, amikor elmentem bevezettetni a forgalmi engedélybe a változást. A okmányiroda számítógépes rendszere kimutatta, hogy az autót egyszer már eladták és az is kiderült, hogy én nem is a tulajdonosától vettem, azaz az üzembentartói szerződésem hamis. Ezután felkerestem a valódi tulajdonost, aki teljesen elzárkózott az ügyben és felszólított, hogy "ne zaklassam". Ezt elmondtam az okmányirodában is ahol azt mondták, hogy nyomozást indítanak (ez volt januárban) azóta semmi nem történt!!! Most el szeretném adni az autót, de a tulajdonjogomat nem tudom igazolni! Mi a megoldás?

Tisztelettel:

Szalisznyó Ákos

Tisztelt Szalisznyó Ákos !

Azt tudja tenni, hogy időnként elmegy az okmányirodába érdeklődni az ügy állásáról. Ha kiderül, hogy az, akitől ön az autót üzembentartói szerződéssel "megvásárolta", a nyilvántartás szerinti tulajdonostól megvette a járművet, tehát volt adásvételi szerződése és tulajdonjogot szerzett, csak nem íratta a nevére, akkor őt meg fogják bírságolni, nevére írják a gépkocsit és ezt követően bejegyzik az Ön üzembentartói jogát is. Az üzembentartó azonban nem szerzi meg a jármű tulajdonjogát, tehát nem adhatja el, csak ha a tulajdonos erre írásban felhatalmazza és megállapodnak arról, hogy a vételár kit illet. Akkor viszont nagyobb gond van, ha annak a személynek, akivel Ön üzembentartói szerződést kötött nem jegyezhető be a tulajdonjoga, mert pl. jogtalanul birtokolta a járművet, akkor úgy kell visszaperelnie a kifizetett összeget.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István