Közlekedési balesetből származó kárigény

2007.01.16. 08:57

Tisztelt Autójogász!

Szerencsésen túléltem egy közlekedési balesetet, most értem haza, miután elhelyeztettem trélerrel a rommá tört 2 éves Citroen Picassomat a szervízben. Történt, hogy Pesterzsébeten a Virág Benedek utcában szabályosan 50 km/h-ás sebességgel haladva kijöttek elém stoptáblás utcából 20 m-es távolságon belül egy régi 100-as Audival. Az utca szűk volt, menekülési lehetőség 0, satu fék, kormány diszkréten balra el, helyem nem volt különben villanyoszlop, a kollégát a középső oszlop előtt telibe trafáltam, a lábát le sem véve a gázpedálról felugratott a járdára, be a sarki ház kertjébe a kerítésen keresztül. A kocsim eleje eltűnt, de a légzsákjaim már nem robbantak be, mert 50 km/h alatti volt az ütközési sebességem. Kolléga barátnője fejjel kivitte a szélvédőt, nálam mindenki bekötve, csak nyakmeghúzódás és térdbeverés a műszerfalba. A kolléga erőlködött, hogy a papírokat intézzük gyorsan el és menjünk, mondom én, hogy sehova, anyukám a fejét nem tudja mozdítani és mondom, hogy a barátnődnek meg klasszul állnak ki az üvegszilánkok a fejéből, úgyhogy telefonáltam a rendőröknek és kértem, hogy mentőt is hozzanak. Kb. 5 perc és kint voltak. Kiderült, hogy fiatal "barátomnak" nincs jogsija, kötelezőt viszont kötött az autóra, amelynek ő volt az üzembentartója, hogy jogsi nélkül hogyan, azt az okmányirodától kellene megkérdezni. Kérdésem, hogy fizet-e ilyenkor a károkozó biztosítója? Hogyan lehet kötelező felelősségbiztosítást kötni jogosítvány nélkül? Vagy próbáljam a kárigényemet más formában behajtani? A károm előzetesen mintegy 800 eFt - 1 MFt.

Tisztelettel:

Zs. János

Tisztelt Zs. János !

Az üzembentartónak nem kell feltétlenül jogosítvánnyal rendelkeznie, ezt csak a jármű vezetéséhez követeli meg a jogalkotó. Ha volt kötelezője a károkozó félnek, akkor a biztosítója meg fogja téríteni a kárát, természetesen a kapott kártérítésen felül Ön bírósági útin követelheti annak a keletkezett kárnak a megtérítését, amit esetleg a biztosító nem fizetett ki.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István