Kiszolgáltatott helyzet

2006.01.11. 21:03

Másodszor fordul elő velem, hogy egy kátyú miatt a felni is, meg a rajta lévõ gumi is tönkremegy

TiszteltGumidoki!

Másodszor fordul elõ velem, hogy egy kátyú miatt a felni is meg a rajta lévõ gumi is tönkremegy. A felni nem annyira gond ("könnyen" pótolható), viszont a gumiknál - mindkét esetben téli gumiról volt szó - már nem ennyire "rózsás" a helyzet. Amikor elõször fordult elõ az eset a kocsin négy egyforma gumi volt, de a cserekor az adott típus adott mintázatú terméke már nem volt kapható. Következmény: két új gumi az egy rossz helyett, mert egy tengelyen csak azonos gumi lehet. Most megint elõjött ez a dolog, a tavaly kényszerbõl megvett egy pár gumiból az egyik tönkrement és nem kapható már az adott típus, így megint két gumit vagyok kénytelen venni! Az elsõ esetben megõriztem az épen maradt abroncsot, hiszen a kocsin ebbõl a típusból még kettõ van (pechemre nem azok egyike ment tönkre), azonban a mostani helyzetben ennek már nincs gyakorlati jelentõsége. Egyetértek azzal a biztonsági szempontból hozott szabályozással, hogy egy tengelyen azonos gumitípus legyen, azonban gondolom - nem én vagyok az egyetlen, aki kénytelen elszenvedni azt a gyártói magatartást, hogy kvázi évente kivonják a korábbi típusokat, mondván újabb, korszerûbb kerül a helyükre. Ezzel mintegy kényszerítve a felhasználókat, hogy az éppen használt abroncs tönkremenetele esetén (márpedig az utak állapota erre jócskán rásegít) rögtön kettõt kelljen venni.

A másik, ebbõl adódó következmény a környezet-károsítás, hiszen a tönkrement abronccsal együtt ki kell dobni az egyébként még jó állapotban lévõ (az én esetemben az épen maradt gumik kevesebb mint 10000 km-t futottak, ami ha jól tippelem a várható futási teljesítményüknek csupán 20 - 25%-a!) abroncsot is.

Önök nem javasolják azt, hogy futott (mások által már használt) gumit, szereltessenek fel az autósok, így kérdezem mi lehet a megoldás? Nem hiszem, hogy a leírtakból adódó igencsak költséges csere és a környezet károsítása az egyetlen megoldás! Sok termék esetében létezik bizonyos szavatossági idõ, a termék kivonását követõen meghatározott ideig gondoskodni kell a pótlás - a rendeltetés szerû használhatóság helyreállításának lehetõségéröl. Igaz, itt nem egy termék egy adott alkatrészérõl van szó, hanem a termék teljes egészében (az abroncs) megy tönkre, de az egy tengelyre vonatkozó törvényi szabályozás miatt véleményem szerint mégiscsak az (abszurd) helyzet, hogy a használhatóság nem állítható vissza! Erre még az is "rátesz" egy lapáttal, hogy a biztosító is "mossa" kezeit, mert a káresemény egy felnire és egy gumira szól, aminek költsége nem mindig teszi ki a CASCO önrészt, az "egytengelyû többlet költség", vagyis az eredeti állapot visszaállításához szükséges tényleges költség nem érdekli õket. Kártérítéssel próbálkozni az út karbantartójától - nos azt hiszem ez az a téma, - a tapasztalatok ismeretében -, amit már felvetni sincs értelme!

Kedves Uram!

Eszmefuttatása végén feltett kérdésére mit is válaszolhatnék?

Alapjaiban egyetértek a megjegyzéseivel. Az abroncsgyártók egyrészt az autógyártók felől felmerülo újabb és újabb igények, másrészt az igen szoros piaci verseny miatt folyamatos fejlesztésekre, újításokra kényszerülnek. Ez azért nem jelenti azt, hogy évente cserélik termékeiket. Egy termék kifutása sokszor 8-10 év is lehet. Persze, ha eleve olyan mintázatot vásárol, ami azidőtájt már kifutóban van, azt 1-2 év múlva biztosan nem lehet már beszerezni. Ezért arra kell figyelni, hogy a frissebb mintázatok közül vásároljunk, ami, ha késobb pótlásra szorul, még beszerezhető.

Az "egy tengelyen azonos mintázat" szabálynak pedig egyszerű biztonsági okai vannak. Ezzel kár és nem is lehet vitatkozni. Használt abroncs vásárlása a bizonytalan előélet és az esetleges rejtett hibák miatt nem javasolt. Hogy ezek, az Ön által is felvetett dolgok összejátszása mégis sokunkat hozhat kellemetlen helyzetbe, ez is kétségtelen.

Kérdése tehát nyitva marad...

Üdv:

Gumidoki