Harmadszor is kitört a kereke - gyanút fogtam

2009. október 16., 11:40 Módosítva: 2009.10.16 11:40
Tisztelt Gumidoktor!

Immár háromszor tört ki a Skoda 120-as autóm hátsó kereke. A megérzésem az, hogy a féltengely és a fékdob kicserélése mellett érdemes lenne a  felnit is kicserélni. Én alufelnit szeretnék rá. Tudna tanácsot adni, hol tudnék ilyet vásárolni? 130 az osztókör és 13 colos a kerék.

Köszönöm válaszát!

Üdv: József

Kedves József!

Azt elég egyértelműen meg lehet állapítani, hogy a kerék sérült-e, avagy  nem. Ha igen, akkor ki is kell cserélni, de nem feltétlenül alufelnire.
Inkább annak nézzen utána, mi az az ok, amiért háromszor egymás után  megismétlődhetett ez a baleset!
Persze lehet erre az autóra is alufelnit tenni, de a megfelelő méret beszerzése nem egyszerű, inkább csak használtan, hirdetések útján tudom elképzelni, hogy sikerülhet. Esetleg egy költségesebb eljárással, osztókör-módosítóval is megoldható a dolog. Én azonban inkább azt javaslom, hogy első körben tegye biztonságossá az autót, amibe a kerekek biztos rögzítése alapvetően beletartozik. A csinosítás ráér később...

Üdv,

Gumidoki

Gyorsan kopik

2009. október 15., 23:52 Módosítva: 2009.10.15 23:52

Kedves Gumidoktor!

Tavasszal vettem egy garnitúra Dunlop Sport Fastrespone SP 195/65/r15 91H gumit a Citroen C5 kombimra (benzin, 2000 ccm, 2004-es, a régi sorozat). Azóta kevesebb mint 15 000 km tettem meg, és az első kettő már gyakorlatilag tükörsimára kopott. A jelek még éppen látszanak kívül, de belül már minta sincs. A hátsó két gumi még egész jó.
Nem vagyok sportos vezető, meg ez nem is egy sportautó. Viszont minden reggel és este kb. 700 métert murvás úton megyek.

Kérdéseim:
- Ez normális kopásnak nevezhető?
- Mit tudok tenni, van garancia ilyen esetre?
- Mit vegyek legközelebb helyette?

Köszönöm előre is,
M. Mihály


Kedves Mihály,

Nem, ez nem nevezhető normál kopásnak. Azonban itt nem csak gyors kopásról van szó, hanem egyenlőtlenről is. Ezt írja ugyanis: "A jelek még éppen látszanak kívül, de belül már minta sincs." Ez a tény pedig futómű-hibára utal, ami oka lehet az idő előtti kopásnak is. Én tehát azt javaslom, ellenőriztesse a futóművet első körben!
A garanciális bevizsgálást lehet igényelni (az abroncsvásárlás helyén), de sok jóval nem kecsegtetem pont az egyenlőtlen kopás miatt. Próba-szerencse, egy kísérletet lehet, hogy megér.
Amennyiben a futómű be van állítva, akár ugyanilyen abroncsokat is
vásárolhat, ha a kopástól eltekintve meg volt elégedve velük.

Üdv,

Gumidoki

Mitől ráz az alufelni?

2009. október 5., 19:39 Módosítva: 2009.10.09 15:37
Tisztelt Gumidoktor!

Egy tapasztalatomat szeretném megosztani és egyben kérdezni is:
Többen panaszkodnak és én is így jártam, hogy az alufelni ráz, hiába van már sokadszorra kicentrírozva. Viszont téligumival és acélfelnivel semmi gond. Most, ahogy hűvösebb lett az idő, a keréknyomás visszaesett 2,0-ra és egyáltalán nem ráz a kormány, viszont ahogy feljebb emelem az értéket, elkezd rázni, egyre jobban.
Focusom van, 195/65 R15-ös mérettel, 2,1 az előírt nyomás. Ezek alapján úgy gondolom, biztos a gumikkal van a gond és nem a felnikkel, de mitől lehet ez a jelenség? Mi a véleménye?

Üdv:Gergő


Kedves Gergő!

A tapasztalata azzal lehet összefüggésben, hogy a puhább, kisebb nyomású abroncs jobban elnyeli a kerék rázkódását, rezgéseit. Ez azonban csak tüneti "kezelés".
Az alufelnik (pláne peres, alacsony oldalfalú abroncsokkal) nagyon könnyen deformálódnak a hazai – helyenként katasztrofális minőségű –  utakon. Legtöbbször ez az oka a kerekek vibrálásának.
Persze a fékektől kezdve az elfáradt szilentekig számtalan okozója lehet ennek a kellemetlen jelenségnek. Nagyon sokan pl. nem használnak tehermentesítő gyűrűt, holott a felnijük középfuratának átmérője nagyobb, mint a kerékagy átmérője. Pedig a kerékcsavarok önmagukban csak rögzítenek, nem központosítanak. Szóval a dolog sokszor összetett, nem egyszerűen megfejthető...

Üdv,
Gumidoki

Téligumi, nyárigumi vegyesen?

2009. október 1., 06:58 Módosítva: 2009.10.01 06:58

Tisztelt Gumidoktor!

2002/37. heti 185/55 R14 continental Wintercontact téli abroncsaim
vannak. A profilmélység még bőven a 4 mm-es ajánlás felett van, sérülés nincs rajtuk. Az lenne a kérdésem, idén még használhatom-e az abroncsokat a téli szezonban? Illetve: mi a véleménye arról, ha a hajtott kerekeken téli, a hátsó kerekeken nyári abroncs lenne fent a téli szezonban.

Köszönöm!


Kedves Levélíró,

Igen, egy jó állapotú, megfelelő profilmélységű 2002-es téli abroncs az
elkövetkező szezonban még nyugodtan használható.
Azt semmiképpen nem javallom, hogy vegyesen használja a téli abroncsokat a nyáriakkal. Legyen mindkét tengelyen téli mintázat! Nagyon komoly veszélyhelyzeteket előz meg vele.

Üdv,

Gumidoki


ET váltószám

2009. szeptember 22., 19:34 Módosítva: 2009.09.22 19:34

Tisztelt Gumidoktor!


Sokszor esik szó az ET számról itt is, de váltóméret-táblázatot sehol sem
találtam. Olyanra gondolok, mint a felniátmérő-váltószámnál. Konkrétan a következőről lenne szó: Octaviámra raknék tavasszal 6,5 x 16 ET50 méretű alufelnit. Ez a gyári méret. De már több helyen olvastam/hallottam: egy 7 x 16-os felnin jobban mutatna a 205/55 R16-os gumi. Szóval ha hét col széles lenne az a felni, milyen ET számmal keressem majd? Nem egy tól-ig értéket várok, hanem egy pontos (váltó)számot. De egy táblázat még jobb lenne! Gondolom más is örülne neki...

Köszönöm!


Kedves Levélíró,

Igen, egy ilyen általános ET-átváltó táblázatnak valóban sokan örülnének, de ilyen sajnos nincs. Minden autómárka minden típusa más és más, azaz minden esetben egyedileg kell és lehet meghatározni a méretváltáskor szükséges ET-különbséget. Általános szabály egyedül talán csak az, hogy szélesebb felni kisebb ET-vel fog jól illeszkedni az autóhoz, mint egy keskenyebb... Az Octavia II esetén egy 7x16" felni 40-48 közötti ET-vel lesz jó az autóra, a felni kialakításától függően.

Üdv,

Gumidoki


Mit jelentenek a pöttyök?

2009. szeptember 20., 08:14 Módosítva: 2009.09.20 08:14
Tisztelt Gumidoktor!

Feltűnt nekem, hogy egyes gumiabroncsok oldalfalán piros pötty van.
Hallomásból tudom, hogy létezik sárga is, de ilyet még nem láttam. Ha jól tudom, ezek az abroncs felhelyezését jelzik a szelephez viszonyítva. Viszont nem tudom pontosan, mit is jelentenek, és miért nincs mindegyiken.
Tudna nekem ebben segíteni?

Előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Zoli

Kedves Zoli,

Igen, ilyen – különböző színű – festékpöttyök valóban megtalálhatók egyes gyártók gumijainak oldalfalán. Egységes szabály azonban nincs. Még ugyanazon gyártónál is lehet más a festékpötty jelentése, függően attól, hogy pl. Ferrari, vagy mondjuk Lamborghini gyári szerelésű abroncsról van-e szó.

Persze hétköznapibb példát is mondhatok: Ford vs. BMW. Bizonyos
esetekben a pöttyhöz kell forgatni a felniben lévő szelepet, máskor pedig
pont vele ellentétesen. Néha pedig a felhasználó felé semmilyen üzenete
nincs a festékjelnek, ugyanis annak csak a gyártási folyamatban van jelentősége.

Üdv,

Gumidoki


Abroncsok helyes tárolása

2009. szeptember 19., 16:35 Módosítva: 2009.09.19 16:35
Tisztelt Gumidoktor!

Felniről levett abroncsaimat anno szépen lemostam, gumiápolóztam, zsákba tettem, és felraktam a padlásra. Akkoriban hirdettem, nem kelt el, már rég el is felejtkeztem róluk, mikor érdeklődött egy úr az abroncsok felől. A gumik – az előbb említett állapotban – kb. 1,5 éve vannak a padláson, nagyon nem foglalkoztam velük. 2006. év végi gyártásúak, nem gagyi kategóriás. Kérdésem az, hogy nyugodt szívvel adhatom tovább? Nem öregedett meg vészesen, nem deformálódott el véglegesen ennyi idő állás alatt?

Válaszát köszönöm.
Kedves Levélíró,

Bár a padlás nem a legjobb hely a gumitárolásra (nagy a hőingadozás), ha ilyen precízen csomagolta el az abroncsokat, feltehetően nem szenvedtek kárt. A koruk miatt sem kell aggódni, ezek az abroncsok minden bizonnyal még több szezont tudnak teljesíteni. Nyugodt szívvel értékesítheti őket.

Üdv,

Gumidoki

Alufelni Swifthez

2009. szeptember 19., 16:26 Módosítva: 2009.09.19 16:26
Kedves Gumidoki!

Tanácsra lenne szükségem.
A közeljövőben 2007-es évjáratú, 1.3 GLX Swiftemre szeretnék venni alufelnit és gumit. Használtban a következő méretű tárcsát+gumit szemeltem ki, érdeklődnék, hogy ez megfelel-e az autóhoz:

7*15" 195/50 ET35

Üdv:Gábor
Kedves Gábor,

Az osztókör 4x100, és középfurat ugye 54 mm? Ha igen, ez a felni jó lehet a Swiftre, de én nem ezt a gumiméretet javasolnám. A 195/50 R15 átmérőben kicsi erre az autóra.
A Suzuki ugye 185/60 R15-tel szereli fel a gyári alufelnis Swiftjeit. Itt ez a méret nem jöhet szóba, mert nem használható 7" széles felnin. Így tehát átmérőben e méret és a gyári 165/70 R14 közé eső 195/55 R15 a legjobb választás, véleményem szerint.

Üdv,

Gumidoki

Nagyobb papucsot az Ingisre

2009. szeptember 19., 16:20 Módosítva: 2009.09.23 09:59
Tisztelt Gumidoki!

2004-es Ignis Sport 1.5 (110 Le) autómon gumit szeretnék cserélni. A gyári: Yokohama 185/55R15. Azt szeretném kérdezni, hogy érdemes-e szélesebb gumit vásárolnom, vagy csak a látvány jobb, maradjak ennél a márkánál. Esetleg van olcsóbb, ami biztonságos és megfelel, vagy jobb minőségű? Jelenleg 20 ezer körül mozog az ára a neten egy ilyen guminak. Ami azért nem ingyen van:-)

Köszönöm

Gergő
Kedves Gergő!

Véleményem szerint az a legjobb megoldás, ha marad a gyári méretnél.
Elméleti lehetőség van ugyan a szélesítésre: a 205/50 R15. Ezzel azonban a méretváltásnak nem igazán lenne semmilyen pozitív hozadéka. A 185/55 R15 valóban nem egy olcsó, kommersz méret, de hát az autója is "kiemelkedik" a többi Ignis közül, nem?

Üdv,

Gumidoki

Téli váltóméret: Ford Fusion

2009. szeptember 19., 16:13 Módosítva: 2009.09.19 16:13

Tisztelt Gumidoktor,

Ford Fusion Fresh (2007-es) típusú autómhoz, amelynél a gyári nyárigumi mérete: 195/60 R15 88T, milyen téli váltóméretet javasol? Többen mondták, hogy a 185/60 R15 méret megfelelőbb télen. Vagy a téligumi is egyezzen meg a nyári méretével?

Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel:
Balázs Tamás


Kedves Tamás,

Két megoldás van. Vagy a 185/65 R15-öt, vagy a gyári 195/60 R15 méretet választhatja télre.
A 185/60 R15 nem való erre az autóra.

Üdv,

Gumidoki

Sokat csal az óra

2009. szeptember 10., 21:02 Módosítva: 2009.09.10 21:02
2007-es KIA Carensemnek nagyon sokat csal az órája!
Amikor 100-at mutat, a navigáció szerint csak 90-el megyek. Tudom, hogy
általában csalnak egy kicsit az órák de szerintem ez már nem
"egészséges" mértékű. Kérdésem, hogy ezt a gumi esetleg rossz mérete
okozhatja-e, illetve, hogy méretváltással (milyen mérettel) tudnám ezt
orvosolni.
A jelenlegi gumi a gyári méret: 205/60 R16
Kedves Levélíró,

Az abroncsméret (is) nyilván befolyásolja a kilóméteróra pontosságát. A 205/60 R16 a Carens gyári mérete, ezért az "apróságért" azonban nehogy lecserélje! Egy méretcsere ugyanis pontosabbá tehetné a műszert, de egy sor – akár a menetbiztonságot is – veszélyeztető következménnyel járna...

Üdv,

Gumidoki

’98-as Bravo váltóméretei

2009. augusztus 23., 18:02 Módosítva: 2009.08.23 18:02
Kedves Gumidoki!

Fiat Bravóm van, ’98-as évjáratú. Szeretném megtudni, hogy mi a gyári kerékmérete, és hogy mekkora kereket tehetek még fel gond nélkül.

Válaszát előre is köszönöm:
Csabi
 
Kedves Csabi!

Az 1995-2001 között készült Bravók gyárilag leggyakrabban 175/65 R14 vagy 185/60 R14 méretű abroncsokkal voltak felszerelve. Ez a kerékméret gond nélkül növelhető, egészen akár 17"-ig.
Váltóméretek:
175/65 R14 - 185/55 R15 - 205/45 R16 - 195/40 R17
185/60 R14 - 195/50 R15 - 195/45 R16

Üdv:
Gumidoki

Dudor az oldalfalon – garanciában cserélik?

2009. augusztus 19., 10:19 Módosítva: 2009.08.19 10:19
Kedves Gumidoktor!

2 hónapja vettem a Suzuki Swiftemre 4 darab Toyo Proxes t1r gumit. (Örültem, hogy japán, jó minőség!) Kb. 2-3 ezer km-t tettem meg azóta. A bal első gumimon egy dudor látható jelenleg. Nem mentem bele nagy gödrökbe. Úgy vigyázok az autóra, mint a szemem fényére.

Már felrakáskor az egyik gumi nagyon nehezen ment fel a felnire. Nem is tudom, talán 8-9 vagy 10 bar kellett hozzá a gumisnál.

Garanciában cserélik a gumimat? Vagy mit tegyek? Javítható-e? Venni csak párban lehet sajnos.

Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Levélíró!

Először is a felniről leszerelve meg kell vizsgálni, hogy mi okozta a dudort az abroncs oldalfalán. Ha sérülés, garanciának sajnos nincs helye. Nem írt ugyan méretet, de sajnos a magyar utak rengeteg – nem is túl peres – abroncsot tönkretesznek... Ha leszerelve nem egyértelmű, hogy sérülés okozta a dudort, természetesen indítványozhatja a garanciális cserét. Oldalfalat javítani nem lehet, sőt, egyenesen tilos, úgyhogy itt minden bizonnyal csere lesz, csak az a kérdés, hogy a gyártó vagy az Ön költségén. Ezt pedig a dudor oka dönti el egyértelműen.

Üdv:
Gumidoki

Audi A4 Avantra rakhatok-e 19-es felnit?

2009. augusztus 14., 12:43 Módosítva: 2009.08.14 12:43
Kedves Gumidoktor!

2005-ös Audi A4 Avant 2.0 TDI-re rakhatok-e 19-es alufelnit, ha igen, milyen ET-számút és milyen gumiméretet érdemes választani?

Válaszát előre is köszönöm!
 
Kedves Levélíró!

Amennyiben 195/65 R15, 205/55 R16 vagy 225/45 R17 volt az autó gyári mérete, úgy a javasolt méret 225/35 R19, ha viszont a 215/55 R16 vagy a 235/45 R17 a kiinduló méret, helyette a 235/35 R19 a megfelelő választás.

Az ET pedig a felni gyártójától és kivitelétől függően 35-45 közötti értékű kell legyen.

Üdv:
Gumidoki

V-mintás esőgumi nagyon hangos

2009. augusztus 4., 16:25 Módosítva: 2009.08.04 16:25

T. Gumidoktor!

5 éves Avensisre tavaly nyárra szereltettem BFgoodrich eső "V" mintás
abroncsokat a gyári felnire. Sok vidéki, hepe- hupás út miatt jobbnak tűnt
(és jobb is) mint a korábbi Michelin. Az idei szezonban (kb. 15e km
után) a gumi egyre hangosabb. "Szakértők" szerint az esőmintás gumi ilyen.
Létezik? Most kb. úgy zúg mint egy Niva a régi orosz bütykösökön! Elsőt
hátra, vagy cseréljem? Nagyon zavaró.
Üdv.
J. Zoltán

Kedves Zoltán,

Igen, ezek az ún. V- vagy nyílminták hajlamosak a jellegzetes fűrészfogas
kopásra. Az erősödő hang menet közben egyértelműen ezt jelzi. Talán még nem
késő, hogy megcserélje az első kerekeket a hátsókkal. Ha nem szűnik, vagy
tompul a zaj, csak az abroncs futófelületének a leköszörülése segíthet...

Üdv,

Gumidoki

Dísztárcsa lopás ellen mit tegyek?

2009. augusztus 4., 16:23 Módosítva: 2009.08.04 16:23

Kedves Gumidoktor,

a hétvégén Siófokon sikeresen lelopták az én kedves Audi A3-ról a 4
dísztárcsát a szálloda bejárata elől.

A pixmania.com oldalon találtam ún. Richbrook spinning lopásgátló sapkát,
mely a leírás szerint dísztárcsa lopás ellen véd. Valóban lehet ez megoldás vagy csak a magyar fordításban az alufelnit véletlenül dísztárcsának fordították? Létezik megfelelő védelem dísztárcsa lopás ellen?

Előre is köszönöm válaszát!

Albert

Kedves Albert!

Sajnálatos, hogy az ember sehol sem tudhatja biztonságban az autóját a piti
tolvajok ellen...:(
Ahogy nézem, ez valóban valami kerékcsavar-védő, de nem tűnik túl komoly cuccnak.
Egyetlen - nem túl elegáns - megoldás a felnilopás ellen, ha műanyag
bilincsekkel ráhúzza a felnire. Persze százszázalékos védelmet ez sem
nyújt, hiszen csípőfogóval, vagy ollóval elvágható a bilincs (Önnek is le
kell tudnia vágni pl. kerékcsere esetén), de az alkalmi tolvajokat talán
elriasztja.
Vagy marad a költséges (de szép) alufelni kerékőrrel, esetleg olcsó
utángyátott dísztárcsa...

Üdv:

Gumidoktor

Csuszkál és pattog a Hilux

2009. augusztus 4., 16:19 Módosítva: 2009.08.04 16:19

Kedves Gumidoki!

A problémám, hogy a Toyota Hilux 2.5 d4d teherautóm - mely dupla kabinos - rettentően csúszkál a nedves utakon. Ha kicsit puklisabb utakra tévedek,
olyan szinten pattog, hogy könnyedén kivágja a farát. Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy teherautó, de ezt a jelenséget 50-nél is végrehajtja. A jelenlegi gumim egy Good Year Wrangler 255/70/r15c. A guminyomás az A-oszlopon jelzett, gyári érték. Talán a kerékabroncsal vagy a felnimérettel lehet a gond?
Érdemes lenne rá venni drágább gumiabroncsot és ha igen milyet? Vagy
változtasam meg a felni méretét és gumi méretét?

Előre is köszönöm válaszod!

Üdv Krisztián!

Kedves Krisztián!

Ezeknek a pickupoknak a viselkedése a merev hátsó tengelyükkel és
laprugóikkal messze van a személyautókétól. Ha a felni és a gumi, sőt a
benne lévő nyomásérték is gyári, nem nagyon tud mit tenni. Esetleg ha
valamivel "leterheli" a platót, biztosabb útfogása lesz az autónak.

Üdv,

Gumidoki

A gumis összekarcolta a felnit

2009. július 23., 16:11 Módosítva: 2009.07.23 16:11

Kedves Gumidoktor!

Lehet, hogy ilyet nem lenne szabad megírni, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Három hónapja a 4 éves Ignisemre akciósan tudtam venni 4 db vadiúj és nagyon szép alufelnit. Mondanom sem kell, egy magamfajta panelprolinak ez így is elég nagy anyagi megterhelés volt. Úgyhogy a magam 25 éves hivatásos vezetési gyakorlatával elég nevetséges módon vigyáztam is rá, mint a szemem fényére, parkoláskor sokszor többszöri próbálkozás után is legalább 20-25 cm-re is álltam a padkától.

A minap észrevettem, hogy a jobb hátsó gumi lapít egy kicsit, hát hazafelé megálltam a Bp. XIII. kerület Vágány u.-ban, a benzinkúttal szemben elég hivalkodóan hirdeti magát egy gumis. A kereket leszedte, feltette a gépre, majd a gumit levette a felniről, már ekkor észrevettem, hogy a felni polírozott peremén van egy kb. 30 cm-es csík, de azt hittem, csak a gumi összekente. Tévedtem.

A gumit megragasztotta, visszatette a felnire, és feltette a centrírozógépre. Pörgette, mért, majd - ha nem látom, nem hiszem el - egy lemezfelnire való ráütős sújt kezdett el kalapálni az előbb említett polírozott peremre. Már vagy a harmadikat ütötte, mire meg bírtam szólalni, hogy ez nem erre való. Ezután már megtalálta a ragasztós súlyokat, és befejezte a műveletet. Mikor visszatette a felnit az autóra, meg tudtam nézni, hát csúnyán összekarcolta. Rákérdeztem, rögtön azt felelte, hogy már előtte is rajta volt, biztosan megpadkáztam.

Rájöttem, hogy mivel nem csináltam hatósági tanús fényképet a kerékről leszerelés előtt, nem tudom bizonyítani, hogy nem így volt. De tényleg szükség van már erre? Vagy tényleg én fújom föl a helyzetet? Már nem is tudom, de nagyon bosszant.

Üdvözlettel:

egy olvasó

Kedves Levélíró!

Én azt gondolom, hogy a gumis hozzáállásával van baj, nem az Önével. Az a minimum, hogy egy alufelninél centrírozás előtt meg kellett volna Önt kérdeznie, hogy ragasztott vagy ütött súlyokat szeretne-e? A reklamációjára érkező arrogáns válasz sem helyénvaló. Sokan elfelejtik, hogy Önből, azaz az Ügyfélből élnek, aki a pénzét - jó esetben - ott szeretné elkölteni náluk. Ebben a gazdasági környezetben pedig pláne úgy gondolom, hogy egyetlen szolgáltató sem engedheti meg magának ezt a hozzáállást, stílust. Mondom mindezt úgy, hogy csak az egyik fél oldaláról ismerem a történteket. Sokat puffogtatott frázis, de "az ügyfélnek mindig igaza van".

Én az Ön helyében nem hagynám annyiban a dolgot…

Üdv:

Gumidoki

Lancia Dedra „radírozza” a gumi oldalát

2009. július 22., 16:32 Módosítva: 2009.07.22 16:32

Kedves Gumidoktor!

Van egy Lancia Dedra 2.0 ie-m, és rajta 205/45 R16 gumi. Érdeklődnék, hogy mennyi a helyes guminyomása. Jelenleg 2,2 van benne elöl is és hátul is, de veszem észre, hogy radírozza a gumi peremét elöl a jobb oldalon. Emiatt gondolom én, hogy helytelen a nyomás.

Köszönettel:

Sanyi

Kedves Sanyi!

Ha csak a jobb első abroncsnak "radírozza" a külső oldalát, akkor inkább futómű-beállítási problémával van dolga.

A helyes nyomásértékek tekintetében pedig sajnos nem tudok nyilatkozni, mert azt minden esetben az autó gyártója határozza meg az adott típus adott gyári abroncsaira. Ezeket az értékeket a jármű használati utasításából vagy a karosszérián (pl. ajtónyílás, kesztyűtartó, tankfedél stb.) elhelyezett matricákból tudhatja meg. Ha ezek nincsenek már meg, keresgéljen a neten, vagy valamelyik Lancia-márkaszervizben érdeklődjön!

Üdv:

Gumidoki

Astra kormánya ráz – a gumik a hibásak?

2009. július 20., 10:43 Módosítva: 2009.07.20 10:43

Kedves Gumidoktor!

2005-ös H Astra Enjoy, 55 000 km, 120-140 km/h között elkezdi rázni a kormányt.140 km/h felett már nem is próbálom. Az alufelni jó, a tehermentesítő benne van. A gumik használtak, de a szerelő szerint jó (a gumikat tőle vettem), a centrírozás jó. Hiába vannak megcserélve a kerekek, még mindig ráznak. A lemezfelninél meg a téli guminál ezt nem tapasztaltam.

Mi ez? Mégis a gumi rossz? Már a féltengellyel rémisztgetnek, de szerintem az autó fiatal ehhez, meg a télivel nem csinálja. Most felrakom a télit, kipróbálom megint, mert már bizonytalan vagyok.

Előre is köszi a választ!

Bobi

Kedves Bobi!

Minden ilyen esetben végig kell ellenőrizni a dolgokat, lépésről lépésre. Centrírozás, gumik, felnik, tehermentesítő, féktárcsák, szilentek stb-stb. Előbb-utóbb meg kell lennie a "bűnösnek"!

Üdv:

Gumidoki

Astra G-re 17-es felni?

2009. július 16., 09:31 Módosítva: 2009.07.16 09:31

Kedves Gumidoktor!

Opel Astra G 1.4-re 17" felnit szeretnék. Rakható-e ekkora méret a kocsira? Milyen gumit javasol a hajtásra, illetve hátra?

Köszönettel:

Peti

Kedves Peti!

Ha van megfelelő méretű felnije, gond nélkül használható 17"-os kerék a G-Astrán. A helyes méret a 205/45 R17, elöl-hátul.

Üdv:

Gumidoki

Nem találom az ET-számot

2009. július 13., 10:04 Módosítva: 2009.07.13 10:04

Kedves Gumidoktor!

Kérdésem a következő: Lehetséges az, hogy az alufelnimbe nincs beütve az ET-szám? Mert se belül, se kívül nem találom a jelölést!

Válaszát előre is köszönöm:

Pepe

Kedves Pepe!

Igen, nem túl gyakran ugyan, de előfordul...

Üdv:

Gumidoki

Turanza vs. Potenza

2009. július 1., 10:51 Módosítva: 2009.07.01 10:51

Kedves Gumidoktor!

Vettem egy 2,5-ös V6-os automata Galantot. Sportfutómű, 17-es kerekek. Most 225/45 R17-es Conti Sport Contact 3 gumik vannak rajta, kettő közepes, kettő ramaty állapotban.

Az előző autómon bevált a Bridgestone Turanza ER300, az általatok közölt teszt is ajánlott guminak hozta ki, de eddig minden általam megkérdezett gumis a REO50-es Potenzát ajánlotta, feltéve, hogy ragaszkodom a márkához.

Miért? Én kényelmesen vezetek. Az erős motor és a sportfutómű egy jó vétel hozadéka, még ha szeretek is jókat kanyarogni, nem száguldozok. Valóban érdmes a sportosabb gumit választanom egy erős, "sportos" (automtata váltós) kombira?

Köszi:

Péter

Kedves Péter!

A gumisnak nyilván RE050-e van raktáron, és azt szeretné eladni…

Ha Önnek már bevált a Turanza, ami egyébként komfortosabb, mint az RE050, hát válassza azt. Nem fog benne csalódni, sőt, a várható futásteljesítménye is nagyobb, mint a sportosabb mintázaté.

Üdv:

Gumidoki

Állítólag tojás alakú a kerék

2009. június 26., 15:14 Módosítva: 2009.06.26 15:14

Kedves Gumidoktor!

Olyan kérdésem lenne, hogy külsérelmi nyom sem az alufelnijeimen, sem a gumikon nem látszik, egy gumis mégis azt mondta rájuk, hogy tojás alakúak és görgőzni kell őket. Elvittem egy másikhoz, ő viszont simán kicentrírozta őket (nem említettem neki az előző gumis megjegyzését). Lehet, hogy ennek ellenére igaza van a másik szerelőnek? (Nem tudom felrakni őket a jelenlegi autómra, hogy kipróbáljam.)

Kedves Levélíró!

Látatlanban nem tudom eldönteni, kinek van igaza. Egy téglát is ki lehet egyensúlyozni. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy egy sérült - ahogy Ön mondja "tojás alakú" - kereket is ki lehet nullára centrírozni, de attól az autóra felszerelve ütni fog. Egyensúlyozógépen megpörgetve a kereket szabad szemmel is látszik, ha nem fut szépen. Próbálja ki!

Üdv:

Gumidoki

15 colos felni Priusra?

2009. június 24., 17:31 Módosítva: 2009.06.24 17:31

Kedves Gumidoktor!

Lehet-e az autómra (Toyota Prius) 15"-os felnit tenni, és ha igen, milyen méretűt (felnit és gumit). Az amerikai piacon ezek az autók mind 15"-os gumikkal mennek.

Köszönettel:

István

Kedves István!

Érdekes dolog ez… Az európai Priusok mind 16"-os alufelnivel jönnek, amikre 195/55 R16 méretű abroncsokat szerelnek. Ezzel szemben az USA-ban valóban 15"-os az alapkerék, 185/65 R15 méretű gumikkal. Egy magyarázat lehet, az európai kivitelre nagyobb fékeket tesznek, és ez nem fér el már a 15"-os keréktárcsában… Pontos információt egy Toyota-szakszerviz tudna Önnek nyújtani.

Egyébként a Priusra 5x100-as osztókörű és 54 mm-es középfuratú felni kell.

Üdv:

Gumidoki