Megjegyzések két téli gumi használatával kapcsolatban

2004.09.24. 14:39

Ezzel én is egyetértek: lehetőség szerint 4 db téli gumit szereljünk fel!

Tisztelt Gumidoki!

"Ha mégis véleményt kell mondanom, hajtástól függetlenül a hátsó tengelyre jobb felrakni a téli gumikat. Persze így az irányíthatóság szenved jelentős csorbát. De annál veszélyesebb nincs úrvezető esetén, mint amikor az autó fara váratlanul előzni kezdi az elejét..."
Evvel a cikkel én nem igazán értek egyet. Nekem S Swiftem volt, és én télen csak két téli kereket használtam. Azokat én mindig az első meghajtó kerékre tettem fel. Indokaim a következők:
1. Ahhoz, hogy a kocsi hátulja kiforduljon, nem két kerék megcsúszása szükséges, hanem három vagy négy keréknek kell elvesztenie a tapadást. Így az elöl lévő kerekek ki tudják húzni a kocsit a megcsúszásból.
2. Fékezéskor a kocsi tömegét elsősorban az első kerekek fogják meg, tehát nyári kerekekkel a fékút jelentősen megnő. (Nem véletlenül szerelnek kocsikra előre tárcsaféket, hátulra pedig gyengébb dobfék.)
3. Télen ajánlatosabb inkább motorfékkel fékezni, mint rendessel. Így, ha elöl a nyári kerekek vannak, akkor már motorfékezéskor is megcsúszhat az autó. Arról nem is beszélve, hogy ez a kormányzott kerék is.
4. Elindulás is sokkal egyszerűbb, ha a meghajtó keréken van a jobb minőségű gumiabroncs.
Kérem gondolja meg még egyszer ezt a válaszát.
Ezzel én is egyetértek: lehetőség szerint 4 db téli gumit szereljünk fel!

Üdvözlettel:
Pózer Tamás

Tisztelt Tamás,

Köszönöm észrevételeit! Én azonban továbbra is fenntartom az Ön által is idézett véleményemet!


Észrevételeim a következők:
1. Ha a két hátsó kerék elveszíti a tapadását, az bőven elég ahhoz, hogy a kocsi kifaroljon.
2. Ez igaz. De gondolja csak meg, erőteljes fékezésnél, ha hátul vannak a nyári gumik, s elöl a télik, az 1. pontban leírtak még könnyebben bekövetkezhetnek, főleg, ha ez a fékezés kanyarban történik!
3. A motorfék csak segítheti, de nem helyettesítheti az autó üzemi fékjeit!
4. Minden körülmények között a legfontosabb az, hogy megállni tudjon egy autó! Ha nem tud elindulni, akkor megállni sem fog tudni...
Végül: ezek az ajánlások mindig általánosságban igazak, vannak sofőrök (helyzetek), akiknél az ettől eltérő megoldások jobbak lehetnek. Ezen kívül egy normál úrvezető által sokkan könnyebben uralható helyzet az, amikor az autó eleje csúszik, mintha annak hátulja váratlanul kitör.
Mondjuk ki tehát megint azt, ami vitán felül áll: kísérletezés helyett téli közlekedési körülmények és +7 Celsius alatt a négy téli abroncs felszerelése a legbiztonságosabb megoldás.

Üdvözlettel:
Gumidoki